Ajánló

Intim részek (1997) és a botrányairól híres Howard Stern

by Mátyás Orsolya | 2020. 04. 15. | Intim részek (1997) és a botrányairól híres Howard Stern bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider

A 109 percben és 18-as karikával bemutatott Intim részek az amerikai rádiós ámokfutó élet- és fejlődéstörténete kezdve a szerencsétlen kollégiumi évektől a tizennyolcmillió hallgatóig. Ő Howard Stern, Amerika leghíresebb rádiós csillaga, az a pali, aki az emberi prűdségre és képmutatásra, illetve a világ tabuira építkezve olyan rádiós csillaggá nőtte ki magát, hogy minden szakmában dolgozó megirigyeli. Ma is.

Howard olyan őszintén meséli el az életét (magát a filmet) egy ismeretlen nőnek a repülőn, mint amilyen nyíltan felvállalja és megosztja azt később a hallgatóságával is. Gyerekként tetszett meg neki a szakma, amikor apja üzemlátogatásokra vitte egy rádióállomáshoz, és azzal szembesült, hogy mennyire képmutató lehet a világ felé a mikrofon mögött ülő arctalan alak.

Pedig a 60-as évektől, még a 90-es években is a rádiózás igen fontos szerepet játszik Amerikában: kamionsofőrök, autósok ezreinek útját kísérik az fm-ek zörejei, azok szólnak építkezéseken, lerobbant büfékben és szállókban. Gyengeségük csupán az volt, hogy kizárólag egy ember ülhetett a rádió stúdiójában, neki kellett boldogítania a hallgatóságot egész nap, egész héten, egészen addig, amíg ki nem rúgták.

A főszereplőt, akit maga Howard Stern alakít a filmben, szerencsétlen, tehetségtelen kollégiumi disc jokey-ként ismerjük meg – aki próbálkozik a filmezéssel, a rádiózással, még a lányoknál is, de a képernyő előtt ülő inkább szánja, sajnálja őt, mintsem sikert kívánna neki. Érvényesülni akkor kezd, amikor egy élő műsorban megbotlik a nyelve, hebeg-habog, de, hogy a blokkból kirántsa magát, megosztja egy saját tapasztalatát, és így folyik tovább a műsor. Attól a pillanattól kezdve bekattan valami, őszinte hangra vált, és a szabadszájúságot, polgárpukkasztást magas szinten űzve vezeti tovább a műsorait. Természetesen ez nem tetszik a stúdióknak, főnököknek, sokan megpróbálják megváltoztatni, de Howard úgy érzi, hogy ő ebben jó, hogy megtalált valamit, amiről akkor sem mond le, ha ki akarnák rúgni. De nem akarják. A film és az egész fejlődés iróniája, hogy bár Stern nem követi a rádiózás normáit és egyetlen állomásnál sem tudják elfogadni egyediségét, a hallgatósága csak nő és nő, és az amerikai médiaszemélyiségek etalonjává válik.

A történet bemutatása ugyanolyan sajátos, mint maga Howard személyisége. A rendező nem zárkózott el a szexuális töltetű jelenetektől, a meghökkentéstől, de hatalmas igazságok megjelenítésétől sem. Ilyen például az, hogy egy zöldfülűből is lehet világsztár, hogy önmagunk megvalósítása az igazi siker, és hogy biztos érzelmi háttér nélkül nem lehet boldogulni. Élvezhetővé teszik a filmet a mellékszereplők is, például a szerkesztőtárs, a barát, a gyönyörű fekete nő, Robin, akit Howard (szabályt szegve) adásonként megszólít, akivel nagyon egy húron pendülnek, és nem ismernek pardont. Illetve a feleség, aki nem szab határokat a férjének, mert tudja, hogy Howard csak a show kedvéért pakolja ki a házi szennyest is.

Ha a rádiózás szemszögéből nézzük a sztorit, fontos tanulság, hogy a sokkolás és a közvetlenség az, amire mindig igény van és lesz is a hallgatóság részéről. A publikum akkor fogja élvezhetőnek tartani a műsort, ha teljes mértékben beavatva érzi magát, és azt tapasztalja, hogy folyton lázban van attól, amit hallgat. Az is lehet, hogy egy kicsit Howard Sternnek kell lenni ahhoz, hogy valakiből jó rádiós legyen.

A film véges, a sztori örök

by Gebe Zoltán | 2020. 04. 03. | A film véges, a sztori örök bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

A régi klasszikusok sosem halnak meg. Így van ez minden téren, a filmek esetében is. Valamiért nem érzem úgy, hogy napjaink alkotásait évtizedekig meg tudnánk őrizni emlékezetünkben, egy-két kivételt leszámítva.

