Slider

Világutazás mint szakma

by Campus | 2019. 07. 05. | Világutazás mint szakma bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Slider,Sportszelet |

Mit kezdj magaddal egyetem után? Milyen szakmát válassz? Hol helyezkedj el? – olyan kérdések, amelyek minden frissen végzett fiatal fejében megfordulnak. Így volt ezzel Kassay Anna blogger is, ő viszont nem tétlenkedett sokáig, nem sokkal azután, hogy megszerezte marketing diplomáját, útnak indult, és meg sem állt a repülőtérig, most meg elmondhatja magáról,  hogy több mint 25 közép-amerikai országot látogatott meg azóta.

A 22 éves blogger a Vibe KOLI-ban mesélt élményeiről, de tanácsokkal is szolgált az utazni vágyóknak. Utazásai nagy részét barátjával tette meg repülővel, de sokszor a stoppolástól sem riadtak vissza. És hogy miből telt minderre egy frissen végzett egyetemistának? Először dolgozott pár hónapot, hogy pénzt gyűjtsön, azonban semmi sem végtelen, így egyszer a pénze is fogyni kezdett. Elmondása szerint azonban ez nem volt nagy akadály, hiszen tudta, hogy ezt akarja csinálni, a pénz nem tántorította vissza terveitől. Ráadásul azóta munkája is van már, webdizájnerként dolgozik, így utazásai során is akármikor elvégezheti teendőjét. Spórolási tippeket is megosztott a jelenlevőkkel: stoppolva mindenképpen sokat lehet megtakarítani, ha elég elszánt hozza az ember, ha pedig mégis repülővel menne, meg kell keresni az árban megfelelőt. Az öt csillagos hotelek sem muszáj a szemünk előtt lebegjenek, CouchSurfinggel elalhatunk egy ott élő ember kanapéján, így pedig még barátkozhatunk is. De sokat takaríthatunk meg azzal is, ha piacokon vásárolunk, és mi magunk főzünk. Ami pedig a legolcsóbb, ha önkénteskedünk, amiért ingyen szállást és kaját kapunk, cserébe dolgozni kell pár órát. Anna azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy az utazás akkor lesz a legizgalmasabb, ha nem az olcsó repülőjegy szerint választjuk azt ki, hanem azért, mert érdekel. Tervezni azonban nem kell nagyon sokat, minden kialakul magától. Aki kedvet kapott az utazáshoz ne habozzon, hiszen minden adott, csak élni kell a lehetőséggel. Anna blogjában is erre buzdítja az embereket, de Instagram oldalán is találhatunk inspiráló képeket.

Pályaválasztási krízis helyett világkörüli út

by Kristály Bea | 2019. 07. 04. | Pályaválasztási krízis helyett világkörüli út bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Slider,Sportszelet |

Olyan úti célokat válassz, amelyeket felkeresve választ találsz a benned lévő kérdésekre” – javasolja Kassay Anna blogger, világutazó, aki a VIBE Koli meghívottjaként érkezett a Maros-partra.

A millenniumi nemzedék örökmozgó, már ritkán választ életre szóló munkahelyeket, és a határok sem kötik őket. Bevállalósak és merészek, időnként talán a bizonytalanságot is jobban viselik, mint elődeik.

Kassay Anna marketing szakot végzett Kolozsváron, és ahelyett, hogy azon kezdett volna aggódni, milyen munkahelyet válasszon, világgá ment, ahogy azt már gyerekkora óta szerette volna. Barátjával hét hónapot töltött Közép-Amerikában, közben egy teljesen új szakmát tanult. Anna jelenleg webdesignerként és grafikusként keresi meg a következő repjegyre a pénzt. Digitális nomádként él, folyamatosan úton van, és bár nehéz így megtalálni a potenciális ügyfeleket, ritkán marad pénz nélkül.

