vírus

„Most tudom igazán értékelni azt, amit eddig hanyagoltam”

by Krisztina Lukács | 2020. 05. 29. | 0 | Mifolyikitt,Slider |

A szükségállapot kihirdetése óta a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) Instagram-oldalán követtem a koronavírus áldozatainak számbeli változásait. Hihetetlennek tűntek az adatok, mert egyetlen ismerősöm sem volt beteg és egyikük sem ismert senkit, aki az lenne. Nem éreztem magam a probléma részesének, amíg nem beszéltem Kovács Örssel. Interjúalanyom kézdivásárhelyi származású, 49 éves férfi. Hollandiában fertőződött meg a koronavírussal, de ellátás híján hazaindult. 1148 kilométert tett meg egyedül a járvány több tünetével küzdve, míg Magyarországon kórházba került. Kérdéseimre kórházi ágyából válaszolt. Személyében a nehéz helyzet ellenére derűlátó, kitartó embert ismerhettem meg.

Mesélnél, kérlek a kezdetekről? Mikor vetted észre, hogy baj van?

– Húsvéthétfőn rosszul éreztem magam. Nagyon fájt mindenem, folyt rólam a verejték, lázas is voltam. Ekkor még nem gyanítottam semmit. Kedden már kezdtem egyre hosszabban köhögni, Coldrexet vettem be. Másnap felhívtam a főnököm, hogy nagyon rosszul vagyok, de ő csak azt mondta, nincs háziorvos és vegyek be gyógyszert. Hozzátette, hogy ha csütörtökön is beteg leszek, elvisznek egy másik szállóra, de akkor sem orvoshoz vagy kórházba. Még aznap felhívtam az unokahúgomat, aki orvos, és az ő tanácsára elmentem a legközelebbi klinikára. Az ügyeleten próbáltam elmagyarázni, mi bajom, még Google-fordítót is használtam. Azzal fogadtak, hogy csak felfázás. Adtak egy telefonszámot, hogy újra elmondjam valakinek a panaszom. Elküldtek azzal, hogy majd egyeztetnek a háziorvosommal és eldöntik, hogy kell-e menjek kórházba vagy nem. Visszamentem a szállóra, bevettem két újabb Coldrexet és lázasan elaludtam. Csütörtök reggel autóba ültem és elindultam haza. Éjjel németországi autóparkban aludtam, majd 1148 kilométert tettem meg Hegyeshalomig. Reggel 8.20 volt mikor a határhoz értem.

Mi történt, amikor a határhoz értél?

– Mondtam a vámosoknak, hogy már nem bírom, nem kapok levegőt. Azonnal jöttek megmérni a lázam, 39 fokos volt. Nem hitték, hogy egyedül vezettem az autót. Mentőt hívtak és elszállítottak a győri korházba, amely a vírusosoknak volt elkülönítve. Már a mentőben kifaggattak, hogy hol jártam, kivel találkoztam. Az autóm a vámnál maradt, a bátyám vitte el később Dunakeszire.

Azonnal kezeltek?

– Igen. Azonnal vért vettek, orrváladékot, nyálmintát stb. Körülbelül 20 perc múlva felvittek a tüdőgyógyászatra, akkor már levegőhöz is alig jutottam. EKG-vizsgálat következett, oxigént és vénás injekciókat kaptam. Első nap háromszor kellett csengetnem az ápolóknak, annyira fulladoztam. Levittek, röntgent készítettek és akkor kaptam a pofoncsapást a sorstól: nagyon nagy veszélyben volt a tüdőm. Azt mondták az orvosok, ha egy nappal később indultam volna, nem tudtak volna biztosítani afelől, hogy túlélem. A vírus tüdőgyulladást okozott. Még CT-vizsgálatra is vittek. Ott vissza kellett tartanom a levegőt, ami nekem, akkor nem igazán ment, hiszen folyamatosan köhögtem. 4 napon keresztül gyógyszerekkel tömtek, az időérzékem is elvesztettem. Kanül volt a vénámban, hogy ne szurkáljanak állandóan. Mindennap imádkoztam, hogy meggyógyuljak. Ezeket a napokat senkinek nem kívánom!

Milyen volt a kórházi ellátás?

