Elmélkedős

A nő nem szükségtelen

by Kurta Andrea | 2023. 06. 08. | A nő nem szükségtelen bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Elmélkedős,Slider

Érdekes élettörténések vezettek oda, hogy ezeket a sorokat elkezdjem megírni, mert ugyebár, erre semmi szükség nincsen – mesterkélt figyelemhiány a nők állandó problémázása, és amúgy is, a laptopom a szobában van, az meg nem a konyha. Előterjesztenék most néhányat ezen remek tapasztalataim mintapéldányaiból.

Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy ő nem érti, miért létezik a feminizmus. Csöndesen jegyezném meg számára, hogy ha csak olyan dolgok léteznének a világon, amit ő megért, akkor ma is kövekkel csiholnánk a tüzet, és a férfiak imádott sportautói is csak olyanok lennének, mint a Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki lábbal hajtós csodamobilja.

De igazán nem mondhatjuk, hogy nem képesek a fejlődésre, hiszen míg kiskorunk meséjében a szőke herceg még csak lehozni tudta a csillagokat az égről szíve választottjának, ma már képes lehazudni azokat, noha ezt már nem a szíve, hanem sokkal délibb szerve választja.

Ők azok, akik szerint a szőrzet a nőkön nem vonzó, mert a szőrös kar vagy láb nem szép, mondjuk ugyanúgy szerintük a kommunista rezsim nem más, mint az én havi közköltségem, és nem az a korszak, amire nagyszüleik fájdalmasan gondolnak vissza.

Szavunk egy sem lehet, hiszen, ha nem épp olyannal van dolgunk, akinek fóbiája van a nyilvános terektől és allergiás a D-vitaminra, s ezért szigorúan csak a saját lakásán, csak este szeretné élvezni a társaságod, akkor még randizni is elhív. Te pedig örülsz, készülődsz, szemet vakító boldogsággal és gyermeki izgatottsággal repdesel a fürdőszoba és a ruhásszekrényed között, akár egy kis kolibri. Találkoztok, jó minden, nem csak a pénzcentrikus jövőjéről beszél, és még a macskákat is szereti. Későre jár, hazaindulsz, és, te kis balga, ezt jó találkának címezve tennéd az emlékeid postaládájába, amikor kitépi lelki kezeid közül a címzetes iratot a felismerés szele. Elhibáztad, hiszen kisebb a melled, mint az instagramos képen, és ezzel összezavartad ezt az igazán jó partinak ígérkező fiatalembert, hogy rákérdez-e ilyesmire. Hát persze, hogy megteszi, hiszen számára ez releváns információ. Te meg, ha épp nem menstruálsz, későn mutáló kisfiúnak leszel titulálva, csak mert nem dupla D-s a kosarad, mert hát az ő száma durva 25-ös, mondjuk milliméter és nem centiméter, de ez meg már nem releváns.

Varázsszoknyák

by Farkas Kriszta | 2023. 06. 01. | Varázsszoknyák bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Elmélkedős,Slider

Gyerekkoromban – ami nem is volt olyan rég – minden kislány szoknyát hordott. Esőben, sárban, napsütésben, szélviharban. Akkor éreztük magunkat igazán szépnek. Mármint, ha szoknyát hordtunk, nem, ha nagyon fújt a szél. A hercegnők és tündérek a mesében, a nénik a televízióban, nagymama a nyári konyhában (is) viselte a ráncos darabokat. Szoknya vagy ruha, nem számít. A lényeg, hogy legyen színes és mintás, na meg rendesen pörögjön, perdüljön a derekunkon.

Nem volt jelentősége annak, hogy milyen időjárás volt kint, vagy hogy a szoknya gyűrött lett-e a játék közben. Az igazi szépség abban rejlett, hogy ezek a ruhadarabok életre keltették bennünk a játékosságot és a szabadságot.