Ma már rengeteg sorozatot, filmet fogyasztunk, mondhatni sztorifüggők lettünk, a mozi emiatt sokat veszített korábbi varázsából. Már nem tud olyan élményt nyújtani, mint tíz évvel ezelőtt. Annyi előnye viszont mindenképpen van, hogy nagy eséllyel emlékszünk majd arra, amit ott nézünk meg, mert tudunk hozzá eseményt, élményt kapcsolni. Ha a netről töltünk le valamit, heteken belül könnyen elfelejtjük. A régi idők alkotásai azért maradtak meg a köztudatban, mert vetítésük valamikor szenzációnak számított. 2020-ban viszont sokaknak már az evéshez hasonló életszükségletet jelent a filmnézés. Ki lehet bírni nélküle, ha nagyon akarjuk, de előbb-utóbb csillapítanunk kell éhségünket. Utólag könnyen összekeverhetjük a történeteket. Előfordulhat, hogy néhány nap elteltével el sem tudjuk mesélni ismerőseinknek, hogy mit néztünk.

A modern társadalom tagjai hajlamosak elutasítani a régi dolgokat anélkül, hogy ismernék ezeket. Vannak viszont olyan fiatalok is, akiket érdekel, hogy a nyolcvanas években mi volt a menő. Meglepetésként ért, amikor nemrég az utcán sétálva meghallottam, hogy a suliból kijövő kissrácok nem napjaink sztárszínészeiről, hanem Bud Spencerről beszélnek. A magyar tévécsatornák még most is gyakran adják főműsoridőben a nápolyi színész önálló és Terence Hillel közös filmjeit. Ennek egyszerű oka van: a nézettségi adatok alapján százezrek kíváncsiak rájuk, bár valószínűleg számtalanszor látták már mindegyiket. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ők ketten részei a magyar filmkultúrának is, így nehéz lenne elfelejteni őket.

A 2000-es évek elején is készült jó néhány világklasszis film, amelyek szövegét sokan ma már kívülről fújják. Régóta várom, hogy olyan legendás, többrészes alkotás szülessen, mint amilyen például a Karib-tenger kalózai. Erre egyelőre nem látok sok esélyt, de azért még teljesen nem adtam fel a reményt. Az idő előrehaladtával egyre nehezebb dolguk lesz a rendezőknek. Nem könnyű olyan sztorit kitalálni, amely egyértelműen ki tud emelkedni a többi közül. Ahhoz zseninek kell lenni. Várhatóan a régről ismert történetek új köntösben való bemutatása vagy feldolgozása is egyre kevésbé lesz nyerő. Számomra elképzelhetetlen, hogy valaki néhány éven belül olyan Batman-filmet készít, amely minőségben túlszárnyalja a Sötét Lovagot. Az emberek általában ragaszkodnak ahhoz a szereposztáshoz, ami a leginkább tetszett nekik. Ebből kiindulva akaratukon kívül is ahhoz hasonlítanak minden új verziót, ezért előítéletesen ülnek le a vászon vagy képernyő elé. Jó ötlet lehet viszont egy adott sztori negatív szereplőjéről filmet készíteni (Lásd: Joker). Ezenkívül több olyan megoldás létezhet, amivel a rendezők lázba tudják hozni a világot. Bízom a kreativitásukban, és reménykedem benne, hogy olyan filmeket találnak ki, amelyekről évek múlva is csodálattal beszélünk majd.

Április 1.: bolondozások szobafogságban

by Pop Tamás | 2020. 04. 01. | Április 1.: bolondozások szobafogságban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

Mindannyian ismerjük ezt a napot és mindnyájunkat tréfáltak már meg ezen a napon. Április elsején ez a dolgok rendje: a bolondok napján az emberek a bolondját járatják egymással. Ennek a szokásnak az eredete még mindig nem tisztázott, sokfajta elmélet létezik, de egyikről sem lehet tudni pontosan, hogy igaz-e vagy sem. Akárhogyan is: lássuk, hogyan derülhetünk egy jót ma.

