Az emberi érték borzasztóan tág fogalom. Van olyan, hogy az érték határoz meg egy embert, és olyan is, amikor egy ember határozza meg magát az értéket. Életünk során rengeteget változunk, ez mindig befolyásolja és meghatározza az értéket, amit képviselünk. Mi is számíthat értéknek? Mit jelent a mai világban az igazi érték? Ami igazán fontos számomra, az az őszinteség. Sokszor azért nem őszinte egy ember másik embertársával, mert az őszintesége konfliktust vagy haragot szíthat. Tény: az igazság fáj. Mindenkinek ugyanúgy fáj. De szerintem sokkal nagyobb bűn elhallgatni az igazságot, akár megváltoztatni azt, egyszer úgyis fény derül mindenre, és akkor csak rosszabb lesz. Lássuk be, nem vagyunk már kölykök. Nem az van, hogy eltörtük anya vázáját, és eltitkoljuk vagy másra fogjuk. Felelősséggel tartozunk minden tettünkért és mindenért, amit kimondunk. Az őszinteség ritka kincs. Mindenki hazudik valami okból, mindenki eltitkol dolgokat, csak mert azt hiszi, jobb lesz, ha nem derül ki. Ez nem így van, ez nem helyes. Akkor is, ha az őszinteség gondot, viszályt okoz, kár titkolózni. Ha valamit eltitkolsz egy bizonyos személytől, tudod jól, hogy nem lenne boldog, ha megtudná, hogy titkolózol. Ez miért nem jut az eszedbe? Mérlegelni kell. Gondolkozzunk el azon, hogy mit is szeretnénk képviselni az életben. Hibákat követ el az ember, mindig is fog, de ha a hiba már megtörtént, fennáll, akkor miért nem javítod ki annyira, amennyire lehet? Ebben valósul meg az igazi érték. Az őszinteségben. Te döntesz. Neked kell megküzdeni a saját lelkiismereteddel.

fotó:

unsplash-logoAndrew Butler

Érezted már úgy, hogy az életed egy hatalmas káosz? Hogy minden és mindenki ellened van? Hogy az emberek kihasználnak, majd rongybabaként hajítanak a sarokba, amikor már nincsen szükségük rád? Próbálod a legjobbat nyújtani, kedves és megértő lenni, de viszonzásképp átvernek, lenéznek és bolondot csinálnak belőled. Úgy érzed, hogy semmiben sem vagy elég jó, és senki számára sem állsz az első helyen. A remények, amelyekkel Kolozsvárra költöztél, egyre csak kialudni látszanak, miközben kétségbeesetten próbálsz önmagadra találni. Minden bizonytalan, és bár vannak barátaid, mégsem tudsz hozzájuk fordulni, hiszen nem értenének meg. Hogyan is érthetnék meg a problémáidat, amíg te magad sem vagy tisztában szinte semmivel? Keresed a kiutat, bulizni jársz, és őrültségeket csinálsz. Úgy döntesz, hogy ezután semmi sem fog érdekelni, de újra és újra rád törnek a sötét gondolatok. Tartasz a csalódástól, az emberek véleményétől és a szüleid elvárásaitól. Támogatásra vágysz, de senki sem képes együtt cipelni veled a problémákat. Egyedül érzed magad, aprónak és jelentéktelennek. Pedig ez nem így van. Bekerülni az egyetemre, ismerkedni és megpróbálni némileg a saját lábunkra állni hihetetlenül nehéz. Amiről eddig azt hihettük, hogy biztos az életünkben, most halvánnyá válhat, a korábbi céljaink eltűnhetnek, most pedig nem tudhatjuk, hogy merre is vezet az utunk. Összezavarodunk, és semmit sem látunk tisztán. De ez csak átmeneti időszak. Mert ahogy telnek a napok, úgy tűnik majd el a szürke felhő a fejünk felől. Tinédzserek vagyunk, érzékenyek és könnyen sebezhetőek. Egy aprócska problémából is képesek vagyunk hatalmas gondot képezni, és szinte minden nap megéljük a világvégét. Ami miatt ma szenvedünk, azon nemsokára csak nevetni fogunk. Akik ma tönkre akarnak tenni, azok rövidesen jelentéktelen emberekké válnak a szemünkben. Nincsen szükségünk olyan személyekre, akik lenéznek, hazugságokat állítanak rólunk vagy kihasználnak. Ennél többet érünk. Tiszteljük önmagunkat, ragadjuk meg a lehetőségeket, és az életünk is szépen lassan helyes útra fog állni, még ha nem is számítunk rá.

