Ajánló

Lejöttek az égből, és megmentették az emberiséget

by Fórika Dóra | 2021. 01. 20. | Lejöttek az égből, és megmentették az emberiséget bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider

A visszatérők (eredeti címén The 100) egy posztapokaliptikus világban játszódó amerikai televíziós sorozat, amelyet a The CW kábelcsatorna mutatott be 2014-ben. A sci-fi-thriller sorozatnak Jason Rothenberg a megalkotója és rendezője, aki Kass Morgan azonos című regényét vette alapul, de ezt jóval kibővítve, jelentős változásokkal vitte filmre.

A történet 97 évvel egy nukleáris háború után kezdődik, ami elpusztította a földi civilizációt. Az utolsó túlélők egy óriási űrállomáson vártak arra, hogy visszajuthassanak a Földre. Száz rab tinédzsert küldenek a börtönükből a felismerhetetlenségig megváltozott Föld felszínére, hogy kiderüljön, az alig 100 év elég volt-e arra, hogy a radioaktív köd eltűnjön, élhető-e és benépesíthető-e még a bolygó. A cselekmény akkor robban be, amikor nem kevés meglepetéssel kell szembenézniük a fiataloknak, és rájönnek, hogy nem hagyhatják maguk mögött a múltjukat. Hét évadon keresztül rengeteg minden történik. A szereplők felnőnek, hoznak jó és rossz döntéseket, de mindezt azért, hogy megmentsék az emberiséget. 

A sorozat népszerűsé­gének titka a különböző stílusok (tinisorozat, sci-fi, háborús dráma, klasszikus epika) rendkívül hatásos ötvözésében rejlik. Az alapvetően young-adult jellegű történetben napjaink társadalmi kérdései szintén hangsúlyozott szerepet kapnak. A feminista jellege egyértelmű, a női karakterek a férfiakkal minden téren egyenlőek: politikai és katonai vezető szerepet töltenek be, a harcban ugyanúgy részt vesznek. A karakterek szexuálisan szabadok, vagyis a nem heteroszexuális kapcsolatok és irányultságok elterjedtsége is tetten érhető: meleg és biszexuális szereplőket is alakítanak a színészek.

Látványban sem szenvedünk hiányt. Évadonként fejlődik az operatőrök munkája, míg a végére olyan hatásokat, effekteket és látványos videófelvételeket mutatnak, amelyekkel mindenkit bele tudnak varázsolni a visszatérők világába.

Nem tudom, lesz-e még valaha ilyen meghatározó sorozat számomra. Az első évadtól követtem, együtt nőttem fel a szereplőkkel. Hét éven át kísért, idén pedig búcsúznom kellett tőle. Nagy ürességet hagy maga után, de az sem kizárt, hogy egy idő után újranézem.

Az egész világ figyel

by Farkas Orsolya | 2021. 01. 17. | Az egész világ figyel bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider

1968, a polgárjogi mozgalmak időszaka, rendszerellenes felkelések, többek közt a híres chicagói tüntetés éve. Háborúellenes tüntetők érkeznek a városba, élükön hét férfival, akiket később konspiráció vádjával állítanak bíróság elé egy valódi tárgyalótermi dráma keretében. Aaron Sorkin filmjét a történelem ihlette, egyszerre tükrözi az akkori amerikai igazságszolgáltatás kegyetlenségét, és szórakoztatja a nézőt zseniális karaktereivel, párbeszédeivel.

1968-ban több ezer ember érkezik Chicagóba a Demokrata Párt országos konvenciójának idején. A tömeg sokszínű (felelősségvállaló hippik és diákok, a Fekete Párduc Párt tagjai), de céljuk ugyanaz: tüntetni a vietnámi háború ellen. A demonstráció több részben is brutalitásba és erőszakba fullad, a Nemzeti Gárda gázzal és gumibottal száll szembe a tömeggel. A verekedések és a rendőri közbelépések fizikailag és lelkileg is összetört vérző embereket hagynak maguk után. A zavargásokért nyolc férfit tesznek felelőssé, azonban egyiküket, Bobby Seale-t – egy komoly tárgyalótermi botrány után – felmenti a bíróság. Az igazságügyi minisztérium vádja a Rap Brown-törvény (zavargásellenes, leginkább az amerikai feketék szólásszabadságát korlátozó jogszabály) megszegése, amelyet addig még soha nem alkalmaztak, az újdonsült miniszternek azonban politikai céljai vannak a perrel. Egyrészt a 7-eken keresztül kíván üzenni a folyamatosan háborgó tüntetőknek, másrészt szeretné megmutatni, mennyivel szorosabban tudja fogni a gyeplőt elődjénél.

