Titok. Sétálok hazafelé menet, s agyam kattog, akár egy elromlott nyolcvanas évekbeli óra, s eközben a centis hóba, amely a kocsik tetején még megmaradt, írom titkaimat: tíz nevet. A tízből háromnak csak a monogramját mertem írni, nehogy valaki rájöjjön, hogy mennyire odavagyok Ian Sommerhalderért (ó a francba, ennyit az egyik titkomról), visszaszaladtam és négyet betemettem, kettő már reggelre eltűnt, és maradt a te neved ott egyedül. Új hó hullott rá, és az a piros színű autó nem indult el többet. Pedig azelőtt két folyóhoz jutott el, amelyből egy csak patak. Csak állt tovább a diófa alatt, s pár hete le is takarták, már a rendszámára sem emlékszem, csak reménykedek, hogy talán még nem olvadt el a hó a ponyva alatt. Teljes cikk

Agyvérzéshez közeli állapotban voltam a kolozsvári vonatállomáson, amikor megérkezett a Magyarország felé vezető vonat, a hírhedt Korona. Minden testrészemről lógott a csomag, mert igen, készültem, s minden apró-cseprő dolgomat elhoztam magammal, amivel egy kicsit is, de otthon érezhetem magam. Aztán elindult a vonat… Teljes cikk

Európa az elmúlt években próbatételen ment keresztül. Olyan próbatételen, amely erősen kibillenti a megszokott kerékvágásból és fenekestül felforgatja a kontinens nyugalmas hétköznapjait. A világ egy számunkra kvázi ismeretlen kultúrájú csoportja egyszer csak megindult Európa országai felé. Ennek hátterében számtalan tényező áll: sorozatos háborúk az „Arab tavaszban” (a 2011 elején kirobbant kormányellenes tüntetéssorozatok – szerk. megj.) érintett országokban, romló gazdasági viszonyok, éhínség vagy éppen az öreg kontinens vonzónak tűnő jóléte. Teljes cikk

Az otthonomról álmodtam, anyámról és apámról. Épp a meghitt családi vacsorára készültünk, úgy rémlik, még a testvérem is otthon volt. Ő már ötödik éve csak az álmok színes palettáján jelenik meg gyakrabban otthonunkban. Meghitt álom volt ez, mindenki ott volt, ki szívemnek számít. Boldogsággal telt meg minden parányi sejtem. Aztán, buff, a szobatársam hangosan becsapta a mikró ajtaját. Teljes cikk

Azt bizonyára nem kell ecsetelni, hogy a zenének milyen jótékony hatása van a lélekre. Sokszor képes kihúzni a gödörből vagy megerősíteni egy bizonyos hangulatot. Tinédzser koromban – nem volt az azért olyan régen – nálam sem maradt ki a lázadozás, meg a rockerkedés, kellett valami, ami hangos és zúz, hogy a bennem tomboló hormonok és – az erre az időszakra szerintem kicsit mindenkinél jellemző – világfájdalom utat törjön magának. A barátaimmal koncerteken üvöltöttük ki magunkból az érzelmeinket és ráztuk a hajunkat hozzá, hogy másnap szörnyű fájdalommal és izomlázzal ébredjünk. A szüleink meg persze csak bambultak és forgatták a szemüket, nem tudták hova tenni az egész lázadozást meg az anarchiát. Ez az időszak mára kicsit alábbhagyott, de azt vettem észre, hogy előbb vagy utóbb úgyis visszatalálok a gyökereimhez. Hiába hallgatok most más stílusú zenéket, a punk-rocker csaj újra és újra előjön, így aztán végigpörgettem egy tízes listát azokról a lemezekről, amelyek életemben eddig különösen nagy jelentőséggel bírtak és bírnak a mai napig.

