Az ember lánya Kolozsváron, ha otthoni hírekre szomjazik, szemelget keveset a kisvárosi napilapjának weboldaláról. Arra viszont nem számít, hogy bulvárhírbe ütközik, miszerint három hónap után elválik saját magától egy brazil modell. Szenzáció, botrány, nevezze ki hogy szeretné. Szerintem pusztán vicces és ironikus. Egyrészt azért, mert helyi napilap hírei között nem „reméltem” ilyen jellegű nagyvilági bulvárt olvasni, másrészt kiábrándító, hogy miféle történések és tények minősülnek hírértékkel bíró tartalomnak. Például írásba foglaltatott, hogy a szeptemberben tartott esküvőn az ara idomait kiemelő, merész menyasszonyi ruhát viselt. Mindazonáltal, volt olyan gondolat, amely megragadott. Az illető modell, állítása szerint, félt az egyedülléttől, ezért az esküvő… A válás? Kezd beleszeretni valakibe.

Mi, hétköznapi halandók ritkán házasodunk össze önmagunkkal, de ki merem jelenteni, mindenkinek szoros a kapcsolata a testtel, szellemmel és lélekkel, amely az övé, amely őt jelenti. Ez nem feltétlenül az öntudatról szól, hiszen nincs választásunk: magunkkal élünk, akkor is, ha nem pecsételjük ezt meg. Mi tudjuk, mire van szükségünk, mit szeretünk, mitől undorodunk, mi ijeszt meg. Párban élünk egyedül is. Erre utalnak a nagy, motiváló klisék, miszerint „te vagy önmagad legnagyobb ellensége” vagy „egyedül magadra számíthatsz ebben a világban”. De mi van akkor, ha jön valaki? Délceg herceg, mesebeli királylány, és máris kezd az önmagunkkal való együttélés változni.

Elolvasni a fenti hírt olyan volt, mint egy groteszk hasonlattal szembesülni, realizálni egy metafora aktualitását. Ha az ember elköteleződik egy másik személlyel, akkor kicsit elválik önmagától. Még a hétköznapi halandók is. Az én helyébe sok helyzetben mi kerül. A bizarr botrány esetéből tanulva kijelenthetem: jó esetben a monogám házasság egy működő bigámia.

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a Székelyföldön innen, egy sepsiszentgyörgyi iskolaigazgató, aki zsarolással és hivatali visszaéléssel kapcsolatos botrányba keveredett, a gyanúsítottat hatvan napra felfüggesztették igazgatói tisztségéből, és bűnvádi eljárást indítottak ellene.

Ahogy nemrég több helyi és országos sajtóorgánumból kiderült, Sepsiszentgyörgy egyik középiskolájának igazgatója tavaly márciusban kísérletet tett arra, hogy zsarolás, fenyegetés útján rávegye az intézmény egyik tanárát, hogy adja fel törvényes versenyvizsga útján elnyert állását, a sértett tanár pedig panaszt tett az igazgató ellen. A vád szerint a pedagógushoz azért érkezett a „kérelem” a katedra elhagyását illetően, mert az intézményvezető más, általa kedvelt személynek szánta az állást. A székelyföldi perpatvar – ahogy ez visszaéléses történet esetén lenni szokott – nem maradt házon belül, és viszonylag hamar a szélesebb erdélyi nyilvánosság tudomására jutott, a Kovászna megyei tanfelügyelő is megszólalt az ügy kapcsán. Szerintem senkinek nem mondok újat azzal, ha kimondom, hogy ez korántsem egyedi, egyszeri eset.

Tehetünk úgy, mintha ez lenne az első alkalom, hogy ilyenről hallunk, kaphatunk a fejünkhöz meglepettségünkben, írhatunk dühös kommenteket, hogy úgy kellett neki, de ezek csupán felszínes, képmutató gesztusok; a probléma valahol mélyen, az oktatási rendszerünkben gyökerezik és ezzel mind tisztában vagyunk, azok is, akik most hüledeznek a megrökönyödéstől. Millió és egy olyan történetet hallunk, kis túlzással nap mint nap, amelyben pedagógus igazgatót fizet le egy állásért, amit csak papíron tölt be, szülők vesztegetnek meg tanintézmény-vezetőket, hogy gyermeküket felvegyék az adott iskolába, tanárok zsarolnak diákokat, hogy csak kenőpénz ellenében kapnak átmenő osztályzatot, a variációk sora majdhogynem végtelen.

