Elmélkedős

Feminizmusom története

by Szabó-Kádár Henrietta | 2022. 02. 16. | Feminizmusom története bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Elmélkedős,Slider

„A 21. században semmi értelme a feminizmusnak.” „Jó, legyen egyenjogúság, de akkor ti is vonuljatok be katonának!” „Megkaptatok mindent, ami nekünk is van, minek ennek is fölösleges cirkusz?” Ó, hány és hány alkalmat, szituációt tudnék említeni, amelyben férfiak revolverként szögezték nekem ezeket a – javarészt kéretlen – megjegyzéseket. Hadd meséljem el tehát az én feminizmusom mibenlétét.

A feminizmus mint mozgalom, egyetemes meghatározása szerint a következőt jelenti: „A feminizmus olyan társadalomkritikai eszmerendszer és a hozzá kapcsolódó emberi jogi mozgalmak gyűjtőfogalma, amelynek közös célja a nemek közti egyenjogúság társadalmi, gazdasági, kulturális, magánéleti és szexuális téren történő megvalósítása.” Mint láthatjuk, a feminista mozgalom eredendően azt az egyszerű célt szolgálja, hogy a nemeknek ugyanazon lehetőségek és jogok járjanak. Nagyon nehéz, meglepő, és atomfizikusi háttértudást igényel ennek megértése, ugye? Az én feminizmusom is ezen a komplikált és körülményes definíción alapszik, amelynek magját valamikor kiskoromban édesanyám ültette el a következőképpen: „Fiam, mindig, de mindig állj ki magadért, mert a nő egyedül is megáll a lábán, s bármikor képes arra, amire egy férfi.” Én ennek tudatában nevelkedtem, formálódtam, majd amikor elindultam az autonóm, kritikus gondolkodás és önálló ismeretszerzés útján, szembesülve azzal az irdatlan mennyiségű igazságtalansággal, megalázással és lealacsonyítással, amellyel a nőknek nap mint nap meg kell küzdeniük, felébredt bennem a forradalmár és Mussolinit megszégyenítő módon, az asztalt csapkodva kikértem magamnak, hogy ez mégis micsoda dolog, hiszen mi is pont ugyanolyan emberek vagyunk, mint a férfiak, azzal a csöpp eltéréssel, hogy a lábunk között más testrész található. Summa summarum, amióta emlékszem, mondhatom, hogy feminista vagyok.

Feminista vagyok, mert az nem járja, hogy én ugyanazért a befektetett munkáért, szakmai tudásért, tapasztalatért kevesebb fizetést kapjak, mint a férfi. Csak azért, mert én nő vagyok.

Feminista vagyok, mert olyan nincs, hogy ismeretlen férfiak alám nyúlnak a nyílt utcán, mert szexuális vonzalmat éreznek irántam, s egyúttal tárgyiasítanak, csak azért, mert ők férfiak és megtehetik. Csak azért, mert én nő vagyok.

Feminista vagyok, mert elegem van abból, hogy egyes témákban, diskurzusokban a véleményem kevesebbet ér, mint egy férfié. Csak azért, mert én nő vagyok.

Feminista vagyok, mert véget akarok vetni ennek az igazságtalanságnak. A szexista társadalomnak. A tárgyiasításnak. A nemek közti alá-fölé rendeltségi viszonynak. Éppen azért, mert nő vagyok.

Csirkefarhátasdi

by Kassay Levente | 2022. 02. 09. | Csirkefarhátasdi bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Elmélkedős,Slider
Kassay Levente

