Anya kezei. A kéz, ami ölel, amióta vagyok, ami simogat, hajat fésül, felszed a földről, felkarol, letörli a könnyeimet. Az a kéz, ami elém kerül, mint egy veszélyhárító eszköz, a kéz, ami tanít, nevel s mindent megcsinál miattam, értem, velem. A kéz, amin csak akkor látod a hegeket, a kemény munka nyomait, amikor az rákulcsolódik a tiedre és elidőzik rajta a tekinteted. Az a kéz, ami nem is a tied, mégis hamarabb nyúl feléd, amikor bajban vagy, mint a világ bármelyik más keze, de egy nap majd el kell engedni.

Áldd meg!

Áldd meg szeretettől túlcsorduló szívét,

mely melegíti mindannyiunk életét.

Áldd meg, Uram, lelkét, ami gondoskodó,

lényét mert életünk tőle gyarapodó.

Áldd meg kezét, mi érdes a munkától,

finomat ehetünk az ő jóvoltából.

Anya szemei. Amit legelőször látsz meg s amiben a legtöbb szeretetre lelsz. Amit sokszor a boldogság, büszkeség, hiány könnye borít el, máskor a szomorúságé, de amibe akárhányszor belenézel, kicsit mindig gyermeknek érzed magad. Mert az az a szempár, amihez természetednél fogva a legközelebb állsz s ami a leginkább hiányzik, amikor nem nézhetsz bele. Ami miatt imádkozol, hogy minél több időt kaphass az Istentől, hogy az élet fénye beragyogja.

Áldd meg a könnyektől fátyolos szemeit,

e szempár figyeli óvón gyerekeit.

Áldd meg fürgén siető léptei nyomát,

alvás közben fel-feltűnő színes álmát.

Áldd meg fáradt testét, mikor pihenni tér,

összekulcsolt keze felett hallgasd, mit kér.

György Emőke – Áldd meg (részlet)

Egymást követik a kis szövegek, versek az anyák napi előadáson, amit a végzős osztály azért állított össze, hogy még egyszer utoljára az édesanyákat úgy köszöntsék, ahogy legelőször, az óvoda falain belül köszöntötték. A szülők persze meghatódva görnyednek a kényelmetlen padon, ki-ki a maga porontyára figyelve. Minden épp annyira meghitt, amilyennek lennie kell. Egynéhány dolgon kívül. Mert ott, az a szőke lány, hátul a jobb felén, komoran, érzelemmentesen mondta a részét. Már nem azért, mert nem tisztelte vagy szerette volna az édesanyákat. Sokkal inkább azért, mert neki nem jutott ebből az anya-gyermek kapcsolatból. A születésekor elhunyt édesanyjáról sok emléket nem őrzött, az édesapja nevelte, vagyis inkább neveltette. Ennélfogva robotszerű monotonitással, érzelemmentesen olvasta azt a részt, ahol az anyák szavai súlyáról kanyarítottak egy kis bekezdést közösen az osztályból azok, akik keze munkája volt az előadás szövege. Kínosnak érezte, úgy gondolta, tele van klisével, nem értette, minek kell erre szánni a péntek délutánjukat. Amikor viszont ránézett göndör hajú barátjára, aki csorgó könnyekkel olvasta saját részét, amely az anyai pillanatok értékeiről szól, még az ő szíve is belesajdult a látványba. A szóban forgó osztálytársa ugyanis nem sokkal karácsony után temette el az anyukáját és bár neki sem volt kinek címeznie a sorokat a közönségből, azzal is tisztában volt, hogy teljesen más az a helyzet, amikor valaminek a hiányában nő fel az ember, mint amikor egyik pillanatról a másikra tűnik el egy becsült kincs az életünkből. S amikor végignézett a társaságon, rájött, hogy ahányan vannak, annyi különböző anyai szerep jelenlétéről és hiányáról tanúskodhatnak. Van, akinek a nagymama érdes, ráncoktól díszes keze adja meg azt a törődést, amit másnak az anyáé. Van, aki nem tapasztalhatja a szeretettől túlcsordult anyai szempár csillogását, vagy csak részben tapasztalja, netán más szemébe nézve talál rá erre az otthonérzésre. 

Számos lehetőség, hogy mennyi minden féle helyzetben nem lehet jelen az anya. Mert elragadja az élet, vagy magába szippantja annak a sötétebb zuga. Egy nap nem elég egy édesanyának megmutatni, hogy mennyire értékeljük. Ő mindennap értékekkel halmoz el bennünket. S ha nem halmoz el, mert nem tud, vagy nincsen, akkor egész életen keresztül érezzük a hiányát, ezért sokkal jobban felfigyelünk azokra, akik ha picit is, de megközelítik az anyai törődést.