Útjairól blogot és Instagram-oldalt vezet, úgy gondolja, sokaknak van szüksége biztatásra, hogy egy nagyobb útnak neki merjenek vágni, ebben pedig tud segíteni, hiszen rengeteg hasznos utazási trükköt sajátított el. Az egyik leghasznosabb, amit tanult, hogy hogyan kell folyamatos pörgésben is helyes döntéseket hozni, legyen szó akár szállásfoglalásról, akár az útvonalak, látványosságok kiválasztásáról. Kassay Anna párban szeret utazni, szüksége van rá, hogy valakivel egyeztessen, de azt is izgalmasnak találja, ha valaki egyedül kel útra. Mint mondja, nem eget rengetően más, ha valaki nőként utazik, csak bizonyos helyzetekben körültekintőbbnek kell lenni. De hosszú utak esetében ez nemtől függetlenül mindenkire érvényes.

Hazatéréskor mindig rájön arra, hogy milyen jó érzés, ha az embert családja és barátai várják. Anna szerint sokszor már ezért is megéri bevállalni egy-egy utat.

És, hogy számára mi volt a kérdés, amire választ keresett? Mint a millenniumi generációhoz tartozók közül nagyon sokan, ő is a „ki leszek, ha nagy leszek?”, „milyen szakmát válasszak?”, „hol találom meg a saját utam?” kérdések válaszaiért eredt útnak.

Kassay Anna kalandjai, utazással kapcsolatos tapasztalatai és tanácsai a www.youcantravelonabudget.com oldalon olvashatóak, vagy pedig ugyanezen a címen követhető Instagramon.

Itt nemcsak bulizni, tanulni is lehet

by Domokos Zsófi | | Itt nemcsak bulizni, tanulni is lehet bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Slider,Sportszelet |

Harmadik alkalommal szervezik meg a Vibe fesztivált Marosvásárhelyen július 4-7. között. A fesztivál nyitásaként az első nap, csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak a helyszínen, ahol Rés Konrád-Gergely fesztiváligazgató köszöntötte a sajtó képviselőit. A fesztivál részleteit ismertette továbbá Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke, Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere, Claudiu Maior, polgármesteri tanácsadó, Magyari Előd, a marosvásárhelyi RMDSZ frakcióvezetője, valamint Borzási Sarolta, a KOLI szervezője.

Többek közöt megtudhattuk, hogy idén nőtt a résztvevők száma, már  az első nap több mint 800-an érkeztek, valamint a fesztiváligazgató ismertette a fesztiválra hívott neves előadókat is, mint például a  Lost Frequencies, Modestep DJ Set, Foreign Beggars vagy Alle Farben.  A Vibe KOLI a fesztivál sikersztoryja, amely idén több mint 100 előadót számlál – tudtuk meg Borzési Saroltától, a KOLI szervezőjétől.

DSC_0007

Sikeres fiatalok, szakemberek tartanak majd előadásokat saját történeteikről, így példaképként is szolgálhatnak sokaknak. Idén a milleniumi nemzedék a főtéma, az előadások ehhez igazodnak majd. Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke arról beszélt, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a fesztivál iránt, ezért jó érzés támogatni ezt. Szerinte ez egy olyan rendezvény, ahol jó bulizni, de tanulni is lehet. Claudiu Maior polgármesteri tanácsadó elmondta, hogy a Vibe megfelelő azoknak, akik frissen végeztek az iskolával, hiszen fontos az, hogy itthon is lehessen pihenni, amit itt megtehetnek.

Az eddigi legjobb VIBE Fesztivál kezdődik szerdán Marosvásárhelyen

by Közlemény | 2019. 07. 01. | Az eddigi legjobb VIBE Fesztivál kezdődik szerdán Marosvásárhelyen bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

A VIBE történetének leghangulatosabb fesztiváljára készülődnek a szervezők, erről volt szó a fesztivált megelőzően, a  helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A nemzetközi sztárfellépők mellett rengeteg szabadidős program és több mint hatvan előadás lesz a Koliban, a fesztivál tudásfórumán.

