Minden hónapnak megvan a sajátos jelentése a felsőoktatásban. Július, augusztus és szeptember a feltöltődés, a vakáció hónapjai, az október–december időintervallum leginkább lötyögésről, kávézásokról, bulikról, szabadidőről, néhány jegyzetkészítésről szól. A soron következő január és február senkinek nem áll közel a szívéhez. A beadandók és a projektek ropogtatják vasökleiket, a vizsgadátumok felkészülnek, felveszik a pozíciót, megiramodnak, és meg sem állnak addig, amíg a küszöbünkig nem érnek. Kövessük végig lépésenként a szessziós tanulás folyamatát.

1. Megfelelő mennyiségű koffein a szervezetben

Ki hitte volna, hogy a legelső lépés a tanulás elkezdésében az energiaitalok beszerzése és a nagy adag kávék lefőzése. Az elkövetkező három hét kevés nyugalommal és még kevesebb alvással jár, emiatt mindenképpen pótolni kell az energiát a lehető legegészségtelenebb módon. Ezek a folyadékok megadják a kellő löketet a munkához. Egészségünkre!

2. Jegyzetek kunyerálása

Isten áldja meg minden jóval azt az egyetemistát – és neki minden létező rokonát, ismerősét –, akinek minden egyes kurzusról, szemináriumról van egy szép, nagy jegyzete, ráadásul még olvasható is. Ritka az ilyen csoporttárs, meg kell becsülni! Miután meghívtuk kávéra vagy ebédre, a legártatlanabb pillantásokkal kérjük meg szépen, hogy küldje át azt a gyönyörűséges hatalmas jegyzetét – ha lenne oly szíves. A zsákmány megszerzésekor az egyetemista a természetes élőhelyén – az íróasztalánál – áttér a következő lépésre.

3. A megfelelő zene kiválasztása

Dalolva jó szenvedni. Az előttünk tornyosuló jegyzethegynek csakis akkor tudunk nekivágni, ha a háttérben kellemes muzsika szól. Lehetőleg olyan, aminek nincs szövege, mert különben azon kaphatjuk magunkat, hogy órákon át tartó koncertsorozatot adunk önmagunknak.

4. Saját jegyzetek készítése

Miután megittunk egy nagy bögre kávét, megszereztük a jegyzeteket és szól a zene a háttérben, teljes nyugalommal elkezdhetjük fogyasztani azt a temérdek információt, amit hónapok alatt kellett volna apránként megtanulni, nem pedig három nap alatt. Olvasás közben rájövünk, hogy mégsem annyira szép és átlátható a kolléga keze munkája, mint amilyennek látszott, így kénytelenek vagyunk saját magunknak jegyzetelni a jegyzetből. Veszélyes feladat, de létfontosságú.

5. Elégedettség

Mikor befejeztük az egyik tantárgy teljes átnyálazását, a dopaminszint a csillagos eget súrolja. Az egyetemista ilyenkor igazi fenegyereknek érzi magát, abban a pillanatban ő a legmenőbb és legokosabb ember a földön. Csupán addig, amíg…

6. Pánik!

Jaj, kellett nekünk egyetem! Mindannyian tudtuk, hogy hamarabb el kell kezdeni a tanulást! És még a szakgyakorlatnak neki se fogtunk! Ez szép. Igazán ügyesek vagyunk. Az októberi, lelkes énünk mit szólna ehhez? Szembe se mernénk állni vele… Menjünk, fordítsuk meg a tükröt a fürdőszobában.

7. Tényleges tanulás

Az első – de nem utolsó – idegösszeomlás után egyfajta tisztánlátás önti el az egyetemistákat. Hirtelen megtelik a levegő motivációrészecskékkel, elkezdődik az effektív tanulás. Ilyenkor a környezet csendes, nyugodt, de az agy húzza a vasigát.

8. Közös tanulás az évfolyamtársakkal

Egy idő után megunja az ember a saját társaságát, elgondolkodik, hogy mennyivel könnyebben menne a tanulás, ha csoportosan átbeszélnék a tételeket, kérdéseket tennének fel egymásnak a csoporttársakkal. Valaki hátha el is tudja magyarázni rendesen a tananyagot. Micsoda ötlet! Nincs más hátra, mint összeülni délután, majd rájönni, hogy ez mennyire rossz felvetés volt. A csoport valóban tanul az első tíz percben, de utána valamilyen módon a művelődési szeánszból kipanaszkodó, terápia jellegű beszélgetés lesz.