10. Jack Jack – The Album (Hungaroton, 2008)

Ha elmondom, hogy ezt a lemezt kik rakták össze, nagyot fogsz nézni. A zenekar élen a Megasztárból is ismert Mester Tamás, a gitáros a Hooligans-es Tóth Tibi, basszusgitárnál Papp Szabi a Supernemből, és a doboknál nem más ül, mint Ganxsta Zolee. A zenészek stílusa valahol a rock vonalban találkozik ugyan, de alapvetően mind a négyen más-más dolgot csinálnak. Egy nagylemez erejéig azonban mégis összeálltak, és olyan hard rock anyagot hoztak össze, amelytől bizony kedved támad rocksztárnak lenni. A lemez olyan ütős és pörgős, hogy biztos lesz olyan pont, amikor a hallgatása közben azt érzed, hogy szívesen felkapnál egy gitárt és játszanál nagyszínpadon. Számomra ez a korong egy igazi rock’n’roll attitűdöt képvisel és megtestesíti a lázadó korszakomat az első hangtól az utolsóig. Remek érzés felidézni a koncertezős haveri társaságot, meg a fekete ruhás, hajrázós, szegecses cuccos korszakot. Az album munkálatairól egyébként film is készült – Az igazi rocksztár az első próbán meghal címmel –, amelyet szívből ajánlok, hiszen önmagában is zseniális, plusz olyan emberi közelségből mutatja be ezeket a zenészeket, ahogyan még biztosan nem láttad őket.

9. No Thanx – Egy Másik Nemzedék (EMI Music, 2007)

Tudom! Ez rettenetesen erős váltás az előzőhöz képest. Meg amúgy elég ciki is – így visszagondolva –, de én vállalom, hogy nekem is volt egy ilyen őrült tinirajongó korszakom. Lányok! Nézzetek mélyen magatokba és idézzétek fel a fiúbandákról kirakott posztereiteket a szobátok falára. Backstreet Boys meg Jonas Brothers, tudom én! Nekem ezt a korszakot a No Thanx testesíti meg. Ez a lemez idén lesz tízéves, és alig tudom elhinni. Még élénken él bennem a kép, amikor a barátnőim lélekszakadva szaladtak át hozzánk, hogy elújságolják, olyan bandát találtak, hogy biztosan padlót fogok majd. Persze, azt is fanatizmussal mesélték, hogy a fiúk is nagyon helyesek benne. Aznap rongyosra hallgattuk a dalaikat és kismilliószor megnéztük az együttes első videóklipjét, minden képkockát kielemezve. A rajongás évekig töretlen volt, abban az időszakban a No Thanx Magyarország egyik leghíresebb zenekara volt. Az ötödikes–nyolcadik osztályos korszak hű lenyomata ez a korong. Olyannyira, hogy az album címadó dala az osztályhimnuszunkká vált és ezt a pozíciót azóta is tartja.

8. Anti Fitness Club – Anti Fitness Club (Magneoton, 2008)

Időrendi sorrendben egymást követi az Egy Másik Nemzedék és az Anti Fitness Club album. Ha azt nézzük, hogy a No Thanx után az AFC robbant be Magyarországra és vette át a helyét a tinik kedvenceként akkor is, meg ha azt nézzük, hogy az én életembe mikor jött be, akkor is. A rockerkedős évek itt csúcsosodtak ki igazán, és mondanom sem kell, itt jön be az a fontos momentum, amit úgy hívnak, hogy szerelem. Akkoriban nem vallottam volna be (mert kőkemények vagyunk!), most is furcsa leírni, de igen, ez a korong egy jó pár év keserédes próbálkozását őrzi. Érdekességképpen hadd mondjam el, hogy az AFC-t mindenki úgy azonosította, mint egy nyálas tinibanda, éppen ezért rengeteg támadás érte őket. Azonban az énekes, dalszerző, szövegíró Molnár Tamás igazán tehetséges, egyedülálló zenész, akinek az írói vénája már itt is megmutatkozott. A szövegvilág teljesen elüt a gagyi popdalok szintjétől, mélyreható és sokatmondó. Én itt találkoztam először az igényes dalszöveg fogalmával. A zenekar munkásságába mindenképpen érdemes belehallgatni, az a fejlődés, amit az évek alatt véghezvittek, mindenképpen dicséretre érdemes. 