A szoknya régebb nemcsak ruhadarab volt, hanem egyfajta szimbólum is. Már akkor is kifejezte az alakulóban lévő egyéniségünket. Gondoljunk csak a flitteres, hosszú vagy a könnyed darabokra. Sokoldalúságuknak köszönhetően könnyedén alkalmazkodnak különböző helyzetekhez és eseményekhez. Bármilyen alkalomhoz lehet találni egy passzoló fazont, így a rokolya a vasárnapi misén és a hétköznapi bevásárláskor is megállja a helyét mai napig.

Ennek a ruhadarabnak a hordása gyakran kapcsolódik a mesékhez és a fantáziavilághoz – leginkább gyerekkorban. A hercegnők és tündérek az esetek többségében szoknyában jelennek meg, így a gyerekek szoknyát viselve belebújnak a mesék világába, megélhetik saját kalandjaikat a képzelet birodalmában. Kiskoromban olyannyira ragaszkodtam a pörgősökhöz – így mondtam a szoknyának –, hogy hajlandó voltam vastag tréningnadrágokra is felhúzni, csak hadd lehessen rajtam. Huszonévesen nem merném ezt megcsinálni, de ki tudja, hova alakul a világ.

Az évek múlásával, ahogyan rohamosan elkezdtünk felcseperedni, a szoknyák szép lassan háttérbe szorultak. Elhagytuk a gyermeki könnyedséget, és a praktikusabb, kényelmesebb ruhadarabok felé fordultunk. Amint beléptünk a tinédzser- vagy felnőttkorba, az életünkben új kötelezettségek és tevékenységek jelentek meg. A tanulmányok, a munka vagy a sporttevékenységek aktív mozgást, rugalmasságot és kényelmet igényelnek. A farmerok, nadrágok ilyenkor ideálisabbak, mivel tartósabbak és jobban alkalmazkodnak a különböző helyzetekhez. Nem mellesleg a divatipar is folyamatosan változik, és ez hatással van az öltözködési preferenciákra – ha akarjuk, ha nem.

De hova is szerettem volna kilyukadni pontosan? Ebben a gatyába rázott világban sokszor eszembe jut a mustársárga kis szoknyám, amit kiskoromban minden egyes nap viseltem. Kivéve, amikor mosásban volt, akkor kénytelen voltam a rózsaszín virágosat hordani – meg is volt az eredménye, abszolút nem voltam boldog. 

A kifizetendő számlák, a halmozódó vizsgadátumok és mosatlanok megpillantásakor szívesen húznám magamra a régi mustársárga rokolyámat (már ha meglenne és feljönne rám), csupán azért, hogy egy kis idő erejéig gyermeki énem gondjaival küzdhessek. Hogy a sárleves ne legyen se túl kemény, se túl híg. A rózsaszirmokból készített bájitalom ne barnuljon meg. Az ugrókötelemet ne kelljen hatodik alkalommal is kibogoznom. A térdemet ne horzsoljam le megint, mert az előző seb sem gyógyult be rendesen.

Gyermeknap alkalmából megpróbálok olyan szoknyát viselni, ami kicsit közelebb repít a gyerkőclétemhez, hátha működni fog. Meg is ragadnám az alkalmat, és szeretnék szólni minden kedves ismerősömnek, hogy valószínűleg azért nem leszek elérhető a holnapi nap folyamán, mert Kolozsvár valamelyik zugában virágszirmokat szedek az új bájitalomhoz. Vagy megint sikerült összebogoznom az ugrókötelem.

Szerelem Székelyföldön?

by Ilyés Andrea | 2023. 05. 11. | Szerelem Székelyföldön? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Elmélkedős,Slider

Miért van az, hogy ha körülnézek a családomban, leginkább olyan párkapcsolatokat, házasságokat látok, amelyekre nem tudok követendő példaként tekinteni, a felek egymástól elhidegülnek, már-már mérgező kapcsolatban élnek évtizedeken keresztül?

