Fergeteges hangulatban zajlott a II. Slam Poetry bajnokság döntője tegnap este a New York szállóban. Nem lett címvédés, André Feri csak harmadik lett, helyette a kolozsvári Horváth Benji az új szlemkirály.

A dontőt a szlemversenyek megszokott host-ja, B. Szabó Zsolt vezette, a zsűri pedig olyan sztárokból állt, mint Saiid AKPH, az Akkezdet Phiai művésze, Márkus Andris, Gáll Attila, Gábos Dezső és Tamás Gábor Indiana (nem, nem ő énekelte tegnap este a Dónát úti orgonákat a főtéren). A meglepetésszlemmer pedig nem más, mint Horváth Anna alpolgármester hölgy. Ő nyitotta a gálát, melynek fináléjába két lány is bekerült, ráadásul Birtalan Andi, a legfiatalabb versenyző elvitte a második helyet.

A győztes slam:

A legjobb nő nemű versenyző, a második helyezett Birtalan Andi

Tele volt a táncterem

  Ez lenne a győztes pontozás?

André Ferinek idén csak a harmadik hely jött össze

        A zsűrinek tetszik és ez a lényeg 🙂

Miért adnak a kiállításoknak ennyire unalmas címeket? A programfüzetet lapozgatva, még egy tizedmásodpercre sem akadt meg a szemem a következőn: Tóth László gyűjteményes kiállítás. Pedig az élmény meghatározó volt.

Nem foglalkozom komolyabban a képzőművészettel, nem ismertem az alkotó nevét, így hát csak beestem a Quadro Galériába, egy barátom hívására. És habár a megnyitó miatti tolongás óriási volt a termekben, megérte bámészkodni. A művész különleges módon ragadta meg a valóságot. Számomra leginkább a portréi voltak meghatározóak, és nem azért mert olyan festőien szépek lettek volna. Kivénhedt banya megfonnyadt vonásai, elhasznált színésznő megnyúlt bőre, táskás szemei, öregotthonban sínylődő bácsika szomorúsága nézett vissza ránk a képekről. Tóth László még az édesanyját is, akit feltételezhetően szeretett teljes valóságában mutatta meg, nem rejtette gyönyörű hajzuhatag, vagy mosoly mögé az élettől eltekeredett szájat. Vegyes technikáival az alkotó minden képén valami másat nyújtott, és meglepő módon harsány, élénk színeivel sem csempészet egy kevés vidámságot sem képeinek, életszíneket használt. És míg az egyik teremben szürrealista vonásokat tükröző képein merenghettünk, addig a következő helyiségben egyenesen közvetített naturalista emberi valóság köszönt vissza a képekről.

Kedves magyarnapozó! Van élet és tartalom a koncerteken túl is.

A kiállítás látogatható: hétfőtől-péntekig 11–14 és 15–19 között a Jókai/Napoca utca 2-4 szám, I. emelet, 64. alatt a Quadro Galériában.

Fényképek forrása: www.galeriaquadro.ro

Performansz-sorozatot indított az Origo Egyesület a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával. Elsőként keresztutat jártunk a belvárosban az Erőszak és a Szent kapcsolatát vizsgálva.

Habár lassan már senkinek nem új a performansz fogalma, mégis a kezdésre várva, nem tudván mire számítsak, azon gondolkodtam, mit fed igazából ez a kifejezés. A Google szerint a szó jelentése: művészeti irányzat, alkotói módszer. Így utólag elmondhatom ez a kijelentés édes kevés, a tegnap látottak megfogalmazására. Talán az lenne a legérdekesebb, ha ebben a tudósításban azt tudnánk leírni, ami a rendezvény alkalmával a fejekben lejátszódott, hiszen a képek, cselekvések, alkotások ilyenkénti egymás mellé helyezése mindenkiben más végeredményt hozott létre. Az út során több, mint húsz, Kolozsvárhoz és a magyar kultúrához kötődő képző- és fotóművész vett részt. Így egyszerre, több alkotást művészeti ágat is szemlélhettünk, úgy hogy közben egy szenvedéstörténet részeseivé váltunk. És talán ez a performansz egyik jelentős tulajdonsága: te magad is az alkotás és az alkotói folyamat részesévé válsz, úgy, hogy tulajdonképp nem csinálsz semmit, csak bambulsz.

A New York szállótól indulva jártuk körbe a belvárost, a kép készültekor még nem tudtuk, hogy ezt a fehér ruhás nőt fogjuk követni, s nem is olyan kevesen. Talán, ha a bibliai keresztúthoz hasonlítjuk a mi keresztutunkat ez lehetett az a momentum, amikor Jézus imádkozik a Getsemáné kertben.

