Elmélkedős

Nagy fogadalmak

by Gondos Borbála | 2020. 12. 31. | Nagy fogadalmak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Elmélkedős,Slider

Az új évben megtanulok főzni! Jövőre többet tanulok! Megfogadom, hogy ezután több énidőt hagyok magamnak! Majd sportolok, majd egészségesen étkezem! Január elsejétől változtatok a napi rutinomon! 2021 más lesz! Ugyan, kit akarunk átverni? Szerintem leginkább magunkat sikerül.

 

Elméletben az újévi fogadalomtétel olyan szokás lenne, amely teljes mértékben helytálló: az óévben hagyjuk a negatívumokat, és önerőből változtatunk a saját hozzáállásunkon, szokásainkon, így teremtve élhetőbb, boldogabb jövőt. Az egyetlen baj az, hogy ezt egy adott dátumhoz kötjük – aminek van jelentősége és értelme, ahogy említettem, viszont „határidő” terhet rak az ember vállára a. Magunkat hajszoljuk kényszeresnek érzett szituációkba általa. Már ha teszünk újévi fogadalmat. A környezetemben nem tudom, van-e olyan személy, aki szilveszter éjszakáján kimondja, hogy jövőre ő igenis változtat. Talán ismerjük eléggé magunkat, hogy tudjuk, úgysem sikerül.

De miért nem tudjuk betartani a saját fogadalmainkat? Ennyire nem volna erőnk és kontrollunk éppen önmagunk fölött? Az Anna and the Barbies zenekar Néha című dalából idéznek ezek a gondolatok egy sort a fejembe: „kicsik a csaták, csak a szavak nagyok.” Nagyjából ezzel összegezni is lehetne a fogadalmak tiszavirágéletének okát, viszont akkor felmerül a kérdés, hogy miért nem teszünk a céljainkért, és miért fogadunk újra meg újra magunknak és a világnak a pillanat hevében olyasmiket, amikről tudjuk (ha csak mélyen is), hogy úgysem tartjuk be. A saját értelmetlen kis játékunkat játsszuk ezáltal minden évben – pedig elméletben minden szép, minden jó.

Értelmetlennek tartom, hogy a változás mellett döntsünk az újév hajnalán akkor, ha nem olyan célokról beszélünk, amelyek azelőtt is megfogalmazódtak bennünk és foglalkoztattak minket. Szerintem akkor kell a változtatás mellett dönteni, ha valóban úgy érezzük, hogy megérett rá az idő, és mi magunk is megértünk rá. Ha kitűzünk egy célt, fontos, hogy igazi, mély elhatározás legyen mögötte – ha nincs, akkor valószínűbb az, hogy nem tudjuk betartani.

Azok számára, akik úgy döntenek, újévi fogadalmat tesznek, lenne itt néhány javaslat, ha úgy tetszik, tanács, hogy sikeresebben tudják megvalósítani:

  1. Győződjünk meg róla, hogy a kitűzött célunk reális!

Legyünk tisztában a saját korlátainkkal, tűrőképességünkkel, és ahhoz mérten döntsünk a fogadalom mellett/ellen. Ez nem azt jelenti, hogy a feladat nem lehet egyben kihívás is, inkább azt, hogy ne akarjunk erőnkön felül teljesíteni.

  1. Fogalmazzuk meg a döntésünk okait!

Naplóba, a telefon jegyzeteibe, vagy akár egy régi piszkozatra jegyezzük fel az okokat, amelyek arra buzdítottak, hogy változtassunk. Ez az emlékeztető segítséget nyújthat krízishelyzetben, amikor feladnánk. Ha mégsem, akkor talán a cél nem volt annyira fontos, vagy a kijavítandó problémák nem olyan aggasztóak.

  1. Jutalmazzuk meg magunkat! 

Ne várjunk el hirtelen pálfordulást magunktól, haladjunk lassan és lépésről lépésre. A jutalmazással ügyesen „manipulálhatjuk magunkat”: kisebb, részleges sikerekért megengedünk magunknak olyan kikapcsolódást, amely nem szabotálja az elérendő célt (például, ha diétázunk, a jutalom ne egy tábla csoki legyen, inkább extra énidő, egy jó film megnézése vagy ehhez hasonló kellemes időtöltés). Fontos magunkban tudatosítani, hogy ha lassan is, de haladunk. Kössük sikerélményekhez a változást, akkor több kedvünk lesz folytatni az utunkat.

