Slider

Öt napos banzáj

by Nagy Kinga | 2014. 05. 07. | Öt napos banzáj bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

Huszonegyedik alkalommal szervezték  meg Kolozsváron a KMDSZ Diáknapokat. Egyetemistáink délben szállták meg a Főteret szimpatizánsaik kíséretében. Az idei rendezvény néhány újdonsággal szolgál: idén ötvenegy csapat mérkőzik meg egymással és több kulturális program várható.

Mátyás király sem kapott még soha annyi tiszteletet, mint a Diáknapok nyitóbuliján. Nem véletlenül használjuk a buli szót, hiszen a diáknapok minden egyes eseményére ez a legjellemzőbb. Öt napig tartó banzáj. A főtéri gyülekezés pedig ennek az öt napnak a kezdetét jelző fütty szó. Minden bizonnyal azért volt ekkora hangzavar, hogy mindenki tudtára adják a következő napok nem a csendről és nyugalomról szólnak majd. A Főtérre már jóval a kezdés előtt érkeztek a csapatok. Az újongó tömeg hangját még a kürtök és a harsonák sem tudták übereleni, hanem egmást erősítve változtatták át Mátyás udvarát, Kolozsvár legzajosabb és legélőbb helyévé. A csapatok hamar benépesítették a teret, hangjuk még a beszédek alatt sem halkult el, pedig jó lett volna hallani azt, hogy ők alkotják a város savát borsát és hogy nélkülük unalmas lenne a kincses város. Habár hangjuk beleveszett a rivalgásba felszólalt: dr. Nagy László, a Babeş – Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának rektorhelyettese, Filip Cristina, a Diáktanács prefektusa és Krippán Kinga, a Diáknapok főszervezője. A körbe tömörült csapatok rendjét, csak a Paprika Rádió által vezette Csípős Flashmob mozdította ki alakzatából. Első feladatként a csapatoknak össze kellett keveredniük, majd fekvőtámaszok elvégzésére, robottáncra, mímelős éneklésre ugrálásra és Mátyás királynak való tissztelgésre is utasítást kaptak. A hagyományos színes pólók, a vadabbnál vadabb csapatnevek, gondoljunk akár Soaps2Night, Makiverem, Hol a söröm?,Spunkenspritzen and the Barbies és más hasonló nevekre, idén sem maradtak el.

1

Kényelmes a téren fekvés?

A főtéri Kolozsvár által ritkán látott nagygyűlés végül zászlólengetés, dobpergés és rendőrök kiséretében elindult Törökvágásra. Az egyik járokelő a tömeget figyelve megjegyezte: dolgozhatnának ahelyett, hogy itt bolondkodnak.

Indulhatunk a főtérre (Videó)

by Polacsek Péter | | Indulhatunk a főtérre (Videó) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Mifolyikitt,Slider

Eljött a nagy nap. Egykor tali a főtéren. 🙂

A mai program a következő:

13:00 Gyülekező (Főtér)
13:10 Megnyitó (Főtér)
Csípős Flashmob
13:30 Felvonulás (Főtér-Törökvágás)
16:00 – 21:00 Bemutatkozó (Törökvágás)
22:00 Buli-Nyitó party Zozoval (Törökvágás).

U.i.: Ne felejtsétek el a fülhallgatókat a Csípős Flashmobhoz!

Megvannak a keresztanyák/apák!

by Polacsek Péter | 2014. 05. 06. | Megvannak a keresztanyák/apák! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

Az elmúlt héten a SzervezTeam nevet keresett a három robotkabalának: az izmosnak, a dívának és a kockának!

Kocka: TurbóRobika, keresztapja Gergely Tamás (56 like).

Díva: A Női Droid Roham Osztag-Ifjú Diáknapos Alapanyaga: ANDRO-IDA, keresztanyja André Anikó (46 like).

Izmos: Z E K E – gyors, mint a Zerge, Erős, mint a bika, Kolozsvári partyarc és a robotnők Elhódítója, keresztapja Antal Zoltán (205 like).

Gratulálunk a boldog keresztszülőknek!

1

kép 1 / 3

Busszal a Diáknapokra!

by Polacsek Péter | | Busszal a Diáknapokra! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Mifolyikitt,Slider

Azt gondoltad, hogy a diáknapok alatt maratoni távot kell majd legyalogolnod? Hát tévedtél, mert buszjáratok indulnak a Főtér és a Törökvágás, illetve a Törökvágás és a Főtér között éjszaka.