Alkotónk felvette keresztjét, jelen esetben ezt a két vörös festékkel teli vödröt és elindult. Mi meg követtük, még mindig azon gondolkodva, hogy ez akkor mi is lehet.

A Karolina téri kenyértörés és víz osztás után találkozhattunk vélhetőleg Cirenei Simonnal, aki egy időre magához vette a vödröket. A performansz ezen pontján már azon gondolkodtunk, hogyan kapcsolódhatnánk jobban bele a Krisztus-követésbe. Változtatna a dolgok menetén, ha csak egy rövid időre, mi is elkérnénk a vödröket? Aztán végül mégsem tettük próbára magunkat, hiszen mindekinek meg van a saját keresztje.

A lötty. Később még nagyobb szerepet is kapott. A földre festve találkozhattok vele a New York szállóban.

A Szentet hamar felismertük, az Erőszakot pedig sehogy sem találtuk. Talán, mert békés menet volt ez a miénk, beszélgetve, nevetgélve sétáltunk, holott ha véresen komolyan vesszük, akkor valaki szenvedett.

A stációjárás végső pontjaként visszatértünk a New York szállóhoz, ahol addigra előkerült a kereszt is. Ezen az állomáson egyesült a kint és bent, mi meg örültünk, hogy kicsit a hűvösben is lehetünk.

Jó tanács további performanszokhoz: Nem árt, ha elolvasod a programfüzetben az eseményről szóló leírást. Egyáltalán nem lövi le a lényeget, és segít abban, hogy jobban megértsd, hogy mi történik éppen.

Az elkövetkező egy hétben 250 önkéntes fog le-fel rohangálni a városban, színpadot, padokat, székeket hordani, infópontnál állni, sürögni-forogni, a magyarnapozók kívánságait lesni. De kik ezek a háttéremberek, akik nélkül lehetetlen lenne megszervezni az egészet? Rés Konrád, a KMDSZ elnöke és az önkéntesek koordinátora nyilatkozik a Campusnak:

Öt éve szervezi a KMDSZ az önkéntes csapatot. Hogyan nőtte ki magát ennyire és nehéz volt-e az elején embereket találni?

Első évben a tizenegyedik osztályt fejeztem be és a KMDT elnökeként koordináltam az önkénteseket. Akkor csak a szervezeti emberkék vettek részt és lasszóval fogdostuk össze őket, hogy jöjjenek. Először 87 önkéntessel dolgoztunk, pontosan emlékszem erre a számra, mert nagy kihívás volt őket összegyűjteni. Évről évre növekedett, idén több, mint 250 önkéntessel dolgozunk és nem hogy lasszó nem szükséges, hanem túljelentkezés van.

Szerinted minek köszönhető a KMN önkéntesség népszerűsége?

Az utóbbi években jó hírnévre tett szert az önkéntesség, mindenki azt látja, hogy ez az egész egy nagy buli és nem arról szól, hogy napi nzolc órát gürcölünk. A magyar napok folyamán a diákok folyton együtt vannak, sokan haza se akarnak menni éjjel, hanem non-stop buliznak és dolgoznak. Az egésznek a hangulata vonzza az önkénteseket, illetve az, hogy aktív részesei lehetnek a város legnagyobb magyar eseményének.

Kik ezek az önkéntesek? Bárki jelentkezhet?

Bárki lehet önkéntes, már nem csak a szervezet emberei. Általában Kolozsváron tanuló diákok, középiskolások, egyetemisták. A fiatalabbak, vagyis a sulisok a legszorgalmasabbak, általában ők alkotják a rohambrigádot, vagyis a pad/szék/színpad/mindent hordó alakulatot. A jelentkezés egy online formanyomtatvány kitöltésével történt, ezt a listát már lezártuk és nagyjából 250-260 önkéntessel dolgozunk. Egyáltalán nem reklámoztuk, elég volt egy-két közösségi oldalra és weboldalra kitenni, így is rákaptak a fiatalok. Kilenc ember koordinálja őket, hogy minél jobban letudjuk osztani a munkát. Egy ember például csak azzal foglalkozik, hogy telefon mellett ül és folyamatosan küldi mindenkinek az üzeneteket, hogy kinek hova kell éppen mennie.

Mindenki kiválaszthatja, hogy milyen munkát szeretne vállalni?

Próbáljuk a legoperatívabbá tenni és figyelembe vesszük, hogy ki mivel szeretne leginkább foglalkozni és e szerint beosztani. Például ha valaki néprajz szakra jár, azt biztosan egy néprajzi kiállítás felügyelőjévé osztjuk be. Témakörönként le tudjuk osztani az önkénteseket úgy, hogy mindenki megtalálja a helyét.