– Kitűnő, mondhat bárki bármit. Nagyon modern és jól felszerelt kórtermek vannak és minden tiszta. A kórházi koszt is rendben volt, biztosítottak reggelit, ebédet, vacsorát. A nővérek mindig kedvesen megkérdezték, hogy mire van szükségem, van-e valami óhajom, panaszom. Viccelődve mondtam nekik, hogy hozzanak egy zsák egészséget. Kérdezték, hogy miért nem pénzt kérek. Azt válaszoltam, hogy mindezek után, amit átéltem, most tudom igazán értékelni az életet, az egészséget és a hitet, azt, amit eddig hanyagoltam.

Hollandiában voltak valamilyen óvintézkedések a járványt illetően?

– Nem volt karantén, húsvétig nem is foglalkoztak a vírussal. Az ott maradt barátaimtól csak azt hallottam, hogy tovább sem szabad csoportosan járni, maszk használatát boltokban kötelező, de ezenkívül semmiféle szigorítás nincs. Nem kell bizonylat arról, hogy hova mész és kijárási tilalom sincs. A holland kormány csak a médiában villogtatta a járványhoz való hozzáállását. Átéltem azt, amire soha nem számítottam. Figyelembe se vették az állapotomat, mert nem voltam holland állampolgár. Hívtam a magyar konzulátust, elmondtam, mi történt velem. Annyit reagáltak, hogy tudnak az ilyen helyzetekről, csempészcégekről, akik nem biztosítanak orvosi ellátást, de ezek ellen ők tehetetlenek.

A munkahelyeden volt valami változás?

– Az ajtóknál és elektromos kapunál fertőtlenítők voltak kitéve. Addig nem engedett be a kapus, amíg nem fertőtlenítettük a kezünket. A munkához amúgy is húztunk kesztyűt, hajhálót, köpenyt. A maszk nem volt kötelező!

A polcokról hiányzott a vécépapír vagy a liszt?

– Megesett, hogy a polcokról kifogyott a vécépapír, de rögtön pótolták. Másképp sem só, sem hús, semmi nem hiányzott.

Most jön a 10 pontos kérdés. Tudod ki fertőzött meg?

– Mivelhogy eljöttem, nem tudok erre válaszolni, és hazudni nem akarok. Akkor nem látszott senkin, hogy beteg lenne. Ha valaki eltűnt hosszabb időre, azt mondták, hazament.

Félsz így hazamenni?

– Mivel tudom, hogy meggyógyultam, nem félek. De kesztyűt és maszkot biztos viselek. Most egy ideig hanyagolni fogom Hollandiát.

Interjúalanyomat május 6-án engedték ki. Bátyjánál töltött néhány napot Dunakeszin, majd épségben hazajutott.

Kríziskommunikáció, avagy a 2020-as világjárvány zaftos gyümölcse

by Mátyás Orsolya | 2020. 04. 23. | 0 | Egészség,Egyéb,Slider |

2020-at írunk. Április van. Ha minden úgy halad tovább, mint január 1-jétől eddig a pillanatig, akkor a bolygónk tökéletes (és természetes) helyszíne lehet egy újabb, Legenda vagyok stílusú posztapokaliptikus történet filmmé kovácsolásának. De egyelőre csak karantén van. Karantén az egész világ és elkülönített benne minden férfi és nő. Félelmetes egy időszak. Most a legjobb, amit tehetünk, hogy nem gondolunk bele abba, mi is történik körülöttünk, inkább megpróbálunk teljes életet élni továbbra is, kissé más körülmények között, mint eddig: például online. Sosem gondoltam volna, de a járványhelyzet bebizonyította, hogy sokak számára a világ (és minden, ami benne történik) a tech terén megérett arra, hogy egy ideig látszólag lelassuljon, szinte megpihenjen, de valójában képernyőkön keresztül, virtuálisan működjön tovább.

Március 11-től ideiglenesen felfüggesztették hazánkban a szemtől szembeni oktatást. Kemény dió. Attól a naptól kezdve megtanultam használni a 8×8-at, a Zoom-ot, a Facebook-os videóchatet és a Schoology-t. Nem kedvtelésből. Ezeket a programokat hívjuk segítségül, hogy konzultációkat tartsunk a tanárokkal, és ilyen platformokra vannak felhalmozva a feladataink is. Nem könnyű. A legnehezebb: mindenre figyelni, a határidőkre kétszer jobban, mint eddig, mert ezúttal nem csak a minősítéseinket befolyásolhatják: most a pontosság felérhet egy jelenléttel vagy órai tevékenységgel is. Ja, és nem egyszerű a feladatot sem megérteni anélkül, hogy a tanár gesztikulálna, és példázna a szavak mellé. Rendszertelen az egész és kínos.