Kassay Levente

Magyarország felett újra komor felhők gyülekeznek. A migránshullámok, Brüsszel, az LMBTQ+-közösség és egyéb sorosista sötét erők után újabb fenyegetés jelent meg az égbolton, amely ismét veszélyezteti az istenadta nép és a mindenható állam biztonságát. A köznyelvben csak inflációnak ismert veszedelem 2022-re hatalmasra duzzadt, majdnem 8%-os drágulást jelent, amit az utolsó igazi keresztény kormány már nem hagyhatott figyelmen kívül. Az alapvető élelmiszerek drágulása miatt Orbán Viktor miniszterelnök az egykori német hadvezéreket megszégyenítő „Gott mit uns!” felkiáltással indította el a folyamatot, amelyet biztonságpolitikai szakértők pusztán Csirkefarhát-hadműveletnek neveznek. A februárban hatályba lépett árfagyasztás szerint bizonyos élelmiszerek ára nem haladhatja meg a kormány által megszabott értéket. A bejelentés után az ország összes üzletéből csatározásokat jelentettek a régi és az új árak között. A magyar kormány most már sokadjára bizonyította rátermettségét, és hogy a legmagasabb prioritás számukra az adófizetők jóléte (főleg a választások előtti időszakban), illetve, hogy a kommunistákat megszégyenítő könnyedséggel szólnak bele a magánszektor ügyeibe, figyelmen kívül hagyva az üzletek és cégek függetlenségét az államapparátustól. De a Fidesz nem lehetne az, ami, ha ezt a nagylelkűséget nem dörgölné a választói orra alá. A párt parancsára ezért dicsőséges plakátok fognak lobogni minden üzletben Magyarország területén, hirdetve az elsöprő győzelmet, már ha kijavítják a helyesírási hibákat. Ezen plakátok tudtára adják minden választópolgárnak, hogy a magyar kormány értük van és nem a közpénzért, amit szegény munkás fizet be a jobb élet reményében az adó formájában. De ha mégis így lenne, és még véletlen egybeesésnek sem tekinthetnénk a választások közeledtét és az árfagyasztás elrendelését, akkor is fennmarad a kérdés: miért kell minden kereskedelmi egység nagy kék táblákkal hirdesse a jóságos honatyák nagylelkűségét? Miért nem lehetett ilyen intézkedéscsomagot bevezetni akkor, amikor az infláció még nem harapózott el ekkora mértékben? Ha csak az állam kötelességeinek szempontjából vizsgálódunk, akkor is él és virul a kérdés: miért kellett propagálni az árfagyasztást ahelyett, hogy csak szépen büszkélkedne az eredménnyel? Választások lesznek. A közkommunikációval ellentétben viszont nem Magyarország sorsa forog kockán. A Fidesz bukása a párt végét jelentené, még akkor is, ha az ellene felhalmozott vádaknak csak fele igaz. Ezzel Orbán Viktor is tisztában van, ezért fontos számára az, hogy minden intézkedést lásson a választópolgár, hiszen biztosítania kell a győzelmet. Ennek a bonyolult egyenletnek – amely más néven a magyar politika vagy pontosabban a Fidesz politikája – része és igazán fontos eleme a csirkefarhát propagandája. 

Sport és mentális egészség

by Dávid Viktória | | Sport és mentális egészség bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egészség,Elmélkedős,Slider,Sportszelet

Köztudott tény, hogy a rendszeres testmozgás számos jótékony hatással bír az emberi test fizikai egészségére nézve. A sport az egészséges életmód egyik alappillérének számít, hiszen egyaránt növeli állóképességünket, valamint megannyi betegség megelőzésére is megoldást jelent. Kevesebbet beszélnek a sport és mentális egészség kapcsolatáról, pedig lelki épségünk megőrzése épp olyan fontos kellene hogy legyen életünkben, mint testi egészségünké, a rendszeres testmozgás pedig segítségünkre lehet ezen a téren.

Általában az emberek nagy része azért sportol, hogy jó kondiban legyen, esetleg olyanra formálja magát, amivel saját és mások tetszését is elnyeri, vagy hobbiból, netán hivatásból. Keveseknek jut eszébe bármilyen sportba belekezdeni csupán azért, hogy megőrizzék mentális egészségüket. Ez annak tudható be, hogy kevesebb az erről megjelent információ, szakemberek csekély hányada hangoztatja a testmozgás hatásainak ezt a részét, és így nem ivódott be a köztudatba, hogy mennyit segíthet a rendszeres fizikai aktivitás lelki épségünk megőrzésében. Ezzel én is így voltam, hiszen meg kellett érjem a huszonegyedik életévemet, mire felvilágosítottak ezzel a témával kapcsolatban.