A perben az igazságügyi minisztériumot Richard Schultz, a 7-eket Willam Kunstler és Leonard Weinglass képviseli. 1969 szeptemberében tehát Julius Hoffmann bíró és egy 12 személyes esküdtszék színe elé 7 + 1 férfi áll: Abbie Hoffman, Jerry Rubin, Tom Hayden, Rennie Davis, David Dellinger, John Froines, Lee Weiner és Bobby Seale, akinek semmi köze az esethez és egyáltalán nincs is képviselete, de ez a bírót nem igazán érinti meg. A tárgyalás hónapokon keresztül zajlik, s nem mentes az előítéletektől, igazságtalanságoktól. Egy efogult bíró, ravasz ügyészek, változó esküdtszék teremti meg a tárgyalóterem hangulatát, hamis vallomásokkal és vádakkal fűszerezve.

Sorkin filmje egyszerre hordoz történelmi és politikai üzenetet. Felidéz egy legendás tárgyalást, kontextusba helyezi azt a film első 30 percében s úgy csomagolja be a történetet, hogy fenntartsa a néző érdeklődését. A kitekintések és a komoly jelenetek közé becsempészett humor dialógusok vagy karakterek formájában adja a film könnyedségét és élvezhetőségét. Az Oscar-díjas forgatókönyvíró nem először alkot megtörtént események alapján: A közösségi háló, Steve Jobs, Elit játszma, Charlie Wilson háborúja mind az ő rendezésében készültek el. Továbbá szeret feldolgozni politikai eseteket is: Egy becsületbeli ügy, Az elnök emberei sorozat. Sorkin filmjei többek közt a dialógusokról híresek (Jack Nicholson az Egy becsületbeli ügyben), ez A chicagói 7-ek tárgyalására is érvényes. A film mindegyik karakterének nagyon fontos szerepe van, de a beszédeket illetően Abbie Hoffman (Sacha Baron Cohen), és Willam Kunstler (Mark Rylance) karakterét lehetne kiemelni leginkább. Míg előbbi provokatív, szellemes személy, utóbbi csendes, de folyamatosan meglepetéseket okozó jellemével fokozza a film hangulatát. Érdekes Tom Hayden „hippimentes” karaktere is, aki tökéletes ellentéte a minden tekintetben tipikus hippinek nevezhető Abbie Hoffmannak.

A chicagói 7-ek tárgyalása egyszerre humoros és pörgős, fordulatos és hiteles. Kapunk vele egy szeletet az amerikai történelemből egy csapat sztárszínész közreműködésével, erkölcsi kérdéseket boncolgat. Bár helyenként szájbarágósnak érezhetjük, a kitekintéseknek, a karakterek és párbeszédek humorának köszönhetően kiegyensúlyozott és szórakoztató.

Nem minden horkantásból és dagonyázásból áll

by Böjte Beatrix | 2021. 01. 08. | Nem minden horkantásból és dagonyázásból áll bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider

Az egyik kedvenc meséskönyvemet nagyjából kétéves koromban kaptam a keresztszüleimtől. Rengetegszer fel kellett nekem olvasni. Imádtam én is kézbe venni, forgatni, elemezni. Az oldalai színesek voltak, a rajzok barátságosak. Olvasni sem kellett tudnom ahhoz, hogy megértsem, miről lehet benne szó. Az illusztrációk egyértelművé tették a történetet, sőt fejben akár még hozzá is tehettem. Az apró részletekből új cselekményszálak fejlődhettek ki a képzeletemben. A mesék pozitív hatásairól ódákat lehetne zengeni. Nemcsak a képzelőerőnket, hanem szókincsünket is fejleszti, fontos az érzelmi intelligencia kialakulásában, hiszen a mesék által a negatív érzések is felszínre kerülhetnek, amelyekkel sokszor nem tudunk mit kezdeni, ám az erkölcsi nevelés sem marad el, és a jó mindig győzedelmeskedik a gonosz felett.

