Campus

Slider

Több mint vonalkód

by Lukács Krisztina | 2020. 10. 29. | Több mint vonalkód bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Slider |

Játsszunk! Elmondod, hogyan iszod a kávéd, én pedig megmondom, milyen ember vagy. Az is lehet, hogy te feketén szereted. Elég édes az élet, ugye? Elfogadsz mindent olyannak, amilyennek teremtve lett. De hadd áruljak el egy titkot, a nagy többség nem ilyen.

A nagy többség nem fogadja el a kávé ízét. Kell nekik két deci tej, három barna cukor és fahéj is a tetejére, hogy meg tudják inni. Rosszabb esetben még a cukrot is édesítőszerre cserélik. De úgy sem érzik majd tökéletesnek. Annyira keresik a megfelelőt, hogy a folyamat közepén elvész a kávé íze, és csak a körítéssel maradnak. Tudniillik ahogy bánsz a kávéddal, úgy bánsz magaddal is. Annyiszor változtatsz a stílusodon, műtöd át a tested, és fested ki magad, hogy néha már nem is tudnád megszámolni hányadik Kim Kardashian-verzió vagy. Felállítasz magadnak egy képet az ideálisról anélkül, hogy meg tudnád határozni, mit is jelent tökéletesnek lenni. Rohansz egy gondolat felé, ám este azon kapod magad, hogy a tükörből (4 kiló smink után) egy idegen néz vissza rád. Önbizalomhiányról, megfelelési kényszerről, társadalmi nyomásról panaszkodsz, közben a társadalom pontosan olyan emberekből épül fel, mint te. Így, ha hibáztatnál valakit, előbb jó lenne magadba nézni. Olyan szeretnél lenni, mint az instás csajok, akik filtereket, és profin megszerkesztett képeket adnak el valóságként? Méz és üveg. De nem vagy és ne is légy olyan. A méz ragad, melegben olvad, az üveg törik. Lehetsz olyan, mint a szikla. Bátor, rendületlen, biztonságos és még igazi is. Nem bolti termék vagy, amiből készült tízezer másik, amit csak a vonalkód különböztet meg a többitől. Egyedi vagy.

Hogy akarsz világbékét, ha belül sincs béke? Ha valamit szeretsz, azt óvod is. Nem hagyod, hogy más bántsa a szeretteid, ugye? Úgy vigyázz magadra is, mint arra, akit szeretsz. Készülj fel arra, hogy a ráncfeltöltés nem ment meg az öregedéstől. A pénz nem óv meg este az utcán. A póthaj nem fogja megtanítani a gyereknek az ábécét. Az a negyvenezer követő nem fog kigyógyítani a rákból. A szilikontól nem lesz egészségesebb a kapcsolatod a pároddal. Eljátszhatod, hogy másvalaki vagy, mindent elkövethetsz azért, hogy a tökéletes légy, de a múlttól s a saját valóságodból nem menekülhetsz. Ideje végre felébredni.

Jelképháború

by Gebe Zoltán | | Jelképháború bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider |

Mostanában nehéz nem a koronáról beszélni, a járványhelyzet minden másról elvonta az emberek figyelmét. Háttérbe szorultak olyan témák, amelyek tavaly szinte mindenkit foglalkoztattak, ilyen például a környezetszennyezés és a klímaváltozás elleni küzdelem. Emiatt az erre fókuszáló influenszerek is teret vesztettek.

Vissza a suliba

Greta Thunberg neve tavaly robbant be igazán a köztudatba, amikor keményen kiosztotta a világ vezető politikusait. A tizenhét éves svéd klímaaktivista nevét jól ismerik már a bolygó minden pontján. Követőket és utálókat egyaránt szerzett magának. Tevékenységéért több díjat kapott, de elmondása szerint ezek nem érdeklik. Ezt akkor is megmutatta, amikor a portugál Gulberkian-díj mellé járó egymillió eurót különböző környezetvédelmi szervezetek között osztotta szét. Március elején még Brüsszelben kritizálta az EU klímatörvényét, fegyverletételnek nevezve azt. Nem sokkal később a koronavírus tüneteit észlelte magán (nem derült ki, hogy tényleg elkapta-e), ezért karanténba vonult. Ekkor arra ösztönözte a klímatüntetőket, hogy az interneten folytassák tovább tevékenységüket. Nyáron keveset hallhattunk róla. Nemrég visszatért az iskolába, valószínűleg a járvány lecsengését várva.