Házasodni illett és ma is illik Székelyföldön. Ez a közösségileg elfogadott norma. Aki ettől eltér, az abnormálisnak számít. Ez a legfontosabb: az ember legyen megházasodva. Az már mindegy, hogy milyen ez a házasság, a lényeg, hogy a külvilágnak üzentünk: ügyes, talpraesett fiatalok vagyunk, akik képesek valakivel közösen jövőt építeni.

Persze, azt hiszem, a fiatalok azért reménykedtek abban, hogy ez az együttélés dolog jó lesz. Azonban az eltérő neveltetés, a hozott minták és a külső gazdasági, politikai nyomások lerombolják az illúziót. Házasság után általában egyből jön a gyerek. Ki tudja, volt-e idejük megszokni egymást a fiataloknak, és mindegy, hogy 21-22 évesen az ember készen áll-e már a szülőségre. A nőknek helyt kell állniuk a háztartásban, a munkahelyen, a gyereknevelés terén, valamint párjuk testi igényeit is készséggel ki kell elégíteniük. A férfiaké pedig az utolsó szó, ők a ház ura, nekik kell megteremteniük a kenyérre valót, gyengéd érzelmeket kimutatni sem a gyerek, sem a feleség iránt nem illik, megküzdőeszközként csupán az alkohol elfogadott. 

Sajnos továbbá azt látom, hogy gyakran a fiatal párnak nem lehetett meg a saját tere kettesben. Jó székely szokás szerint a szülők gondoskodnak arról, hogy fiúgyermeküknek legyen hová költöznie párjával a házasság után. Telket vesznek, közösen építkeznek. Ez a szokás igazán szép, áldozatos és nagy segítség. A gond csak az, hogy így gyakran a szülők azt érezhetik, pluszjogokkal rendelkeznek a fiatalok élete fölött. Kontrollálhatják őket, bármikor betoppanhatnak, beleszólhatnak a gyereknevelésbe, házvezetésbe. Így a fiatal pár valamelyik tagja egyáltalán nem tud leválni a szüleiről, s ahelyett, hogy új családjára koncentrálna, beleragad a régibe. Ebből aztán egyik konfliktus épül a másikra, ezek fokozódnak, és ellehetetleníthetik a fiatal pár közös életének fejlődését.

Azt hiszem azonban, nagyanyáink idejében ezek a dolgok valahogy természetesek voltak. Ők is így látták otthon, aztán magától értetődő, hogy ilyen élethelyzetekbe kerültek később. Azt pedig tűrni kellett a gyerek, meg a család jó hírneve miatt.

Fiatalként reménykedem, hogy van esély megdönteni ezeket a rossz szokásokat. Már hozzájutunk olyan ismeretekhez, amelyek felvilágosítanak a témában, szakértőhöz fordulhatunk, ha változtatni szeretnénk. Persze, ahhoz, hogy ezek a káros minták eltűnjenek, valószínűleg sok időre van szükség, de az egészségesebb, teljesebb kapcsolatok kialakítása érdekében mindenképp megéri.

Harry Belafonte: úttörő zenész, színész és aktivista

by Pócs Péter | 2023. 05. 04. | Harry Belafonte: úttörő zenész, színész és aktivista bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Elmélkedős,Slider

Szívelégtelenségben hunyt el április 25-én Harry Belafonte – közölte szóvivője, Ken Sunshine. A zenében és a filmvilágban faji korlátokat ledöntő polgárjogi aktivizmus fontos alakja 96 évet élt.

  1. március elsején született Harlemben, holland, skót, zsidó és afroamerikai felmenőktől származó jamaicai bevándorlók gyermekeként. A második világháborúban a haditengerészetnél szolgált, majd gondnoki asszisztens volt. Az egyik kliense egyszer hálapénz helyett az American Negro Theaterbe szóló jegyeket adott neki. Itt találkozott Sidney Poitierrel, akivel aztán rendszeresen látogatták együtt a színházat. Később színjátszó órákra járt a híres német rendezőhöz, Erwin Piscatorhoz, ahol Poitier mellett olyan sztárok voltak az osztálytársai, mint Marlon Brando vagy Tony Curtis.

