Ha azt mondom, hogy létezik egy holisztikus fitnesztánc, amely néha aikidó, néha jóga, néha pedig az Alexander-technikát idézi, biztos megkérdőjeleznéd a kijelentésem valóságtartalmát. Persze csak azután, miután kétszer is elolvastad a mondatot, rákerestél a módszerre, amellyel a hibás testtartási szokásokat korrigálják, és átrágtad magad a mit is akart a költő ezzel mondani fázison. A módszerről Szabó Andreával, a Nia-tánc nagyváradi képviselőjével beszélgettünk.

A Nia összegyűjt mozdulatokat a tai chi, a taekwondo és az aikidó világából. Alkotórészei az Alexander-technika, a Feldenkrais-módszer és a jóga. Fűszerezi még egy kis jazz- és modern táncművészeti elemekkel, mint például Isadora Duncan stílusa. Mindezek ellenére a cél továbbra is a legkönnyedebb és legboldogabb módon önmagunkhoz érni, eljutni a személyes Narniánkig. Elsajátítani egy életstílust, ami az egyén fizikai egészsége mellett a harmóniateremtésre figyel a külső világgal is. Szabó Andrea 15 éves vendéglátós háttérrel, egyedülálló anyaként és túlélőként ismerkedett a koncepcióval, amelynek már 11 éve szerelmese.

– Mikor került a tánc az életedbe?

– A tánc mindig is az életem része volt, már kislány koromban pörögtem, forogtam. Szerettem a zenét. A mozgás számomra nagyon ösztönös, felszabadító, boldog valami volt. Tudatos keretek között ezt az érzést ma Niának hívom. A Niával 2010-ben találkoztam, útkeresésem sokadik stációján. Oda sem magamtól indultam el, jött egy betegség, pontosabban a mellrák, ami kibillentett a mindennapi életemből. Ez indított el valamit bennem és terelt abba az irányba, amerre tartok.

– Mi is pontosan a Nia? Mivel több mondjuk, mint a sport?

– A Nia hivatalosan a Neuromuscular Integrative Action kezdőbetűinek a rövidítése, de ha valaki a lelke felől közelíti meg a táncot, arra jobb a Now I Am. Egyik jelentés sem zárja ki a másikat. A Niában tudatosan vagy tudattalanul kapcsolódunk az örömhöz, ez kevésbé jellemző más sportokra. Mezítláb táncolunk, mert megtehetjük. Azt valljuk, a lábak, a talpak nem cipőre kondicionáltak, hanem fordítva. Létrehozunk egy köteléket a mozdulataink és a testünk között. A tánc endorfint szabadít fel a szervezetünkben, csökken a stresszhormonok szintje, javul a hangulatunk.

– Mesélnél a különböző övek jelentéséről és a saját képzéseidről?

– Az övek a következők: fehér, kék, zöld, barna és fekete. Az első képzést Budapesten végeztem 2016-ban, Európán belül ez volt számomra a legközelebb. Itt a fehér övet (White Belt) lehetett megszerezni egy egyhetes intenzív tanfolyam keretében. A tréning az érzékelés művészetére fókuszált, ezután kezdhettem el tanítani. A másodikat online végeztem el 2020 telén. Ez 12 hétig tartott, ám csak heti egyszer találkoztunk. Ezzel sajátítottam el a tudást, ami a kék övvel (Blue Belt) járt és aminek a középpontjában a kommunikáció és az intimitás állt. Sokszor úgy érzem, ebbe úgy igazán csak most érkezem meg.

–Ahogy láttam, a legtöbb esetben a Niát nők táncolják. Csatlakozhatnak férfiak is?

– A Niát ketten alapították 1983-ban, Debbie és Carlos Rosas. Amikor először megláttam Carlos Rosast táncolni, a csillogó felső és trapéznadrág alól sugárzott az erő. Nem volt gáz, ahogy rázta a mellkasát vagy billentette a csípőjét. Akkor még nem is tudtam, hogy amit látok, az az 52 mozdulatból kettő, ami a Nia vázát képezi. Külföldön oktatnak Niát férfiak is, de nagyobbrészt a nőké ezen babér. Mindig boldog vagyok, amikor rövidebb-hosszabb időre velünk táncol valaki, akiben több a jang, mint bennünk, nőkben.

– Kiknek ajánlod? Van olyan, hogy korhatár?

– Én mindenkinek ajánlom. Kóstolj bele, mint a csokiba! Ha az első keserű, akkor harapj bele még egybe. Én az elsőt szerettem, de nem biztos, hogy mindenkinek az lesz a kedvence. Azok a dolgok, amiket a Nia nyújt, hozzátesznek az élethez. Gyerekkel és nagymamával is táncoltam. Én modellezem a mozdulatot, és mindenki úgy hajtja végre, hogy beleteszi a saját 100 százalékát. Más hatása van annak, ha a testhez közeli gyakorlatot végzel és más a nagy mozdulat, de így is, úgy is Nia. Ha felnyújtózol az égig vagy leengeded a kezed a földig, a szervezeted majd megmutatja, mi a határa és mi a jó neki.

