generáció

Ezek a mai fiatalok…

by Joldes Xénia | 2020. 06. 19. | 0 | Egyéb,Slider |

Gondolatok egy generációs szakadékból

Mélységesen szégyelnünk kellene magunkat. Mert mi egész nap csak a telefont bújjuk. Mert nekünk minden a fenekünk alá van téve, mégis csak válogatunk és fintorgunk. Mert régebb más volt, jaj de még mennyire más volt. Mert régebb jobb volt. Mert „bezzeg az én időmben”. Bezzeg ti, szülők és nagyszülők, sokkal érettebbek, háziasabbak és életrevalóbbak voltatok. Ti egyebet sem csináltatok, csak napkeltétől napnyugtáig a ház körül serénykedtetek, főztetek, mostatok, takarítottatok. Ti még szombaton is iskolába jártatok. Ti szórakozásként a magyar klasszikusokat olvastátok, természetesen gyertyafénynél. Végül, de nem utolsósorban, ti egy olyan múltat idealizáltok, amiben a gyár fújása diktálta az élet menetét. Hadd áruljak el egy titkot: már nagyon elegünk van a fent említett és hasonló replikákból. Mert általánosítanak, mint ahogy írásomban eddig én is tettem, csak hogy demonstráljam, mennyire frusztráló tud lenni. És mert ezekkel a „generációs jeligékkel” folyamatosan azon vagytok, hogy megbuktassatok bennünket az „élet iskolájában”. Viszont, hogy ne ugyanazzal a technikával kritizáljalak benneteket, mint amivel minket szoktatok, beismerő vallomást teszek. Igen, sokszor órákon keresztül nem esik ki a kezünkből az okoskütyü. Nem, mi valóban nem éltünk egy vaskezű diktatúra nyomása alatt. És igen, ezért szerencsések vagyunk. Mi már egy szabadabb világba születtünk, amiért többek közt ti, szülők és nagyszülők is küzdöttetek. Ezért pedig hálával, köszönettel és tisztelettel tartozunk nektek. De miért van az, hogy mostanság már-már gyűlölitek a szabadságot? Mindent nyugati, liberális hóbortként könyveltek el, minket meg mimózalelkű penészvirágokként minősítetek, akik semmire sem jók. Abba viszont nem gondoltok bele, hogy nekünk sem annyira könnyű, mint amilyennek első ránézésre tűnik. A legegyszerűbb példa az internet globális elterjedése. Manapság  pár kattintással egy olyan digitális univerzumba csöppenünk, ahol nem csak a lehetőségek, hanem a veszélyek száma is végtelen. Az internetes zaklatás, az anonimitással való visszaélés, valamint az influenszerek és trendek gerjesztette folyamatos megfelelési, utánzási kényszer csak néhány példa a sok közül. Ugyanakkor ezek mind olyan jelenségek, problémák, amelyek pár évvel ezelőtt még nem is léteztek, és amelyek kezeléséhez vagy elkerüléséhez nem kaptunk használati útmutatót. Más időket élünk. Régebb az volt, most meg ez van. A generációk közti feszültség forrása is tulajdonképpen ebben az ellentétpárban rejlik. Lehet nevetségeseknek és jelentékteleneknek tűnnek a problémáink és a világról alkotott képünk. Mi igazából csak annyit szeretnénk, hogy „másságunk” miatt ne törjetek pálcát a fejünk fölött, mert nem vagyunk mi olyan rosszak, mint amilyennek beállítanak. Úgy, ahogy ti sem!

A Z generáció glitteres csillogása, ami kiveri a biztosítékot

by Joldes Xénia | 2020. 01. 24. | 0 | Ajánló,Slider |

Sam Levinson izraeli mintára készült alkotása – az HBO saját gyártmányú és egyben a 2019-es év egyik legsikeresebb sorozata – a Z generáció problémáinak legsötétebb bugyraiba kalauzolja el a nézőt. A droghasználat, a mentális betegségekkel való küzdelem, a fizikai és nemi erőszak, a toxikus maszkulinitás és a nehézségektől hányattatott családi hátterek mind erősen tematizált és kulcsfontosságú jelenségek a szereplők mindennapjaiban. Az Eufória rendezője, Jennifer Morrison naturalista ábrázolásmóddal, nyers és brutális mivoltában viszi képernyőre mind a nuditást és szexualitást, mind a teljes lelki összezuhanás mélységeit.