Aztán megjelentek a rajzfilmek. Kedvenc mesehőseink életre keltek a vásznon. Hát van ennél fantasztikusabb dolog? Képes voltam órákon át ücsörögni a tévé előtt, ezerszer megnézni kedvenc rajzfilmjeimet, megunhatatlan volt az a sok szín, hang és kép. Mindig tudtam, mikor kezdődik és ér véget az aznapi Scooby-Doo-adag, hogy hány órától váltja fel az Animax a Minimaxot, ahol végre Kukucskáé lesz a főszerep, ez volt ugyanis az egyetlen, amit ezen az animékre koncentrálódó csatornán nézhettem. Ha valaki esetleg nem ismerné a Kukucska kalandjai című, kissé bugyuta, elég fura, mégis szerethető rajzfilmet, annak ebben a korban már csakis alkohol fogyasztása mellett ajánlom.

Butus mesékről beszélve, azt hiszem el is érkeztünk a célig, a non plus ultráig, az egyedien borzalmas Peppa malacig. Az egyik oka annak, hogy csodásnak mondhatom a gyerekkorom, talán az, hogy nem volt benne ez a rajzfilm. Egyetlen epizódot sem láttam gyerekként. Néhány évvel ezelőtt még csak nem is hallottam róla.

Kezdjük a grafikával. Elvárjuk, hogy ha már a gyermek hosszú órákat tölt egy mese nézésével, akkor az legalább olyan képi világgal rendelkezzen, ami kicsit komplexebb, mint ez az egyszerűen és primitíven megrajzolt valami. A cselekmény akár megfelelőnek is mondható, hiszen célközönsége a beszéd elsajátításának útján levő gyermek, aki számára jobban érthető az egyszerűbb és hétköznapibb történet. Ebben egy felolvasott mese miért ne tudna jobban segíteni? Maradjunk annál, hogy a szülőnek nincs mindig ereje az olvasáshoz. Így hát marad a rajzfilm. Ezzel a gyerekek konkrétabban kapják meg az információkat, kevesebb teendő jut a képzelőerőnek, és több a nyitott szájjal bambulás. Peppa malacnak sok évadra volt szüksége, míg eljutott addig, hogy olyan családot mutasson be, amely nem sztereotípiára épül. Az első néhány évadban ugyanis Peppa anyukája háztartásbeli volt, míg az apukája dolgozó szülő. Szerencsére ma már a papamalac is képes porszívózni és a mamamalac is végezhet számítógépes munkát.

Érdekes az ártalmatlan rajzfilm egy váratlan következménye: a Peppa-effektus. Angol verzióban brit akcentussal élvezheti a közönség, ezért sok amerikai család arra lett figyelmes, hogy porontyuk beszéde Peppa brit akcentusára próbál hajazni. Divatként terjedt a kicsik körében ez a fake brit akcentus, amely mellé még a rajzfilmből ismert (a mondatok után megjelenő) horkantás is társult. A szülők maguk dönthetik el, számukra mennyire számít negatívnak ez a jelenség, s bár minket nem igazán fenyeget ez a „veszély”, mégis jó tudni róla.

Természetesen, nem szörnyűséges ez a rajzfilm, sőt fontos megemlíteni, hogy a rövid, mindössze ötperces részek könnyen feldolgozhatóak, a kicsik számára releváns eseményekkel mutatják be a hétköznapi életet egy érdekesebb, malacosabb világon keresztül, és ami talán a legpozitívabb, hogy nyoma sincs benne agresszivitásnak. Mégsem hiszem, hogy a nagyon (de nagyon) távoli jövőben a gyerekeimet megismertetném ezzel a mesével.

