Ha az ember egyetemistának áll, szinte biztos, hogy legalább egyszer igénybe kell vennie a román vasút – megkérdőjelezhető minőségű – szolgáltatásait. Nem történt ez másképp az elmúlt hétvégén sem: egy igencsak átmulatott, évfolyamokat összerázni hivatott éjszaka után, nyolcadmagammal kénytelen voltam vonatra szállni, hogy visszajussunk Kolozsvárra.

A ködös, sáros, fogvacogtató novemberi hidegben pontos időre megérkezett a cseferé „gőzöse”, mi pedig már látni is véltük kolozsvári ágyunkat és a pihenés lehetőségét. Igen ám, csak a szerelvényre felverekedve magunkat kellemetlenebbnél kellemetlenebb meglepetések mutatkoztak: törött ablakok, hangzavar, kétes megjelenésű utasok. Miután jegyet vásároltunk a kalauztól, ülőhely-felfedező útra indultunk. Ahogy fel s alá kóvályogtunk a vagonokban, egyszer csak egy kiábrándult, már-már megrökönyödött hang szólt hátra: „Jaj, istenem, menjetek vissza!” Értetlenül álltunk tanárnőnk kétségbeesettsége előtt, így a libasorban toporgó hallgatók – köztük én is –, lábujjhegyre ágaskodva leskelődtünk előre. Bár ne tettük volna! Tudniillik, a megrökönyödés oka az volt, hogy az egyik mellékhelyiség tartalma erősebb sodrású patakként zúdult ki a folyosóra. Nem részletezném tovább, mindannyiunk testi és szellemi épsége érdekében.

Ezt a kis incidenst követően, viszontagságos körülmények között bár, de ülőhelyhez jutottunk, ahol nem láttuk az előbb felvázolt háborús állapotokat, valamint a vagonban terjengő odor is elviselhetőbb volt. Amikor már igazán elhittük, hogy mostantól csendben, békességben hazazötyöghetünk, a sors, illetve egy fentebb említett kétes utas keresztülhúzta a számításainkat. Ez a kolléga ugyanis nem volt sem szomjas, sem rosszkedvű, ezt a széke mellett található konyakosüveg is bizonyította. Nem is lett volna problémánk ezzel, sőt lehet, hogy észre sem vettük volna, de egy adott pillanatban megtörte az addig uralkodó fáradt csendet és mondanivalóját egyenesen hozzánk intézte. Néhány szót megértettünk belőle, többek között olyan információkkal gazdagított minket az úr, hogy Monaco Oroszországban található, vagy hogy Törökország Afrika északi részén helyezkedik el. Ezeket megértettük, ugyanis, bár elhanyagolható hibaszázalékkal, de román nyelven hangzottak el. A mondandója jelentős részét (Sztánától Kolozsvárig szövegelt) most is balladai homály fedi; alkalmasint azt sem tudtuk eldönteni, milyen nyelven próbál hozzánk szólni.

Hát, így telt el a legfrissebb vonatos kalandunk, amely bár csak egy órát fedett le, odabent, a vagonban az idő megszűnt, és teljes örökkévalóságnak éreztük ezt az utat, amely a külső szemlélőnek, olvasónak úgy tűnhet, mintha igaz se lenne. Pedig nagyon is az. Ilyen ez a cseferé világa.

Újságírótanoncokként az első aranyszabály, amelyet megtanultunk, az az, hogy a téma az utcán hever. Nos, ez a téma nem hevert sehol, hanem teljes erőbedobással nekünk futott. És hiába pereg le rólunk, újból visszatér, ugyanolyan elánnal. Azért van bátorságom ilyen merészen általánosítani, mert harminckét ismerősöm jelezte egy szavazás keretében, hogy egy csónakban evezünk, ezenkívül az internet népe máris mémeket generált a problémát illetően.

