Az ember egyik legnagyobb hibája az előítéletesség. Képes anélkül is véleményt formálni, hogy akár a legkisebb lépést is megtenné a megismerés felé, és úgy gondolja, hogy számára elég, ha egyetlen pillantást vet a dolgokra, máris el tudja dönteni, hogy az jó vagy rossz, fekete vagy fehér. Az árnyalatok tanulmányozása csupán idővesztegetés. Teljes cikk

Az internetes szlengszótárak szerint a „YOLO” mozaikszó az angol „You Only Live Once” (Csak egyszer élsz) kifejezésből ered. Előszeretettel alkalmazzák a fiatalok azokban az esetekben, amikor valami meggondolatlanságot vagy őrültnek tűnő dolgot tesznek, azzal nyugtázva az egészet, hogy „egyszer élünk, ki kell használni!” Nos, ebből is jól látszik, hogy az internetes közösségnek nagy ereje van, ha tagjai előbújnak a klaviatúrák mögül. A kolozsvári egyetemistákat sem kerülte el a mozgalom, és mára már a mi szótárunkban is fellelhető a Yolozsvár, a Szexiszentgyörgy és társai, megtestesítve minden teraszos borozgatásból random bulivá alakult estét és őrült ötletet.

Az egész jelenség nem is olyan régen öltött arcot, a Yolozsvár néven futó Facebook-oldal keretében. Az ott közzétett bejegyzések és képek olyan poénokkal operálnak, amelyek az egyetemisták életéből ragadnak ki bizonyos mozzanatokat, így mindenki magára ismerhet és jót nevethet a helyzeten, hisz nincs vele egyedül. Hadd mondjak egy példát: „Egyetemistának lenni nagyon vagány, egészen addig, amíg el nem fogy az otthonról hozott zakuszka.” Magadra ismertél, ugye? Ha nem, akkor a zakuszkát helyettesítsd valami mással, és megvan! Az oldal az elején alig pár tetszikeléssel büszkélkedhetett, aztán a semmiből a nyakunkra szabadítottak egy évnyitó bulit. Ez pedig elindította a lavinát: ma már több ezer követővel, rengeteg megosztással és hozzászólással büszkélkedhetnek. De vajon mi lehet a dolog hátterében? Mi is az az egyetemista életérzés, amit csak az életednek ezen szakaszában tapasztalhatsz meg, és miért érzünk késztetést arra, hogy ezeket az élményeket megosszuk a közösségi hálókon?

Kiindulópontnak vegyük azt, hogy az egész világ ott van a zsebedben, abban a kis készülékben, ami egy percre sem esik ki a kezedből. Megnyitod a névjegyzéket és pörgeted lefelé a neveket. Aztán megakad a szemed valakin, felhívod. „Szia! Hallod, mit szólnál, ha »beleyolóznánk« az estébe és meginnánk egy-két sört?” Erre a mondatra nagyapád rádnézne, mivel grammatikailag elemezni nem tudja, és azt mondaná: „Kölyök, a sört értettem belőle.” Plusz, elárulom, hogy az egy-két sör egy olyan egyetemista mértékegység, amely a fény- és hangsebesség tartományában a végtelenig terjedhet. Kis idővel később érkezik az Instagram-filterbe burkolt fotó két sörösdobozról, „chillezünk a teraszon” képaláírással, itt: Yolozsvár. Tudja már a nagyvilág, hogy kivel, hol és mit csinálsz. Aztán elmentek és a Bulgakovban köttök ki, majd az Insomniában, bulizol, számot cserélsz a sráccal/lánnyal, aki megtetszett, és az est folyamán összecsődült banda nevetésétől visszhangzanak az utcák. Reggel meg a szörnyű fejfájásoddal pörgeted a kék-fehér közösségit, és megakad a szemed egy Yolozsvár-poszton, amin felnevetsz, hiszen teljesen összefoglalja a tegnap estédet. A dolog kulcsa pedig itt jön be: rajtad kívül még rengeteg ember osztozik ugyanabban a sorsban, mint te. Rajtad kívül még sokan vannak így az egyetemmel, a kreditekkel, bulikkal, a főzéssel, az „egy lejes zacskóslevest eszem”-mel, mint te. A mag itt gyökerezik: bármilyen sztorid is van, nem vagy vele egyedül. Közösséggé formálódnak azok az emberek, akik oda kommentálnak, hogy: „Hé, ez de vicces, velem is pont ez történt tegnap.” Talán kissé lebutítottnak tűnhet, amivel példálódzom, de ha körülnézel, akkor pontosan látod, hogy miről beszélek. Nem áll módomban megítélni azt, hogy az egész YOLO-jelenség jó-e vagy sem, de egy dolog biztos: mindenképpen nyomot hagy. A kolozsvári egyetemista közösség egy helyen van és tudják, hogy ez róluk és nekik szól. Neked is, nekem is van, amit megosztani. Ha van kedved mesélni, ugorjunk le egy sörre! Szóval: mit szólnál, ha „beleyolóznánk” az estébe?

