A késő 15., kora 16. század egyik legismertebb és legmegosztóbb, leggyakrabban elemzett festőművésze, a németalföldi Hieronymus Bosch 1450 körül született Herzogenbusch városában, születésének pontos ideje ismeretlen. Bár az alkotó után nagyon kevés írásos emlék és dokumentum maradt fent, mégis ismeretes néhány információ az életéről. Például 1463-ban a tinédzser Bosch szemtanúja volt a tűzvésznek, amely porig rombolta szülővárosát. Elemzők szerint ez az esemény mentálisan nagyon megterhelte a fiatal fiút, ennek lehet a folyománya a számos tüzes pokolábrázolás.
Bosch egész életművét egyetlen témakör szövi át: a bűn, az erkölcsi vétek és az emberi gonoszság. Gondoljunk csak a Pokol, Az utolsó vacsora vagy A hét főbűn című alkotásaira. Szakértők kutatásaiból arra következtethetünk, hogy ezek a kérdések szülővárosa erős katolicizmusának vagy a katolikus egyházban eltöltött éveinek köszönhetően foglalkoztatták ennyire. Összes műve szinte kivétel nélkül erre a témára épül, ezt dolgozza fel.
Az 1500 körül keletkezett A gyönyörök kertje című hármas oltárkép vagy triptichon ékes példája az előbb említett témafeldolgozásnak és tökéletesen beleillik az alkotó életművébe, ez az egyik leghíresebb képe. Az alkotás három panelből áll, amelyeket ha összehajtunk, a két külső borítón, behajtható szárnyon is megtalálhatjuk a „történet” egy részét. Nagyon nehéz meghatározni, hogy konkrétan mit akart átadni ezzel a művel az alkotó, nincs konszenzus az üzenetet és a szimbolika jelentését illetően, így csak interpretációkra és találgatásokra hagyatkozhatunk. Sokan úgy tartják, hogy szexuális szabadságot, forradalmat kiáltó, a kor normái ellen lázadó mű, pedig ha valamennyire ismerjük Bosch vallásos múltját és a város mentalitását, ahol felnőtt, akkor elég biztosan kijelenthető, hogy ez a triptichon – sok más művével egyetemben – az emberi romlásról, kárhozatról és a keresztény tanok elleni vétkek megtorlásáról szól, vagyis arról, hogy aki nem Isten szerint él, az büntetésben részesül, ami – Bosch szerint – a tüzes purgatóriumban való szenvedés és horror.
A külső, hajtható szárnyakon árvizet láthatunk a földön, amely felett (a panel legfelső, bal sarkában) megjelenik Isten nyitott könyvvel a kezében – ez is az emberek elkárhozására és bűnhődésére enged következtetni. Ha kinyitjuk a triptichont, első ránézésre nagy (egész pontosan 220 x 390 centiméteres) kép tárul elénk: látszólag összevissza elhelyezett emberi alakok, groteszk figurák és domináns színek, a zöld, a kék, a fekete és a fehér árnyalatai. Ha egyenként tüzetesebben megnézzük a paneleket, rájöhetünk, hogy ez a kaotikus, szürreális, néhol abszurd és horrorisztikus festmény elmesél egy történetet és szerkezete is van: a középső panel közepén található tótól kifelé képzeletbeli vezérvonalak húzhatók, amelyek „szeletekre” osztják a képet, így még részletesebben lehet elemezni. Az első panel édenkerti jelenetet ábrázol, ahol Isten bemutatja egymásnak Ádámot és Évát. Ezen a részen látszólag minden rendben van, a nyugalmat sugárzó zöld és kék színek dominanciája, a realisztikus állatábrázolások és a panel szimmetriája is ezt támasztja alá. Az emberalakok a reneszánsz „minta” szerint jelennek meg, hasonlóak más, reneszánsz alkotókéhoz. A panel alján található fekete lyukból azonban különböző állatok másznak elő, vagy éppen oda másznak be. A sarokban „elrejtett” fekete üreg máris előrevetíti a következő, középső panelen ábrázolt hangulat- és érzésbeli változást, ugyanis ott már egészen más a benyomásunk a látottakról. A kék és zöld színek továbbra is uralkodnak, ugyanakkor a zsúfoltság és a látszólag kaotikusan elhelyezett emberalakok és össze nem illő cselekvések hangulatzavart keltenek. A kisebb-nagyobb csoportokban ábrázolt, meztelen emberek különböző szexuális tevékenységekben vesznek részt. Ezek a tevékenységek nem grafikusan és ténylegesen, hanem szimbólumokon keresztül jelennek meg: a panel alján található, meztelen emberek szürreális méretű bogyós gyümölcsöket esznek, etetnek egymással – Bosch ezzel illusztrálja a kéjelgést, bujaságot. A centrumtó körül csoportosuló, szintén csupasz alakokat különböző, egyre szürreálisabb állatok hátán ábrázolja, e jelenet ismét értelmezhető az egyes szexuális aktusok szimbolikus megjelenítéseként. Ezen a részen a domináns színek mellett még megjelenik például a piros, amely bár nincs fókuszban, erőssége és jelentése miatt (agresszió, szexualitás) magára vonzza a tekintetet. Az állatábrázolások inspirációját sokan az ún. bestiáriumokban (verses állatmesék, állatábrázolások) keresik, amelyekkel Bosch számos alkalommal találkozhatott a plébánián, sőt a templomokon található, démonokat és állatokat ábrázoló szobrokkal is párhuzamot lehet vonni.
A harmadik panel már szöges ellentétét sugározza az első kettőnek: a domináns szín itt a fekete, a történet szerint megérkeztünk a pokolba, hiszen a középső panelben elkövetett szexuális cselekvések Isten és a keresztény tanok elleni életformához tartoznak, amelyekért büntetés jár. Ezen az egységen a tivornyázás, az emberi szenvedés, a horror és a néhol gyomorforgató jelenetek uralkodnak, az alsó egységen elhelyezkedő, majdhogynem trónon ülő madár-ember hibrid lény, királyábrázolásra emlékeztet. A panel közepén található a képből kitekintő emberi arc – egyes elemzések szerint ez maga Bosch viszonylag rejtett önarcképe. Ha igaznak tekintjük ezt a feltevést és ennek a mentén folytatjuk az értelmezést, akkor elmondhatjuk, hogy az alkotó elméjében, a szexuális, bűnös vágyódás káoszában ott van az emberi kontroll és önmegtartóztatás.
Ha összevetjük A gyönyörök kertjét a festő vallásos neveltetésével és a katolikus egyháztól kapott impulzusokkal, egyértelművé válik, hogy ez az alkotás, az összes többivel összhangban, a keresztény tanok elleni vétségről és erkölcsi sérelemről szól, és intelmet ad, hogy az embernek nem érdemes ezt az életstílust követnie. Ha üzenetet akarnánk társítani a képhez, az valahogy úgy hangzana, hogy az ember szabadon választhat az isteni akarattal megegyező és az attól eltérő életmód között, ellenben, ha az utóbbit választjuk, számoljunk a csúfos és fájdalmas következményekkel.