Az eddig meg nem nevezett, újból és újból nekünk futó téma olyan nyeremény szerencsés megszerzése, amelyet meg sem pályáztunk. Nevezetesen egy márkás hajszárítóval (a gyártó neve nem fontos szempont ez esetben) gazdagodtunk. Elviekben. Utánanéztem, mennyiért vesztegetik az illető terméket, és elcsodálkoztam azon, hogy négy számjegy köszönt vissza rám a keresési találatok között. Persze mi, akik nyertünk, teljesen ingyen jutunk hozzá. 

Ez az átverés kiemelkedik a többi, általam hírből ismert vagy tapasztalt hamis nyereményjáték közül, mert ez törekedett legkevésbé a hitelességre. Több álprofilról érkezett az értesítés, majd rejtélyes módon mind eltűntek, kivéve a legutóbbit. A felhasználónév folyton változik, az Instagram-oldalon ugyanaz a kép jelenik meg százszor (nem költői túlzás, ugyanis az általam legutóbb látogatott profilon tényleg száz bejegyzés van, mind ugyanaz a kép), a felhasználónak pedig nincs profilképe, bemutatkozó szövege és sorolhatnám. A leírásban a meghirdető másik profilra irányít, ahol egy linkre kattintva miénk lehet a drága hajszárító. Már fárasztóan tipikus a séma, annyi különbséggel, hogy az eddigiekhez képest teljesen átlátszó a trükk.

Kissé letaglóz, hogy a tudatosabb médiahasználat és szigorú büntetések mellett még mindig jelenség és beszédtéma az ilyen jellegű internetes átverés, viszont, ha már témánál vagyunk, ejtsünk szót arról, hogy mi a teendő abban az esetben, ha felmerül bennünk: lehet, ez nem is átverés. Kutakodjunk kicsit, ki hirdette meg a nyereményünket. Több példa volt már arra, hogy valamelyik üzletlánc nevében egy álprofil felhasználója értékes ajándékot ígért, amely hirdetés természetesen nem szerepelt az adott cég hivatalos weboldalán, közösségimédia-felületén. Ha nem az eredeti, igazi cég hirdeti meg a nyereményt, nagy eséllyel be akarnak csapni minket. A legokosabb, amit tehetünk, hogy érdeklődünk. Amennyiben van lehetőségünk rá, ne attól a személytől, felhasználótól, aki közzétette a hírt, hanem az átverés által kellemetlen helyzetbe kényszerített cégtől. Ha tudomást szerez a koholmányok által hazugságban hagyott vállalat, üzlet, szolgáltató a nyereményjátékról, tájékoztatni tudja követőit, ügyfeleit az átverés veszélyéről. Ami a legfontosabb, hogy ne ugorjunk fejest az ilyen nyereményjátékok eredményhirdetéseibe a megkérdőjelezhetetlenségükbe vetett szilárd hittel. Főleg ne a bankkártyánkkal.

Sepsiszentgyörgyi lévén a székely lét csodái mintegy önként és dalolva jelentkeznek be nálam, hogy írjak róluk. Olyannyira ragaszkodnak hozzám ezek a csodák, hogy kolozsvári kocsmákban, tengerparti nyaraláson vagy a cseferé járatain is megtalálnak. Lássuk, mi kerekedik abból, amikor egy ilyen megírandó székely csoda a távolsági buszon, felfülelt párbeszéd formájában kínálkozik.