Hiszel a lelkitársakban?

by Sinkler-Németh Zsófia | 2020. 12. 08. | Hiszel a lelkitársakban? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider

Létezik fizikálisan, kézzel foghatóan az a fogalom, hogy lelki társ? Vajon megvan minden embernek a saját kiválasztott társa? Két fél eggyé válik… szép elmélet.

Vannak eszmék, amelyek szerint egy kapcsolat nem a neki teremtett félből származik, hanem az összedolgozáson múlik minden. Ahhoz, hogy egy kapcsolat jól működjön és soká, akár mindhalálig tartson, nagyon sokat kell dolgozzon mindkét fél. A Café de Flore című film, Jean-Marc Vallée rendezésében rámutat arra, miképpen épülhet fel egy bizalmon alapuló, mély kapcsolat. Eldobhatom a lelki társamat egy másikért? Miért bűn ez? Lehetséges, hogy évszázadokkal ezelőtt, egy másik életemben anyja voltam egy Down-kóros kisfiúnak és nem engedtem, hogy egyesüljön hétéves fiamnak az egyazon korú barátnőjével való gyerekszerelme, miközben a jelenben elvált férjemmel ide-oda passzolgatjuk gyerekeinket és akadályozom, hogy kibontakozzon régi társam szerelme az aktuális, újonnan szerzett lelki társával?

Milyen tökéletes gondolatmenet lehetne, ha nem lennének az emberben érzelmek, kemény dúló-fúló érzések, amelyekbe, ha nem érted őket, bele akarsz halni, nem találva más megoldást. Nem segítenek sem a médiumok, sem a terápiák, pszichiáter, szakember… ugyan már. Az érzéseket nem lehet meghatározni. Azokat csak megélni lehet.

Sokan úgy gondolják, jobb, ha arra törekszel, hogy érzelmeid hajtsanak, hogy engedj nekik, és csak a szíved után menj. Ez sok helyzetben nem logikus megoldás. Önző is lehet másokra nézve. Miért csak a te boldogságod számít ebben az életben? Hétmilliárd ember, és csak egy lelki társ létezik? Badarság. Az emberek változnak, egyik pillanatról a másikra. Ha az eszünkre hallgatunk, több mindenre rájöhetünk, ami fontos lehet. Nem érthető eléggé? Úgy érzed, túl mélyen belementem a lelkizésbe? Nézd meg a filmet! Megérted, miről beszélek. Rávilágít arra is, hogy igenis el kell engedned sok mindent az életben ahhoz, hogy tiszta lappal kezdhess, hogy ne keserítsd meg szeretteid életét, főleg ne a saját magadét.

Bevallom, rengetegszer kellett megnézzem a filmet, de nem azért, mert nem értettem, hanem azért, hogy én is tudjak dönteni. Tudjak dönteni a helyes-helytelen és a kényelmes-kényelmetlen között. Lehet, hogy ha elengedem a negatív gondolataimat, utat ások a pozitív és új kezdésnek. Nem merülhet ki az élet egy kapcsolatban, egy rossz döntésben. Lehet, hogy ha az eszemre hallgatok, rájövök arra, hogy amit a szívem diktált, az nem a helyes út volt, hanem a kényelmes, meleg, komfortos érzés. De lehet, hogy nem! Mert ugyebár mindig azt szeretnénk választani, ami nekünk tesz jót, nem azt, ami a gyerekeinknek vagy élettársunknak, esetleg környezetünknek. Ha egy Down-szindrómás gyereknek az tesz jót, hogy speciális iskolában odafigyelést kapjon és megfelelő nevelést, akkor az a helyes út, nem az, amit az anya gondol. Megszültem, felnevelem. Nem. Nézzük a gyerek érdekét. Ha ő hétévesen szerelmes és nem szabad elválasztani szerelmétől, ezt tanácsolják a szakemberek, akkor az a helyes. Nem. Megszültem, felnevelem. Forgatom a kést a szívemben. Pillangók szorongatják a gyomorfalamat. Engedjek a férjemnek? Ez egy futó kaland. Nem. Vissza kell jönnie. Van két szép lányunk. Vissza fog jönni. Vagy engedjem el? Kinek jó az?