7. Green Day – American Idiot (Reprise Records, 2004)

Valamikor az előzőekkel egy vonalban jött be a pop-rock stílus mellé a punk-rock az életembe. A Sum 41, Blink-182 és a Green Day bandák háromszöge volt az, ahol úgy éreztem, végre megtaláltam azt, amit kerestem. Ez a kaliforniai stílusú deszkás punk, az anarchikus, lázadós zene volt az, amely önkifejezést hozott. Az American Idiot lemez meghatározó korszakot fed le a zenetörténetben, olyannyira, hogy szerintem senkinek sem kell bemutatni. Emlékszem, pár évvel ezelőtt a barátaimmal fesztiválra mentünk, végig ezt az albumot pörgettük a kocsi lejátszójában. Mindig különleges helye lesz ennek a szerzeménynek a szívemben és szerintem öregasszonyként is dobolni fogok egy kicsit a sétabotommal a padlón, ha felcsendül az American Idiot. Amúgy most, hogy Trump az elnök, a korong politikai-társadalomkritikai dalai újra érvénybe lépnek.

6. Three Days Grace – One-X (Jive Records, 2006)

Ha van banda, akiket már nem igazán hallgatok, de ha netán mégis beteszem a lemezüket, mindig képesek újszerű hatást hozni, akkor az a Three Days Grace. Valamiért olyan, mintha minden alkalommal újra felfedezném őket és beleszerelmesednék az egészbe. A One-X sötét, komor hangvételű anyag, amit nem igazán ajánlanék akkor, mikor rózsaszínfelhős kedvedben vagy. Ezt a korongot ahhoz az állapothoz tudnám hasonlítani, amikor legbelül érzed, hogy feszengsz, hogy annyi minden gyülemlik fel benned, hogy azt valahogy ki akarod adni. Ordíts vagy sírj, ez a korong mindenképpen helyettesíteni fogja ezt a hatást. Ha úgy érzed, egyedül vagy, és senki sem fogja meg a kezedet, hogy felhúzzon, akkor ez az együttes nyújtani fogja feléd a baráti jobbját. Mindig is azt tartottam a legérdekesebbnek, hogy ha olyan zenét hallgatsz, ami tökéletesen passzol a hangulatodra, akkor azt érezheted, hogy nem vagy egyedül, hogy más is küzd még ugyanazokkal a problémákkal, amelyekkel te.

5. Sum 41 – Underclass Hero (Aquarius, 2007)

Ha van zenekar, amely az életemben ikonikus és mindenek felett álló, akkor az a Sum 41. Az első albumaikat a „házibulis lemezek”-nek szoktam hívni, hiszen a 2000-es évek eleje a punk-rock korszak egyik csúcsa. Őket hallgatva biztosan kedvet kapsz ahhoz, hogy gördeszkával gurulj végig Los Angeles utcáin, hogy aztán este fergeteges buliban találd magad, tudod, olyan tipikus, amerikai módon. Egyébként ennek a bandának a teljes diszkográfiája különleges jelentőséggel bír számomra, nehéz volt kiemelni belőle párat ebbe a listába. Az Underclass Hero nálam a „könnyen hallgatható” kategóriába esik, a lemez nem súlyos, csupán abszolút kellemes hangzással megáldott, elgondolkodtató mű. Persze, ha nem vagy edződve a rockhoz, ez a kellemes hangzás igencsak kérdéses. Bár azt meg kell hagyni, hogy a korong nem ordítozik a füledbe, hanem kézen fog és megvilágít különböző társadalmi problémákat, politikai témákat is találunk rajta, meg persze a lassú, szerelmes nóták sem maradtak el róla. A dalszövegek pedig külön megérnek egy misét!

4. the Grenma – BudaPest SoftCore (Szerzői kiadás, 2012)

Persze, ebbe a pop-punk érába be kellett jönnie egy magyar bandának is. Idestova 8-9 éve követem a munkásságukat, Magyarországon az underground zenekarok körében mozognak, de mára már eléggé ismertek lettek. Ez a lemez azért is különösen fontos, mert útkeresős, önmegvalósítós, felnőttéválós témákat dolgoz fel, amelyek akkor, amikor kijött, nagyon sokat segítettek nekem. Plusz a zenekar tagjai is nagy tiszteletet vívtak ki a szememben: szinte minden lemezük szerzői kiadás, saját maguk rakták össze, a felvételeken keresztül a lemezdizájnon át minden az ők kezük munkáját dicséri. Ez azért elég király dolog. Önerőből működtetni egy zenekart nem kis feladat, éppen ezért mindenképpen megéri belehallgatni abba, hogy mit is tud összezenélni egy ilyen csapat.

