Ajánló

Krumplihéjpite és holokauszt

by Kabai Krisztina | 2021. 01. 27. | Krumplihéjpite és holokauszt bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider

Január 27. a holokauszt nemzetközi emléknapja. Számomra mindig is meghatározó volt ez az elnevezés, és nemcsak ma, hanem az év bármelyik napján képes teljes mértékben földbe tiporni. Nemcsak az értelmetlen halálesetek jutnak eszembe, hanem az emberi kegyetlenség is, és az, amit megtettek emberekkel – és ez ugyanilyen szinten jelen van most is, nyolcvan évvel később, csak más formában. Az évforduló alkalmával Mary Ann Shaffer és Annie Barrows Krumplihéjpite Irodalmi Társaság című kötetét vettem a kezembe.

Megmondom őszintén, két dolog is felmerült bennem olvasás előtt. Először is: eddig csak rossz tapasztalataim voltak a levélregényekkel kapcsolatban. Igaz, azt meg kell vallani, hogy a Fanni hagyományai és a Törökországi levelek úgy alapból mély nyomot hagynak egy diák szívében – esetemben vérző, elfekélyesedett sebet, ami sosem gyógyul be és borzasztóan ronda –, és azért mindkettő eléggé eltántorít ettől a műfajtól. Emiatt felmerült bennem az is, mégis hogyan lehet levélregényként tálalni egy ilyen komoly témáról szóló könyvet. Olvasás utáni válaszom: REMEKÜL. A másik dolog a kételkedés. Sokszor tapasztaltam, hogy azok az emberek, akik nem élik át azt a bizonyos eseményt – nem kimondottan a holokausztra gondolok –, viszonylag hiteltelenül adják át a történetet, mondhatni elmesélik, de nem átéléssel mesélik. Nos, ez a két amerikai írónő abszolút nem azt adta, amire számítottam. Persze a formájától nem az volt az élmény, amihez hozzászoktam, mégis úgy gondolom, minden egyes levélke rejtett valami fontosat, valami olyat, amitől ez a történet egyre jobb és jobb lett.

Bármennyire is érdekelnek a holokausztos könyvek, minden egyes alkalommal, amikor a kezembe kerül egy, sokkal kevesebbnek érzem magam olvasás után. Állandóan az az érzésem, hogy kitéptek belőlem egy darabot, és sosem leszek olyan, mint voltam. Most nem vagyok annyira elveszett, és ez a levélformátumnak köszönhető. Eddigi olvasmányaimban állandóan az események középpontjában találtam magam, a szereplővel együtt éltem át a kegyetlenségeket és a szerettei elvesztését, és emiatt gyötrődtem a leginkább. Most sikerült végig higgadt olvasónak maradnom, nem fájtak annyira a történések, mégis részt vettem az eseményekben és jelen voltam a szereplők mellett is.

Csemegézőnek álljon itt a fülszöveg: „1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és ez hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.”

*Mary Ann Shaffer – Annie Barrows (2010), Krumplihéjpite Irodalmi Társaság. Budapest, Park kiadó. Fordító: Szántó Judit.

A halálnak is van szíve

by Farkas Orsolya | | A halálnak is van szíve bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider

Az osztrák és német gyökerekkel rendelkező ausztrál Markus Zusak (45 éves) hat könyv szerzője. 2014-ben elnyerte az Amerikai Könyvtári Szövetség Margaret A. Edwards-díját, amellyel a fiatal felnőtt irodalom terén maradandót és kiemelkedőt alkotó írók munkásságát ismerik el. Legismertebb és legsikeresebb alkotása A könyvtolvaj* (2005), amely öt különböző irodalmi díjat is bezsebelt. Markus Zusak sikerkönyve egy másféle perspektívát kínál a náci Németországról, miközben elvezet minket egy kislányhoz, aki történetesen nagyon szeretett könyveket lopni.

A történetben Liesel Meminger életének 5 évét kísérhetjük végig, s megtudhatjuk, hogyan élte meg a háborút egy gyermek a Hitler vezérelte nemzetiszocialista Németországban. Liesel gyermek még, amikor kommunista szülei a koncentrációs táborok áldozataivá válnak, öccse pedig meghal a nevelőszülőkhöz vezető vonatúton. A kislány a Himmel utcában találja meg otthonát a Hubermann családnál, az igaz barátságot és szerelmet Rudy Steinerben, második testvért a zsidó Max Vandenburg személyében és örökké tartó szenvedélyét az olvasásban és a könyvekben, amelyeket nagyrészt lopással tudott csak megszerezni. Markus Zusak mesterien mutatja be a második világháború Németországát a kislány történetén keresztül, amely kicsit sem mentes a fordulatoktól és tragédiáktól.