 „A VIBE programkínálata évről évre bővül, ezzel párhuzamosan a fesztivál több száz zenei fellépő mellett olyan világsztárokat tudott Marosvásárhelyre hívni, akik garantálják az őrületes bulit egész héten át” – hangsúlyozta Polacsek Péter. A kommunikációs koordinátor felhívta a figyelmet a fesztivál egyedi jellegére, mivel a VIBE Fesztivál az egyetlen olyan fesztivál, amely találkozási pontot jelent az össz-erdélyi magyar diáknak és egyetemistának.

A hamarosan kezdődő fesztivál a Koli, a Fashion Corner, a Kerengő művészeti bázis, a Csemetezug gyermek-parkoló és több mint száz zenei program miatt lesz rendhagyó. Ott lesz Lost Frequencies, Modestep Dj Set, Alle Farben, Foreign Beggars, Stanton Warriors, valamint Magyarország és Erdély legjobb előadói is.

Andacs Zsolt-Levente, az Országos Magyar Diákszövetség elnöke elmondta, a VIBE Fesztivál az egyik legfontosabb eseménye az OMDSZ-nek, mivel az erdélyi és magyarországi diákoknak itt minden adott az ismerkedésre, közös szórakozásra és ismereteik bővítésére.

Lőrincz István-Zoltán, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke kiemelte, a kezdetektől segítik a fesztivál szervezését önkéntesekkel, programokkal. Ők szervezik a Black Box színpadot, melynek célja felkarolni a pályakezdő erdélyi magyar DJ-ket, és felvonultatni a már befutottakat napi 24 órában. Ezen kívül a KMDSZ a Koli egyik szervezője is.

Tankó Helén, a VIBE Koli koordinátora elmondta, olyan előadókat válogattak be a VIBE Fesztivál tudásfórumának programkínálatába, mint Tibi Atya, Dezső Bence, Kádár Magor, Seer László, Márton Lőrinc, Kemény Zsófi, Kali Ágnes és Fábián Sára. Továbbá kutatókat hívtak a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és Sapienția EMTE oktatói közül, de lesznek ismert vloggerek és bloggerek is. Ők a millenniumi nemzedéket érintő témákat dolgoznak majd fel. A Kolin szó lesz a technológiai fejleményekről, az új szemléletű oktatásról, a környezetvédelemről, közéletről, párkapcsolatokról, munkavállalásról, blogokról, vlogokról, jogról és az ezekről szóló kutatásokról.

Both Orsolyától, a Kerengő koordinátorától megtudtuk, a VIBE művészeti bázisán egyszerre lesz jelen a művészet és a kreativitás úgy, hogy mindezt a legjobb házibulik hangulatát idéző bulikkal fűszerezik meg. A koordinátor beszámolt három színházi előadásról, ezeket a Blue Arénában lehet majd megnézni. A Kerengő otthont ad izgalmas nappali programoknak, mint az Ady 100 emlékév, amelynek keretében a fesztiválozók interaktív szerepjátékok alkalmával ismerhetik meg jobban a költőt. A fesztivál teljes időtartama alatt ki lesznek állítva a Vibe Of Art kampányra jelentkezett fiatal művészek installációi.

Buryán Tünde, a fesztivál programkoordinátora azt ígérte, „aki délutáni kikapcsolódásra vágyik, vagy egy jó bulit követően kipróbálna valami újat, annak biztosítjuk az ízléséhez illő lehetőséget.” A tavaly sokakat megmozgató röpladba és foci mellé csatlakozik idén a teqball és a kosárlabda. Lesz yoga és mozgószínház is a szatmári Harag György társulat fiatal színművészeinek jóvoltából. Akik pedig elektromos hajtással fedeznék fel a fesztivált és Marosvásárhely látványosságait, azok e-bicikliket is bérelhetnek. A programfelelős kitért a Sámi Zsuzsa által koordinált Fashion Cornerre. Itt számtalan divattal és divat-trenddel kapcsolatos program lesz. Interaktív workshopokat, divatszakértők előadásait, a női divatot és férfiakat is érintő témákat készítettek be. Aki divat- és outfit ötletekért jönne, azokat is szívesen látják. A legnépszerűbb a Fashion Cornerben várhatóan a helyben igényelhető smink- és hajbelövés lesz.