Színészi pályája mellett elkezdett zenével is foglalkozni. Klubénekes volt New Yorkban, hogy fizetni tudja az óráit. Itt olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Charlie Parker vagy éppen Miles Davis. Bár popénekesként kezdte, érdeklődése egykettőre a folkzene felé terelődött. Első közismert, népszerű száma a Matilda, amit 1953. április 27-én rögzítettek. 1955-ben Tony-díjban részesült az 1954-es Anderson’s Almanac-ban nyújtott alakításáért.

A valódi siker aztán az 1956-os Calypsóval találta meg Belafontét. Az album 31 hetet töltött a Billboard 100-as listáján és ez volt az első a zene történetében, amit egymillió példányban adtak el (mindezt egyébként egy év alatt). Az albumon szerepel Belafonte legismertebb dala, a Day-O, avagy Banana Boat Song. Karizmatikusságának köszönhetően koncertjei is nagy sikernek örvendtek, emellett a világ különböző részeiről származó zenei sajátosságok is lenyűgözték a közönséget. 1959-re ő lett az addig legjobban fizetett afroamerikai előadó, a hírnév pedig Hollywoodba repítette, ahol etnikai csoportján belül ő lett az első, aki komoly sikereket ért el főszereplőként. Végül azonban nem ő, hanem baráti riválisa, a már említett Sydney Poitier lett a matiné királya.

Már karrierje elején összebarátkozott Dr. Martin Luther Kinggel, mozgalmának lelkes támogatója és szószólója lett. A művészi pályájának köszönhetően finanszírozni tudta King alapítványait, de sok aktivista váltságdíját is kifizette. Részt vett az 1963-as washingtoni menetelésen is. King 1968-as meggyilkolását követően családját anyagilag támogatta.

Bár fontos szerepe volt a polgárjogi mozgalomban, az afroamerikaiak gyakran támadták. Azt állították róla, hogy sikerének titka bőre világosságában rejlik, de kritikák érték második házassága miatt is, amikor elvette Julie Robinsont. Az esetről az Amsterdam News azt írta: „Sok néger csodálkozik, hogy olyan ember, aki fajának igazságát lobogtatta, miért fordul néger feleségtől fehér feleséghez.”

Mindvégig politikailag aktív maradt. A 80-as években segített megszervezni az Anti-Apartheid dél-afrikai kulturális mozgalmat, egy Live Aid-koncertet és ő volt a híres We Are the World című dal egyik legfontosabb alkotója. A 2016-os választások alkalmával a The Timesban közölt publicisztikájában arra buzdította az embereket, hogy ne szavazzanak Donald Trumpra.

Munkásságát számos fontos díjjal jutalmazták. A Tony mellett Grammy-életműdíjat és Emmy-díjat is átvehetett, de beválasztották a Rock and Roll Hall of Fame-be is 2022-ben, hogy csak néhányat említsünk. 2011-ben Sing Your Song címmel életéről dokumentumfilm készült, önéletrajza My Song címen jelent meg.

 

Kép forrása: The New York Times

Édesanyák

by Lukács Orsolya Izabella | | Édesanyák bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Elmélkedős,Slider

Anya kezei. A kéz, ami ölel, amióta vagyok, ami simogat, hajat fésül, felszed a földről, felkarol, letörli a könnyeimet. Az a kéz, ami elém kerül, mint egy veszélyhárító eszköz, a kéz, ami tanít, nevel s mindent megcsinál miattam, értem, velem. A kéz, amin csak akkor látod a hegeket, a kemény munka nyomait, amikor az rákulcsolódik a tiedre és elidőzik rajta a tekinteted. Az a kéz, ami nem is a tied, mégis hamarabb nyúl feléd, amikor bajban vagy, mint a világ bármelyik más keze, de egy nap majd el kell engedni.

Áldd meg!

Áldd meg szeretettől túlcsorduló szívét,

mely melegíti mindannyiunk életét.