Igen, lehet, hogy most pont ez az egy eset látott napvilágot, mert a megzsarolt pedagógus lépéseket tett a korrupt intézményvezető ellen, de nézzünk magunkba: igaz lelkünkre mondhatjuk azt, hogy valóban ezúttal esett az első csorba a tanügy becsületén? Ugye, hogy nem tudjuk? Ahogy például az egészségügy, úgy az oktatásügy is ontja magából a korrupcióról, visszaélésről, fenyegetésről szóló afférokat. Ezeket hallva meglepettséget színlelni abban az országban, ahol a korrupció nemzeti sport, egész egyszerűen képmutatás és álszentség.

„Lássuk be, hogy szivárványcsaládok régóta léteznek” – ezzel nyitotta Pál Márton magyarországi családügyi aktivista, a #acsaladazcsalad mozgalom egyik alapítója a XIII. Kommunikációs Napok Szubkultúra Blokkját. Elfogadni és elfogadva lenni jelige alatt szó esett a mozgalom céljáról, újságírók és szivárványcsaládok kapcsolatáról és arról, hogy mit és hogyan érdemes megkérdezni ebben a témában. A beszélgetést Parászka Boróka moderálta.

Idén is a virtuális térben került sor a Kommunikációs Napokra, amelyet a BBTE végzős kommunikáció szakos hallgatói immár tizenharmadik alkalommal szerveztek meg. A kétnapos konferencia központi témája a tabudöntögetés, így történt, hogy a rendezvény második napját Pál Marci előadása nyitotta. Marci amellett, hogy közszereplő és aktivista, elsősorban férj és apa: férjével, Ádámmal hat éve házasok és három éve nevelik közösen örökbefogadott kisfiukat. A Magyarországon egyre erőteljesebb homofób, az LMBTQ+-közösséget szegregálni akaró hangokkal és törvényekkel szemben lép fel #acsaladazcsalad mozgalom, amely a szivárványcsaládok el- és befogadásáért jött létre. 

Ahogy az megosztó kérdésekben lenni szokott, a Kommunikációs Napok Facebook-oldalán előbújt rejtekéből a közösségi média „értelmiségi rétege”, franciásan a crème de la crème, hogy a Pál Marcit beharangozó poszt alatt kifejezze nemtetszését: „Egy nagy, buta ideológiai agymosás lesz”, „Ki az idei főszervező, mert lesz hozzá egy két szavam. Anno a tudomanyert es a helyben gyakorlatozásért hoztuk létre a konferenciát vásárhelyen is, nem azért hogy bizonyos egyének szerepelhesenek érzelmeiket siratva.”. Éppen az ilyen hozzáállás és megnyilvánulás tükrében fontos az a tevékenység, amit Marci folytat: megmutatja, hogy a meleg emberek, a szivárványcsaládokban vagy akár a csonka családokban élők (anya + gyermek, apa + gyermek stb.) is ugyanolyan emberek, mint bárki más (ha eddig ez valakinek nem lett volna egyértelmű).

„Mi egy kisebbség vagyunk, de minket is ugyanazok az értékek tartanak össze, mint akármelyik másik családot” – hangzik Marci válasza Parászka Boróka azon kérdésére, meghökkentő-e az, hogy ők szivárványcsaládban élnek és így nevelik a gyermeküket. És szerintem itt rejlik ennek a beszélgetésnek és a Marciék aktivizmusának az esszenciája: van kisebbség és többség, vannak családok, ahol a képlet: anya-apa-gyerek, de vannak olyanok is, ahol viszont anya-anya-gyerek vagy apa-apa-gyerek. A szivárványcsalád is teljes értékű életközösség, az LMBTQ+-személyek és a heteroszexuális emberek egyenértékűek és ezt illene mindenkinek belátni, hiszen a társadalom egyik elemi mozgatórugója és összetartó ereje: elfogadni és elfogadva lenni.

Három hónaposan megnyerték első tehetségkutatójukat tavaly márciusban, mára pedig kis- és nagylemezük, profi videóklipjük is megjelent. A KVAB zenekart, vagyis a Balázs-Bécsi Eszter és Lőrincz Árpád alkotta duót a távkapcsolat sem tudja eltántorítani a közös zenéléstől és munkától. Színes repertoárjukban saját angol és magyar dalokat, versfeldolgozásokat találunk. Közös zenélésről, szakmai sikerekről és két sörért koncertezésről, az egyszer majd összekuporgatásról és magukról meséltek.