Összesen nyolc díjat osztott ki profi és amatőr kategóriában, kezdőknek és „haladóknak” a II. Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat zsűrije a kolozsvári Bulgakovban novemberben. A zsűritagok alaposan kivesézték a produkciókat, sok hasznos tanácsot és biztatást is nyújtottak a fellépőknek, majd az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) és a Gitár East Egyesület rendezte díjkiosztó gálaest koncerttel és bulival ért véget. Teljes cikk

Csalfa dolgok ezek az álmok, igaz? Az ember képes akár egy egész életet feláldozni azért, hogy megvalósítsa és elérje őket. Végigharcolja a csatákat, legyőzi az ellenségeket, lehajtott fejjel, csak a célra koncentrálva, mindent egy lapra fel téve küzd azért, hogy megvalósítsa önmagát és mindazt, amiről úgy hiszi, hogy neki van ígérve. Mert elhiszi, hogy övé lehet a Kánaán. Aztán mikor ott van a kapujában, amikor már úgy érzi, hogy végre összeállnak a kirakós darabkái és fölszállni látszik a köd, akkor jön az utolsó, mindent eldöntő pofoncsapás. Teljes cikk

November elsejétől 24 órában szól a Kolozsvári Rádió magyar adása. Az egész napos magyar adás indulására tartott gálaestet a Bagossy Brothers Company koncertje zárta november másodikán este. A gyergyószentmiklósi együttes ezúttal akusztikus formában adta elő a dalait és én összegyűjtöttem 3+1 okot, amiért (így is) imádtuk őket.

1. Az új értelmet nyerő dalok

Az egy szál zongorával eljátszott legfrissebb daluktól, a Sanyitól például egészen libabőrös lettem és azt kívántam, bárcsak reggelig ott ülhetnék, és hallgathatnám Bagossy Norbit, aki újonnan bebizonyította, hogy nem csak kiváló énekes, hanem nagyszerű előadó is. De az új hangszerelésben eljátszott Elviszlek és Rég a mélyben vagy a kissé másként szóló Add vissza a játékom is új értelmet nyert, s még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy milyen mély jelentéssel is rendelkeznek a BBC-dalok.

2. Közelebb kerültünk a zenekarhoz

És ezt nem csak azért mondom, mert ott ültünk (majdnem) az első sorban, hanem azért is, mert élvezni tudtuk a koncert bensőséges, már-már családias hangulatát ahelyett, hogy azzal lettünk volna elfoglalva, milyen jót tudunk bulizni a zenéjükre vagy milyen hangosan tudjuk énekelni a szöveget. Emellett megismertük az együttes egy új, eddig nem látott arcát, ami ugyanannyira közvetlen és vagány, mint az, amelyik a tomboló közönség előtt lép fel.

3. Ezek a srácok tudják, mit csinálnak

Persze ez nem csak az akusztikus koncertre igaz, hiszen tudják ők azt máskor is, de az akusztikus koncert egy újabb előnyeként ez a közönség számára is még nyilvánvalóbbá és egyértelműbbé vált. A Bagossy Brothers Company profi munkát végez a színpadon s mindezt úgy, hogy közben sugárzik róluk a lazaság, a jókedv, a közvetlenség s nem utolsósorban az is, mennyire élvezik azt, amit csinálnak.

 +1   A BBC-t nem könnyű ülve hallgatni

S ha már a második pontban a tomboló közönséget említettem, plusz egyként megjegyezném: bár tisztában vagyok azzal, hogy egy akusztikus koncert lényege abban rejlik, hogy az ember ülve hallgatja végig, voltak azonban olyan pillanatok, amikor ez kifejezetten nehezemre esett, s amikor a mellettem ülők ritmusra mozgó lábára pillantottam, rájöttem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Szóval bensőséges hangulat ide vagy új értelmet nyerő dalok oda, a jól ismert számoknál bizony jólesett volna az a „teletorokbólordítozás”, amihez az elmúlt három év BBC-koncertjei hozzászoktattak. (S következő alkalommal ezt a hiányosságot jól be is pótoljuk!)