Milyen feladatok vannak, mivel foglalkoznak az önkéntesek?

A legnépszerűbb az a rohamcsapat – itt főleg fiúkra van szükség, mivel ők azok, akik építenek, bontanak, cipelnek. Itt szokott a legjobb hangulat kialakulni, mert nem egy helyen ülnek egész nap és várják a magyarnapos klienseket, hanem csapattá válnak, együtt cipekednek, várakoznak, építenek, lebontanak, újra felépítenek. Ez egy nagy buli, de persze munkával jár. Ezen kívül vannak infópontosok, helyszíni felelősök, takarítóbrigád. Utóbbira rendkívül nagy szükség van, mivel amikor a Farkas utca beindul, rengeteg szemét keletkezik és real time-ban kell takarítani. Nem lehet, csak este vagy reggel, mindig tisztán kell tartani az utcát. Ezen kívül van még egy csapat, akik az előadásokon, tevékenységeken felügyelnek. Általában helyszínenként 2-2 ember.

Kapnak-e ingyen sört az önkéntesek?

Esténként igen, sörözünk/üdítőzünk egyet a hangulat kedvéért. De biztosítunk egy reggelit és egy ebédet is, azoknak pedig, akik nem kolozsváriak, szállást is fenntartunk.

Mivel marad egy tizenéves önkéntes a KMN után? Mire használhatja fel tapasztalatait?

Az önkéntesek láthatják azt, hogy mennyire kinőtte magát ez a rendezvény, mekkora szervezést igényel és beláthatnak a színfalak mögé is. Tudják, hogy mennyi munka van ebben és milyen szükség van a láthatatlan háttéremberekre, vagyis az önkéntesekre. Oké, igazából rendkívül láthatóak a sárga pólóik miatt, de attól még ők azok, akik a dolgok mögött vannak, ők kivitelezik az egész nagy ötletet. Ezen kívül megtetszhet nekik az önkéntesség, a szervezeti élet. Bekapcsolódhatnak ezek után bármilyen szervezetbe, akár a KMDSZ-be, akár a KMDT-be. A másik oldala pedig az, hogy szoros baráti kapcsolatok alakulhatnak ki, amelyek nem csak ezen a héten, hanem a továbbiakban is érvényesek lehetnek.

Fényképek forrása: KMN/Bethlendi Tamás

A világnak ezen a pontján, kelet és nyugat találkozásánál a nyarak nem a felhőtlen szabadságot, üdülést és szórakozást jelentik az átlag egyetemista számára. Sokunk az iskolaszünetet kihasználva nyakába veszi a világot és pénzkeresési lehetőségek után kutat. És az igazság az, hogy az ilyen munkáknál nem az a lényeg, hogy mennyire vagy talpraesett, mekkora a munkabírásod, vagy milyen adottságaid vannak. Sokkal inkább számít az, hogy milyen emberekkel sodor szembe a vakszerencse. De végül is, ha jó, ha rossz élménnyel tér haza a dolgozni vágyó diák, mindenképpen egy nagy adag tapasztalatot tudhat magáénak.

Az alábbiakban két campusos lány nyári munkákkal kapcsolatos írását olvashatjátok, abban az esetben persze, ha éppen nem répát, almát, hagymát szedtek ott, a messzi nyugaton.

Nagy Kinga: Hideg helyett meleget

Pontosan négy és fél óra múlva indul a busz. Mellettem itt hever a telepakolt bőröndöm, az asztalon pedig azok a dolgok, amelyeket már nem volt erőm bepakolni. Majd reggel, indulás előtt… Azt hiszem, nem alszom ma éjjel. Nem, nem az izgalom miatt. Csak még magamba akarom szívni a szobámba szűrődő esti levegőt, élvezni a rendetlenségét, hallgatni a tompa esti zajokat. Hiányozni fog mindez.

Nyugattól kicsit messzebb esőkként elevenen él bennünk az a képzet, hogy a külföldiek hidegek, fösvények és keményen megdolgoztatnak a pénzedért, miközben neked, alsóbbrendűként engedelmeskedni kell, hogy megfelelj a standardoknak. Így indultam én is útnak, rettegve attól a hideg németségtől avagy német hidegségtől. Meg voltam győződve, hogy soha nem fogják megjegyezni a nevem, nem lesznek kíváncsiak a történetemre, nem fognak mosolyogni és mindig csak parancsolgatnak majd. (Ugye ez él sokunkban?)

Cáfolásként mozzanatokat mesélek, az előző évi tapasztalataim közül.