KVAB: Előbb zenéltünk, aztán találkoztunk.

L.Á.: Nekem volt egy zenekarom, akikkel minden nyáron egy kulcsosházban egy héten át zenélgettünk és hétvégére meghívtunk barátokat, ismerősöket közösségi napra. Egyik évben a basszusgitárosunk testvére meghívta Esztert. Ott találkoztunk.

B.B.E.: Kaptam egy szerelmi vallomást dalként, amire én is dalban válaszoltam, aztán addig-addig szerelmeskedtünk a dalokkal, hogy elkezdtünk rendes számokat is írni, innen pedig minden szépen kialakult. Jött a Sziget fesztiválos történet, amikor a függőágyban kitaláltuk a zenekar nevét, a következő táborban már bemutattuk két dalunkat, decemberben két kocsmakoncertünk volt Kolozsváron, aztán kislemez, majd a Kotta és a Peron mindent hozott magával.

– Meséljetek kicsit a Peronról.

KVAB: Tavaly márciusban mentünk el Marosvásárhelyre a Peron Tehetségkutatóra, azzal az elgondolással, hogy ez az első tehetségkutatónk, kicsit megmutatjuk magunkat. Az esélytelenek nyugalmával jelentünk meg, és errefel megnyertük. A pesti döntőre tavaly októberben a járványhelyzet miatt nem tudtunk kiutazni, pont egy duó nyerte. Mégiscsak nagy dolog volt három hónapos zenekarként megnyerni a tehetségkutatót, ez nagyon jó löketet adott az önbizalmunknak, és persze a CV-ben is jól mutat. A hét tehetségkutatóról, ahová az utóbbi másfél évben elmentünk, hat díjat hoztunk el.

– Honnan is jön tulajdonképpen a KVAB név, van valami köze a belga egyetemhez?

KVAB: Avass be, kérlek, milyen egyetemről van szó.

– Művészetekkel és tudományokkal foglalkozó egyetem Belgiumban.

KVAB: Akkor van: Eszter képviseli a művészeteket, én pedig a tudományt, hiszen Eszter színész, én állatorvos vagyok. Egyébként nincs kapcsolat, nem is tudtuk, hogy van ilyen. De mindennap kiderül valami rólunk, ezért szeretjük az interjúkat. Egyébként a névválasztásra két válaszunk is van, a hosszabbik verzió, hogy két évvel ezelőtt a Sziget fesztiválon a függőágyban eldöntöttünk, hogy mivel már van néhány dalunk, legyen zenekarunk, aminek kellett egy vagány név. Olyasmiben gondolkodtunk, ami egyetlen szótag, hogy minden nyelven ki lehessen mondani, egyébként ez a mai napig nem jön össze. Találtunk is egy angol szót, a quabot a fiókára szokták használni vagy azt is jelentheti, hogy nem teljesen kész, kezdetleges. Ez így nagyon tetszett nekünk, de mondta Árpi, hogy ne kezdődjön Q-val, mert akkor már nem olyan könnyű kimondani, ezért magyarosítottunk rajta és így lett KVAB. Mindezt azért, hogy aztán KVÁB meg KVOB legyen belőle. A rövid válasz pedig az, hogy amikor féléves volt a zenekar, a lakótársunk megkérdezte, hogy ugye azért az a nevetek, hogy KVAB, mert „ketten vagyunk a bandában”? És azóta ezt mondjuk, ha kérdezik. 

– Jelenleg Eszter Kolozsváron végzi a színi egyetemet, Árpi pedig Miskolcon dolgozik állatorvosként. Hogy oldjátok meg a próbákat és a közös alkotást a távolság ellenére?

KVAB: Próbálni mindig fellépés előtt szoktunk. Bár ez nagyon nem profi hozzáállás, a szakmánk és a programunk miatt nem tudjuk másképp megoldani. Megpróbáljuk úgy alakítani, hogy egy nappal hamarabb találkozzunk Kolozsváron, és előző este csendesben futunk egy kört a dalokkal. Nem fér bele, hogy hetente próbáljunk, de már annyira bennünk vannak, hogy koncert előtt néhányszor könnyedén átfutjuk, otthon szöveget, dallamot, mindenfélét átnézünk külön-külön már elöljáróban. És igazából tegnap írtunk egy dalt, szóval működik.