Naomi Seibt

Nem Greta az egyetlen fiatal lány, aki tömegeket képes megmozgatni szavaival. Ellenlábasai sokáig keresték
a megoldást, amivel háttérbe szoríthatják. Az év elején még úgy tűnt, hogy a húszéves (akkor még 19) Naomi Seibt személyében meg is találták. A német lányt sokan a szélsőjobboldaliak bábjának tartják, ezt ő tagadja.
Klímarealistának vallja magát, szerinte Greta rettegésbe és mentális betegségekbe taszítja követőit azáltal, hogy
a vészharangot kongatja.

Ő inkább nyugalomra int mindenkit. Rámutat a svéd lány mozgalmának hibáira, miközben az ő személye is
megosztó. YouTube csatornáján nemcsak a klímahelyzetről, hanem a feminizmusról és az amerikai elnökválasztásról is elmondta már a véleményét. Ennek ellenére az elmúlt hónapokban nem gyarapodott jelentősen feliratkozóinak száma. Jelen pillanatban alig haladja meg a százezret, ez azért meglepő, mert a világ legnépszerűbb újságai is írtak már Naomiról. Egyesek alapból elutasítják őt, mert szembement a múlt év emberének nézeteivel. A nemzetközi sajtóban Antigretaként emlegették, ő viszont ezt a megbélyegzést is elutasította, mondván, hogy ennél többet akar üzenni a világnak.

Ami közös bennük

Sokan eszköznek tartják őket, akik politikai pártok és különböző intézmények érdekeit képviselik. Annál azért talán többek, hiszen már szimbólumoknak is tekinthetők, akik a számukra és a mögöttük állók számára fontos
ügyeket jelképeznek. Mindketten tudják, hogy megjelenésükkel alátámaszthatják mondanivalójukat és elérhetik, hogy többen figyeljenek rájuk. Nem véletlen, hogy fiatalabbnak akarnak látszani koruknál, hiszen ettől még inkább különlegesnek tűnnek és így talán saját korosztályukra is nagyobb hatással tudnak lenni. Greta gyakran heves, érzelemdús beszédekben kéri számon a politikusok intézkedéseit. Naomi akkor is megőrzi higgadtságát, amikor kritikát fogalmaz meg videóiban. Arra viszont mindkét lány nagyon figyel, hogy véletlenül se essen ki a szerepéből. Értelemszerűen egyiküknek sincs felsőfokú természettudományos végzettsége, ez persze nem
jelenti, hogy szükséges háttértudás nélkül beszélnek.

Szükség van-e rájuk?

Vitathatatlan tény, hogy az influenszerek képesek komoly tettekre ösztönözni követőiket. Ehhez elég, ha
véleményt formálnak és irányt mutatnak nekik. Valószínűleg nem Greta fogja egymaga megoldani a klímavészhelyzetet, és Naomi sem nyugtat meg minden szorongót. Ennek ellenére nem kell figyelmen kívül hagyni őket, mert rengeteg emberre képesek hatni, befolyásolni őket, ami hosszú távon eredményekhez vezethet. Rajtuk kívül még sok az olyan fiatal, aki komoly témákat feszegetve próbálja elérni mások figyelmét. Ha csak a mondandójukra figyelünk és nem arra, hogy kik tolják őket előre, akkor beláthatjuk, hogy legtöbbjüknek vannak elfogadható érveik, elméleteik. Tapasztalatlanságuk miatt viszont könnyű célpontot jelenthetnek kritikusaiknak. Nehéz lenne felmérni, hogy valójában mekkora szüksége van rájuk a társadalomnak. Az mindenképpen pozitívum, hogy a többi fiatal influenszerrel ellentétben nem a saját kávézási szokásaikról vagy egyéb tucattémákról beszélnek.

Greta Thunberg és Naomi Seibt

Egy másik világban…

by Bíró Noémi | | Egy másik világban… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Elmélkedős,Slider |

Egy másik, ezzel párhuzamos világban fél hétkor kelek fel, hogy nyolcra beérjek az egyetemre. Átkozom a reggelt, a hideget, még sötétben indulok el a buszmegállóba. Alig tudok felgyúródni a harmadik buszra, az első kettő úgy ment el, hogy még csak az ajtó közelébe se jutottam.

