Óóó, hát van még hely azon a buszon! Vagy mégsem? Hát dehogynem! Lehetetlen bezárni az ajtókat? Sebaj, én még akkor is felférek!
Most már lassan egy órája a laptopom képernyőjén tündöklő fura virágot bámulom. Ne szépítsük: csúnya. Körülbelül három hónapja állítottam át erre, amikor már nem akartam tovább nézni azt a művészi csókos képet, ami még a Mãrãşti lakásban készült. Nézem a virág rózsaszín bibéjét, és azon gondolkodom, mihez kezdjek. Nagyon sok dolgom lenne. A szekrényemből már úgy folynak ki a ruhák, hogy a Duna szégyellené magát, ha látná. Az asztalon nagy kupac mosatlan, a határidőnapló tele van feljegyzett házifeladattal, és nyilván írni is kellene. De én… a csúnya virág rózsaszín bibéjét bámulom továbbra is. Álmos vagyok, fáradt, nyúzott, nyűgös, úgy, ahogy illik. Szidom magamban a vitaminjaimat, hiszen drágák voltak, az ízük szörnyű, és sehol nincs a beígért energia. Gondolkodni kezdek, hogy mikor csináltam bármi lényegeset. Mindennap felkelek, bevánszorgok az egyetemre (késve), elmegyek dolgozni, eszem, iszom, alszom.
Pontosan két éve történt. Két éve, hogy megváltozott az egész életem, és akármennyire szeretném, soha nem lesz már a régi…
Egész héten vizsgázol, kicsikém? Tanultál-e? Biztos? Felkészültél? Aztán öltözz fel szépen, tudod: jó megjelenés – félsiker! Reggeliztél? Ebédeltél? Vacsoráztál? Jaj, kislányom, hát kell az energia! Menj a kantinba, van pénzed ebédre is, ha kólákra van! Küldj képet az ebédedről! Vizsga előtt egyél csokit. Tejcsokit. Ne sokat, ne vegye el az étvágyad! Ne igyál annyi kávét. Energiaitalt? Megbolondultál? Hallani sem akarok róla! Aludni is kell! Mikor jössz haza? De nem lesz vizsgád? Legalább itthon eszel rendesen, gyere haza jövő héten! Jól sikerült ma a vizsgád? Hogy-hogy nem tudod? Hát tanultál, nem? Jegyzetet írni én is tudok. Jaj, azt hittem olyan jegyzet. Jó, mindegy, nem értem. Te okos vagy, csak ne légy lusta. Ó, én tudom, tízest kapsz. Csak nyolcas? Hát miért? Azt mondtad, tanulsz. Ha nem lennél lusta, tízes lenne. Jó, ne keseregj, másból jobb lesz. Ösztöndíj összejön? Idén sem? Hát hogy nem? Pedig te olyan okos vagy, csak lusta. Dolgozni mész-e a héten? Dolgozni is kell, belefér. Fáradt vagy? Aludni kellett volna. Tanulj nappal, ne éjszaka. Mégsem dolgozol, eszel, buszozol, tördelsz, írsz, élsz egész nap, hogy ne tudj tanulni, csak éjjel! Ne mondd nekem! Jó, jó, hagylak tanulni, csak ügyesen, szeretlek, szia!
23 óra 59 percet ütött az a kattogó nyavalya a falon, ami miatt gyakran oly későre alszom el. Igen, igen, tudom, neked is ugyanennyire ismerős ez a bizonyos érzés. Most viszont más miatt nem hagynak aludni a gondolatok. SZERELEM. Teljes cikk