Amikor négy héttel ezelőtt felültem a Budapestre tartó vonatra, tudtam, hogy az előttem álló öt hónap nagyon izgalmas szakasza lesz az életemnek. Azonban a kezdet – mint ahogy az lenni szokott – kicsit sem volt könnyű. Szembenéztünk akadályokkal és kihívásokkal, olyan dolgokkal, amelyekre előzetesen nem számítottunk és olyanokkal is, amelyeket elméletben talán nem úgy képzeltünk, ahogy a gyakorlatban alakultak. Ám mindezekkel együtt is, minden percét szerettük az elmúlt egy hónapnak (még akkor is, amikor azt hittük, hogy nem). Teljes cikk

Legalábbis azt hittük, hogy részünk lesz, s hogy keményen meg fognak minket dolgoztatni, hogy én még jobban vért fogok izzadni a 10-esért, bocsánat 5-ösért, mint otthon. De egyáltalán nem ez a helyzet, ami minket teljesen meglepett, szerintem jogosan. Úgyhogy a múlt héttől az Eötvös Lóránd Tudományegyetem diákjai vagyunk… Teljes cikk

Titok. Sétálok hazafelé menet, s agyam kattog, akár egy elromlott nyolcvanas évekbeli óra, s eközben a centis hóba, amely a kocsik tetején még megmaradt, írom titkaimat: tíz nevet. A tízből háromnak csak a monogramját mertem írni, nehogy valaki rájöjjön, hogy mennyire odavagyok Ian Sommerhalderért (ó a francba, ennyit az egyik titkomról), visszaszaladtam és négyet betemettem, kettő már reggelre eltűnt, és maradt a te neved ott egyedül. Új hó hullott rá, és az a piros színű autó nem indult el többet. Pedig azelőtt két folyóhoz jutott el, amelyből egy csak patak. Csak állt tovább a diófa alatt, s pár hete le is takarták, már a rendszámára sem emlékszem, csak reménykedek, hogy talán még nem olvadt el a hó a ponyva alatt. Teljes cikk

Agyvérzéshez közeli állapotban voltam a kolozsvári vonatállomáson, amikor megérkezett a Magyarország felé vezető vonat, a hírhedt Korona. Minden testrészemről lógott a csomag, mert igen, készültem, s minden apró-cseprő dolgomat elhoztam magammal, amivel egy kicsit is, de otthon érezhetem magam. Aztán elindult a vonat… Teljes cikk