A harmadik VIBE kiemelt fellépői: Lost Frequencies, Modestep Dj Set, Alle Farben, Foreign Beggars, Stanton Warriors, Punnany Massif, Halott Pénz, Kowalsky meg a Vega, Follow the Flow, Horváth Tamás, Krúbi, Fran Palermo, YesYes, Sky Fanatic, Drop The Cheese, Wellhello, Bye Alex és a Slepp, Intim Torna Illegál, Kistehén, Saiid, NB, Bëlga, USNK és sokan mások.

„ Szeretnénk rezegni ebben a történetben ”

by Pilbáth Kincső | | „ Szeretnénk rezegni ebben a történetben ” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Slider,Sportszelet |

Egy kölcsönkért ukrán mikrofonba kezdték az éneklést, voltak már a Tankcsapda és a Bagossy Brothers Company előzenekara is, idén pedig folytatják történetüket. Ők a gyergyószentmiklósi Teddy Queen zenekar. Fodor Lászlóval, a zenekar énekes-gitárosával beszélgettünk, aki mesélt a banda múltjáról, fellépéseikről, de a trió kívánságlistáját is ismertette. Az énekes barátaival, Csóka Lóránddal (basszusgitár) és Péter Gellérttel (dobok) alkotja a zenekart, amely 2017 óta aktív, azóta második helyezést értek el a Legszebb Erdélyi Magyar Dal versenyén Nem számít című számukkal, ahol a közönségdíjat is ők kapták. Idén pedig több erdélyi fesztiválon találkozhatunk velük, többek között fellépnek majd a Vibe fesztivál utolsó napján, július 7-én is.

  • Korábbi interjúkban említettétek, hogy egy szobában kezdtetek zenélni. Mi volt az elvárásotok akkor, és mi valósult meg belőle?

Hát igen, azokban az időkben még csak egy nagyszülőktől kölcsönkért ukrán mikrofonunk volt, meg nem is volt igazi dobszettünk, és igazából eléggé röhejesen nézett ki az akkori set-up-unk így mostani szemmel nézve. Zenélni akartunk, zenét csinálni hárman, és élvezni azt, hogy milyen menő érzés, hogy egymásra tudunk így hangolódni… hogy emberek képesek ilyenre. Ekkor kezdődött el a sima halandóból a zenésszé való átalakulásunk, úgy érzem. Ez volt az elvárásunk, hogy ezt minél jobban műveljük, és ez meg is valósult. Egyre jobb és jobb ez a közös rezgés, és egyre nagyobb körökben kezdünk rezegni. Egyre több ember éli meg ezeket a rezgéseket velünk, és egyre nagyobb erővé kovácsolódik az, amit művelünk.

  • Idén a Minden a helyén című számotok lesz a Vibe himnusza. Ezt annak is szántátok?

Nem szántuk annak, viszont meghatározó dal volt az amúgy is meghatározó studiózásunkkor. A dalok felvokálozás sorrendje a Kicsikét és Nem Szól Rám Senki című számaink, harmadiknak vettük fel  Minden a Helyént. Ez volt az a dal, amiből konkrétan az első take-t megtartottuk, annyira sikerült hitelesen ráhangolódva felénekelni elsőre. Szóval már ez az információ feltárja azt, hogy a dal különlegessége tagadhatatlan. Az, hogy a Vibe fesztivál szervezői is ráhangolódtak erre, és felkérték fesztiválhimnusznak, meg csak a hab a tortán!

  • Léptetek már fel Magyarországon, de Erdélyben is több helyen. Milyen a közönség ott, és milyenek itthon?

