Az őszi szezon 17 fordulójából már ötöt lejátszottak a Visszhang Kupa 2016/17-es kiadásában. Az eddig összesített eredmények alapján a nagy múltú Kolozsvári Góbék vezetnek 15 ponttal, veretlenül. Teljes cikk
Azt mondják, a zene az a művészeti ágazat, amelyet a legnehezebben lehet visszaadni más művészeti formában. Lehet az akár festészet, fotó, film vagy írás. Magam is bajban vagyok, pedig rendelkezésemre áll a magyar ábécé 44 betűje. Október 25-én ugyanis jazz koncertre mentünk a L’Atelier bárba. Teljes cikk
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és a Gitár East Egyesület második alkalommal hirdette meg a Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatot erdélyi zenekarok számára, amelynek célja a magyar nyelvű, saját szerzemények írásának és előadásának bátorítása. A szervezők fontosnak tartják olyan zenekarok felkarolását, akiknek eddig nem volt lehetőségük fellépni a nagyközönség előtt. Idén huszonhat zenekar nevezett be a versenybe összesen ötvennégy dallal, a beküldött dalokat pedig két kategóriában (amatőr és profi) értékelték. A zsűri (André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár, Sántha Zsuzsanna énekes és Zilahi Csaba műsorvezető) október folyamán meghozta a döntését a legszebb dalokról. Betűrendi sorrendben a következő dalok nyerték el a tetszésüket: #Ezadal (Koszika & The HotShots), Hiszek benned (No Sugar), Játsz el egy dalt! (Légió), Nem tudom (Mary Grace) és Poros az ég (Dreamland Residents). A TransylMania együttest kritériumbeli hiba miatt sajnálatos módon ki kellett zárni az idei versenyből. A zenekar képviselőjével való egyeztetés után a szervezők egy versenyen kívüli különdíjat ajánlottak fel a zenekarnak, miután a Kelet Felé című daluk az egyik legjobb értékelést kapta a zsűritől. A legjobb dalokat beküldő zenekarok november 12-én délután 7 órától veszik át díjaikat a Bulgakovban, 9 órától az érdeklődők megismerhetik a nyerteseket, az estet pedig egy hatalmas közös zenéléssel és egy utóbulival zárják.
Mindenki virágok után rohangál: krizantém, gerbera, szegfű, őszirózsa és szebbnél szebb koszorúk mindenhol. A buszmegállóban szegény öreg nénike alig bír felmászni a huszonötösre, mindkét keze tele van csokrokkal. Már jó előre megvásárolta őket összespórolt nyugdíjából, nehogy elfogyjanak keddig. Az Auchanban mindenki tonnaszámra vásárolja a gyertyákat, az előttem álló hölgy homlokát összeráncolva kalkulálja, hogy elég lesz-e minden rokonnak. „Ó, a nagyapi sírjára csak 10-et rakok, amúgy sem ismertem az öreget” – olvasom ki gondolataiból. Ahogy hazafelé tartok, bekapcsolom a rádiót, s hirtelen megüti fülemet a napi téma: mindenkinek a város jól kijelölt helyeire kell elszállítania az elszáradt virágokat, különben a hatóságok komoly bírságokat róhatnak ki a mulasztókra. (Egyre jobb!) Már lassan a teljes kiábrándulás határán állok, amikor tekintetem megakad egy aranysárgába öltözött gesztenyefácskán. Vékony ágai könnyedén ringanak a lágy szellőben, majd fájdalmasan búcsút vesznek egy újabb elszáradt levéltől, ami épp a lábam előtt landol. Felveszem, kissé elmerengve megcsodálom, majd részvétet nyilvánítva lassan szélnek engedem. Ő is az elmúlásra emlékeztet, de mégis másképp, mint az emberek. Csendesen, szinte észrevétlenül vonul ki ebből a világból, nem hagyva maga után sem miérteket, sem fájdalmas megemlékezést.
Halottak napjához közeledve gyerekkori emlékeim elevenednek fel bennem. Nagymamámmal együtt kötöttük meg a csokrokat a kertből leszedett virágokból, és évről évre gyönyörű fenyőkoszorút font szülei sírjára. Ilyenkor sokat mesélt róluk, áhítattal, végtelen szeretettel, egy-egy könnycseppet morzsolva el arcán. Szerettem vele kimenni a temetőbe, mert ő volt az egyetlen, akin mindig láttam, hogy szívből ápolja ezt a hagyományt. Nem azért, mert a társadalom ezt kívánta meg tőle, hanem mert valóban rettenetesen hiányoztak neki eltávozott rokonai. Ő nem csak ilyenkor megy ki a temetőbe, hanem az év szinte minden hónapjában kiballag egy szerény virágcsokorral, meg a kiskapával, hogy szép rendben tartsa szülei sírját. Nem úgy, mint az a többség, aki már rég megfeledkezett elhunytjairól, és ilyenkor is csak azért látogatja meg sírjukat, hogy eleget tegyen ennek az amúgy általa szörnyen rühellt társadalmi konvenciónak. A temérdek gyertya, a szebbnél szebb csokor mind csak álca: valójában a háta közepére kívánja az egészet. Nem azzal tiszteljük meg halottaink emlékét, ha egy évben egyszer hatalmas költségekbe verve magunkat próbáljuk szépítgetni elhanyagolt sírhantjaikat. Nem, ez nem tisztelet. Az igazi megemlékezés csendes, őszinte és oly észrevétlen, mint a gesztenyefa búcsúja lehulló faleveleitől.
Kép: Tompa Réka
Egy nemzetközi mozgalom, ami 2007-től kezdve mintegy 11 ezer életet mentett meg több mint 36 országban. Kolozsváron 2015 februárjában indult a kezdeményezés a Share Faith szervezet jóvoltából az Európa Ifjúsági Fővárosa projekt támogatásával, és eddig sikerült szinte ezer embert megmozgatni a közös cél érdekében. Minden nap 12 óra csendes virrasztás az utcán azokért, akiknek kiáltását senki sem hallja meg – a magzatokért. Emellett a szervezők fontosnak tartják érzékennyé tenni a társadalmat az abortusz kérdésében. „Mindenkinek el kell döntenie, hogy mellette vagy ellene van” – fejtette ki véleményét Pauletti Gloria, az egyik szervező, majd hozzátette: –„Semmiképp sem szabad közömbösnek maradnunk. Ezt kell megértetni az emberekkel.” Teljes cikk