Ez az év ismét a teljes átalakulás éve lesz: életmódot váltok, sportolok, leszokom a dohányzásról, rendszerezettebb leszek, keményen dolgozom, megtakarítok, utazom, többet figyelek a kapcsolataimra. Végre tiszta lappal kezdek, ez lesz az én évem! Hányadjára is?

Új év, új én – mondogatjuk magunknak szilveszter éjjel, kezünkben a pohár pezsgővel, egy koccintásra az új, szebb és jobb életünktől. Abban a percben miénk a világ, mindenre képesek vagyunk, legalábbis így érezzük. Fogadalmat teszünk, hogy idén majd más lesz.

Persze nem úgy, mint tavaly, akkor amúgy is keresztbe tett a járvány, nem hibáztathatjuk magunkat, amiért nem volt motivációnk a változásra. A tavalyelőttről ne is beszéljünk, akkor úgy általában volt rossz az év, sem idő, sem energia nem jutott a fogadalmakra, főleg nem a teljesítésükre. Azelőtt meg már nem is tudjuk, mi volt, de biztos megvolt az okunk, hogy miért ne próbáljunk meg tenni a javulásért. Félreértés ne essék, ezek véletlenül sem kifogások, egyszerűen csak így alakult.

Bezzeg az idén! Most végre felkészülünk, ahogy illik, és kezünkbe veszük az irányítást. Szóval ott állunk szilveszter éjjel, és számot vetünk az életünkkel, az elmúlt esztendővel. Mi lett volna, ha másképp alakulnak a dolgok? Ezen morfondírozunk kicsit, végül pedig, ki tudja hányadjára, meghozzuk a nagy döntést.

És várunk. Várjuk a csodát, csak azt nem tudjuk, mikor következik be. Számoljuk a kalóriákat, az el nem szívott cigarettákat, a megspórolt pénzünket, miközben próbáljuk kitalálni, miért is csináljuk ezt az egészet. Végül is egyszer élünk, miért ne ehetnénk, áldozhatnánk a szenvedélyünknek (hogy káros-e vagy sem, már nem számít) és költekezhetnénk, amíg van rá lehetőségünk? Ekkor pedig meghozzuk az idei második legnagyobb döntésünket, és elengedjük ezt a fogadalom dolgot. Eleinte az időt hibáztatjuk, amiből sosincs elég, később a magánéleti problémáink akadályoznak, azt viszont soha nem vallanánk be magunknak, hogy mi rontottuk el. És természetesen ezek még mindig nem kifogások.

Mindent összevetve, az újévi fogadalmakkal csupán az a gond, hogy előbb vagy utóbb több okot találunk a megszegésükre, mint a betartásukra. A januári lendületünk éppen csak kitart februárig, márciusra erejét veszti, áprilisra feledésbe merül, hacsak nem vagyunk igazán eltökéltek, mert akkor talán még májusban is fel tudjuk idézni a néhány hónappal azelőtti, magunknak tett ígéreteinket. Szerencsénkre vannak azonban olyanok, akik páratlan elszántsággal képesek véghez vinni az év elején kitűzött céljaikat, ők a jó példák, hogy nekünk is sikerülhet. Végül is mindent lehet, csak akarni kell, nem igaz?