Itthon egyre inkább növekedik, és úgy érezzük, valamelyest nevelő szerepe is van a zenekarnak az erdélyi színtéren. Valamiért olyan emberekkel találkozunk itt, akik akkor kóstolnak csak bele a könnyűzene ezen szegmenseibe, és mindig hálásak nekünk, hogy mi is erősítjük bennük az efelé hajló szeretetüket. Magyarországon érződik, hogy kicsit rutinosabbak az emberek, már otthonosabban mozognak az alternatív rock zene világában, és emiatt bírják, amit csinálunk, ráadásul ott több magyar van, ezért többen is járnak el a koncertjeinkre, és különlegességként élik meg, hogy akcentus nélkül Erdélyből mi megérkezünk, és ilyen zenét csinálunk. Ezeket éltük meg eddig.

  • Mi szükséges ahhoz, hogy egy fiatal, feltörekvő erdélyi zenekar sikeres legyen?

Szeretetre, alázatra, és rengeteg erőforrásra van szükség, ha receptszerűen akarom leírni. Amúgy meg a „főzése” az egész történetnek azon alapszik véleményem szerint, hogy legyenek ötletek, legyenek állításai a zenekarnak, amelyeket fel mer vállalni a világ előtt. Ha ez az üzenet elég erős, hogy összetartson egy zenekart, alázatra késztesse, és további szintekre emelje a tagok kapcsolatát, akkor egy idő után kialakul minden, és ez be fog vonzani közönséget, sorsszerű véletleneket, persze ha folyamatosan történik ez a kémia, és nemcsak fellángolás szinten van az egész. Meg kell csinálni a szerencsédet, úgy szokták mondani nálunk.

  • Mennyire nehéz úgy zenélni, hogy közben mással is foglalkoztok?

Igazából a mi zenekarunkban pont ez adja a könnyedséget. Hárman vagyunk, három különböző „iparágban” tevékenykedünk, és itt pihenünk meg. A próbateremben a hétköznapok zajától csengő fülekkel foglaljuk dalba a megtörténteket. Mivel változatosabb a kettős tevékenység miatt az életünk, így folyamatosan hozunk be külső élményeket, viszont vannak olyan érzéseink és tapasztalataink, amik meg a zenéléssel alakultak ki. Kéz a kézben jár ez nálunk, és nagyszerűen működik. Valószínű, hogy nem is akarunk épp emiatt csak zenélni, mert akkor a kenyerünket is ebből kellene keresni, ami meg már rengeteg megkötéssel járna, meg szerzőkként nem csinálhatnánk teljesen azt, amit szeretnénk. Szeretnénk minél függetlenebbé és szabadabbá hagyni ezt a történetet.

  • Melyik a kedvenced saját zenéitek közül?

Nekem most személy szerint a Minden a helyén. Büszke vagyok rá, mert rengeteget küzdöttünk a refrénnel, és végül egy teljesen váratlan pillanatban bekattant nekem ez az egész koncepció, és nagyon jól működik, olyan zenének tartom, amit én is szívesen hallgatnék (és hallgatok is, bevallom).

  • Mik a jövőbeli terveitek?

Koncertezni minél többet, valamint jövő évben, ha az Isten is megsegít, egy nagylemezt kiadni, ami eddigi dalokat, és jó pár új dalt is fog tartalmazni. Szeretnénk rezegni ebben a történetben minél többet, és hogy ez a valóságban hogy fog kinyílvánulni, az szinte mindegy. Ha épp egy A38-hajós koncertünk lesz újra, vagy meghívnak véletlenül a Budapest Parkba zenélni, mi bármelyik opciót megélnénk, és szeretnénk is! :))

  • Mi a zenekar legnagyobb álma?

Most egy kis whislisttel válaszolnék:

  • Hogy ne kelljen a pénzügyi dolgokkal ennyit bíbelődni, mint most.
  • Ha fenn tudnánk tartani a zenekart a saját keresetéből.
  • Venni egy SPD-SX-et.
  • Ősszel turnézni egy nagyot Erdélyben és Magyarországon, IDEGEN barátainkkal, valamint a Szintaxis zenekarral. 🙂