  1. Úgy cselekedjünk, ahogy nekünk jó!

Amiket eddig felsoroltam, azok csak általánosítások. Tudjuk, hogy minden ember más: egyeseknél teher alatt nő a pálma, másoknak folyamatos külső megerősítésre van szükségük. Ez csak szamárvezető, nem recept. A legfontosabb az, hogy tudjuk, minket mi motivál. Nem kötelező újévi fogadalmat tenni önmagunk vagy valaki más nyomására. Viszont ha tettünk, akkor a lelkiismeretünknek felelünk vele, és a magunkról alkotott képünket formáljuk sikereinkkel és kudarcainkkal.

Összegezve, a mi döntésünk az, teszünk-e újévi fogadalmat vagy sem. Az is a mi kezünkben van, hogy a választott célt milyen módszerrel akarjuk elérni, az is, hogy teljesítünk vagy elbukunk. Csak akkor legyenek nagy szavaink, ha a nagy csatákra is készen állunk.

Egy más szilveszter, egy új kezdet

by Tornai Anett | | Egy más szilveszter, egy új kezdet bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Elmélkedős,Slider

 

Amikor az év vége felé közeledünk, néha meg-megállunk és elgondolkodunk azon, hogy miket is adott ez az esztendő számunkra, miket tettünk, esetleg miket nem tettünk. December környékén mérlegeljük kimondott szavainkat, meg nem értett tetteinket, viselkedésünket, és próbálunk javítani a helyzeten, ha valahol hiányosságot vagy korrigálnivalót érzünk. Nemcsak azért, mert közeledik a karácsony, hanem mert az év vége is egyre sebesebben száguld felénk. Legalábbis ez így volt az eddigi, 2020-as esztendőig.

Ebben az évben a koronavírus okozta karantén ideje alatt ugyanis nem csak a lakásunk minden szegletét tudtuk apró részletről részletre átfésülni, átrendezni, hanem lehetőségünk volt magunkba szállni és rendszerezni gondolatainkat, érzéseinket még jóval az év vége előtt. Akkor viszont még senki nem gondolta, hogy ennyire megváltozik a világ. Úgy tűnt, pár hónap és vége ennek az egész vírushelyzetnek. Nem igazán hittük, hogy huzamosabb ideig eltarthat és hogy lassan normalitásként fogjuk fel. Hogy az ölelés, a kézfogás kiváltság lesz, hogy az lesz a normális, ha maszkot viselsz, és megbámulnak az utcán, ha nem teszed. Arra sem számítottunk egy évvel ezelőtt, hogy az év végi bulik, ünneplések kérdésesek lesznek, vagy szűkebb körben tartandók a járvány terjedése miatt.

Azonban ennek az évnek is a végét járjuk, bármennyire hihetetlen. A rengeteg elmaradt és elnapolt esemény miatt és a sok új szabály bevezetésével úgy érezzük, pontosan erre van szükségünk: hogy vége legyen ennek az évnek, és reményekkel teli, biztató kezdet fogadjon minket. A járványra és terjedésére azonban nem lehet kihatásunk, azt nem befolyásolhatjuk. Így tehát nem is tudhatjuk, hogy milyen irányba tart ez az egész. A felfogásunkra, mentalitásunkra és saját életünk irányára viszont hatással tudunk és kell lennünk. És jöhetne most a szokásos „új év, új én” kifejezés, de nem kell így felfogni. Csupán próbáljuk meg a jövőben (is) a legjobbat kihozni az adott helyzetekből és a jelenleg is tartó járványhelyzetből, aztán reménykedjünk, hogy valami jó sül ki belőle.