– Így online…

KVAB: Árpi küldött egy demót, nekem volt rá egy szakasznyi szövegem, amit aztán felénekeltem telefonra, gyorsan összedobáltam vágóprogramban, és néhányszor küldözgettük még egymásnak a módosítási ötletekkel. Az a szerencsénk, hogy a hangvágás terén is vagyunk olyan szinten, hogy bármelyikünk össze tud rakni valamit, amit aztán a másik át tud nézni, ezzel is jobban haladunk. Persze így online 1-2 órával hosszabb volt megírni.

– Minden munkafázist meg tudtok oldani magatoknak?

KVAB: Nagyjából igen. Utolsó nagylemezünk, a Nyár stúdiómunkáit a sajátunknál jóval profibb stúdióban csináltuk, egyrészt, mert ott jobb a minőség, másrészt, mert sokkal könnyebb úgy dolgozni, hogy csak zenélni kell, és nem kell a felvétel részével is foglalkozni. Kacsó Tibor segített, a Marosvásárhelyi Rádió zenei szerkesztője, aki jóval tapasztaltabb, és jobban ért ehhez a programhoz; a hangvágás is külön művészet, így rábíztuk. Kicsit producer is volt Tibi a nagylemezen, és ezután sem szeretnénk ennél alább adni, de persze jó lenne egy saját stúdió valamikor.

– Ezenkívül van-e mérföldkő, ahová el akartok jutni a zenekarral?

KVAB: A stúdió nem is annyira zenekari cél, mert azt szép lassan úgyis összekuporgatjuk. Van kezdetleges stúdiónk, felszerelésünk, már csak fejleszteni kell, szép lassan csordogál és meglesz. Fontosabb cél, ami mostanában nagyon foglalkoztat, a koncertszínház. Nem feltétlenül darabhoz írni zenét, inkább úgy megírni egy zenei darabot, hogy témájában összefüggjön, amit elő lehet adni mondjuk egy kis kamarateremben – ez nagy álom. Folyamatosan dolgozunk rajta, mindig születnek demók, találunk egy verscsokrot vagy egy történetszál születik, amin megpróbálunk elindulni. De még nem sikerült megfelelő magot találni. Próbálkoztunk pályázatokkal, ha lett volna valaki, aki megdobja pénzzel ezt a projektet, akkor kénytelenek lettünk volna megcsinálni. Ehhez szükség lenne egy alkotótáborra, ahová elmegyünk egy hétre kettesben, vagy akár többen, akik az alkotói munkában tudnak inspirálni, és úgy dobjuk össze. Vannak olyan részei, amikben nekünk nincs gyakorlatunk, például hogyan tudsz két dalt összekötni, mitől lesz kerek valami. Bizony jó lenne dramaturg és rendező is hozzá, látványról nem is beszélve. Ez nyilván pénz kérdése, plusz az sem biztos, hogy ketten kell a színpadon lenni, szeretnénk akár nagyban gondolkodni, hogy legyen a hátunk mögött még négy-öt zenész, aki hangzásban bővíti, ha színészileg nem is.

– Hogyan működik a koncertezés, ti kerestek meg helyeket, vagy jönnek a meghívások?

KVAB: Kétszer volt olyan, hogy mi kerestünk meg helyeket, még a legelején. Nagy kapufa volt mindkettő, illetve otthon, Csíkban a Grundban volt egy jó koncertünk, úgyhogy azóta várunk. Amióta megnyertük a Peron Tehetségkutatót, meg voltunk a marosvásárhelyi Kottában, annyira sokat játszottak a rádióban, hogy karantén ellenére is egész jó nyarunk volt koncertek szempontjából, meg-megtaláltak a lehetőségek. Idén nyáron csak megkeresésekre mentünk. Olyan is volt már, hogy egy helyen a koncertdíj az ingyenfogyasztás volt, ami abban merült ki, hogy: koncert előtt nem iszunk, koncert közben sem, mire végzünk már mindjárt zárnak, én amúgy sem iszom, mert vezetek, tehát az én fogyasztásom egy víz, Eszter meg esetleg megiszik két sört. Szóval koncerteztünk már két sörért is, és még fogunk.

