Végre én is ellátogathattam Torockóra, és még ha nem is a Double Rise fesztiválra, amiről valamiért minden évben lemaradok, de elmehettem a médiatáborba, amit minden évben megszerveznek a BBTE Újságírás szak hallgatóinak. A tábor első napján felmásztunk a Székelykőre, amely eltakarja a felkelő napot, hogy az másodjára is előbukkanjon és felmelegítse sugaraival a kis falut. A túra elsőre kicsit nehéz feladatnak tűnt, de a csúcsra felérve elfeledtük minden fáradalmunkat, és csak csodáltuk az elénk táruló völgyet, amely ilyenkor, ősszel különösképpen festői látványt nyújtott. Jó érzés volt a kolozsvári forgatag után leülni, és csak bámulni a természetet, nem gondolni a stresszre, az egyetemre, a gondokra.  

Szombaton betekintést nyerhettünk pár szakmabeli életébe: előadást tartott Szűcs László lapszerkesztő, nyilatkozott a szerkesztői életről, élményeiről, majd beszélt az írott és online sajtó közti különbségekről is. Aztán elmesélte pályakezdő tapasztalatait, tanácsokkal látott el Tamás Attila, a székelyhon.ro szerkesztője is. A későbbiekben megismerhettük az újságírás egy egészen más fajtáját, a tényfeltáró újságírást, ami úgy tűnik, csak a filmekben annyira izgalmas, a valóságban meglehetősen unalmas szakmának nevezhető – fejtette ki Sipos Zoltán, az Átlásztó Erdély szerkesztője. Az igazi szórakozás csak ezután kezdődött, amikor eddigi, csekély tudásunkat gyakorlatba is ültethettük. A falu lakosaival kellett ugyanis interjút készítsünk, amitől őszintén bevallva nagyon féltem, de annál jobban élveztem. Egy általunk kitalált, híres természetgyógyászról tettünk fel kérdéseket, arra hivatkozva, hogy a faluba érkezik és kézrátétellel gyógyít. A riport annyira jól sikerült, hogy többen meg is kérdezték, mikor találkozhatnak vele, legnagyobb csalódottságukra, valószínűleg soha. A riporterkedés után fotózni mentünk, amit még az eddigieknél is jobban élveztem, hiszen nem minden nap kerül a kezembe egy újságíró profi fényképezőgépe, amelyet úgy használhatok, ahogy csak szeretném. Ízlelőbimbóink örömére este Papp Péter enyedi borász pincéjéből kerültek elő különleges aromájú borok, amelyeknek nem csak ízével, hanem elkészítési módjával is megismerkedhettünk. Elmondása szerint „a bor a magyar ember szent itala, amely elkísér a bölcsőtől a koporsóig, és egyben művészet, amelyet az ember nem csak megcsodál, de meg is ízlelhet.”

A tábor után úgy érzem rengeteg élménnyel, tapasztalattal gazdagodva térek vissza Kolozsvár nyüzsgő életébe. A buszon ülve, a hétvége eseményein gondolkodva hallgatom a mellettem ülőket, akik kissé csalódottan vagy épp boldogan skandálják: „Mindjárt hazaérünk.”  Nekem pedig eszembe jut a kolozsvári kis szobám, amelyre először gondolok úgy, mint arra a helyre, ahova hazamegyek.

Pilbáth Kincső