1. Autóduda hallatszik, a fák közül mindenki a kocsi köré tömörül. Kávészünet van, heverünk a fűben, miközben színes kis poharakból gőzölög a fekete ital. A munkaadónk pedig széles mosollyal kínálgatja a süteményt. Aztán elbeszélgetünk, kis csokit osztogat, dudál és elhajt, mi visszamegyünk dolgozni még egy kicsit.
2. Szerencséje volt annak, aki az energikus, ősz hajú nővel dolgozott, mert az ő táskájában mindig volt elrejtve valami finomság. És csodaképpen mindig akkor vette elő, amikor legnagyobb szükség volt rá, a holtpontokban. Miniatűr csokoládéit pedig mindenki élvezte, aki körülötte dolgoztott.
3. Ottlétünket hálavacsorával zártuk. Hagyománnyá vált, hogy minden évben így köszönik meg a munkásoknak az együtt töltött időt, befektetett energiát. A raktárként használt csűrt ünneplőbe öltöztették, kis töklámpásokat helyeztek az asztalra és a ház specialitását kínálták. Együtt koccintottunk a sikeres termésért, az együttlétért. És ajándékképpen személyre szabott muffinokat kaptunk a helyesen felírt nevünkkel.

Másodszor megyek külföldre dolgozni, a Jobbanmegfizetünk országba. Amikor ezeket a sorokat írom, valamiért hatalmas gombócok keletkeznek a torkomban. Mégis, szerettem volna leírni nektek mindazt, ami bennem van. Úgy, ahogy van, mentségül a külföldieknek. Hálaképpen azért, hogy nem félek, és megnyugodva indulok útnak.

Virágh Bernadett: Ez kellett nekem?

Miután leszálltunk a nővéremmel a hullámvasútról, amelyen először ültünk mindketten, szinte könyörögtem a helyemre beülő következő őrültnek, hogy ne üljön fel, mert megbánja. Pontosan így voltam akkor is, amikor megérkeztem Németországba. Soha, semmilyen körülmények között ne utazzatok olyan autóval, amely üres utánfutóval van felszerelve. Ha mégis így teszel, készülj fel arra, hogy végig kell „shakelned” fél Kelet-Európán. Ha traumának nem is nevezhető, azért egy 16 órás próbatételnek megfelel. Talán kellett ez, hogy kirázza belőlem a szesszió nyújtotta szorongást, és tudatosuljon bennem, hogy vége a nyaralásnak, kezdődik az élet dolgosabb része.

Bezony, én is úgy indultam el, hogy „dollár, dollár… dollárjelek mindenhol”. Annyiszor megtanított arra az a piszkosul jó tanár, Mr. Csöndes és Kemény Élet, hogy a nagy elvárások olykor nagy bukásokat vonnak maguk után. Így voltam ezzel én is. Mielőtt megijednétek, találtam munkát. Az első öt percben még örültem neki, mert szeretem. Szeretek pincérként dolgozni. Jó buli nap mint nap új emberekkel találkozni, újabb embertörténeteket megismerni, és ne feledkezzünk meg arról, hogy mindezt németül, ami igazából bajor. Na, itt kezdődik a „party every day”.  El is telik vele a napod, mire rájössz, hogy az öreg bajor most egy pohár ásványvizet vagy egy citromos sört kér. Aztán magad mögött hagyod az ideiglenes munkahelyet, főnököt, kollégákat, és haza mész. Távol vagy a családtól, a barátoktól. Miután kiheverted az aznapi fáradtságot, bekapcsolod a gépet, és a barátaid nyaralós fotóival kell szembesülnöd. Summer time, itt: Tengerpart, vagy New York, USA, vagy bármi más hely, ahol te is szívesen lógatnád a lábad.Így menj másnap munkába. Köszi szépen, Zuckerberg. De másnap is elmész, mert minden nap jön egy öreg bajor, aki mosolyt csal az arcodra, aki értelmet ad a nehéz munkának.

Most minden bizonnyal arra gondolsz, hogy szívás a nyári meló. Lemaradsz a nyárról, sőt még le se barnulsz, elvégre egész nap dolgozol. Igen, ilyen értelemben egyet kell veled értenem, de ha majd szeptember végén visszagondolok, nem fogok úgy orrolni erre a három elbaltázott hónapra. Nem azt mondom, hogy dolgoznod kell ahhoz, hogy jól kezdd az egyetemet, de hozzátesz valamit az önértékelésedhez, ha van saját kereseted (ez az a pénz, amiért nem a szüleid küzdöttek, hanem te, amit jobban megbecsülsz majd, mert azért neked kellett nyelned, neked kellett hajnalban kelned.) Nem jöhet mindig össze az álommeló, az álomfizetésről nem is beszélve. Meg kell tanulni beérni a kevesebbel, és megbecsülni azt a kicsit is, ami van, legyen az bármilyen érték.

Na, de azért legyen csodaszép nyaratok!