Történt ugyanis, hogy egyik hazautazás alkalmával, a hat és fél órányi kínkeserves zakatolás után a távolsági busz nyújtotta pazar szolgáltatásokat is igénybe kellett vennem: a tömeget, a szagot és még több rázkódást, zakatolást. Miután felverekedtem magam, főhőseink szóváltása ütötte meg a fülemet: röviden és lényegre törően megbeszélték munkanapjukat, ki hol dolgozott aznap és mennyire fáradt. Ezt követően témát váltottak, ugyanis történetünk egyik szereplője (nevezzük Pistának) tanácsot kért történetünk másik karakterétől (ez utóbbi legyen Lajos) arról, hol tudna számítógépes tanfolyamot, képzést végezni, hiszen „a cégnél” nagyobb fizetést kapna és minden felszerelést biztosítanának neki, csak egyelőre nem érti ezeket a „programokot”. Ezen túllépve, Pista barátunk előterjesztette, hogy táblagépet, székely nyelvjárás szerint „tablettet” szeretne vásárolni, de olyant szeretne, amelyiken „rajta van a nett”. A nett (az internet beceneve ugyebár) megemlítése új témát hozott a beszélgetésbe: ki mennyit fizet a szolgáltatójánál telefonra, internetre, kábeltévére. Lajos panaszosan meséli, hogy nemrég szolgáltatót kellett váltania, mert két telefonra, internetre, valamint kábeltévére 186 lejt fizetett, ami főhősünk szerint rengeteg pénz. Amikor ezt meghallottam, némileg meghökkentem: értem én, hogy diszkalkuliás vagyok, de sehogy sem jön ki a matek. A levegőben is érezhető zavart Pista barátunk is osztotta, sőt vissza is kérdezett, hogy nem 1860 lejről van-e szó. Ennek ellenére Lajos kolléga meggyőződéssel állította, hogy 186 lej a szóban forgó összeg és Pista képzelje el, hogy mióta szolgáltatót váltott négy telefonra, internetre és kábeltévére 70 lejt fizet.

Röviddel az után, hogy túllendültünk a telefonszolgáltatók kérdéskörén, tudomást szerezhettünk arról, hogy Pistának komoly hobbija a női kosárlabda, pontosabban a mérkőzéseken való szurkolás. Amikor válaszul Lajos kifejezte, hogy őt annyira nem érdekli ez a sportág, a következő párbeszéd játszódott le: 

„P: Hát igen, én is inkább a csajokért megyek.

L: Jó, jó, de milyen székely csapat az ilyen, ha mind máshonnan vannak, nem idevalósiak?

P: De az mindegy, te, de szépek, jól néznek ki.

L: Hát, következőkor menj, valamelyiket szólítsd meg!

P: Ó, menj el, én nem beszélek nyelveket.”

Az út hátralévő részében tudomást szerezhettünk arról, hogy Pista „rajta van a társkereső oldalon”, hogy munka után mindig elindít egy mosást, és amíg az lejár, megtörténik, hogy megiszik egy üveg bort. Az is tudomásunkra jutott, hogy Pista előszeretettel küldözget mindenféle mémeket Lajosnak, amelyek jelentős hányada félmeztelen nőket ábrázol. Bár Lajos többször is kifejezte nemtetszését, és kérte Pistát, ne küldjön neki annyi hülyeséget, Pista fel se vette, mint macska a vasárnapot, küldött még egy képet.

Szó volt még családi helyzetről, régi osztálytársakkal való találkozásról, de székely emberhez hűen a beszélgetés hangulatát a panaszkodás, a kishitűség, a „csak rosszabb ne legyen” -izmus uralta. Az ilyen történetek megélése és megírása alkalmával jövök rá, hogy hány és hány olyan ember van, akinek ténylegesen ennyiből áll az élete: reggel felkel, elmegy munkába, hogy pénzt keressen, hazamegy, leül a tévé elé, megiszik három sört (igény szerint egy üveg bort), majd elmegy aludni, és reggel kezdődik minden elölről. Mindeközben pedig szentül hiszi, hogy mindenki hülye és ő, egymaga okos és normális. Fura térfelén élünk a bolygónknak.

Világszintű selejtezőt követően a kolozsvári BBTE mindkét, magyar tagozatos közgazdász hallgatókból álló csapata bejutott a University of Toronto és a kanadai egyetem keretében működő Rotman Commerce Entrepreneurship Organization által szervezett gazdasági verseny tízes döntőjébe – olvasható a Babeş–Bolyai Tudományegyetem közleményében. Ezáltal a kolozsvári csapatok olyan egyetemek hallgatóival mérhetik össze tudásukat 2022 januárjában Torontóban megrendezendő döntőben, mint a Johns Hopkins University, a Western University, a University of Waterloo vagy a házigazda University of Toronto. A döntő összdíjazása 5000 dollár. 