3. the Grenma – Talán nincsen minden rendben (Szerzői kiadás, 2009)

Ismét egy Grenma-szerzemény következik a listán, egyszerűen nem tudtam máshová betenni, és hiba lenne kihagyni. Arról, hogy ez a lemez mennyire zseniális, ódákat tudnék zengeni. A banda fáradozásait 2009-ben az Év albuma Bravo Otto díjjal jutalmazták, ami azért is érdekes, mert az akkori magyarországi híres és közkedvelt popelőadók munkáival versengett, és valljuk be, nem kis dolog az, hogy egy underground zenekar bezsebelhetett egy ilyen díjat. A korong erős társadalomkritikai hangot üt meg, szövegileg és zeneileg egészen egyedi formátumot talált magának. Külön érdekesség, hogy az énekes, gitáros, szövegíró Szalay Csongor szinkronszínész, a lemez intrójában pedig Bozai Józsefet hallhatjuk, amint elmondja: „Bemutatjuk a Talán nincsen minden rendben című lemezt.” Az utolsó dalba beépítettek egy szinkronos utalást, Bozai ikonikus hangja pedig ismét felcsendül: „További magyar hangok…” aztán meg felsorolja a zenekar tagjait és azokat, akik még részt vettek az elkészülésében. Hát mi ez, ha nem egy zseniális ötlet?

2. Nirvana – Nevermind (DGC Records, 1991)

A történelem egyik legfontosabb albumáról beszélünk. Ha ez nincs, akkor ma sok zenész és zenei műfaj nem lenne és nem változott volna meg. Hogy a Nirvana mit is változtatott meg a Neverminddal, arról napokig lehetne beszélni, de egy biztos: ez a lemez ikonikus és ezt senki sem vitathatja el tőle. Középiskolás éveim végét ez a banda nagyon meghatározta. Az azúrkék szemű, szőke, gitáros srác, Kurt Cobain teljesen elvarázsolt, olyan módon, hogy a mai napig nem találok magyarázatot a dologra. Emlékszem, akkoriban azok a barátaim, akik tudtak gitározni, mindig megtanultak egy-egy Nirvana-dalt a kedvemért, mert tudták, mennyire fontos nekem a banda. Meg persze biztosan jókat mosolyogtak a rajongásom okán. Egy kedves barátomat is így ismertem meg: az osztályunkban ült szünetben és a Polly című dalt játszotta gitáron. Én meg odarohantam hozzá, és azt mondtam: „Nem ismerlek, de nagyon bírlak!”

1. Sum 41 – 13 Voices (Hopeless Records, 2016)

Elérkeztünk az utolsó mérföldkőhöz. Ez a legfrissebb Sum 41-kiadvány és inkább a hard rock stílushoz áll közelebb. Ez a lemez azért is igazán fontos számomra, mert nagyon nehéz és küzdelmes időszaknak a lezárása. Akkor, amikor azt hittem, semmi nem tudja kellőképpen megfogalmazni az érzéseimet, akkor jött a kedvenc bandám és letette ezt az asztalra. Érdekes, de a dalaikat tudom terápiás eszközként is használni, minden hangulatomhoz tudok passzoltatni egy számot vagy egy lemezt. Pontosan ez az, amiért a Sum 41 örökre bevéste magát a lejátszási listáimra. Ez a szerzemény is igencsak komor hangvételű, nincsenek rajta könnyed, bohókás témák, csak masszív, elgondolkodató dalok. Ez a lemez rendesen lehúz, ahová kell, de ugyanakkor fel is emel: mindamellett, hogy van egy sötét hangzása, a remény szikráit is megcsillogtatja. Feladja a harcot, de közben mégsem. Dühöngve áll talpra, hogy lebontsa a falakat és elszakítson minden láncot. Megtestesülése a fénynek és az árnyéknak. Szembeállít saját magaddal, hogy aztán megmutassa: van kiút, van, ahová menekülni. Örök darab lesz, abban biztos vagyok.