Emlékeim szerint gyermekként nagyon aktív kislány voltam. Sosem tudtam öt percnél tovább egy helyben maradni, valahova mindig futottam, másztam, és emiatt sokszor bajba is kerültem. Azonban ez nem meglepő, hiszen a gyermekben rengeteg energia lakozik, amit valamilyen formában le kell vezetnie annak érdekében, hogy legalább az etetőszékben nyugton üljön és zökkenőmentes legyen a vacsorázás. Viszont ahogy megkezdődtek első iskolai éveim, az átlagos testmozgás mennyisége a korábbinak több mint felére csökkent az időhiány miatt. Bár az iskolában is van testnevelés, emellett választható tantárgyként kosarazni jártam, sajnos a heti két-három alkalom nem volt elegendő ahhoz, hogy rendszerességet alakítson ki az életemben. Ennek az lett az eredménye, hogy líceumi éveimre teljesen párhuzamos lettem a sporttal, és a későbbiekben már ellenszenvet is éreztem iránta, ugyanis addigra egy teljesen más életmódot alakítottam ki a magam számára. Természetesen tisztában voltam a testmozgás fontosságának miértjeivel, legalábbis fizikai egészségemre nézve, azonban soha nem találtam elég meggyőzőnek ezeket az érveket ahhoz, hogy beiktassam az életembe a sportot. Ezzel így voltam mindaddig, amíg mentális egészségem padlót nem fogott és el nem mentem szakemberhez.

A pszichológusnál találkoztam először a sport és a mentális egészség kapcsolatával. Ekkor megtudtam, milyen mértékű segítséget nyújthat a rendszeres testmozgás lelki egészségemre nézve. Azonban nem elég hébe-hóba elmenni biciklizni vagy heti egyszer lefutni néhány kilométert, hiszen a mozgás kedélyjavító hatásának érvényesüléséhez szükség van a rendszerességre, illetve létfontosságú az is, hogy olyan sporttevékenységet folytassunk, amely számunkra szimpatikus, amit élvezni tudunk. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek élsportolónak kell lennie ahhoz, hogy jól érezze magát, a cél csupán annyi, hogy a mozgás rekreációs hatása érvényesülni tudjon. Ha ezt a két tényezőt szemmel tartva fogunk bele a sportba, akkor rövid időn belül is látványos eredményeket kaphatunk. Tulajdonképpen a testedzés során az emberi szervezetben komplex kémiai és fiziológiai folyamatok játszódnak le, amelyek együttesen javítják az egyén életminőségét. Fizikai aktivitás során szervezetünk béta-endorfinokat, dopamint és szerotonint is termel, amelyek boldogságérzetet táplálnak bennünk, javítják a hangulatunkat és általános közérzetünket, valamint csökkentik a stresszt és a szorongást.

Ugyanakkor a rendszeresség is egyensúlyt teremt életünkben, ösztönöz a mindennapi teendők elvégzésében, ez pedig nagy löketet ad annak, aki például depresszióval küzd. Hiszen számukra az egyszerű, mindennapos tevékenységek elvégzése is sokszor kihívást jelent, de ha már van kapaszkodójuk (a sport), könnyebb kimászni ebből a mély gödörből és talpra állni.

Ahogy a rendszeres aktivitás életünk részévé válik, úgy annak eredménye testünkön is meglátszik, ami ismét pozitívan hat ránk. A formás alak és a fizikai jóllét hatására javul a személy önbecsülése, és az önbizalma is növekedésnek indul.

A mai fiatalok körében egyre ritkább a rendszeres sportolás és egyre nagyobb a mentális megbetegedés aránya. Nem is gondolnánk, mennyi gyógyszert, pszichoterápiát és pénzt spórolhatunk meg a testmozgással. Ismétlem: nem kell élsportolónak lennünk ahhoz, hogy sikereket érjünk el ezen a téren, csupán meg kell találni azt a tevékenységet, ami számunkra ideális. Én például lustaságom okán választottam a jógát, hiszen még a lakásunkat sem kell feltétlenül elhagyni ahhoz, hogy ezt a sportot űzzük. Végül ez az apró, napi egyórás tevékenység lett mentális egészségem mentsvára.