Az esettanulmány-verseny selejtező fordulója októberben zajlott. A megmérettetésen részt vevő 17 egyetemi csapatnak a T&T ázsiai jellegű, kanadai üzletlánc számára kellett fejlesztési javaslatokat kidolgoznia, ezeket online felületen bemutatva a vállalat és a társszervező egyetem képviselőiből álló zsűrinek. Ezt követően a hallgatók a Wombo.ai mesterséges intelligenciára alapuló szoftverfejlesztő vállalat társalapítójának workshopján is részt vehettek. A leadott munkák, valamint a megoldás bemutatása alapján a BBTE mindkét versenyen részt vevő, másod- és harmadéves közgazdász hallgatókból álló csapata bejutott a döntős csapatok közé. A Phoenix csapat tagjai: Székely Evelin Beáta (gazdasági informatika, 2. év), Székely Noémi (menedzsment, 2. év), Szekernyés Péter (bank és pénzügy, 2. év) és Szőke Dóra (menedzsment, 2. év). A Unit csapat tagjai: Csenteri András Gergely (gazdasági informatika, 3. év), Domokos Ferenc (menedzsment, 3. év), György Ákos (bank és pénzügy, 3. év), Pásztor Kende Ferenc (menedzsment, 2. év). Felkészítő tanáraik: dr. Györfy Lehel, dr. Rácz Béla Gergely és dr. Szász Levente.

Csendesnek és kihaltnak tűnt az erdő, de így is gyönyörű dolgokat rejtett. Az ösvényt falevelek takarták el, mégis tudtuk, hová kell lépni. Korábban sosem jártam erre, úgy gondoltam tökéletes randiprogram lesz együtt felfedezni egy ismeretlen helyet. Kellemesen csípte a hideg az arcunk, orrunk pirosodott, ennek ellenére melegséget éreztem. A boldogság melegét. Nem beszéltünk sokat, mégsem volt kínos. Belélegeztük a hűvös novemberi levegőt és élveztük a környezetünk varázsát. 

Egymás mellett, kéz a kézben értünk ki a tetőre, remélve, hogy jut nekünk egy kis naplemente is. A fák között beszűrődtek a nap utolsó sugarai. Nem találtunk egy tisztást sem, ahonnan teljes panorámában tárult volna elénk, amint a szemben lévő hegy mögé bújik a narancssárga folt, így hát a fák között bámultuk végig a napunk végét jelző látványt. Gyönyörű volt. Nekem akkor mégis Ő volt a legszebb. 

A hazafelé úton megálltunk az erdő melletti játszótéren. Üres volt, nem járt arra senki. Felültünk a hintára, s mint a gyerekek, csak hajtottuk magunkat és belemosolyogtunk a világba. A szél még jobban csípte az arcom, nem bántam. Kezeink vörösre fagytak, a hintás szórakozás után pedig összekulcsoltuk, a zsebem volt a melegítőhelye. Sötétedés után még sokat sétáltunk így.

Következő célunk a közös bakancslistánkról jutott eszünkbe: Szamos-part. Egy ideje kis füzetbe írjuk azokat a programötleteket, amiket közösen szeretnénk átélni. Ilyen volt néhány hete felkapaszkodni a Fellegvárra vagy a vonatos kirándulás egy ismeretlen városba. A mostani tervünk csak békés Szamost-parti beszélgetés volt. Sült gesztenye, dobozos gyümölcslé és egymás társaságában zártuk az estét. 

Egyszerű pillanatok ezek, de egyszerűen tökéletesek. Feltöltött minket a másik mosolya, egy vicc, egy kacaj, egy szép szó. Kapcsolatunk pedig ezen a vízen úszik tovább. Hétvégi kiruccanások, naplementék, séták és órákig tartó beszélgetések várnak még ránk. Nagy a világ, van még mit felfedezni benne. És egymásban.