Önnek is nehezen indul a reggel? Az ébresztő majd kiugrasztja a szívét a helyéről? Nekem is így indul minden reggelem, és mindezek után mivel kell szembenéznem? Hát a tömegközlekedéssel. Elsőéves újságíró szakos hallgató vagyok, mondhatni pályakezdő újságíró. Amit még tudni illik rólam, hogy vidéken élek, amióta csak az eszemet tudom, pontosabban Magyarlónán, ez azzal jár, hogy ingáznom kell mindennap. Az ingázás legismertebb formája a buszozás, számomra sincs ez máshogy. Lassan öt éve rendszeresen használom a Kolozsvár nyújtotta tömegközlekedési lehetőségeket, és sajnos nincs sok jó tapasztalatom ezzel kapcsolatban. A legnagyobb gondot a reggel jelenti számomra, mivel ahhoz, hogy valahol ott legyek mondjuk 10-re, nekem 7-kor kell kelnem, és minimum két buszra van szükségem, hogy legalább a város központjába eljussak. Senkit sem szeretnék megbántani, de valamit sosem fogok megérteni. Miért reggel 8-kor kell piacra menni? Miért nem lehet várni pár órácskát, amíg a líceumos meg egyetemista diákok és a kora reggeltől dolgozók dolgukra mennek? Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nagyjából 8 és 10 óra között mozog a legtöbb egyetemista és líceumos diák, ilyenkor csak a legbátrabbak képesek felülni egy 24b-re vagy egy 25-ösre, mivel borzasztóan tele vannak. Nem arról van szó, hogy ülőhelyre nem lehet szert tenni, hanem az emberek már úgy szorulnak bent, mint a heringek egy konzervben. Jön egy busz, mély levegőt veszel, és abban reménykedsz, hogy még van annyi hely, hogy a szomszédod virágán levő katicabogár kishúga felférjen és egy kicsit megkapaszkodhasson. Ha az embernek szerencséje van, és valahogy felfér, körbenézve mit lát? Sajnos nem túl barátságos tekinteteket, ez érthető is, nehezen indul be a nap, de amin én minden reggel csodálkozva bámészkodom, azok a piacos szatyrok mindenütt és persze a velük együtt járó nénik, bácsik. Az öregkor tiszteletreméltó kor, a város meg is tiszteli azzal, hogy ingyen bérleteket ad a nyugdíjasoknak. Kérdem én, bánhatnánk emberségesen egymással? Be tudnánk osztani az időnket úgy, hogy kényelmesebb legyen számunkra a közlekedés? Biztos az idősebbek is könnyebben másznak majd fel és le a buszokról, ha azok nincsenek tele fiatalokkal, és ez fordítva is éppen így van. Tiszteljük embertársainkat, könnyítsük meg egymás dolgát legalább a közlekedéssel.

fotó: monitorulcj.ro

Hozzászólások