Vasárnap kiderült, hogy a nők nem viccesek. Nacsa Olivér Karinthy-gyűrűs humorista a Karc FM-nek adott interjújában elárulta a nagy titkot: a humor férfi szakma. Jóllehet a riporter kérdése nem erre vonatkozott. Nacsa azonban mégis felhomályosított bennünket ebben a témában.

Mi is történt pontosan?

A Bezzeg címet viselő magazinműsor múlt heti adásában Lentulai Krisztián humorista pályáról, politikai hovatartozásról, értékekről faggatta vendégét. Magyarország ismert nevettetője kedélyesen válaszolt mindenre: mesélt a Rádiókabaréról, a szakmai nagyokról, arról, hogy mi a baj a „balliberális” oldallal. A beszélgetés vége felé Lentulai játékra hívta Nacsát: neveket sorol fel, a vendég pedig reagál rájuk. Hofi Géza, Bödőcs Tibor, Verebes István, Gálvölgyi János. Egy bizonyos név előtt a műsorvezető megjegyezte: „remélem, ismered, nem mintha örömteli lenne, ha ismernéd”. Majd elhangzott Pottyondi Edina neve. (Pottyondi Edina a magyar humor és youtuber világ új üdvöskéje. Egyetemi tanulmányait az ELTE politológia szakán végezte, tagja volt a Momentum Mozgalom elnökségének. Ma szatirikus-ironikus videókat készít és telt házas stand-up comedy esteket tart.)

Érdemes megjegyezni, hogy az Edina előtt elhangzottakra mind egyszavas reakciók érkeztek. Nacsa azonban itt megtörte a mintát, és a következőt mondta: „A humor nem női pálya, nem női műfaj. Nem voltak sokan ebben a szakmában. Szerintem az emberek, a nézők kevésbe adnak egy-egy humoros mondatnak, gondolatnak nyomatékot, ha azt nő szájából hallják…”

A visszhang

A szexista kijelentés nagy port kavart mind a sajtóban, mind a közösségi médiában. Sokan felszólaltak, és részletesen taglalták, mi a baj a humorista véleményével. Többek között Péterfy-Novák Éva, Konok Péter és Vujity Tvrtko is kiállt a nők, a női humoristák mellett. Mígnem végül maga Pottyondi Edina is tiszteletét tette a beszélgetésben ötperces YouTube-videóval.

Edina rámutat a nyilvánvalóra: Olivér nem róla formált véleményt. Pusztán az ő neve hallatán érezte a késztetést, hogy pályatársait, a szakma kiemelkedő női képviselőit kicsit „helyre tegye”.

A főszereplő válasza

Nacsa Olivér szombaton még büszkén kiállt a mondanivalója mellett. Facebook-posztban reagált a felháborodásra. A bejegyzésben képet is mellékelt, amelyen kedvesével látható, a következő leírással: „A nagybetűs Nő! A szerelmem, a társam, a támaszom, mindennek az értelme! Aki tudja, hogy nálam jobban senki nem tiszteli és szereti a nőket, aki nem ért félre szándékosan, aki nem akarja hergelni az embereket, mert pontosan tudja, hogy mennyire tisztelem, szeretem, felemelem. Akivel békében és a legnagyobb boldogságban élünk! Mert mindenki ilyen nőről álmodik. Több mondanivalóm nincs.” 

A posztból Olivér azt sem hagyta ki, hogy szerinte igenis vannak női és férfi szakmák, szerepek, valamint hozzátette: „Ja, hogy ez nem píszí? Vállalom!”

Vállalta egészen másnapig, ugyanis vasárnap ismét billentyűzetet ragadott, és újabb bejegyzésben bocsánatot kért. Mint írja, nem volt lehetősége elmondani, hogyan váltak félreértelmezhetővé a szavai, illetve, hogy „sosem késő belátni, ha az ember hibázik”. 

Mindig, mindenhol halljuk, hogy vigyázni kell, mit, hol és hogyan mondunk. Pláne, ha közszereplők vagyunk és interjút adunk. Amely interjú kikerül az éterbe. És mindannyian tudjuk, hogy az internet nem felejt. Nacsa Olivér rálépett a gereblyére. Lehet, hogy a kínos paródiáit elfelejtik az emberek, a szexizmusát viszont egyhamar biztos nem.

Kép forrása: képernyőlvétel, Karc FM / YouTube

A cikk a 2023. április 12-ei számban jelent meg.

