Sportszelet

Aki két lábra állította a székely meséket

by Dénes Petra | 2019. 02. 15. | 0 | Egyéb,Példakép(p),Slider,Sportszelet |

Egy igazi forradalmár, aki újragondolta a magyar bábszínház tradicionális koncepcióit. Saját ötlete alapján lábbábozásba kezdett, és létrehozta a Lábita Bábszínházat, amellyel folyamatosan turnézik. Székely identitása végigkíséri magyarországi munkája során, hiszen a „köldökzsinórhoz ragaszkodva”, ízes székely meséket visz a határon túlra. Ő Csernik Pál Szende, sepsiszentgyörgyi mesemondó, aki két lábra állította a székely meséket.


– Nem hagyományos értelemben vett mesemondó és bábos vagy: lábbábozással foglalkozol. Honnan jött az ötlet?

– Ez együtt jött a meseszeretettel. Két lábra szerettem volna állítani a meséket. Magyarországra jöttünk a gyerekecskéimmel szerencsét próbálni. A kisfiam óvodájában mesenapot tartottak, így mondtam az óvónéninek, hogy én is felolvasnék néhány székely népmesét. Erősen honvágyam volt, a legjobban viszont a székely nyelv hiányzott Magyarországról, s bizonyára ezért is éreztem jól magam a mesék előadásában. Úgy éreztem, hogy nem állhatok meg egy egyszerű felolvasásnál, valahogy meg kellene elevenítenem a szereplőket. De hogyan csináljam? Rakjak egy farkasmaszkot az arcomra, amikor a farkas szerepel, vagy egy bajuszt, amikor a székely ember beszél?! Foglalt volt a kezem, mert ott volt a könyv, akkor jutott eszembe, hogy a lábaimra kellene húznom a bábukat. Varrtam egy nagy-nagy kerek szoknyát, arra házikót meg egy fát, amely alól kibújnak a bábuk. Így lettem lábbábos.

– Miben gyökerezik ez a hatalmas meseszeretet?

– Kiskoromból indul, amikor a Jóistenke belém ültette ezeket a meséket. Varázslatos gyermekkorban volt részem, a vakációkat Dálnokon töltöttem a nagymamáméknál. Náluk minden olyan volt, mint az élő mese. Ezt a környezetet, ezeket a varázslatos éveket soha nem szeretném elfelejteni. Szerelmes vagyok Székelyföldbe és a székely tájszólásba, azaz ragaszkodom a köldökzsinóromhoz. Ezeket ültetem bele minden mesémbe, amelyet a közönségemnek ajándékként adok át.

52607813_2255282704713517_7175470920759246848_n

– Mivel foglalkoztál mesemondói hivatásod előtt?

– Megelőlegezte mesemondói művészetemet, hogy a Henkel cégnél voltam promoter. Promóciós eseményeken beöltöztem Rex rókának, és úgy reklámoztam a termékeket. Kitalált meséket adtam elő, például, hogy a róka elment vadászni, tyúkot lopott, közben összemocskolta a bundáját, így kellett neki mosópor. Elkészítette a csirkepaprikást, utána el kellett mosogatnia, szüksége volt mosogatószerre. Nagyon szeretett a főnököm, mert komolyan csináltam ezt a munkát, soha nem hagytam cserben. Sokszor a Rex rókabunda alatt sírtam, mert rosszul voltam valami miatt, de megmakacsoltam magam, és úgy is végigcsináltam. Utána egy magyarországi kerámiaműhelybe kerültem, de gyerekekre és idősekre is vigyáztam közben.

Kortalanok a meséim

 – Egyedülállónak bizonyulsz székely mesemondóként. Hogyan fogadott téged a magyarországi közönség?

– Hirtelen nem a bicska nyílt ki a zsebükben, hanem a szemük nyílt tágra, elcsodálkoztak azon, hogy székely mesemondó vagyok. Az embereknek kuriózum a székely beszéd és a furfangos gondolkodásmód, az hogy nagyon sok olyan szót használunk, amelyet nem ismernek. Érzik, hogy magyarul beszélek, mégsem értik. A székely nyelv olyan, mint egy fűszer, és ez ízlett az embereknek. A közvetlenségem és a közönséggel való kapcsolatom csak ráadás volt.

– Milyen korosztálynak szólnak a meséid?