Az  április elsejei megtréfálás leginkább a kisebb korosztály körében népszerű. Amíg elemi osztályos, középiskolás voltam, rendszeresen szívattuk egymást az osztálytársakkal, barátokkal, de miután már licisek lettünk, ezek elmaradtak, nem tudom, azért-e, mert ahogy idősödünk, úgy gondoljuk, hogy értelmetlen időt és energiát pazarolni rá, vagy csak egyszerűen az a hozzáállás nyer, hogy „Én már komoly vagyok ehhez, nem viccelődöm”. Lényeg mi lényeg, hogy a bolondozás egy idő után elmaradt. Álljon itt tíz bolondos tipp azoknak, akik esetleg valakit megviccelnének otthon, a karanténos időszakban.

  1. Fogpaszta, keksztöltelék helyett. Fogjunk egy fajta töltelékes kekszet, válasszuk szét, a tölteléket kaparjuk egy tálba (ezt még meg lehet enni a későbbiekben) és helyettesítsük fogpasztával. A keksz egyik oldalára nyomunk egy kis mennyiségű fogpasztát, majd rárakjuk a másik kekszet és lehet is szervírozni!
  2. Egy másik fogpasztás tréfa, amelyet sokszor felhasználtak ellenem is: a kilincset bekenjük fogpasztával. Vigyázat, lehet, hogy takarítani is nekünk kell!
  3. Csapra ragasztott szigetelőszalag. A csap alját (ahol a víz kifolyik) háromnegyedéig ragasszuk le szigetelőszalaggal. A beragasztatlanul maradt hely a célszemély felé álljon. Vagyis, ha az eláztatni kívánt ember a csap elé áll, akkor a csapnak a hátsó részét ragasztjuk le és elöl hagyunk egy lyukat, ahol majd a víz spriccelve fog távozni.
  4. Egyszerű, mégis nagyon gonosz. Csak annyi a teendőnk, hogy a vécépapír-gurigát kicseréljük egy ragasztószalaggal, és kész is van!
  5. Sokan nem nézik meg, mit tesznek a szájukba, csak azt tudják, milyen ízre számítsanak. A következő tréfához egy kis gyurma kell, na meg egy rágóguminak az elhasznált csomagolása. A gyurmát kiformázzuk rágógumi formájúra, majd becsomagoljuk. Letesszük valahova és várjuk az áldozatot. Ha a házban kisebb gyerek is előfordul, figyeljünk oda jobban erre a tréfára!
  6. Papírból kivágott rovarsziluettek. Papírból kivágunk különböző rovaralakzatokat, majd ezt felragasztjuk egy lámpa belsejébe, amelynek ernyőjén átszűrődik a fény. Amikor felkapcsolják, élethű rovarforma fog kirajzolódni a lámpa oldalán.
  7. Majonézzel töltött fánkok. Készítsünk egy-két fánkot, majd ebbe tegyünk majonézt.
  8. A vécépapírra rajzoljunk filctollal pókot, vagy ha esetleg van a házban kis játékpók szilikonból, azt is rátehetjük a gurigára.
  9. Használatban lévő szappant bevonunk körömlakkal, majd várjuk az áldozatot, hogy kezet mosson, és azon gondolkozzon, a szappan miért nem végzi el azt a feladatát, amire feltalálták.
  10. Az utolsó tippem, amelytől kicsi és felnőtt egyaránt képes megijedni: életnagyságú játékbabát fogjunk fel valahogy az ablakba, hogy bentről, amikor kinézünk, a baba fejét lássuk.

Ezek az én tippjeim, amelyekkel néhány vidám percet szerezhetünk magunknak, ha már úgyis arra kényszerülünk, hogy otthon üljünk. De mindenki csak óvatosan és megfontoltan bolondozzon, a cél ugyanis nem az, hogy a megtréfáltakat kinevessük, hanem olyan csínyeket kitalálni, hogy a megtréfáltakkal együtt nevethessünk.

Katasztrófafilmek bezártságra

by Kincses Kriszta | 2020. 03. 23. | Katasztrófafilmek bezártságra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

Nem elég nagy az egzisztenciális krízised? Akkor ezektől a filmektől biztosan az lesz.

Mindenkin végigfut a hideg a koronavírustól. A szupermarketekben az emberek pániküzemmódba kapcsolva szerzik be a konzervételeket, toalettpapírokat, szappanokat és tisztítószereket. Az apokaliptikus, világvége-hangulat mindenhol jelen van, és a tömeghiszti eluralkodott az emberek többségén. Ha mégsem tört még ki rajtad a pánik, a következő 5 + 1 film ezen változtatni fog, és már te is készen állhatsz arra, hogy a lakásba bekuckózva, a konzervbabodat szorongatva várd a világvége eljövetelét.