9. Mindenkit és mindent utálni

Vészesen közeledik a vizsga, haladni kéne, de egyszerűen minden frusztrálja az egyetemistát. Ilyenkor mindenben megtalálja a hibát, az eddig észrevehetetlen hétköznapi dolgok egyenesen az őrületbe kergetik. Lassabban tölt be az internet egy videót? Jó, akkor majd elmagyarázom magammnak a tananyagot. Elfogyott otthon a tej? Jó, akkor iszom anélkül a kávémat, hátha leáll a szívem. Nem ír vissza öt másodperc alatt a szaktársam? Jó, akkor majd a következő félévben tudja, hogy kihez NE forduljon. Ez az utálat jobb esetben csak a vizsga előtti napon következik be, utána tovaszáll.

10. Vizsga

Eljött a nagy nap. Forró zuhanyt veszünk, elkészülünk, közben egy kicsit kikészülünk, majd útnak indulunk. Hogy mi vár a teremben az egyetemistákra, arról csakis a szesszió után érdemes beszélni. Bizonyára túl fogjuk élni a csatát, de nem mindegy hogyan, milyen sebekkel térünk vissza. Három hét múlva fényt derítünk erre is.

Ismeretlen telefonszám, homályos emlékek és gyereksarok: Aladárral közös lakókapcsolatunk rémélményeinek legújabb beszámolójával jelentkezem.

A papírrepülős malőrünk után nyugalmi időszak köszöntött be a lakásunkban. Szent meggyőződésem volt, hogy végre átlagos napok minduntalan sorozatát fogjuk eltölteni. Talán három hétnél is több idő eltelt, mióta Aladár utoljára hazalátogatott, ezen felbuzdulva jegyet vett a vasszekérre és hétvégére hazautazott. A napok hamar elszaladtak, vasárnap estére ismét teljes létszámmal büszkélkedett a lakás.

Az éjszaka császára, hétköznapi nevén Aladár épp lelkesen ecsetelte a hétvégi „laza bulit”, ami olyannyira lazára sikerült, hogy mindössze néhány rövid epizódnyi emléke maradt róla és azok is csak annyira tiszták, mint az Olt vize esőzés után. Felszabadult csacsogásunkat Aladár telefonjának csengése zavarta meg, ismeretlen szám hívta, ő pedig azonnal felvette. A telefonban női hang szólalt meg, nem köntörfalazott sokat, belevágott a közepébe. Vázlatosan elmondta a napját, hogy mi történt amióta nem beszéltek, és rákérdezett, hogy Aladár most otthon tartózkodik-e vagy sem. A kontextusból kiderült, hogy korban érettebb nőről van szó. Aladárban feléledt az aggodalom, mert halovány emlékei voltak a fent említett buliban megismert lányról, így aztán keveredni kezdett benne a bizonytalanság, hirtelen stressz és gyomorideg elegye. Nem kellett túl sok idő és a kedves hölgynek leesett a tantusz, hogy akivel beszél, egyáltalán nem az a személy, akit valójában tárcsázni szeretett volna, szóval tiszta vizet öntöttek a pohárba… Azóta minden beírt számot háromszor ellenőrzök, ha pedig mentetlen szám hív, akkor felkészülök egy komplett színdarab előadására, hiszen sosem lehet tudni.