Közben azon gondolkodom, hogy vajon mit fogok
ma ebédelni. Egy szabad órám lesz csupán és pont akkor, amikor a kantin zsúfolásig tele van. Eszembe se jut, hogy fejvesztve fertőtlenítsem a kezeimet, miután leszálltam a járműről. Nem félek attól, hogy valaki hozzám ér,
legfeljebb csak idegesít, hogy idegenek mászkálnak az aurámban. Egy másik, normális világban így néz ki a kora reggel egy átlagos egyetemista életében. E helyett épphogy felkelek nyolc előtt, mert még az is olyan koránnak tűnik. Kicsit megfésülködöm, arcot mosok és bekapcsolom a laptopomat. Talán abban a tíz percben, amit a készülődésre szántam, marad időm arra is, hogy főzzek egy kávét. Hamar megy, megnyomok három gombot és kész is. Bezzeg, ha Kolozsváron lennék, a régi kotyogós kávéfőzőt kellene használnom. De nem bánnám. Sőt, meglennék simán kávé nélkül még úgy is, hogy hat órakor keltem fel. Most viszont unottan kapcsolódom a Zoom meetinghez és várom, hogy a tanár belekezdjen a mondandójába. A csoporttársaim ugyanolyan álmos fejjel ülnek a kamera előtt, mint én, már aki itt van, persze. Mert az, hogy nem kellett olyan korán felkelnünk, mint eddig, nem garancia rá, hogy könnyebben sikerült. Elkezdődik az óra, beszélgetünk valamiről, és amikor már tizenharmadszor fagy le a rendszer vagy a tanár vagy az egész csoport, akkor arra gondolok: Utálom ezt az
egészet! utálom, hogy nem hallottam megint a legfontosabb részét a tananyagnak, mert természetesen olyankor
zavartalanul hallom az egészet, amikor semmi lényeges nem hangzik el. Utálom, hogy nem találkozhatunk egymással személyesen és azt is, hogy nincs miért felöltöznöm, sminkelnem vagy kimennem a házból. Nagyon
utálom, hogy be vagyok zárva, mert már mi értelme van kimenni, ha úgyis maszkban kell járkálni még a friss levegőn is! És amit talán a legjobban utálok, az az, hogy tehetetlen vagyok. Végignézem mint külső szemlélő, hogy elveszik tőlem a legszebbnek hitt három évet az életemből. Egy félévet már elvesztettem. Ez a második. Nincs beleszólásom a saját életem alakulásába, mert ez van és kész. „Fogadd el!”
Egy normális világban összevissza rohangáltam egész nap. És este eldönthettem, hogy otthon maradok egy film társaságában, vagy kimegyek, és válogatok a sok szórakozóhely és kocsma között. Talán még veled is találkozhatok. Az is lehet, hogy erre az estére mozit terveztünk, vagy színházat. Megnézünk valamit, amiről majd hazafelé sétálva órákon át beszélgetünk. Másnap megint csak nyolc órától lesz szemináriumom, ahol kötelező a jelenlét, de nem is bánom, mert szeretek veled lenni. És reggel majd erőt veszek magamon, felgyurakodok a buszra, rohangálok egész nap stresszesen és próbálom utolérni magam a teendőimmel. De ez legalább az én döntésem. Hát nem szebb az a másik világ?

Bezzeg, ha Kolozsváron lennék!

A tervezett elavulás

by Tornai Anett | | A tervezett elavulás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Slider |

A tervezett elavulás nevű mechanizmus kezdete az 1920-as évekre tehető, amikor a gyártóvállalatok rájöttek, hogy ha tartós termékeket állítanak elő, az a gazdaság gyengülését fogja eredményezni, egyre kevesebbet fognak vásárolni az emberek. Így olyan árucikkek termeléséhez fogtak, amelyek élettartama sokkal rövidebb, hamar tönkremennek, ezért gyakrabban kell cserélni is őket. Mindezt a gazdasági fejlődés érdekében.

Az a kartell, aki megtervezte, és megalkotta ezt a megfelelőnek távolról sem nevezhető gyártási formát, nem számolt a súlyos következményekkel, amelyek nemcsak az akkori társadalomra voltak kihatással, hanem ma is (sőt, manapság még inkább) érezzük a hatásaikat. Tény, hogy a tervezett elavulás segítségével növekszik a gazdaság fejlettségi szintje, valamint munkahelyeket is biztosít, hiszen a gyártáshoz, szállításhoz
és eladáshoz hatékony munkaerőre van szükség, mindezek mellett viszont jócskán érezhetőek a negatív hatások is. Az elsőre annak tűnő, de nem mindig szükséges termékek megvásárlása új és felesleges kiadást jelent a fogyasztóknak, valamint az ezekből származó nagy mennyiségű hulladék tárolása is globális problémát eredményez. Hatalmas hulladékhalmok tornyosulnak szerte a világon, és lassan már nincs hely, nincs olyan közeg, amely fel tudná számolni azokat anélkül, hogy kárt okozna a természetben. Ezenkívül a termelés eredményes működéséért természeti erőforrásokat hasznosítanak, mit sem törődve azzal, hogy véges mennyiségekről van szó. Ez a fajta gyártási mechanizmus rettentő szennyező hatással van világunkra. Egyre csak fogynak az érintetlen területek, és mire észbe kapunk, lehet, hogy már késő lesz cselekedni. Az ózonréteg keskenyedik, állat- és növényfajok tűnnek el, halnak ki, véges természeti erőforrásaink pedig hamarosan kimerülnek. Az utánunk következő nemzedékeknek megnehezítjük a dolgát azzal is, hogy ilyen drasztikus mértékben, hidegvérrel kihasználjuk a Földet. Mi lesz a hagyatékunk az utánunk érkező generációknak, ha most tudatosan is pusztítjuk a Földet? Vajon sikerül-e megállítani ezt a romboló folyamatot, mielőtt még késő lenne?