Fertőzés (2011)

A Steven Soderbergh rendezte filmet a mostani koronavírus-helyzethez hasonlítják, hisz a történet szerint itt is egy korábban még nem ismert vírus tör ki és eluralja a világot, mindenkinek tartózkodnia kell más ember érintésétől. 2011-ben csak mosolyogva néztük ezt a sci-fit, most már ez az életünk.

Hotel Ruanda (2004)

Ez a film nem az apokalipszis eljöveteléről szól, de legalább akkora szorongást hagy az emberben. Valós események alapján a ruandai genocídiumot, népirtást dolgozza fel a történet, amikor a hutuk a tutsi népet legyilkolva próbálják átvenni az uralmat Ruandában. Ez sokak világának végét jelentette. Ezt igyekszik egy hoteltulajdonos megakadályozni, a menekültek befogadásával. Ténylegesen sokkoló.

2012 (2009)

Ha világvégefilm, akkor 2012. Ebben az évben mindenki azon aggódott, hogy a maja naptár szerinti világvége eljön, amit pont a 2012-es évre datáltak. Nem jött el, de 2009-ben eljátszottak a gondolattal, hogy milyen lenne, ha mégis.

Melankólia (2011)

Lars von Trier művészfilmje eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne, ha a Földbe csapódna a Melankólia nevű bolygó. És mindez pont a főszereplő (Kirsten Dust) esküvője napján. Elvont, metaforikus, de van benne valami.

Holnapután (2004)

A tökéletes film, ami megtestesíti a klímakrízis fogalmát. Az időjárás teljesen az emberiség ellen fordul, tornádók, fagyok, extrém havazások törnek ki. Eközben egy csapat New York-i próbál küzdeni a túlélésért.

+ 1 Dr. Strangelove: (avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni)

Stanley Kubrick, nukleáris háború, világklasszis mestermű. Azt hiszem, ennyi ide elég.

Mindenben is növekszik a Vibe

by Nagy Andrea | 2020. 02. 27. | Mindenben is növekszik a Vibe bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

Nagyobb területre, több nemzetközi sztárra, kibővülő kolira számíthatunk Marosvásárhelyen július elején.

Zeneileg három pillérre épül a fesztivál: nemzetközi felhozatalra – itt a tavalyi öt helyett idén nyolc sztárfellépőt hívtak, ebből ötöt be is jelentettek (Rudimental, Nervo, Ofenbach, Sigma és Burak Yeter) –, magyarországi toplistás előadókra (ByeAlex és a Slepp, Ivan & The Parazol,  AK26, Konyha, BSW, Soulwave, Sub Bass Monster Official, AWS, Bëlga, LMEN PRALA, Grund, Tankcsapda), és fontos időpontokat tartanak fent erdélyi zenekaroknak is (pl. Bagossy Brothers Company, Szintaxis, USNK, Csajod). Idén is lesz Black Blox az elektronikus zene kedvelőinek, és megszervezik az Epic Music Battle tehetségkutatót is.

Ráerősítenek a nappali programokra is. Ennek legfontosabb bázisa a Vibe Koli, amelyet a tudatosság, trend, természet témája köré szerveznek. Előad többek között dr. Zacher Gábor, a Vászonzsákoslány és Tibi atya is. Ezen kívül még a témához kapcsolódó workshopokra és kiállításokra is számíthatunk. A Fashion Cornerben is beszélgetéseket és műhelymunkákat terveznek a szervezők, ugyanakkor divatbemutatóval és stílustanácsadással is készülnek. Találkozhatunk majd divattervezőkkel, divatbloggerekkel, például: Csalár Bencével, Ferencz Borbálával, Dishy Ledán Szendével, Bálint Krisztiánnal és Csoma Nórával, Keszeg Annával, Bene Lászlóval, Kozma Nórával, Bagaméri Noémivel és Takács Dániellel.

A kulturális programok helyszíne a már ismert Kerengő lesz, a kínálat Ártér néven új programrésszel is bővül, amelyet egyelőre nagy titok övez. Nem maradhat el a sport sem, lesz focikupa, röplabda, kosárlabda és a fesztiválozók használatára bocsátanak bérelhető bicikliket is.

Úgy tűnik, a Vibe területe tavaly kicsinek bizonyult, ezért növelik a fesztivál és kemping területét is. Eddig évről évre nagyjából ötven százalékos növekedést produkált a fesztivál, idén a növekedésben is növekedni akarnak, így a tavalyi majdnem ötvenezer résztvevő helyett 2020-ra a nyolcvanezret tűzték ki célul.