Az író szokatlan kísérőt nyújt az olvasónak az elbeszélő szerepében: a halált. A könyv 10 fejezetből áll, valamint a két meghatározó részből: a prológusból, amelyből megismerhetjük a halált mint elbeszélőt, és a történetet lezáró epilógusból. A regény visszatérő elemei a halál közbeékelései, amelyek tipográfiailag is eltérnek a szöveg többi részétől. Az első pár oldal olvasásakor szokatlannak tűnhet a narrátori stílus, ugyanis a megszakítások gyakran bemutatják a szereplőket, a ki nem mondott gondolatokat és érzelmeket, ugyanakkor a történéseket is előrevetítik. Emiatt az olvasó gyakran már tudja a végkimeneteleket, a szereplők azonban nem, és ez adja a mű kettősségét, ugyanakkor egyediségét és zsenialitását is. Ezek a szünetek a regény vége felé egyre ritkábbak, és miután az olvasó megszokta az író stílusát, az egyenesen élvezhetővé válik, a szerző ugyanakkor az olvasót megérintő hitelességgel méltó lezárást ad a történetnek.

A könyvtolvaj angol nyelven íródott, magyarra csak öt évvel a megjelenést követően, 2010-ben fordította M. Nagy Miklós. Kiemelendő viszont, hogy bármely nyelvre is fordították, meghagyták a könyvben a német kifejezéseket, amelyeket az író szándékosan kevert bele a szövegbe, elérve ezzel azt, hogy az olvasó kicsit közelebb érezze magát a történethez.

A könyvet 2013-ban vászonra is vitték Brian Percival rendezésében, ezt pedig két évvel később Oscar- és Golden Globe-díjra is jelölték. A regény alapján készült nagy sikerű film hűen tükrözi a karaktereket, a könyv azonban jóval többet nyújt az olvasónak. A könyvismertető címében szereplő kijelentéshez visszatérve: az gazdagon megtelik tartalommal a történet olvasása során.

*Markus Zusak, A könyvtolvaj. Budapest, Európa Könyvkiadó. Fordító: M. Nagy Miklós.

Hamvaimból: egy nő újjászületése a rák után

by Fanni Urbán | 2021. 01. 20. | Hamvaimból: egy nő újjászületése a rák után bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider

Évekkel ezelőtt Szentesi Éva megjárta a poklok poklát. Volt nagyon fent és nagyon lent is. Hamvaimból című könyvében olyan őszinteséggel tolja arcunkba a valóságot a méhnyakrákkal való megküzdéséről, hogy letaglózva olvasod minden sorát. Nincsenek tabuk. Minden nehéz pillanatot nyíltan vállal, nem hagy megválaszolatlan kérdéseket. Minden egyes oldal olvasása fáj, mégsem tudod letenni, mert olyan érzékkel nyúl a szavakhoz, hogy képtelenség lenne otthagyni. Néhány nap alatt bedarálod a könyvet, és a könyv is téged.

Kétszer „mutat be a ráknak”. Vajon miért történt meg vele mindez kétszer? Orvosi mulasztás és a saját hanyagsága miatt, mert, ahogy a könyvben is elmondja: „Halál, rák, ilyesmi… nem jut egy 28 éves lány eszébe. Halhatatlannak hittem magam, velem nem történhet semmi.” A könyvben mindent pontról pontra leír a tünetektől kezdve a kezeléseken át egészen a győzelem pillanatáig. Karcos (ön)iróniája, az életfelfogása és a mű modern nyelvezete lazítja fel olykor a legszörnyűbb igazságot.

Majdnem egy évvel ezelőtt olvastam először a történetét, és még most is kiráz a hideg, ha arra gondolok, miken ment keresztül ilyen fiatalon. Ez a könyv mellbe vágott és fejbe is kólintott, a lehető legpozitívabb értelemben. Még most is hihetetlen számomra, mennyire fontos a lélek egészsége a betegség elkerüléséhez. Persze tudom, nemcsak ez volt a gyógymód a bajra, de nagyban hozzájárult a felépüléséhez. Mit adott nekem ez a 167 oldal? Elsősorban bátorságot ahhoz, hogy merjek lépni és segítséget kérni, ha baj van. Nem mellesleg kitartásra tanított, illetve arra, hogy soha ne kételkedjek magamban és a képességeimben.

Szentesi Éva pályájának egyik legsikeresebb írása a Hamvaimból című könyv, ami inkább felszabadít, mintsem elnyom. Olyan igazságokra derül fény, amikről el sem hinnénk, hogy valóban úgy van. Ez a könyv nem a halálról szól, hanem magáról az életről. Azt is megmutatja, mennyire sokat jelent a család és a barátok segítő szándéka és támogatása. Ugyanakkor az önmagába vetett hite igazán csodálatos példája annak, hogy a legrosszabb időkben is képesek vagyunk felállni a padlóról, és megmutatni a világnak, hogy ezt is megcsináltuk. Háromévnyi pokol után pedig azt mondja, „sokkal többet kaptam a ráktól, mint amennyit elvett”. Hiszen a szerző népszerű médiaszereplővé vált és sikeres az írók között. Ennek ellenére szerény maradt, akinek az a legfontosabb, hogy felhívja a figyelmet a pusztító betegség megelőzésére.