A sorozat egy csapat amerikai tinédzser életét mutatja be soha véget nem érő érzelmi hullámvasútként, akik különféle frusztrációkkal – önbizalomhiánnyal, megfelelési kényszerrel és traumák feldolgozásával – küszködnek. A nyolc 50 perces epizód minden alkalommal más-más szereplő életébe kínál bővebb betekintést. A történések középpontjában a depresszióval és kábítószerfüggőséggel harcoló 17 éves Rue (Zendeya) áll, általa a leszokási kísérletek és folyamatos visszaesés ördögi ciklusának lehetünk szemtanúi. Az epizódok során az is körvonalazódik, hogy mindez hogyan befolyásolja kapcsolatait a külvilággal, családjával és barátaival. A lány életében Jules (Hunter Schafer) jelenti a tudatmódosító szerektől való távolmaradást, ugyanis kettejük sokszor bonyolult kapcsolata adja meg számára azt az euforikus életérzést, amit előtte csak a drogokkal tudott elérni. Rue ugyanakkor egyfajta kapocsként is működik a szereplők szerteágazó hálójában, hiszen gyakori kívülállósága ellenére egybefonja a karakterek közti szálakat cinikus hangvételű és mindentudó narrátori szerepével.

A főszereplőt alakító egykori Disney-csillag Zendeya nem várt hitelességgel ölti magára a züllés irányába haladó labilis tinédzserlány szerepét, akinek belső zaklatottságát és extrémekből extrémekbe ugráló hangulatvilágát kiváló megéléssel, megértéssel közvetíti. 

 Ugyanakkor fontos megemlíteni a többi, remek teljesítményt nyújtó fiatal színészt is, mint például a különleges, de állandóan a férfiak elismerésére vágyó Julest alakító Hunter Schafert vagy a népszerű, de édesapja miatt irtózatosan frusztrált és agresszív Nate-et játszó Jacob Elordit.

A sorozat képi világa álomszerű, pszichedelikus, rémisztő, mégis gyönyörű illúziót kelt, ennek köszönhetően az erősen naturalista elemek, mint a drogtúladagolás vagy a teljes lelki összeroppanás is lélegzetelállítóként hatnak. Az erőszakosság (pl. toxikus párkapcsolatokon belüli testi bántalmazás) és a veszély (pl. az internetes ismerkedés) glitteresen csillog, az elfajzott bulik harsány neonfényben úsznak. Mindezek mellett az évad teljességét uraló félhomály is tökéletesen tükrözi a fiatalság sötét bizonytalanságát és ingatag mivoltát. Mindez kiegészül az események merész, szemérmetlen és részletekbe menő képi ábrázolásmódjával is, ami kellő és szükséges módon vágja gyomorszájon a fiatal és az idősebb generációkat egyaránt, fényt derítve a társadalmi tabuk (pl. a szex, a kábítószerek) káros hatására.

A szereplők nyelvezete is hasonlóképpen nyers, akárcsak a vizuális elemek, ugyanis az epizódok hemzsegnek a káromkodástól, ez viszont mégsem tűnik erőltetettnek, abban a világban, amelyben a szereplők mozognak, teljesen hiteles. Mind a képi elemek, mind a karakterek nyelvezete nagyban hozzájárul a sorozat atmoszférájának megteremtéséhez is, ami a konfliktusok és váltakozó erőviszonyok miatt állandó jelleggel szikrázik a feszültségtől.

Ráaadásként az Eufória legremekebb és legfontosabb jellemzője, hogy bár glitteres csillogás borítja a brutálisabb történéseket, nem glorifikálja a tematizált jelenségeket, problémákat. Ítélkezni sem ítélkezik, hanem objektív tényekként jeleníti meg az említetteket. Több szempontból és oldalról mutatja be a szereplőket, kontextust és hátteret kínálva cselekedeteik miértjének, a nézőre bízva a hozzájuk való viszonyulást, a véleményformálást.

Annak ellenére, hogy az Eufória valóságképe szándékosan eltúlzott, mégis sikeresen, autentikusan tükrözi a Z generáció közelről sem könnyű helyzetét. Cselekménye elsöprően fordulatos és teljes mértékben magával ragadja a nézőt, aki sosem tudja, mi fog történni kedvenc szereplőjével. Az első évad számos elvarratlan cselekményszállal ér véget, kísértő kíváncsiságot, valamint egy második évadra való szilárd igényt hagyva a nézőkben.

A kisebbik rossz a jó?

by Kincses Kriszta | 2019. 11. 24. | 0 | Bezzeg...,Slider |
„Többnyire ez a típus követeli leghangosabban a változást, viszont tenni érte? Az nem igazán fekszik neki."
Kincses Kriszta
teljes cikk