Kedvencem, a tornaóra

by Lukács Krisztina | 2022. 02. 03. | Kedvencem, a tornaóra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Elmélkedős,Slider

Még az idők kezdetén, a gyermekkor hajnalán s kicsit 2006 környékén ez a kislány itt imádta a sportot. A falujában nem volt professzionális sportpálya, sem műfű, még háló sem a kapukon. A többiekkel egy kiszáradt tó medrében, az Agyagosnak nevezett lyukban játszották a legnagyobb mérkőzéseket. Csak élvezték a szabadságot, amit a szél adott, a nap hintett s a szülő engedett. Összekötözött faágakból barkácsolt kapuk és esőzés utáni sárgödrök képviselték büszkén a balkáni esztétikát.

Valahol ötödik osztály környékén történt a törés. Ekkor kezdtük érezni a nemek közti különbségek fontosságát. Megtanították, hogy a fiú az, aki focizhat, a lány az, aki kosarazhat. A megkülönböztetés mércéjéhez számokat is csatoltak. A tornatanci mértékegységet ragasztott ugrásra, dobásra, futásra. Akkor voltál elég jó, ha teljesítettél egy tabellán, amit sosem tudtad honnan is szedett. Megalázták azt, aki másképp jár vagy kicsit teltebb. Ők voltak azok, akiket az utolsó utáni pillanatig húztak, hogy na, szaladj vagy bukfencezz még egyet, hátha jobb lesz. A diák pedig lelkét kilehelve, vörös fejjel, vért izzadva küzd egy olyan jegyért, amit csak jó szándékból vagy szánalomból kap meg.

A gimnáziumos éveknek köszönheti a testnevelésóra a rossz szájízt. A tanár monoton, figyelmetlen és érdektelen. Bevált oktatási módszer volt az én iskolámban a kötelező körök után a felszerelés nélküli teremben hagyni a tanulókat és helyette kávézni. Ez addig működött, míg valaki ujját sínbe nem kellett rakni vagy másvalakit éppen a rendelőbe vinni agyrázkódás gyanújával. Igazi diadal számomra, hogy az utóbbi baleset túlélője lehetek. Bár nem tudom mennyire pedáns dolog balesetnek titulálni egy direkt mód arcnak célzott rúgást. A matracra érkezés helyett a fapadlót én választottam, eskü. Ezt az ügyetlenséget magamra vállalhatom.

Nem tudom, hogy abban a pillanatban, amikor felém repült a labda, az azutániban, amikor a földről feltápászkodtam vagy amikor azt a pedagógust és játékot szabták ránk, de valahol ott döntöttem el, hogy mától én igenis utálom a sportot. Nyolcadikos korunkra ennek köszönhetően már elsajátítottuk a „szakma fortélyait”. Profi módon hamisítottuk a szülői igazolásokat a csengő megszólalása előtt és kétszer kötelezően otthon felejtettük a felszerelést, a harmadik opcionális.

A későbbiekben sem próbáltak lazítani ellenszenvemen. A líceum volt a hely, ahol csak heti egy óra kínzáson kellett átesni és háromszöget lehetett jelenteni havonta egyszer. Ezt alapvető módon kihasználhattuk akkor is, ha éppen nem volt aktuális, hisz nem ellenőrizhették. A mértani forma használata csak azok kiváltsága, akiknek férfi oktató jutott. Nőknél a menstruációs kifogások sosem működtek. A váz alappillérei továbbá sem változtak. Mindenki igyekezett szép szavakkal jutalmazni a hölgyeményt, aki a professzor úr segédjeként a centimétereket írta és a lehető legtöbb órát elkérni a tanár-diák meccsek táncának betanulására akkor is, ha erre már nem volt szükség. Az egyetemen az elméletileg két óra, gyakorlatilag 20 perc még jobban elkeserített.

Folyamatosan vágyni az újra és a jóra fárasztó. Úgy lángolni, mint a márciusi ifjak, mégis a struktúra falainak ütközni, egy idő után undort vált ki. Vitatkozhatnánk arról, ki volt a csapnivaló gyerek s ki volt a nívótlan tanító, de szerintem itt a szisztémát kell okolni. Az oktatási rendszer kényszerített minket gyerekként az alantas módszerek alkalmazására s ő szülte azon nevelőket is, akik megfelelő képzés és háttértudás nélkül váltak a következő nemzedékek ostoraivá.