fotó:unsplash-logonikko macaspac

Újrakezdések, második esélyek, megbocsájtások és remények. Ezekkel az érzelmekkel telnek meg az emberek az év utolsó másodperceiben. Kinek épp mire van szüksége. A szilvesztert azért kedvelem(tem), mert karácsony ellenében kevésbe túlhajszolt és képmutató ünnep. Összegyűlsz a haverokkal, a sárga földig és annál is tovább mulattok, visszaemlékszel a szar és kevésbe szar élményeidre, amiket átéltél: nevetsz, sírsz, minden, ami a csövön (szádon) kifér.

Teljes cikk

Érezted-e már, hogy talpraesett matrózként mégis émelyegsz a hajó folytonos ingásától, mikor labdaként játszanak veled a tenger hideg-sós hullámszörnyei? Tán letört árbóccal siklasz tovább és küzdesz a szél és a szembecsapó esőcseppek ellen a tomboló viharban? A halk morajban a sirályok énekéből kihallod a hátbaszúró éles nevetést… Ilyenkor tekints a sarkcsillagos égre, bontsd fel a sodródó köszönet palackját, és csapd a cirádás asztalra a térképet. Gondolj egyet, és bökj a bizonyos X helyére. Horgonyozz le egy kis időre, és evezz a lakatlan szigetedre. Köss ki az élet tengerén egy pár pillanatra. Bár folyik az élet, és a homokórában szemtelenül pörögnek a percek, mielőtt azt hinnéd, hogy nyomtalanul eltűnik az ujjaid közül az idő, találd meg a forró homokban heverő nyugalmat és a pálmafa árnyékában szürcsölt kókusztejben rejlő pillanatnyi gyönyört. Hiszen… mit ér az egész, ha mélyre ásod az énidőt?

Fotó:Jean-Frederic Fortier

Olykor te is képtelen vagy elfogadni az embereket, akik körülvesznek? Ha így van, akkor alighanem gondolkodtál már azon is, hogy miért…

Minden ott kezdődött, amikor a Báthory István Elméleti Líceumban beszélgettem Kalóz János iskolapszichológussal. Régebben fontolgattam a pszichológia felvételit, emiatt kerestem fel őt. Kérdéssel kezdte a beszélgetést: miért szeretnék erre az egyetemre menni? Elmondtam, hogy szeretek az emberekkel kommunikálni, érdekelnek a problémáik, és azokra szeretek valamilyen formában megoldást találni. Beszélgetésünk során elhangzott a gondolat, hogy „szeresd magad, másképp nem fog menni ez az egész”. Ezt sokan cáfolnák azzal, hogy: „Miért ne lennék képes elfogadni valakit, ha magamat nem tudom? Ez hülyeség!” Tévedés. Rájöttem, hogy nem voltam képes elfogadni magam, és másokban is csak a hibákat kerestem. Aztán megértettem, hogy meg kell szeretnem magam. Utána minden megváltozott, boldogabb lettem, nyitottam az emberek felé, elfogadtam és úgy szerettem őket, amilyenek valójában, hibáikkal együtt. Fantasztikus érzés! Nézz tükörbe, és ne mondd, hogy ezt nem akarod látni, hanem mondd azt: igen, ez én vagyok, szeretem azt, aki vagyok, jó és rossz tulajdonságaimmal együtt. Ha te szereted magad, más is látni fogja ezt rajtad, és úgy viszonyul hozzád. A titok itt rejlik.