– A YouTube-megtekintések alapján legnépszerűbb számotok az Ágyban kávé, ti is ezt szeretitek a legjobban?

KVAB: Nyilván az Ágyban kávét nagyon szeretjük, mert sok díjat hozott. Komolyra fordítva a szót, nem mondom, hogy nem szeretjük, de nem is a legkedvencebb számunk, csak valamit elkapott az a dal, az emberek valamiért felkapták. Bárhová elvisszük, mindenki azt említi, hogy „tényleg milyen jó ez a dal”. Pedig a nagylemezről mindkettőnknek más kedvence van.

– Eláruljátok?

B.B.E.: Nekem az Álom a kedvencem, Árpinak meg a Ketten egy fülhallgatóval.

L.Á.: De amúgy mindig a legfrissebb dal a kedvenc.

B.B.E.: Nem, azért nem.

L.Á.: Igen, mert nem te írod a dalokat.

– Na de ki írja a dalokat?

B.B.E.: A szöveget és a dallamot én, a zenét meg a hangszerelést Árpi. Néha azért bele-belemászunk a másik területébe, de nincsenek kizárólagos feladatok, mindenkinek van valamilyen ötletmorzsája. De mindenkinek megvan az, hogy mit szeret, mihez ért jobban, ebből adódóan a feladatok elég egyértelműen osztódnak el.

L.Á.: A Lírikus meg az Álom Eszter dalai, csak mindkettőt gitáron írta meg…

B.B.E.: …amin nem tud játszani…

L.Á.: De tud négy akkordot, és – ezen mindig megsértődik, de – pont ezért minden demója olyan, mint egy ifjúsági misének a jézusos dalocskája.

B.B.E.: De megint különdíjat nyertünk a versfesztiválon A lírikus epilógjával, szóval a misés dalok valahogy slágerek.

– Összművészetiek ezek a dalok. Leginkább irodalomközeliek. Ez kezdeti cél volt, vagy csak így alakult?

KVAB: Nem volt ez célunk, de kezdetben verseket zenésítettünk meg mindketten, ebből adódóan volt ennek egy csírája. Fontosnak tartjuk még mindig a verses zenéket, mert néha a zenén keresztül könnyebben el lehet juttatni az emberekhez a verseket. Főleg ahhoz, aki nem szakmabeli, nincs folyamatosan verseskötetbe belebújva, hanem meghallja a verset, amit már a zene közvetít, tehát egyfajta értelmezést is ad a vers a zene mellé. Emiatt fontosnak tartjuk mindketten ezt szórni. Az Ágyban kávé viszont teljesen véletlenszerű volt. 

– Izgalmas videóklipeket is forgattatok két dalotokhoz. Meséljetek egy forgatási napról, és hogy hogyan jött az ötlet.

KVAB: Könnyű a két dalt összekötni, mert Csiki Zsolttal csináltuk mindkettőt, ő a klip ötletgazdája, rendezője és operatőre egyben. A Ketten egy fülhallgatóvalnak már ő és a párja, Erika voltak a látványtervezői is, kettejük agyszüleménye a klip, mi ott már tulajdonképpen tényleg színészként, próbababaként követtük az utasításaikat.

B.B.E.: Nagyon sokszor újra kell venni, emellett a sminkelés, az öltözés nagyon fárasztó munka. Nehéz saját magadat lipsyncelni, én nem tudom. Nagyon szeretünk forgatni, mert nagyon muris, nagyon sokat kacagunk, amellett, hogy munka, van egy csomó vicces momentum, amit kár lenne nem megélni. 

KVAB: A két kliphez képest alább már nem adnánk a szintet. Sok statikus videóklip készül most már, és kell az embereknek a látvány, már az is elég, ha nézhetik, ahogy a zenekar eljátssza. Ahogy a szöveg is fontos, úgy vagyunk a klippel is, hogy legyen sztorija, a látványra is igyekszünk figyelni. Mégiscsak Eszter a színház világából jön és ezt a gondolkodást szeretnénk valamilyen módon visszaadni. Nem feltétlenül zenekar vagyunk, hanem alkotók, egy teljes egészet akarunk adni a dalokhoz. 

– Mikorra várható a legújabb dalotok?