Áldd meg, Uram, lelkét, ami gondoskodó,

lényét mert életünk tőle gyarapodó.

Áldd meg kezét, mi érdes a munkától,

finomat ehetünk az ő jóvoltából.

Anya szemei. Amit legelőször látsz meg s amiben a legtöbb szeretetre lelsz. Amit sokszor a boldogság, büszkeség, hiány könnye borít el, máskor a szomorúságé, de amibe akárhányszor belenézel, kicsit mindig gyermeknek érzed magad. Mert az az a szempár, amihez természetednél fogva a legközelebb állsz s ami a leginkább hiányzik, amikor nem nézhetsz bele. Ami miatt imádkozol, hogy minél több időt kaphass az Istentől, hogy az élet fénye beragyogja.

Áldd meg a könnyektől fátyolos szemeit,

e szempár figyeli óvón gyerekeit.

Áldd meg fürgén siető léptei nyomát,

alvás közben fel-feltűnő színes álmát.

Áldd meg fáradt testét, mikor pihenni tér,

összekulcsolt keze felett hallgasd, mit kér.

György Emőke – Áldd meg (részlet)

Egymást követik a kis szövegek, versek az anyák napi előadáson, amit a végzős osztály azért állított össze, hogy még egyszer utoljára az édesanyákat úgy köszöntsék, ahogy legelőször, az óvoda falain belül köszöntötték. A szülők persze meghatódva görnyednek a kényelmetlen padon, ki-ki a maga porontyára figyelve. Minden épp annyira meghitt, amilyennek lennie kell. Egynéhány dolgon kívül. Mert ott, az a szőke lány, hátul a jobb felén, komoran, érzelemmentesen mondta a részét. Már nem azért, mert nem tisztelte vagy szerette volna az édesanyákat. Sokkal inkább azért, mert neki nem jutott ebből az anya-gyermek kapcsolatból. A születésekor elhunyt édesanyjáról sok emléket nem őrzött, az édesapja nevelte, vagyis inkább neveltette. Ennélfogva robotszerű monotonitással, érzelemmentesen olvasta azt a részt, ahol az anyák szavai súlyáról kanyarítottak egy kis bekezdést közösen az osztályból azok, akik keze munkája volt az előadás szövege. Kínosnak érezte, úgy gondolta, tele van klisével, nem értette, minek kell erre szánni a péntek délutánjukat. Amikor viszont ránézett göndör hajú barátjára, aki csorgó könnyekkel olvasta saját részét, amely az anyai pillanatok értékeiről szól, még az ő szíve is belesajdult a látványba. A szóban forgó osztálytársa ugyanis nem sokkal karácsony után temette el az anyukáját és bár neki sem volt kinek címeznie a sorokat a közönségből, azzal is tisztában volt, hogy teljesen más az a helyzet, amikor valaminek a hiányában nő fel az ember, mint amikor egyik pillanatról a másikra tűnik el egy becsült kincs az életünkből. S amikor végignézett a társaságon, rájött, hogy ahányan vannak, annyi különböző anyai szerep jelenlétéről és hiányáról tanúskodhatnak. Van, akinek a nagymama érdes, ráncoktól díszes keze adja meg azt a törődést, amit másnak az anyáé. Van, aki nem tapasztalhatja a szeretettől túlcsordult anyai szempár csillogását, vagy csak részben tapasztalja, netán más szemébe nézve talál rá erre az otthonérzésre. 

Számos lehetőség, hogy mennyi minden féle helyzetben nem lehet jelen az anya. Mert elragadja az élet, vagy magába szippantja annak a sötétebb zuga. Egy nap nem elég egy édesanyának megmutatni, hogy mennyire értékeljük. Ő mindennap értékekkel halmoz el bennünket. S ha nem halmoz el, mert nem tud, vagy nincsen, akkor egész életen keresztül érezzük a hiányát, ezért sokkal jobban felfigyelünk azokra, akik ha picit is, de megközelítik az anyai törődést.