– Kortalanok a meséim. Észrevettem, hogy a felnőttek is mennyire szeretik, és hiányolják a mesét a hétköznapokból. A szülők hegyekként állnak a terem végében hátul, és szeretettel hallgatják, amit mondok. A mese egység, amely régen felnőtt műfaj volt, a mai világ viszont leszűkítette gyerekműfajra, így a felnőttek gyakran felébrednek, hogy hoppá ez nem is csak a gyerekekhez szól. Én nem leegyszerűsített gyerekszinten mesélek, hanem hétköznapi nyelvezettel. A kicsi rókagomba sem 5 méterre nő a nagy társától, hanem egy csoportban vele. A gyerekek is így tudnak a legjobban fejlődni.

52454267_532464460573064_233321834907435008_n

– Milyen szempontok alapján választod ki a meséket a repertoárodba?

– Először két székely népmesével kezdtem, ezután nem volt olyan könnyű következő meséket választani. Lábbábosként túl sok szereplőt nem tudok cserélgetni, és nem szeretném, ha a technika rámenne a mesélésre. Olyan meséket kellett találnom, amelyek egyszerűek, nem túl ördöngös a kivitelezésük, viszont jó csavarosak, kevés helyszínnel és szereplővel. A másik fő szempont, hogy fordulatos legyen a cselekmény, a végén csattanóval, mert ha ez nincs, akkor nem laknak jól az emberek a mesével.

Érzem, hogy gyógyulok mesélés közben

– Hozzáteszel a mesékhez szeleteket önmagadból?

– Persze! A régi meséket nagyon jól fel tudom tatarozni, teszek hozzá új dolgokat, saját élettörténeteket, de a közönség is arra inspirál, hogy folyamatosan újjá formáljam a mesét. Nagymamám borsőrlőjét is bevontam az egyik mesémbe, és az előadásban az időt őröljük vele, megízesítjük 95 év bölcsességével az életünket. A tekenőben elringatom a nagyszüleimet, ezzel felhívom a figyelmet, hogy mennyire fontos a nagyszülő-unoka kapcsolat.

– Mit gondolsz a mesék terápiás jellegéről?

– Rájöttem, hogy nem csak kifelé szól a mese, hanem a lelkembe is. Felfedeztem egy csomó szimbólumot, például a kiskakas a gyémánt félkrajcárját a szemétdombon találja meg. Amikor nehéz helyzetben vagyok, azt kell észrevennem, hogy ha megőrzöm tűzön-vízen a jó tulajdonságaimat, és értékként fogom fel ezeket, akkor nem számít, hogy mekkora az akadály. Így elnyerem a gazdagságomat, mint a kiskakas a kincseskamrát. Azzal, hogy szépen be vannak csomagolva ezek a lelki útmutatók, a mesék annyira következetessé válnak. Én nem tudom konkrétan, hogy hogyan gyógyít a mese, csak azt érzem, hogy gyógyulok mesélés közben. Nem tudatosan csinálom ezt, hanem ösztönből jön, de a mesébe alapjáraton bele vannak kódolva a lelki iránytűk, így tudnak közvetlenül működni.

52106870_420565385351333_3198310850813231104_n

– Van-e tervben egy következő szoknya, amely egy másik mesebeli helyszínt ábrázolna majd?

– Amikor kitaláltam, hogy én lábbal fogok bábozni, és a hátterem ez a szoknya lesz, úgy gondoltam, hogy több alsószoknya lesz rajtam a különböző jelenetekhez. Már a virágos rét alsószoknyámnál is kacsingatott egy-egy apuka, hogy ez mennyire pajzán, így ezt elengedtem. Legtöbb mese háttere vagy a falu vagy az erdő, ezek rajta vannak a szoknyámon. Ez egy alapháttér, de használok más megoldásokat is. Az embereket az élőszó fogja meg a legjobban, így minél kevesebb és ötletesebb eszközzel szeretnék dolgozni: a laskasíritő egy a sok közül.

Mesemondó vagyok, nem zöldségárus

– Ez tudatos, hogy az előadásaidon konkrétan érzékeltetsz dolgokat, vagy csak úgy jött?

– Tudatos meg ösztönös is volt egyszerre. Ha már felbukkan a pityóka vagy a murok a mesében, akkor legyen nálam megfogható formában is. Eleinte nem dobtam be a közönségbe, csak úgy főztek a szereplők a mesében, egyszer viszont véletlenül kigurult a pityóka a közönségbe. Rájöttem, hogy ezzel milyen jól tudom szimbolizálni az élő mesét, hisz a tévéből nem gurulnak ki pityókák. Sok gyerek kéri mese közben, hogy neki is dobjak ki pityókát, ilyenkor mondom mindig, hogy elsősorban mesemondó vagyok, nem zöldségárus.