KVAB: Kényelmesek vagyunk dalírás szempontjából, mert az a helyzet, hogy tavaly már két lemezre való dalunk volt. Idén is születtek újabb saját dalok, most egy középlemezre való versfeldolgozásunk, hat dalunk van, amit szeretnénk áprilisban megjelentetni.

– Ha egy mondatban, szóban meg kellene fogalmaznotok, mit jelent nektek a zenekar, a közös zenélés, mit mondanátok?

L.Á.: Ha nem lenne a zenekar, akkor Eszterrel még ennyit sem beszélnék, így már muszáj neki.

B.B.E.: Én erről egyszer azt nyilatkoztam élő adásban, hogy jelenleg a kapcsolatunk tartja össze a zenekart, de el fog jönni az a pont, amikor a zenekar fogja összetartani a kapcsolatunkat. A műsorvezetők és Árpi is lefagyott, pedig én ezzel nagyon pozitív dolgot akartam mondani, de nem jött össze. Azt szeretem a zenekarban, hogy folyamatosan készülnek olyan termékek a dalok formájában, amik a lenyomataink. Ha megkérdezik, ki vagyok és mit akarok, meg tudom mutatni ezeken keresztül.

L.Á.: A zenélést abszolút hobbiként kezdtem, de mindig érdekelt a színház meg a művészet, éreztem, hogy erre szükségem van az életemben, a zenekar az én egyetlen művészi megnyilvánulásom. Nagyon motivál, hogy egyetem alatt jártam egy helyre gyakorlatozni, ahol a doki jazzdobos volt, most meg ahol dolgozni fogok, ott is a főnököm egy jazz-/dixieland zenekarban nagybőgős, tehát látom, hogy ez működik a munkámmal együtt is. Nekem ez már nemcsak hobbi, hanem ki is kapcsol, és mivel van benne munka, nem hiába csinálom.

– Kaptok fanatikus rajongói leveleket?

L.Á.: Szerintem nekem helyén van az egóm, de nagyon kínosnak érzem, amikor szembe dicsérnek. Volt olyan, hogy gólyatáborban egy elsőéves kislány nem mert leülni mellém, mert én vagyok az a fiú abból a zenekarból. Rendesen elszégyelltem magam, nagyon abszurd volt. Ha valaki meglátja, hogy zenélünk, és rákeres a dalokra, esetleg éppen mellettem elkezdi hallgatni, azt nagyon kínosnak érzem. De nem futottunk bele még sok ilyenbe, szerencsére.

B.B.E.: Néha persze jönnek reakciók, ami nyilván jólesik, ha írásban jön, akkor még csak nem is kell pironkodni miatta. De azért ilyen nagy fanjaink nincsenek még, azt hiszem, vagy nem tudunk róluk.

L.Á.: Hát a szüleink.

B.B.E.: Mondjuk, én osztottam már autogramot 8 éves kislányoknak koncert után, bocsánat, nekem vannak rajongóim. Legalább tíz autogramot kiosztottam akkor. 

– Hol hallhatunk legközelebb?

KVAB: Január hetedikére van felkérésünk a Planetáriumba, bár a rendezvényről még nem tudunk sokat elárulni, de mindenkit nagy szeretettel várunk.

*

Kedvcsinálónak pedig a Campus nevében ajánljuk, gyorsan nézzétek meg a bravúros Ágyban kávé klipjét, addig is álljon itt a refrén: „Csak egy gondolat bánt engemet / Ágyban, kávék közt kapni meg / Téged minden reggel. / S úgy szeress, mintha jó volna, / Az álmosság egyből elmúlna, / Mikor szól a vekker.”

Idén ismét sor került a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) tisztújító közgyűlésére november 18-án, a járványügyi helyzet miatt ezúttal is az online térben. A gyűlésen, amellett, hogy megválasztották az új vezetőtestületet, a régi tanácstagok – Struber Henrik Iliász, Kovács Ákos, Antal Erika, Kiss Oszkár és Csenteri András Gergely – leköszöntek. A szavazás értelmében az új elnökség élén továbbra is Hatos Attila áll elnökként, az elnökhelyettesi pozíciót Ambarus-Egyed Ágnes tölti majd be, aki a tanügyekért is felel, a testület kommunikációs szakembere Jancsó Helén lett. Az ügyvezetésért Örmény Márk Róbert, a rendezvényekért Pál Hunor, a szakosztályokért Gere Edit, a humán erőforrásért pedig Albert-Nagy Noémi felel majd.