Sokszor fordult már elő mindenki életében, hogy azt kívánta: „Bárcsak összejönne életem legnagyobb fogása!” Nos, most épp erről szeretnék egy történetet elmesélni, amely mély üzenet hordozója.
Teljes cikk
Manapság okostelefonjaink napi használata egyfajta életszükségletté vált számunkra, hisz korosztályunkból nem sok ember lenne képes kibírni egy teljes napot az eszköz használata nélkül, vagy ha mégis, akkor valószínűleg elvonási tünetei lennének. Nem csoda tehát az, hogyha sikerül is kibírnom telefonozás nélkül pár órát, már úgy érzem, hogy valami nagyon komoly tettet hajtottam végre. Nem könnyű feladat, mert az unaloműzésre néha nehéz elképzelni hatékonyabb dolgot készülékünk nyomogatásánál. Mindenkinek a saját dolga, hogy napi szinten mennyit használja eszközét mindaddig, amíg nem befolyásolja vele környezetét. Sok esetben viszont azt tapasztalom, hogy egyeseket már annyira hatalmába kerített a mobiljuk, hogy az utcán való sétálás közben sem képesek leszakadni róla. Ezt viszont már nehezebben tudom megérteni, mert ilyenkor egyesek nagyon fura élőlénnyé, úgynevezett telezombivá alakulnak, akiket egyáltalán nem zavar, ha véletlenül valakit lelöknek a járdáról, csak félig felemelik a kezüket bocsánatkérés gesztusaként, nehogy egy pillanatra is le kelljen vegyék a szemüket egyik ismerősük rettentően érdekes Insta-sztorijáról. A telezombivá való átalakulás első jele lehet, hogy valaki egy kocsmai beszélgetés közben is folyamatosan a mobiljával foglalkozik. Ez az átalakulási folyamat viszont egyáltalán nem visszafordíthatatlan. Ha ismerősünkön ennek a jeleit tapasztaljuk, próbáljuk meg minél hamarabb kiszabadítani a készülék rabságából.
Az előbb leírt esetek még csak a kisebbik problémát jelentik, az igazán nagy bajok ott kezdődnek, hogy egyes buszsofőrök még vezetés közben is a Facebookon lógnak, ezzel veszélybe sodorva saját maguk és utasaik életét. Ehhez úgy gondolom nem kell semmit hozzáfűznöm, nem hiszem, hogy bárki ezt elfogadhatónak tartaná.
Összességében úgy gondolom, hogy az okostelefon önmagában egy hasznos eszköz, ami sok esetben képes megkönnyíteni az életünket, rajtunk múlik, hogyan és mennyit vesszük igénybe, csak arra az egyre kell ügyelnünk, hogy soha ne legyen belőlünk telezombi.
fotó: ROBIN WORRALL
Manapság mindenkinek van okostelefonja, de nem ritka az okosóra, -autó, -utca, -otthon sem. A világ folyamatosan változik, újul. Próbáljunk csak elképzelni egy okos eszközök nélküli életet. Ki tudna már kapcsolatot fenntartani levelezéssel? Ki lenne képes élni internet nélkül? Egyesek talán bele is halnának, ha nem tehetnék ki a közösségi oldalukra, hogy éppen hol nyaraltak, mit ebédeltek, vagy milyen ajándékot kaptak Valentin-napra a kedvesüktől. Nem bírnák ki, hogy ne osszák meg ismerőseikkel (vagy a kevésbé ismerősökkel) aznapi örömüket, bánatukat, haragjukat. Talán álruhába bújt féltékeny fiúkkal és lányokkal találkoznánk az utcákon, akiknek ez a megoldást jutott, hogy ellenőrizni tudják, párjuk éppen hol jár. Kevesebb könyv lenne kinyitva, hiszen nem kéne lefotózniuk Instagram-sztorijukba, hogy ők bizony egy könyvet olvasnak, vagy kevesebb saláta fogyna el az üzletekből, hiszen kezdhetik rögtön a McDonald’s-ból vett sajtburgert enni, mielőtt Instagramon megosztják egészséges ételüket. Esetleg a rendőrség munkája is könnyebb lenne az eltűnt személyek keresését illetően, hiszen nem kéne olyan képek után kutakodniuk, ahol az illető arcán nincs semmilyen filter, vagy nincs a felismerhetetlenségig sminkelve. Szörnyű lenne… Egy szó, mint száz, okos jelzővel bármelyik eszközünket illethetjük. De hol maradnak az okos emberek?
Tömbházban lakni, szomszédok sokaságával, igen nehéz feladat. A lakásokat vékony falakkal elválasztott panelben pedig még nehezebb. Tudom, hiszen majdnem két éve kell elviselnem szomszédaimat (néha ők engem). Teljes cikk
Sokszor hallhatjuk, hogy mennyit fejlődött a világ az évek során. Mindenki kezében ott van az okostelefon, szinte mindenkinek van már Facebookja, Instagramja vagy Snapchatje. Technikailag ez fejlődés, nemde? Talán annak hisszük, de sok dolog változatlan maradt a középkor, még talán az ókor óta. Sokszor ugyanolyan primitívek vagyunk, mint elődjeink. Az emberi gyűlölet mai napig ott él mindenki szívében, pont ahogy a középkorban a hatalom miatt, ahol gyilkoltak is érte, vagy az ókorban, ahol azért versenyeztek, hogy kinek van szebb köve. Ez sajnos mai napig az emberekben van, ugyanaz a gyűlölet, csak más formában mutatkozik meg. Minek hát a sok okoskütyü? Minél okosabbá teszünk egy készüléket, mi annál butábbakká válunk. Telefonjaink lassan mindenre képesek lesznek, számolnak helyettünk, emlékeznek helyettünk, elragadják a társaság, az emberiség szépségét. Valóban fejlődés ez? Fejlődésnek mondható az, hogy a szociális világunk fontosabb a valóságnál? Fejlődés az, hogy nem tudunk úgy leülni egy társaságban, hogy félpercenként ne nyomogassuk azt a telefont? Talán a technika mást igazol, de a fejlődés mindaddig csakis illúzió marad, amíg elmulasztja emberi mivoltunkat.
fotó: unsplash-logorawpixel