Egyetemistaként az albérletünk vagy bentlakási szobánk hiányos lehet kisebb-nagyobb használati tárgyakat illetően. Felsőbb éves ismerőseinktől jön a tanács a tárgyak egyszerű beszerzésére: csereberecsoportok. Szerény egyetemistaként ez az ötlet tetszik is, hiszen úgy tűnik, olcsón lehet hozzájutni mindenféle dologhoz. Ami másnak szemét, neked jól jön.

Lassan nincs már olyan diák, akinek ne lennének ismerősek a helyi Facebook-csoportok: Ingyen elvihető (Kolozsvár), Cserebere (Kolozsvár) és társai. Ezeken az oldalakon valóban megtalálni mindent, amit az ember keres, maximum talán nem a keresés időpontjában találunk rájuk. De legalább egyszer biztosan valami olyan jön velünk szembe, amiről azt hittük, már régóta szükségünk van rá. Dicséretes, hogy szinte ingyen juthatunk nemritkán jó minőségű dolgokhoz, és öröm látni, ahogy kis erőfeszítéssel hasznosíthatjuk a már megunt tárgyainkat. Azonban könnyen túlzásba lehet esni.

Elfelejtjük, hogy mi volt a cél, ami a csoportokba vezetett: szükségünk volt néhány fontos eszközre, legyen az például mikrohullámú sütő, szőnyeg vagy ruhafogas. Ha pedig egyszer beléptünk a csoportba, akkor már ott is maradunk. A csereberés csoportok is olyan gonosz módon működnek, mint a Facebook-hirdetések: egyszerűen felugrik a hírfolyamunkban egy-egy jó ajánlat, miközben görgetünk. Ilyen lehet például használt, de jól működő szendvicssütő, régi porszívó, félig elhasznált illatgyertya, még nem túl megkopott bizsu, és persze megunt ruhák tömkelege. Ki az, aki izgalmában ilyenkor nem nyitja meg a posztot és nézi meg közelebbről a portékákat, hátha talál valami olyat, ami neki való?

Aztán persze csereberecsoport esetén nem annyira kérdés, hogy megengedhetem-e magamnak, hiszen nem kerül sokba. Tehát a pénzügyi akadály nem nagyon áll a csere útjába. Így aztán kevés más tényező tart vissza attól, hogy írjunk a posztolónak, megvan-e még a termék. Azzal sem igazán foglalkozunk, hogy biztosan működik-e az elektronikai eszköz, vagy hogy jó lesz-e a szoknya mérete. A látszólag pénz nélküli adásvétel abba az illúzióba kerget, hogy szinte ingyen jutunk a remek dolgokhoz, hiszen olyan keveset kérnek értük: penne tésztát, babapopsitörlő kendőt, öblítőt, gyümölcsöt, macskakaját. Így aztán az impulzusvásárlás jegyében jönnek velünk olyan dolgok is, amelyekre amúgy semmi szükségünk.

Idővel megtelnek a polcok és szekrények a szűkös egyetemi szobában, meg felbukkan a bűntudat, hogy a két doboz isteni tésztába került kis felsőt még egyszer sem hordtad hat hónap alatt. Nehéz bevallani, de annyira nem is tetszik már, csak hirtelen fellángolás volt. Sok kihasználatlan holmi képes így felgyűlni néhány hónap alatt. Egyszer csak észreveszed, hogy azon gondolkodsz, fel kéne tenni néhány dolgot a csereberére…

Hófehérke mostohaanyja, a Gonosz Királyné és Dorian Gray is megfogalmazta az axiómák axiómáját, vagyis azt, hogy az öregedésnél borzasztóbb dolog nem sűrűn következik be egy ember életében.

Az öregedésellenes ipart nem lehet olyan egyszerűen kikerülni, hogy nem olvasunk meséket vagy Oscar Wilde-ot, a sokszínű szociális média amúgy is tökéletesen elvégzi ezt a feladatot, és sikeresen frusztrálja nők százezreit.

Minden a mondhatni „ártalmatlan” FaceAppal kezdődött. Épp egy kis bőrhibát javítunk ki itt, egy szarkalábat ott, és voilá! Kész is a kép, amin még felismerhető a felhasználó, de már nem teljesen emberi. Posztolhatjuk is Instagramra, ahol a legnagyobb produktum az, ha valaki visszaveri a fényt.

A FaceApp evolválódott, ráadásul az, hogy minimálisan se nézzünk ki embernek, új szintre lépett. Először csak kisebb plasztikai beavatkozásokkal történt ez a változás. Kis idegméreg – más néven botox – a homlokba, kis hialuronsav a szájba, de éppen csak annyi, hogy jobban hasonlítsunk filterezett énünkre, mint a valóságra. Ha átesünk a ló túloldalára, akkor is teljesen rendben van minden, mert a botox felszívódik. Végül is csak némi idegméregről van szó, viszonylag kevés olyan esetet jelentettek, ahol komplikáció merült volna fel.