– Melyik volt mesemondói karriered legmélyebb pontja?

– Fél órát sírtam utána. Egy óvodában családi napot tartottak 300 gyereknek és a szüleiknek. Nagy volt a hangzavar, a saját hangomat sem hallottam. Az első bekezdés után próbáltam jelezni, hogy így nem tudok mesélni, erre egy anyuka visszaszólt, hogy ezért vagyok fizetve, ne panaszkodjak. Annyira nem tudtak csendben maradni a gyerekek, hogy az első mesém felénél leállított az óvónő. Szomorú voltam, mert tévének néztek, hisz tévézés közben bármit lehet csinálni, a bemondót nem zavarja, ha te éppen kiabálsz, és ez fájt.

– Melyik mesehősöddel tudsz a legjobban azonosulni, és miért?

– Egyértelműen a szegény emberrel. Az egyik mesém így kezdődik: „Volt egyszer egy szegény asszony, s volt annak az édes ura. Éltek nagy boldogságban, a szegénység mellett is erős volt a megértésük, így aztán boldogok es voltak.” Annyira tetszik, hogy a szegénységben az összetartásuk volt a gazdagságuk. Nem kell túl sok minden ahhoz, hogy boldogok legyünk!

Én és a sport, avagy valami, ami soha nem ment jól

by Bartok Barbara | 2019. 01. 17. | 0 | Slider,Sportszelet |

Négyéves lehettem, amikor legelőször kényszerítettek a sportra. Ez abból állt, hogy bátyámnak focizni támadt kedve, és ahhoz kellett neki egy ellenfél. Kedvességből kaptam öt gól előnyt, de az egy nyolcéves fiú ellen, mondanom sem kell, néhány másodpercig tartott csupán. Én imádtam a testvéremet, ő imádott focizni, úgyhogy évekig rúgtam a labdát vele, ha épp nem értek rá a barátai. Emlékszem, egyszer elegem lett már a dologból, és megkértem rá, hadd játsszunk papás-mamást. Azóta is a fejemben cseng válasza: „Rendben, kislányom, akkor most megtanítalak futballozni.” Ez az időszak nem tartott sokáig. Rájött, hogy nem vagyok a legmegfelelőbb ellenfél, és egy idő után már ciki is volt a kis copfos lánykával játszani. Teljes cikk

Én és a sport, avagy valami, ami soha nem ment jól

by Bartok Barbara | 2019. 01. 01. | 0 | Kivetítő,Slider,Sportszelet |

Négyéves lehettem, amikor legelőször kényszerítettek a sportra. Ez abból állt, hogy bátyámnak focizni támadt kedve, és ahhoz kellett neki egy ellenfél. Kedvességből kaptam öt gól előnyt, de az egy nyolcéves fiú ellen, mondanom sem kell, néhány másodpercig tartott csupán. Én imádtam a testvéremet, ő imádott focizni, úgyhogy évekig rúgtam a labdát vele, ha épp nem értek rá a barátai. Emlékszem, egyszer elegem lett már a dologból, és megkértem rá, hadd játsszunk papás-mamást. Azóta is a fejemben cseng válasza: „Rendben, kislányom, akkor most megtanítalak futballozni.” Ez az időszak nem tartott sokáig. Rájött, hogy nem vagyok a legmegfelelőbb ellenfél, és egy idő után már ciki is volt a kis copfos lánykával játszani. Teljes cikk

by Gebe Zoltán | 2018. 12. 24. | 0 | Egyéb,Kivetítő,Slider,Sportszelet

karacsony2 kep

Miből jövünk rá, ha valaki hazudik nekünk?

by Gebe Zoltán | 2018. 11. 03. | 0 | Egyéb,Slider,Sportszelet,Tudomány |

 

Régóta foglalkoztat a kérdés: hogyan tudnék rájönni arra, ha hazudnak nekem? A legtöbb ember esetében nem nehéz megérezni, hogy mikor nem mond igazat. Viszont azok, akik úgymond jártasak a hazudozásban, rendszerint figyelnek arra, hogy az árulkodó jeleket ne vegyük észre. Ezért, hogy leleplezzem azokat, akik hazudnak nekem, számos szakértői véleményt olvastam a témával kapcsolatban, és úgy gondolom, hogy most már könnyebben észre tudom ezt venni, mint korábban.

Teljes cikk