Szeretet vagy szerepek ünnepe?

by Mátyás Orsolya | 2020. 12. 24. | Szeretet vagy szerepek ünnepe? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Elmélkedős,Slider

 

Olyan vagy, mint a karácsonyod. Hamis. Színészeket megszégyenítő módon játszod, hogy te igazán érted, érzed a szeretet ünnepét, közben évek óta mást sem látsz benne, csak a költségeket, a nyüzsgést, a családot, akit meg kell látogatni. Mert így fogod fel. Elvárásként az egészet, és napokig gyötrődsz, hogy jól teljesíts. Azért csinálsz mindent, hogy megfelelj. Te a karácsonynak, a karácsonyod pedig mindenkinek. Legyen élő fa az illatért, legyen vacsora a szokásért, legyen drága ajándék a boldogságért. Olvasni is rossz, ugye? És mondd, nem így van? A helyzet az, hogy eltévedt a világ. Rossz irányba kanyarodtunk, és közben elhitették velünk, hogy valóban ebből áll, hogy egy csapás a karácsony. Pedig papíron még mindig a szeretet ünnepe. Ne haragudj, hogy a fejedhez vágtam dolgokat. Tudom, hogy nem a te hibád, és azt is, hogy volt, amit igaznak véltél belőle. Te kit okolsz? A világot? A médiát? Haragudjunk mindenkire, mindenki másra? Vagy csak csendben fogadjuk el, hogy így van és menjünk tovább a rossz úton? Már nem tudunk abban bízni, hogy ez változni fog. Megteremtődtek a feltételek, amiket akaratlanul is kihasználunk, hogy egy látszólag boldog ünnepléssel zárjuk az évet, mondván ilyennek kell lennie a karácsonynak. És akkor még hol marad az igazi értelme? Arról sosem beszélünk, mert még vitát szítunk. Mert sokaknak a semmiből kezdődött. Bezzeg kisiskolás korukban ők is eljátszották a szerepet. Igaz, akkor még az angyalban is menő volt hinni…

Hogy miért írom ezt most le neked? Tudom, hogy amiként a világot megváltani, az összes embert megváltoztatni is képtelenség. De te! A saját kis világodért te felelsz, és arra képes vagy, hogy átgondold: neked miért éri meg? Mit tehetnél, hogy jobb legyen? Próbáld ki, hogy valóban lelassulsz, és nem csak törekedsz, a nyugodtságra is csak azért, mert az is az ünnep része. Úgy készülődj, ahogy te szeretnél. Azt süsd meg, főzd meg, díszítsd, ami jólesik, nem azt, amit mindenki más. Azt ajándékozd, amin nem kell napokig gondolkodni. Például írd le, vagy mondd el az ajándékod, hogy örömet szerezhess. Ha igazán azt szeretnéd. Egyszerűen csak tereld el a figyelmed a világról, és nézz magadba. Ott belül mi van? Neked milyen lenne a boldog ünnep? Kicsit visszafogott? Valamivel színesebb? Egy igazi fesztivál? Vannak benne hagyományok? Nincsenek? Mit számít? Az fontosabb, hogy a tiéd, és igazinak kell lennie. Igazán olyannak.

Nekem ilyen! Neked milyen?

by Fórika Dóra | | Nekem ilyen! Neked milyen? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Elmélkedős,Slider