Néhány nappal később épp a konyhában tevékenykedtem, amikor nyílt az ajtó és Aladár érkezett haza az egyetemről. Kezében műanyag zacskó, benne sok-sok színes valamivel. Odajött hozzám, határozott mozdulattal átnyújtotta a tasakot és hozzátette: „Tessék, ezt pakolgasd fel a hűtőre”. Bevallom őszintén, az agyam nem tudta feldolgozni az eseményeket, bár ez kezdett megszokottá válni. Gyorsan kiderült: a sok-sok színes valami hűtőmágneseket takar, számokat, írásjeleket és betűket mindenféle méretben. Említettem a reggeli kávézások során, hogy jó lenne a fehér frigót feldobni valamivel, a jelek szerint emberünk túlteljesítette a feladatot. Próbáltam kideríteni, hol és milyen módon jutott a mágnesekhez, de csak annyit nyilatkozott, hogy a tömbház előtt a földön találta őket. Úgy voltam vele, talán jobb nekem és őszülő hajszálaimnak, ha ezzel a válasszal megelégszem. A délután azzal telt, hogy törökülésben, a hűtőszekrény előtt gubbasztva szabadjára engedtük a bennünk fellelhető összes kreativitást, ötletesebbnél ötletesebb mondatokat és szóvicceket kreáltunk, vagyis felelevenítettük óvodai gyereksarokemlékeinket.

Rendkívüli eset történt a Való Világ 11. évadában: az összezárt prolik prolin viselkedtek. Egy darabig, mondhatni viccesen eldurrant egy-egy anyázás, kis köpködés, semmi olyan, amit ne láthatnánk minden péntek este egy-egy kevésbé nívós szórakozóhelyen. Nem számít, ha büntető törvénykönyvbe ütköző cselekedetek zajlanak, kis (több mint százezres) nézettségért hülye lenne az RTL nem kiárusítani más emberek méltóságát. De megtörtént a baj, és a nézők dühösek. VV Rico erőszakosan viselkedett VV Renivel: megrángatta, közvetlenül a társa mellett falba rúgott, miközben agresszívan az arcába üvöltött, és prostituáltnak titulálta.

Igazából nem történt semmi olyan, amit Magyarország első számú kereskedelmi csatornája ne tudna megoldani. Na, nem azzal, hogy bocsánatért könyörög, amiért 11 éve képes aluliskolázott embereket kvázi freakshow-ban szerepeltetni, de nem is azt nyilatkozta, hogy azonnal eltünteti a műsorsávról ezt a „kiemelkedő” minőségű realityt. Az RTL Klub azt nyilatkozta, hogy nem céljuk a műsorban az erőszak népszerűsítése, a műsor készítői az erőszak minden formáját, így a verbális erőszakot is elítélik. Mossák kezeiket. Persze, hogy elítélik az erőszakot, csak nem annyira, hogy ne profitáljanak belőle.

És ha ez nem lenne elég, akkor jár még a hatalmas piros pont az RTL csapatának, mert azt is nyilatkozták, hogy szakembereket hívnak megismertetni a villalakókkal az erőszakmentes, asszertív kommunikáció alapjait. Majd mindenki jól megbánja a cselekedeteit. A Való Világ következő évadainak játékosai jobban teszik, ha felkötik a gatyát. Már annyira magasan van az ingerküszöb, hogy ha nem asztallábbal verik szét játékostársuk fejét, akkor talán senki sem fogja nézni. Ahogy idén sem néztük.

Kép forrása: TikTok

A napok teltek, és minél jobban megbarátkoztunk lakótársas helyzetünkkel, annál inkább szabadjára engedtük a belső énünket, ki-ki azt, amit otthonról magával hozott. A furcsaságok sorozata folytatódott és mi napról napra bátrabban reagáltunk rájuk. Lássunk hát két újabb kedves kis esetet.

Először a nagyszabású erkélytakarítás és az ott ránk váró meglepetés történetét osztanám meg. Előzményként csak annyit árulnék el, hogy már első naptól hiányát éreztük nagyobb méretű tükör társaságának, mert hát az outfitet le kell csekkolni, mondjon bárki bármit is.

Csodálatos napsütésre ébredtünk délután kettőkor Aladár kollégával, és megállapítottuk, hogy teljesen ideális időnk van a jó kiadós takarításra. (Természetesen ezt nem azért emelem ki, hogy édesanyám Csík vármegyében megnyugodjon, hogy szoktam takarítani). Bár a ház minden takarításra szoruló részével végeztünk, mégis fűtött a tettvágy, szóval nekifeküdtünk, hogy a korábban említett teraszunkat is pontra tegyük. Két törölgetés és sepregetés között, az őshonos bútorok rejtekében megakadt a szemem valami igazán gyönyörűn: bizony, tükör bujkált az egyik szekrény mögött. Diszkrét jelet adtam lakótársamnak hangos visítás formájában, majd közelebbről is szemügyre vettük a talált kincset. Forgattuk, nézegettük, majd gondosan megtörölgettem, ideális helyet kerítettünk számára a szobában, és kineveztük a hét fénypontjának ezt a kellemes és szükséges meglepetést.