Hány traumát kell addig elszenvednie Mártának, Bélának s Ádámnak, míg fáj a minisztériumnak annyira, hogy változtasson? Hány oktató fog egyetemről kikerülni anélkül, hogy figyelmeztetnék: egy elsős gyerek nem tud ugyanúgy parancsszóra megfordulni, mint az idősebb? Hány túlsúlyost nyomunk le egy még mélyebb gödörbe? Mikor jutunk el a kellő mennyiségű panaszhoz, ami végre prosperál?

Emancipáció húsz lejre

by Gondos Borbála | 2022. 01. 26. | Emancipáció húsz lejre bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Elmélkedős,Mifolyikitt,Slider

Romániáról ne mondjon rosszat senki! Bár voltak kétségeim, ezentúl teljes mellszélességgel kiállok az ország mellett, amelynek döntnökei értem is oly sokat tesznek: amellett, hogy seperc alatt összedobtak egy koalíciós kormányt, nem feledkeztek meg a nemek közti egyenlőtlenségek kiküszöböléséről sem. Immár vitathatatlan: Romániában a nő értékes.

A nagy nemzeti ünnep megkoronázásaképp mi sem lett volna szebb gesztus annál, mint hogy az ország történetében először női alak kerüljön egy bankjegyre. Büszkék vagyunk a nemzeti múltra, az országra, Ecaterina Teodoroiura, de leginkább önmagunkra, hogy ilyen páratlanul remek ötlet jutott eszünkbe. Tessék csak, tessék! Női emancipáció húsz lej értékben! Nő a pénzvilágban! Nem állásban, az mégiscsak sok lenne. Csak úgy szimbolikusan. Mert mi nem teszünk különbséget a nemek között.

Nő fog szerepelni a mindennapjainkban! Jó, eddig is felbukkantak nőrokonok, munkatársak satöbbi… De ez a nő végre fontos lesz! Ő lesz a nő, akit ha fizetésnapon meglátunk, nagyot dobban a szívünk, és amikor el kell engednünk, elszorul a torkunk. Bele se gondoljunk, mi történne, ha ezt a nőt valaki erőszakkal elvenné tőlünk. Talán bele is halnánk…

Végre-valahára örülhetünk a nőknek! Ezentúl szívesebben látjuk a nőt a pénztárcánkban, mint a konyhában vagy a hálószobában. Ott sem rossz, de pénzre nyomtatva… Mennyivel jobban hangzik a konyha helyett így: egy nőnek pénztárcában a helye. Természetesen az én pénztárcámban. Na meg a közéletben. No, itt nem a politikára gondolok, így is bőven sok, hogy a(z olyan amilyen, de legalább már létező) koalíciós kormányunkban egy nő fontos pozíciót kapott. De azért kapott, nemde? Éljen az egyenjogúság!

A romániai nők nevében kijelenthetem: meg vagyunk elégedve. Ha nem is a személyünk, de a nő mint fogalom és eszme helyet kaphat a fontos ügyekben, nemcsak szitokszóként. Rá nem tudunk úgy hivatkozni, mint adott esetben a vitapartnerünk édesanyjára, ami érdekes fordulat lesz a tanácskozások történetében.

Immár van az ország történelmében egy nő, aki elérte, hogy legalább (hosszú idővel) halála után megbecsülésnek örvendjen, és elismerjék a munkásságát. Van egy nő, aki példa lehet ebben a példátlanul keszekusza világban. Igaz, felérni hozzá sosem tudunk majd, de azért lehetnek álmaink. Vigaszra lelhetünk a gondolatban, hogy ha életünkben nem ismernek el minket jó embernek és szakembernek, még mindig van remény, hogy száznégy évvel a halálunk után valaki jelképesen, gondolatban megveregeti a vállunkat (egy csontvázét azért elég morbid lenne), s azt mondja: ahhoz képest, hogy nő vagy, ezt egész szépen összehoztad!