Május 7–11. között négy új buszjárat lesz beiktatva a Kolozsvári éjszakába. Az autóbuszok a Fő tér és a Törökvágás útvonalon fognak közlekedni. Jegyek a buszon lehet venni, egy menetjegy ára 2 lejbe kerül majd, mint az általános éjszakai járatok esetében.

A járatok este (22:00-23:30) és hajnalban (03:00-04:30) fognak közlekedni félóránként:

Fő tér—Törökvágás:

 22:00

 22:30

 23:00

 23:30

Törökvágás—Fő tér

 03:00

 03:30

 04:00

 04:3

Sonkolyos feszt: Gigahertz Music Festival

by Polacsek Péter | 2014. 05. 05. | Sonkolyos feszt: Gigahertz Music Festival bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

Úgy tűnik, az erdélyi fesztiválműfaj átalakulóban van: a zömében rockegyüttesekből álló fellépők helyett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a DJ-k és az electro műfaj képviselői. Elég, ha csak az Electric Castle sikerét nézzük (több mint 32 000 eladott jegy, pedig csak első edisön!!), máris látható a fiatalság igényeinek változása. Sokkal kisebb méretben, de hasonló koncepcióval startolt a Gigahertz Music Festival, amelyet bár harmadjára szerveznek, idén rúgott először igazán labdába egy jóval nagyobb helyszínnel és négy napos programmal. A következőkben bemutatjuk Erdély egyik potenciális fesztiválkirály jelöltjét.

Tökéletes helyszín, tök életlen előadók

Current Value (DE), Mastif (HU), Zoshua (HU) , Snow (RO), MC Agent (RO). Nagyjából ők lennének a fesztivál „headlinerei”. Valószínűleg nem sokan fújják a slágereiket, de a szervezők szerint jövőre csökkentik a napok számát, és ismertebb előadókat hívnak meg. Nos, ahhoz képest, hogy a DJ-k nem az elit körből valók, a fesztiválra nem az volt a jellemző, hogy 4-5 túlfűtött alak ropja a táncot, hanem azért párszáz ember megfordult esténként a színpad előtt. Könnyen megeshet, hogy ez a helyszínnek is köszönhető, hiszen a hegyek, a Sebes-Kőrös és fesztivál óriási füves területe remek térnek bizonyultak. Kirándulóhely, fürdőhely és sátorozásra tökéletes placc – 3 az egyben. Mi kell ennél több egy fesztiválnak? Maximum a szép idő volt az, ami a természeti adottságokból hiányzott, de az is lehet, hogy néha a zuhogó eső hozza meg a bulikedvet.

 

883887_746926088671209_4779813128392401742_o

kép 1 / 11

Hol rejtőzöl, Gigahertz?

Megközelítés szempontjából nem áll a legjobban a fesztivál, de az élményért meg kell dolgozni. Sonkolyos egy kis település a Királyhágón túl, Kolozsvártól 100 kilométerre. Leginkább a Szelek-barlangjáról, Közép-Európa leghosszabb mészkőbarlangjáról ismert. Ha valaki autóval érkezik, a falut valószínűleg könnyen megtalálja, de innen tovább az útra firkált GMF feliratokon kívül nem igazán jelezték, hogy merre kell menni. Ha mégis sikerült a helybéliektől útbaigazítást kapni, egy rettentően rossz úton lehetett leereszkedni a tábor területére. Vonattal érkezni viszont garantált élmény: körülbelül fél óra gyalog a fesztivál az állomástól, de a poén az alagútban van elásva. Választani lehet: domboldalon fel, plusz fél óra kerülő, vagy a vonatsíneken az alagúton keresztül. Mindössze kétszáz méter, de ha a balszerencse (vagy a vonat) pont az alagútban éri utol az embert, akkor biza éppen csak el lehet férni a fal és a szerelvény között.

A nagy jövő

A fesztivált harmadik alkalommal szervezték idén, eddig egy kisebb völgy és tisztás adott neki helyet pár kilométerrel odébb. A szervezők szerint az idén is ott tartották volna, de a sonkolyosi polgárok rájöttek, hogy van potenciál a május elsejei buliban és a megszokott helyet nem adták ki a Gigahertznek, hanem ők szerveztek egy sörfesztiválszerűséget. Ennek a jóindulatúságnak köszönhetik a szervezők, hogy nagyságrendekkel jobb és nagyobb lett az idei helyszín. Ilyen körülmények között joggal lehet remélni, hogy a jövőben egy feltörekvő, egyre nagyobb fesztivált szerveznek majd a Kőrös-parton, hiszen a hely és a természeti szépség adott, napközben nem lehet unatkozni, egyedül a fellépőkre kell egy kicsit nagyobb költségvetés, és máris Sonkolyos válhat az elektronikus zene fellegvárává.