Nem megyünk haza minden hétvégén, így a vasárnapokat izgalmasabbnál izgalmasabb random programokkal fűszerezzük meg. Ilyen napon történt, hogy érett egyetemistákhoz méltó szórakozást találva ki magunknak, versenyt hirdettünk: aki átdobja a szemközti tömbház tetejére a papírrepülőt, kap hat sört.

Erős versenyszellem igen, szoros állás annál kevésbé volt, mert – bevallom őszintén – az általam kifejlesztett repülők csak addig voltak a levegőben, amíg a kilencedik emeletről a földre zuhantak. Kedvenc Aladárunk gépei viszont repülőgépekére emlékeztető köröket tettek a tömbházrengetegben. A versenynek aztán nem az vetett véget, hogy nyertes landolás született, hanem hogy az egyik szárnyas csodánk két meseszép ívet leíró kör után nyílegyenesen az alattunk lakó ismeretlen szomszéd nyitott ablakán át a házában kötött ki. Egyhangúan megszavaztuk, hogy a versenyzéstől eltiltjuk magunkat egy időre.

Három teljes napig örültem az egyetemi felvételim sikerének, aztán ráébredtem, hogy lakást kellene keresnem, méghozzá gyorsan, mivel alig három hét, és rajtol a vágyott diákéletem. Fene nagy sebességre kapcsoltam, és – mint mindenki – igyekeztem szuperolcsón lakáshoz jutni, ami sikerült is. Két totál különböző személyiségű, de irtó mókás srác lakótársa lettem.

Az én fejemben az volt a felköltözésem napjáig, hogy az első hetekben nem lesz intenzív aktivitás a lakókapcsolatunkban, hiszen mindenki előbb a helyzettel barátkozik és csak aztán egymással. Ez nem így volt. A mi kis triónk már az első héten alakított. Történt ugyanis, hogy este a hármasunk egyik legviccesebb tagja, nevezzük most Aladárnak, elindult az éjszakába, tudjátok, mulatni. Ez önmagában nem hordozza a nevetés tényezőjét, na de ami másnap következett… Délután igen fontos médiakutatást végeztem éppen (tiktokokat néztem), amikor kattant a zár és nyílt az ajtó, a szemem elé táruló látvány pedig kegyetlenül lemészárolta agyam még funkcionáló sejtjeit. Belépett Aladár, egy szál pólóban, boxerben, fémcsatos övvel a derekán, mindezt női zoknival megkoronázva. Arca ugyan nem, de öltözéke arra engedett következtetni, hogy tartalmas éjszakája volt. Életmentő kávé mellett aztán a történtek hátterére is fény derült, de az a látvány annyira az emlékeimbe égett, hogy amennyiben valaha lepörögne előttem életem filmje gyors képek formájában, ez biztosan köztük lesz.

A lakás berendezése, valamiféle otthonná varázslása természetesen prioritás volt. Megállapítottuk, hogy elengedhetetlen lenne egy ruhaszárító állvány, de amiket a boltok polcai kínáltak, arra az egyetemista tárcáinknak kerete nem volt. Vidéki alakok vagyunk, nincs krízis, amit ne tudnánk „megmókolva” megoldani. Kihasználtuk szép, hosszú teraszunk összes előnyét és a nyári „szénacsináló” szezonból maradt bálakötőket, így megoldottuk a szárítókérdést. Az erkélyen díszelgő szekrény ajtajához kötöttük a kötő egyik végét, a másikat az ajtó kilincséhez, és pikkpakk meg is lett a hibátlanul funkcionáló fregolink. Ennek örömére gondoltam, elindítok egy sötét-tarka mosást. Itt ütköztem bele az újabb problémába: mosógépünk állott patakvízzel mosta a ruhákat. Végül is, bár mosni nem sikerült, azért legalább volt szárítónk, ahová a semmit kiteregethettük.