Egy történelemtanár így vélekedett a mostani, rendkívüli oktatásról: „Úgy gondolom, hogy miközben a fél világon végigsöpör egy járvány, és néhány kilométerre emberek kerülnek lélegeztetőgépre, ne adj’ Isten koporsóba, akkor nem az a legfontosabb, hogy a tanmenethez tartsam magam, és minden áron görcsösen ragaszkodjak látszólag a számonkérésekhez, de valójában saját fontosságomhoz.” Nagy igazság. Miért várja el mindenki mindenkitől, hogy ugyanolyan életet éljünk, mint eddig, ha a körülmények és körülöttünk szinte minden megváltozott? Eljött az a pillanat, amikor valóban nem kéne görcsösen ragaszkodni a megszokotthoz.

Szüleimmel sokkal több tévét és híradót nézünk, amióta karanténba zártuk magunkat. Ennek egyik oka, hogy végre van időnk filmeket, sorozatokat nézni, a másik pedig, hogy tisztában akarunk és kell is lennünk a fejleményekkel, a szabályozásokkal (a járványt illetően) hiszen egyik percről a másikra változnak jogaink és kötelezettségeink. Ám most már ott tartunk, hogy igazi kihívást jelent felháborodás és gyomorgörcs nélkül végignézni egy híradót. Egy kicsit kezd sok lenni a pánik és ez az egész. Egy nap megszámoltam, hányszor hangzik el a koronavírus szó a tévében, egyetlen csatornán. 300-nál álltam meg, délután. Kétségtelen, hogy már a médiát is megfertőzte a vírus. Most az amúgy is ijesztő hőmérsékletingadozás is csak úgy közölhető, ha összefüggésbe hozzuk azzal, hogy ez bizony elősegítheti a járvány terjedését.

Ha pár hónnappal ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy ez így fog történni, ahogy meg is történt, jót nevettem volna rajta. Meg voltam győződve, hogy ilyen már nincs, hogy világjárvány, és háborúk csak régen voltak. Most is ezt hiszem. És ezt is fogom hinni mindaddig, amíg közelebb nem jön a vírus, amíg el nem éri a falunkat. Addig inkább részt veszek mindenféle kihívásban a közösségi oldalakon:

  • találós kérdésekre válaszolok, majd az elhibázott válaszért egy random mondatot posztolok ki a falamra, mint egy volt osztálytársam
  • közzéteszek egy fekete-fehér képet magamról és hirdetem a nők jogait és hibátlanságát, mint a legjobb barátnőm
  • közzéteszek egy videót, amelyben legényest járok és felszólítok még három embert, hogy ugyanezt tegye, mint egy régi táncoktatóm
  • megosztok egy régi képet a nyaralásomról és megjegyzem, hogy most is ott szeretnék lenni, mint a nővérem
  • készítek egy melegszendvicset és egy #ilovetocook hashtaggel leégetem magam Instagramon, mint még senki más.

Esténként meg felnézek a Yolozsváros Facebook-oldalára, ami minden nap megszólít. Azért teszem, mert szükségem van még egy kis adag derűre, szükségem van egy virtuális koccintásra péntek este és olyan jótanácsra is, miszerint: ha leborotválom a szemöldököm, többé nem vágyom majd emberek közé. Sokak szerint elítélendő a humor a kialakult helyzetben, de szerintem ez az egyetlen lehetőség, hogy ne kattanjon be az egész világ, és némi aggodalom mellett reménykedve és derűsen várjuk: vajon mit hoz a holnap?

Változik a világ

by Böjte Beatrix | 2020. 02. 02. | 0 | Bezzeg...,Kivetítő |
„A 21. század embere lassan analfabéta lesz. Nem olvas, nem tanul, nem művelődik. Egyáltalán írni még tudunk?"
BÖJTE BEATRIX
teljes cikk