– Hogy reagáltak a nagyváradiak az újdonságra?

– Nem az üzletet kerestem benne, hanem a jó érzést. Tudtam, hogy ez nekem kell és másnak is hasznos lesz. Először a barátnőim jöttek velem, aztán mások. A Padlás (a csoportos Nia-táncok helyszíne – szerk. megj.) volt az első igazi otthonunk. Hálás vagyok azért, amit bele tudok látni helyekbe, érzésekbe, emberekbe. Úgy gondolom, nem szabad a látszatból ítélni. A Padlásban nagyon sokunk segítsége, munkája, lelke benne volt. Év elején el kellett búcsúznunk tőle. Remélem, olyan örömöt ad majd új lakóinak, mint amit nekünk adott. Jelenleg pedig zajlik a helykeresés.

– A koronavírus miatt online kezdtél Niát oktatni. Hogy sikerült a váltás?

– Ezzel kapcsolatban kicsit úgy éreztem magam, mint aki beleugrott a mély vízbe s onnan evickélt ki a partra. Mindig a biztonságra játszom. Szeretem a megismert, jól bevált dolgokat. Ennek két és fél éve annyi. Amikor minden zárva volt, én még egyedül laktam, ezért egy túlélési tervet kovácsoltam. Táncoltunk mindennap egy kicsit. 

Az autós GPS-hez tudom hasonlítani a felmerülő problémákat. Bár megjegyzem, azt sem tudom használni a mai napig, mert hol hamarabb fordulok le, hol túlmegyek a letérőn… Meg kellett tanulnom újratervezni. Nem nézegetni, hogy kellett volna és merre, hanem keresni a megoldást. Rengeteg technikai akadályba ütköztem és ütközöm a mai napig, ennek ellenére mégis belevágok. Talán ügyetlenkedésemet látva, más is megengedőbb lesz önmagával. Ilyen esetekben Popper Péter egyik mondatát szoktam a jól őrzött ládikámból elővenni. Mi lesz, ha megteszem, megkérdezem, kipróbálom stb.? A válasz, hogy semmi nem történik, ami amúgy később nem történne meg. Minden attól függ, hogy én meddig félek valamitől.

A váltásnak van jó oldala is. Elvégezhettem a kék övet anélkül, hogy elutaztam volna. Természetesen a személyes képzésnek más a varázsa, de enélkül megfosztottam volna magam a tanulás, a fejlődés lehetőségétől. Az online térben pedig új kapcsolatok születtek. Olyan emberekhez is sikerült eljuttatni a Niát, akikhez másképp talán nem lett volna lehetőség. Illetve, jobb online táncolni, mint sehogy.

– Nagyon összeszokottnak tűnik a kis csoportotok. Nem vágytál soha nagyobb érdeklődésre?

– Elég sokan jöttek-mentek az elmúlt évek során, de van egy „kemény mag”, aki maradt, aki ebben találja meg azt, ami nem elmondható, kézzel nem fogható, le nem írható. Ez az, amikor megérzed a mozdulatban azt, amire pont akkor neked szükséged van. Nagyobb felhajtásra, ismeretségre nem vágytam, így alakult. De ha eljön az ideje, senki nem marad ki a táncból.

– Ezen foglalatosság mellett, még hangtálakon is játszol. Pontosítanád, hogy miből áll egy hangmasszőr feladata?

– Általában engem szoktak megkeresni, onnan időpont egyeztetés következik. Egy alkalom körülbelül 60-90 percet vesz igénybe. Egyéni kezeléseknél a rezgések, csoportosoknál a hangok dominálnak. Az energiákkal kezelés és a tálak, a rezgések, tiszta fizika. A test az egyensúlyra törekszik, de ritkán van tökéletes állapotban. A tálak megrezgetik a testünk sejtjeiben lévő vizet. Egy felnőtt ember 70%-a víz, ami az életkor előrehaladtával fokozatosan csökken. Attól függően, hogy mit „énekel” a tál (singing bowls), beviszünk, illetve oszlatunk energiákat. Ehhez a foglalkozáshoz elengedhetetlen a gyakorlat hiánya, mint mindenhez. Ezenfelül bárki meg tudja szólaltatni az eszközöket.

– Szerinted miért olyan idegenek a romániai lakosok számára a spirituálisabb jellegű kezdeményezések?

– Nehezen nyílunk meg. Először túl harsány, aztán meg túl személyes. Nem erre vagyunk kondicionálva.