Sokszínű fekete-fehérség, impozáns etűdök és a 2019-es Oscar-díj a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Ezt hozza Alfonso Cuarón Orozco Roma (2018) című drámája. A mexikói rendező ezzel az alkotással erősítette meg helyét a filmtörténetben és nézői szívekben egyaránt.

Már az első pillanattól érezhető a művész víziója. Tudtam, hogy egy érzéki, pontos, kifinomult és átható alkotás előtt állok, amikor megpillantottam az első képet. A csempéket finoman mosta a víz, majd benne tükröződött az erkély és a fölötte lévő ég. A mozaikokhoz idomuló víz a tenger habzó vízfodraira emlékeztetett.

Filmrendezői stílusát az idővel való játék jellemzi. A szereplőket mérsékelt figyelemmel, ugyanakkor tisztes távolból kíséri, szorosan, mégis kívülállóként. A teljes képpel késleltetve találkozunk, miután bemutatta a részletek közötti különleges kapcsolatokat. A puzzle összerakását viszont ránk hagyja. Sajátos jellemvonása a türelem. Azt érezteti, hogy minden percnek értéke, jelentősége van. Életet lehel az élettelen környezetbe. Elhiteti, hogy szükségünk van a lefolyókra, a seprűre, az utcán eldobott rossz játékokra. Bár a műnek vannak főszereplői, nem ők dominálnak végig. Az alkotás megadja a lehetőséget a színészeket körülvevő környezetnek is a felszólalásra. Hangot kap a háttér.

Ezt támasztja alá a profizmusig nyúló operatőri munka is. A film annak ellenére, hogy monokróm, folyamatosan kápráztatja a nézőket. A látás szépségét hangsúlyozzák a hosszú szünetek, az éles közelítések, a tág látókörök, fény-árnyék játékok. A Roma készítése során Alfonso Cuarón Orozco történeteit egyfajta keretbe építette. A legelső képkockák egyikében elhalad egy repülő, amely a film végén szintén feltűnik. Többször játszik a hanghatásokkal is, például a legszomorúbb fordulat közepén átmasíroz a képen egy zenekar vagy a zűrzavarban valaki lágyan énekel.

A kontrasztosság számos szituációban megmutatkozik. Az egyik jelenetben például földrengésnek lehetünk szemtanúi. A kórház csecsemőosztályának a plafonja megreped és a kisbabákat tartó inkubátorokra nehéz kövek esnek. Az inkubátor egyik oldalán az élettelen durvaság, míg a másikon gyenge, sebezhető élet. Egy másik jelenetben az asztalon a füstölgő cigaretták, vaddisznófej és italok közepette tejjel töltött cumisüveg állt. Illetve az alapkoncepciót, a fekete-fehéret sem kell elfelejteni. 

A film címe akár a Női sorsok is lehetett volna. Két látszólag különböző nő sorsát követjük végig, akik hasonló fájdalmon osztoznak. A főszereplők ellentétes pólusokon helyezkednek el. Sofia úrnő karaktere képviseli a tanult, gazdag, tehetős hölgyet, míg Cleo a szegény, naiv és iskolázatlan cselédlány. Származásuk, társadalmi helyzetük és személyiségjegyeik miatt tulajdonképpen egymás szöges ellentétei, ennek ellenére összeköti őket a szenvedés. Mindkettőjüket hátrahagyta párjuk, csalódtak abban, akit teljes szívükből szerettek, és egyformán igyekeznek a társas magányhoz alkalmazkodni. A szerelmi életben tapasztaltakon kívül más dolog is összekapcsolja a két nőt. Ez pedig az anyaság. A gyerekek iránti szeretet és önzetlen gondoskodás lesz az, ami örökre meghatározza a végzetüket.

Érdekes dinamika veszi körül őket. Az elején Sofia az, aki a maga sajátos módján hangot ad félelmeinek, bánatának, azaz tombol és panaszkodik. Később Cleo mutatja ki érzéseit, viszont ő Sofiával ellentétben csendben teszi, magába roskadva. Sofia nagyobb karakterváltozáson megy át, mint Cloe, a film végére elfogadja sorsát és levetkőzi kemény, sőt néhol rút viselkedését. 

A Roma számomra megtestesített mindent, amit erős üzenettel bíró filmnek meg kell testesítenie. Csendesen közelített. Halknak mutatta magát, mégis kivételes üzenetet hordozott. Egyszerre varázsolt el a gondosan megtervezett humorossága, és egyszerre sebzett meg a kegyetlen társadalomkritika, amit hordozott. A film minden pillanatában érezhető a rendező elhivatottsága és végtelen szenvedélye a szakma iránt.

Ha a lélek bugyrairól és az emberi kapcsolatok pszichológiájáról van szó, sok mű a felszínen ragad. Ám ez az alkotás őszinte volt, ahogy elvártam tőle. Nem dobálózott nagy szavakkal, nem takarta be magát hazugságokkal. Bevallom, hogy eddig nem ismertem a rendező nevét, bár számos más híres produkció is viseli a keze nyomát, a legismertebb talán a Harry Potter és az azkabani fogoly fantasyfilm. De a Romát látva, biztosan tudom, hogy ezentúl lélegzet-visszafojtva fogom várni további alkotásait.

Hozzászólások