– Mesélnél, kérlek a kezdetekről? Mikor vetted észre, hogy baj van?

– Húsvéthétfőn rosszul éreztem magam. Nagyon fájt mindenem, folyt rólam a verejték, lázas is voltam. Ekkor még nem gyanítottam semmit. Kedden már kezdtem egyre hosszabban köhögni, Coldrexet vettem be. Másnap felhívtam a főnököm, hogy nagyon rosszul vagyok, de ő csak azt mondta, nincs háziorvos és vegyek be gyógyszert. Hozzátette, hogy ha csütörtökön is beteg leszek, elvisznek egy másik szállóra, de akkor sem orvoshoz vagy kórházba. Még aznap felhívtam az unokahúgomat, aki orvos, és az ő tanácsára elmentem a legközelebbi klinikára. Az ügyeleten próbáltam elmagyarázni, mi bajom, még Google-fordítót is használtam. Azzal fogadtak, hogy csak felfázás. Adtak egy telefonszámot, hogy újra elmondjam valakinek a panaszom. Elküldtek azzal, hogy majd egyeztetnek a háziorvosommal és eldöntik, hogy kell-e menjek kórházba vagy nem. Visszamentem a szállóra, bevettem két újabb Coldrexet és lázasan elaludtam. Csütörtök reggel autóba ültem és elindultam haza. Éjjel németországi autóparkban aludtam, majd 1148 kilométert tettem meg Hegyeshalomig. Reggel 8.20 volt mikor a határhoz értem.

– Mi történt, amikor a határhoz értél?

– Mondtam a vámosoknak, hogy már nem bírom, nem kapok levegőt. Azonnal jöttek megmérni a lázam, 39 fokos volt. Nem hitték, hogy egyedül vezettem az autót. Mentőt hívtak és elszállítottak a győri korházba, amely a vírusosoknak volt elkülönítve. Már a mentőben kifaggattak, hogy hol jártam, kivel találkoztam. Az autóm a vámnál maradt, a bátyám vitte el később Dunakeszire.

– Azonnal kezeltek?

– Igen. Azonnal vért vettek, orrváladékot, nyálmintát stb. Körülbelül 20 perc múlva felvittek a tüdőgyógyászatra, akkor már levegőhöz is alig jutottam. EKG-vizsgálat következett, oxigént és vénás injekciókat kaptam. Első nap háromszor kellett csengetnem az ápolóknak, annyira fulladoztam. Levittek, röntgent készítettek és akkor kaptam a pofoncsapást a sorstól: nagyon nagy veszélyben volt a tüdőm. Azt mondták az orvosok, ha egy nappal később indultam volna, nem tudtak volna biztosítani afelől, hogy túlélem. A vírus tüdőgyulladást okozott. Még CT-vizsgálatra is vittek. Ott vissza kellett tartanom a levegőt, ami nekem, akkor nem igazán ment, hiszen folyamatosan köhögtem. 4 napon keresztül gyógyszerekkel tömtek, az időérzékem is elvesztettem. Kanül volt a vénámban, hogy ne szurkáljanak állandóan. Mindennap imádkoztam, hogy meggyógyuljak. Ezeket a napokat senkinek nem kívánom!

– Milyen volt a kórházi ellátás?

– Kitűnő, mondhat bárki bármit. Nagyon modern és jól felszerelt kórtermek vannak és minden tiszta. A kórházi koszt is rendben volt, biztosítottak reggelit, ebédet, vacsorát. A nővérek mindig kedvesen megkérdezték, hogy mire van szükségem, van-e valami óhajom, panaszom. Viccelődve mondtam nekik, hogy hozzanak egy zsák egészséget. Kérdezték, hogy miért nem pénzt kérek. Azt válaszoltam, hogy mindezek után, amit átéltem, most tudom igazán értékelni az életet, az egészséget és a hitet, azt, amit eddig hanyagoltam.

– Hollandiában voltak valamilyen óvintézkedések a járványt illetően?

– Nem volt karantén, húsvétig nem is foglalkoztak a vírussal. Az ott maradt barátaimtól csak azt hallottam, hogy tovább sem szabad csoportosan járni, maszk használatát boltokban kötelező, de ezenkívül semmiféle szigorítás nincs. Nem kell bizonylat arról, hogy hova mész és kijárási tilalom sincs. A holland kormány csak a médiában villogtatta a járványhoz való hozzáállását. Átéltem azt, amire soha nem számítottam. Figyelembe se vették az állapotomat, mert nem voltam holland állampolgár. Hívtam a magyar konzulátust, elmondtam, mi történt velem. Annyit reagáltak, hogy tudnak az ilyen helyzetekről, csempészcégekről, akik nem biztosítanak orvosi ellátást, de ezek ellen ők tehetetlenek.

– A munkahelyeden volt valami változás?

– Az ajtóknál és elektromos kapunál fertőtlenítők voltak kitéve. Addig nem engedett be a kapus, amíg nem fertőtlenítettük a kezünket. A munkához amúgy is húztunk kesztyűt, hajhálót, köpenyt. A maszk nem volt kötelező!

– A polcokról hiányzott a vécépapír vagy a liszt?

– Megesett, hogy a polcokról kifogyott a vécépapír, de rögtön pótolták. Másképp sem só, sem hús, semmi nem hiányzott.

– Most jön a 10 pontos kérdés. Tudod ki fertőzött meg?

– Mivelhogy eljöttem, nem tudok erre válaszolni, és hazudni nem akarok. Akkor nem látszott senkin, hogy beteg lenne. Ha valaki eltűnt hosszabb időre, azt mondták, hazament.

– Félsz így hazamenni?

– Mivel tudom, hogy meggyógyultam, nem félek. De kesztyűt és maszkot biztos viselek. Most egy ideig hanyagolni fogom Hollandiát.

Interjúalanyomat május 6-án engedték ki. Bátyjánál töltött néhány napot Dunakeszin, majd épségben hazajutott.