Mi lesz a hagyatékunk az utánunk érkező generációknak, ha most tudatosan is pusztítjuk a Földet?

Submarine

by Sinkler-Németh Zsófia | 2020. 10. 21. | Submarine bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

Volt alkalmad beleásni magad egy brit–amerikai drámába? Érdekel, hogy mi történik egy átlagos tinédzser fejében? Voltál már iszonyatosan nehéz szituációkban, szerelmi háromszögekben és családi csetepatékban? Joe Dunthorne eléd tárja minden furcsa kamasz gondolatát, érzelmi világát, így garantáltan te is magadra ismersz valamelyik karakterében.

Könyvét, amelyet a humor kategóriába soroltak be, 2008-ban adták ki, igazi fejlődésregényként. Ezt Richard Ayoade rendező két évvel később újraírta és megfilmesítette.
A sztori részletgazdagabb a könyv tálalásában, viszont a filmvásznon sem tér el az eredeti történésektől, amelyek 1986-ban játszódnak. Oliver Tate leginkább csak magában szeret lenni, és megszegve elveit, miszerint ellenzi a lelki terrorizálást, eleget tesz a piromániás Jordanának, aki rendkívül élvezi a lelki bántalmazást. Oliver próbálja megismerni önmagát, pipázik, kizárólag francia sanzonzenéket hallgat vinyllemezekről, és naphosszat bámulja a tengert. Néha elképzeli, hogy az egész élete egy film, és bármikor ráfókuszálhat a kamera, amikor kisétál a képből. Mindennap tanul egy ismeretlen szót a szótárból, kémkedik a szülei után, rendszeresen figyeli azok nemi életét, és feljegyzi magának. Oliver szülei egyébként házasságuknak nem a legrózsásabb periódusát élik, ugyanis a szomszédba költözik a feleség első szerelme, egy New Age-guru. A sok kémkedés és furcsa viselkedés miatt Oliver édesanyja azt hiszi fiáról, hogy mentális problémái vannak, ezért Oliver elkezd válogatott szófordulatokat csempészni a beszélgetéseikbe, gúnyt űzve ezzel anyja téveszméiből. Oliver és Jordana szerelme egészen különleges. A lány minden romantikus helyet utál, ezért ipari parkokban randevúznak. Elhagyott területeken gyújtogatnak, tűzijátékokkal játszadoznak, de leginkább elmélyednek egymás szemében, és csendben vizslatják, mi járhat a másik fejében. Kapcsolatukat próbára teszi Jordana édesanyjának súlyos betegsége, amikor hiába számítana Oliverre, a fiú nem tudja kezelni a helyzetet, nincs ott, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.

Miért is jók ezek a filmek? Ezek a semmitmondó, kamasz-, hepehupás, minden gondolatot megcsavaró filmek. Mi
a jó ebben? Lehúznak érzelmileg? Befolyásolnak, hogy te is legyél piromániás? Esetleg eltántorítanak a mai fiatalság gondolkodásmódjától és épp az ellenkezőjét váltják ki belőled? Megsúgom: rengeteg önbizalmat adnak. Mert legbelül mindenki egy kíváncsi furcsa kamasz akart lenni. És az is volt. Ha nem is a nagyvilág előtt, önmagunkban mindig kicsapongó, külön életet éltünk. Szabályok voltak, vannak és lesznek, de megtanultuk diszkréten kijátszani őket. Ezért jók ezek a filmek. Engednek lázadni, megismerni furcsaságainkat és szabadjára engedni fantáziánkat. Nem kell mindig mindent realista szemmel nézni. Szálljunk el, és éljünk a saját kis
világunkban. Persze eleget kell tenni a mai világ szabályainak is, intézzük el, amit elvárnak tőlünk, utána meg éljük a kis életünket, ahogyan nekünk jó. Mert az élet rövid, és egyszer azon kapjuk magunkat, hogy mindenkivel foglalkoztunk, mindenkit kiismertünk, csak saját magunkat nem.

A könyv- és filmélmény bűvkörében Zsófi is szabadjára engedte fantáziáját... akrilban
  1. Oldalak:
  3. 1
  4. ...
  5. 107
  6. 108
  7. 109
  8. 110
  9. 111
  10. 112
  11. 113
  12. ...
  13. 279