Felkeltettem az érdeklődésedet? Engedsz a szívednek? Kíváncsi lettél? Ebben a helyzetben engedek… nézd csak meg!

Nők a Fehér Házban – a first ladyk emancipációja

by Joldes Xénia | 2020. 11. 27. | Nők a Fehér Házban – a first ladyk emancipációja bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider

Ki a first lady és mivel foglalkozik? Mit tehet meg és mit nem? Hogyan fejlődtek a szerep paraméterei a történelem során? A CNN amerikai hírcsatorna legújabb dokumentumfilm-sorozatából megtudhatod!

A first ladység egy tisztség. A címet viselő nő személye jelentős részét képezi az Egyesült Államok imázsának. Éppen ezért a first lady több mint szimplán az elnök felesége. Törvény ugyan nem rendelkezik a FLOTUS (First Lady of the United States ez az amerikai titkosszolgálat által használt, first ladyt megnevező kód, rövidítés) kötelezettségeiről, de hagyománya annyira erősen él, hogy erre tulajdonképpen nincs is szükség.

A first lady szerep az 1790-es évek óta jelentős változásokon ment keresztül. Az évszázadok során feladatköre egyre bővült és társadalmi jelentősége is növekedett. Ezt az evolúciót követve jutunk el a modern, mindenkori first ladykhez, akik a tisztséget örökre megváltoztatták és kulcsfontosságúvá alakították. A CNN friss, First Ladies című dokumentumfilm-sorozata pedig hat olyan ikonikus nő életébe és munkásságába kínál betekintést, akik igencsak meghatározó módon töltötték be és szabták saját formájukra a first ladység árnyalt szerepét.

A sorozat nyitóepizódja október 4-én került a tévéképernyőkre, a történelmet író Michelle Obamát mutatva be, aki 2008-ban az Amerikai Egyesült Államok első afroamerikai first ladyjévé vált. A 90 perces epizódok Michelle Obama után sorra helyezik reflektorfénybe Jackie Kennedyt, Nancy Reagant, Eleanor Rooseveltet, Lady Bird Jonhsont és Hillary Clintont, mindnyájukról lenyűgözően részletes portrékat festve. A CNN mindezt archív felvételekkel, interjúkkal és filmművészetileg újraalkotott történelmi jelenetekkel teszi lélegzetelállítóan hitelessé és valószerűvé.

Az első modern first ladyt, a rebellisként emlegetett Eleanor Rooseveltet bemutató epizód tökéletes példája annak, hogy a first ladynek nem kell feltétlenül megelégednie a kedves háziasszony szerepével. Eleanor, amint beköltözött a Fehér Házba, megreformálta a hivatalt, és rendületlenül küzdött az emberi és polgári jogokért, az Egyesült Államok első aktivista first ladyjeként. Ugyanakkor talán a Jackie Kennedyről szóló epizód tükrözi a legjobban a szerep kegyetlen árnyoldalát, a John F. Kennedy elnök ellen elkövetett végzetes merényletet is bemutatva. Emellett, egyedi módon, a first lady szemszögéből kerül képernyőre a kubai rakétaválság (Szovjetunió és Amerika közti külpolitikai konfliktus, 1962) is.

Egy dolog biztos, a first lady szerep betöltése nem gyerekjáték. Ezt pedig a CNN sorozata tökéletesen illusztrálja, hiteles és intim bepillantást kínálva olyan nők életébe, akik generációkon keresztül küzdöttek magukért, illetve Amerikáért. Sőt, olykor még az egész világért is, bebizonyítva, hogy a kemény munka nemtől függetlenül meghozza gyümölcsét.

Ezt a rendkívüli dokumentumfilm-sorozatot ajánlani tudom mindenkinek, aki szemfelnyitó és inspiráló élményre vágyik a megpróbáltatásokkal teli hétköznapokban. A sorozat utolsó epizódja november 22-én kerül képernyőre, Hillary Clintont véve górcső alá.