A nők elhitették magukkal, hogy csak és kizárólag saját maguk miatt teszik az egészet. Amit el is hinnék, ha nem profitálna belőle az egész patriarchális rendszer és a szépségipar. Tüneti kezeléssel próbáljuk feloldani azt a belső nyomást, ami minden nőben ott rejtőzik, miszerint 30 éves kor felett már elméletileg nincs értékünk, a szavatosságunk lejár. Egyetlen feladatunk, ami ezen a ponton még hátravan az életünkből, az a gyermekvállalás. Ami csak akkor lehetséges, ha szerencsénk van, és nem hagy el a párunk sokkal fiatalabb nőért. És ha ez megtörténik, akkor természetesen a fiatal nőt fogjuk utálni.

Ebben a rendszerben – ami az öngyűlöletből profitál és produktumnak tekinti azt, hogy valaki megfelel a jelenlegi szépségideálnak – a legnagyobb lázadás az, ha szereted magad.

Nőnek lenni sosem volt egyszerű. Mióta világ a világ, egyéni és társadalmi problémákkal küzdöttünk, kisebb-nagyobb sikerrel. Tanulunk egymás hibáiból, trükköket és tippeket osztunk meg egymással, hiszen jobb, ha nem a saját bőrén tanul az ember.

Vigyáznunk kellett a fejünkre, az ártatlanságunkra, a nehezen kiharcolt szavazati jogunkra, és azt is megtanultuk, nem érdemes akárkitől ajándék almát elfogadni. Bár ez csak kis ízelítő, de itt van néhány javaslat, amiket ajánlott szem előtt tartani, ha már az ember XX kromoszómával születik.

Mielőtt kivasalod a hajad, mindig várd meg, hogy megszáradjon. A vizes haj hőkezelése roncsolja a haj szöveteit, nem érdemes kockáztatni. Ne böngészd a női bulvárlapokat, mert igencsak önbizalomromboló hatással lehetnek rád, ha fogyni, hízni, szem alatti karikákat eltüntetni szeretnél, vagy örök fiatal akarsz maradni, szakértőkkel beszélj, ne admin342-vel a noistart.hu oldalon. Ha buliban, a női mosdóban egy sorstársad a volt barátja miatt szomorkodik, azonnal, hezitálás nélkül szolidarizálj vele. És nyugodtan vedd meg az olcsóbb, kék borotvát.

Az életminőség fokozásának érdekében mindennap csinálj valamit, ami idegesítene egy 1950-es évekbeli konzervatív férfit, mondjuk pihenj, szórakozz, vegyél magadnak cipőt, rúzst, motort, vagy fejezd ki a véleményed a metamodernizmusról vagy a neoliberalizmusról, esetleg a divatról. Számolj le a sztereotípiákkal, szedj virágot, öltözz rózsaszínbe, szeresd azt, amit és akit akarsz. Úgy légy nő, ahogy vagy, ne úgy, ahogy mások mondják meg neked. Tégy hozzá a kollektív női élettapasztalat javításához, mondd meg ma valakinek, hogy tetszik a nyaklánca, a blúza, a táskája, a haja, bármije, nem vagyunk válogatósak, ha bókokról van szó.

Vigyázz magadra és másokra. Ha idegen országba költöznél, nézz utána, hogy jogod van-e hosszú távon ott lakni, átvinni a kedvenc borodat a határon, felsőoktatásban részt venni, dönteni a saját testedről. Már majdnem 970 millió nő él olyan helyen, ahol tilos az abortusz. Ilyen helyekre csak tüntetni járj. Légy türelmes, mindennek eljön az ideje, nem kell siettetni a nemi egyenlőséget, úgyis kiharcoltuk. Azt szokták mondani: ez már az.

Az olyan abszurd elvárások, mint a menstruációért járó betegszabadság, hogy női higiéniai termékek lehetnének a közvécékben, vagy hogy ugyanannyi munkáért ugyanannyi fizetés járjon, csupán önámítás, és a kilátástalanság érzéséhez vezethetnek, érdemes ezeket a gondolatokat elkerülni a nyugalmi állapotod megőrzésének érdekében. Magyarországon jelenleg átlagosan tizennyolc százalékkal keresnek kevesebbet a nők, harminccal, ha szellemi munkavégzésről van szó. Próbálj ez ellen felszólalni, hátha a lányod és a fiad ugyanannyit keresnek majd. Nőnek lenni sosem volt egyszerű, és talán sosem lesz az, de vannak pillanatok, amelyek elfeledtetik a nehézségeket. Próbálj ezeknek élni.