(Szentesi Éva, Hamvaimból, Athenaeum Kiadó, Budapest, 2019)

A bárányok hallgatnak

by Biró Sándor | | A bárányok hallgatnak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider

Gyerekkorom egyik kétségbeejtő műfaja volt a horrorfilm. Kortársaimmal szemben engem valamiért sosem vonzott ez a műfaj, igazából nem értettem a lényegét. Addig a pontig, amíg kezembe nem vettem Thomas Harris amerikai író 1988-ban megjelent, A bárányok hallgatnak (The Silence of the Lambs) című regényét.

Sokan nem tudják, hogy ez az ikonikus történet először könyv formájában jelent meg, és csak később készült belőle film. A rendkívüli írás két nagyon erős karakter harcát mutatja be: dr. Hannibal Lecterét, aki az államok egyik legveszélyesebb sorozatgyilkosa és az okos és szép FBI-ügynök Clarice Starlingét, aki félelmet nem ismerve bejár a pszichiátriára Lecterhez. A sorozatgyilkos Buffalo Bill ugyanis Lecter egykori módszereivel gyilkol a környéken, ezért a nyomozók Lectertől kérnek segítséget. Starling és Hannibal kapcsolata így válik egyfajta oda-vissza pszichoanalízissé, miközben folyamatosan megpróbálnak felülkerekedni egymáson. Hannibál ugyan segít Clarice-nek közelebb kerülni a gyilkoshoz, ám közben saját titkolt terveket is sző.

Hannibál karaktere rémisztő módszerekkel mászik be Clarice fejébe, és kihúzza belőle a legféltettebb titkait. A nő ezt hagyja, nem ijed meg tőle, sőt félelem nélkül hajtja tovább. Buffalo Bill karaktere talán a leghorrorisztikusabb a történetben, a férfi megöli az útjába kerülő nőket, és a bőrükből ruhát készít magának.

A műfaj kedvelőinek kötelező elolvasniuk ezt a könyvet, a történetszövést ugyanis a karakterek, helyszínek kibontása és a különféle leírások teszik igazán horrorisztikussá. Teljesen más az élmény, amikor nem a valaki más fejében megszületett szörnyet látod a filmvásznon, hanem a te fejedben születik meg a saját szörnyed.

Lejöttek az égből, és megmentették az emberiséget

by Fórika Dóra | | Lejöttek az égből, és megmentették az emberiséget bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider

A visszatérők (eredeti címén The 100) egy posztapokaliptikus világban játszódó amerikai televíziós sorozat, amelyet a The CW kábelcsatorna mutatott be 2014-ben. A sci-fi-thriller sorozatnak Jason Rothenberg a megalkotója és rendezője, aki Kass Morgan azonos című regényét vette alapul, de ezt jóval kibővítve, jelentős változásokkal vitte filmre.

A történet 97 évvel egy nukleáris háború után kezdődik, ami elpusztította a földi civilizációt. Az utolsó túlélők egy óriási űrállomáson vártak arra, hogy visszajuthassanak a Földre. Száz rab tinédzsert küldenek a börtönükből a felismerhetetlenségig megváltozott Föld felszínére, hogy kiderüljön, az alig 100 év elég volt-e arra, hogy a radioaktív köd eltűnjön, élhető-e és benépesíthető-e még a bolygó. A cselekmény akkor robban be, amikor nem kevés meglepetéssel kell szembenézniük a fiataloknak, és rájönnek, hogy nem hagyhatják maguk mögött a múltjukat. Hét évadon keresztül rengeteg minden történik. A szereplők felnőnek, hoznak jó és rossz döntéseket, de mindezt azért, hogy megmentsék az emberiséget. 

A sorozat népszerűsé­gének titka a különböző stílusok (tinisorozat, sci-fi, háborús dráma, klasszikus epika) rendkívül hatásos ötvözésében rejlik. Az alapvetően young-adult jellegű történetben napjaink társadalmi kérdései szintén hangsúlyozott szerepet kapnak. A feminista jellege egyértelmű, a női karakterek a férfiakkal minden téren egyenlőek: politikai és katonai vezető szerepet töltenek be, a harcban ugyanúgy részt vesznek. A karakterek szexuálisan szabadok, vagyis a nem heteroszexuális kapcsolatok és irányultságok elterjedtsége is tetten érhető: meleg és biszexuális szereplőket is alakítanak a színészek.

Látványban sem szenvedünk hiányt. Évadonként fejlődik az operatőrök munkája, míg a végére olyan hatásokat, effekteket és látványos videófelvételeket mutatnak, amelyekkel mindenkit bele tudnak varázsolni a visszatérők világába.

Nem tudom, lesz-e még valaha ilyen meghatározó sorozat számomra. Az első évadtól követtem, együtt nőttem fel a szereplőkkel. Hét éven át kísért, idén pedig búcsúznom kellett tőle. Nagy ürességet hagy maga után, de az sem kizárt, hogy egy idő után újranézem.