Azért, hogy az ünnep tökéletes legyen, már novemberben el kell kezdeni készülődni, ezt mindenki (kéne) tudja. Legjobb esetben megvásárolod valamikor Black Friday környékén az ajándékokat, hogy egy gonddal kevesebb legyen decemberben, rosszabb esetben az utolsó percre hagyod, vásárolsz egy zsák díszt, olyan indokkal, mint például: a tavalyit megrágta a kutya-macska-hörcsög, leverte a gyerek, és eltörött, nem találtad meg, vagy most pont akciós volt.
Ahogy közeledik a szenteste, ki akarod világítani az udvart vagy az erkélyt annyira, hogy éjjel is úgy tűnjön, mintha nappal lenne, s aztán csodálkozol, hogy nem tojnak a tyúkok – már ha vannak tyúkjaid –, akiket te magad teljesen összezavartál. Jöhet a verseny is a szomszéddal. Ha ő kirakja az udvarra a pillogós karácsonyfát, te nagyobbat veszel; ha ablakdíszt ragaszt fel, te egész csillárt raksz az ablakodba, csak azért, hogy lássák, neked is van, s neked sokkal szebb, és jobb lesz a karácsonyod.
Becsomagolod az ajándékokat a legcsicsásabb csomagolópapírba, azt is, amit utolsó pillanatban vásároltál, remélve, hogy nagyon fognak neki örülni. Nekilátsz a bejglinek, meg a töltött káposztának, húsoknak, leveseknek, süteményeknek, amik ugyebár sosem sikerülnek jól, mégis minden évben elfogynak. Anya panaszkodik, hogy szétrepedt a bejgli teteje, megégett az alja, száraz lett, elfojt a zserbóról a csokimáz, s a mézeskalács se lett szép.
Ki kell takarítani, mert ugye a vendégek megnézik, por van-e a padláson, a pincében, a polc legtetején és alatta is. Legalább háromszor végig kell súrolni mindent, hisz karácsony jön, ha már nem lenne tele a hócipőd is a sok nyűggel, ami vele jár.
Nekem legalábbis néha sok. De imádom ezt az ünnepet úgy, ahogy van, mert egy hónapig hallgathatok Michael Bublét, aki mindig a családunk ötödik tagjává válik ebben az időszakban. Szeretem az illatokat, a finom ételeket, azt, hogy év végére mindenki hazatér. Azért, hogy az ünnep tökéletes legyen, igazából nem kell semmi. Mert a csokimáz, a ledes villogók, a fényfüzérek, angyalhajak, az ajándék és a repedt tetejű bejgli mind-mind csak a felszín. Ebben az évben sem a csillogás számít, hanem az, aki otthon van veled.

 

Utolsó percek és adrenalinfüggők ünnepe

by Csog Brigitta | | Utolsó percek és adrenalinfüggők ünnepe bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Elmélkedős,Slider

December közepén fura érzés tölti el az embert, ami további különös gondolatokat szül. Ezek közé kerül a halogatásnak semmiképp sem nevezhető szándék is, amelynek végkicsengése mindig a kockás pulóver és a kelleténél sötétebb árnyalatú mézeskalács. Hogy miért van ez így? Azért, mert semmit sem érdemes elhamarkodni.

Ennek margójára az átlagember november végén megrázza magát, és gyorsan mással kezd foglalkozni, mint az ünnepre való készülődés. Na azért egy-két lágyan ringó karácsonyi ballada belefér már az ősz utolsó széllökéseibe. Ilyenkor elkezdi várni is az ünnepet, kalácsostól, mennyből az angyalostól, Kevinestől, mindenestől. De ez a csoda csak másfél napig szokott tartani. Aztán jöhet még majd fél hónapnyi boldog tudatlanság.

Közeledve ahhoz a bizonyos nagy naphoz rendszerint a bevett hagyományok mentén stresszeli szét magát a jó polgár. Ügyelve azért arra, hogy nehogy valamit időben végezzen el, kizárólag – az előző évhez képest – pár nap késéssel. Fogadkozik minden évben ugyan, hogy majd jövőre egész másképp fog történni minden, ezen nem szabad meglepődni. A szokásokat tartani kell.

Az utolsó tanítási hét környékén már az egyetemistának is kezd feltűnni, hogy valahol a távolban száncsengők szólnak. Az benne van a pakliban viszont, hogy csak a körmükre égett gyertya miatt képzelődnek. Egyszer azért biztosan elönti őket is az ünnepi hangulat. Például akkor, amikor a fagyasztóból kikerül az utolsó ebéd, a tavalyi töltött káposzta.

A legfontosabb minden mellett mégis az, hogy az estére mindenki hazaérjen, a húslevesnek pedig legyen ideje rendesen megfőni. Mindenkinek kedveskedni illik valamivel, és jól foghat még egy karácsonyos asztalterítő is, hátha a tavalyit kiégette a forró bejgli. Na meg persze, ha úgy alakul, egy portalanítás is becsúszhat szenteste előtt, ugye tisztaságban szokás fogadni az esetlegesen gólyalábon érkező vendégeket. Mert abból mindig akad egy-kettő.