Aki nem akar sportolni, nem sportol. Aki nem akar táncolni, nem táncol. Viszont aki nem akar beleszólni, mégis megteszi. Erre a jelenségre felfigyelve hozta létre a már több mint 151 ezer követővel rendelkező Instagram-fiókot (nemakarokbeleszolni) három magyarországi anya, Bányainé Nagy Judit, Tapasztó Orsi és Fancsikai Eszter 2020 októberében. A csapatot meghívták a december eleji XIII. Kommunikációs Napokra, ahol a Brandépítés blokkban diskuráltak moderátorukkal a Kimondhatatlanról – kimondva. A két, online jelenlévő #nemakarokbeleszolni-anyával Buryán Tünde beszélgetett a kezdetekről, jövőbeli céljaikról és arról, miért fontos szóvátenni a toxikus viselkedési mintákat.

A nemakarokbeleszolni lányok Instagramon követhető közös tevékenysége abból áll, hogy rövid – egyszerre vicces és elgondolkodtató – videókban tartanak tükröt az anyákat, nőket érintő alaptalan ítélkezéseknek, amelyeket a társadalom kreál önmaga ellen. Mindnyájunknak ismerősen cseng a mondat kezdete, miszerint: „Nem akarok beleszólni, de…” A folytatás és végszó számtalan módon összerakható, így nagyon praktikus ennek a néhány szónak a használata. Jelezzük ezzel, hogy minket nem vezérel sértő szándék, és tudatában vagyunk, hogy más magánélete nem a mi keresztünk, de lássuk be, mi jobban csinálnánk! 

Judit és Orsi elmondta, az oldal, brand megnevezése eredetileg egy különös női név lett volna, ezért, amikor kezdeményezésük még csak ötletként létezett, utánanéztek, hányan és kik rendelkeznek azzal a bizonyos felhasználónévvel. Egyetlen személyt találtak, akinek jelezték „névlopási” szándékukat, de válasz azóta sem érkezett, a kérdéses nevet még mindig homály fedi a közönség előtt. A #nemakarokbeleszolni hirtelen ötlet volt, de annyira találó, hogy gyorsan letették mellette voksukat. Visszagondolva örülnek, hogy nem kaptak választ a megkeresett illetőtől – állította Judit –, mert témaválasztási lehetőségeiket redukálta volna egy női név használata. A mostani elnevezés viszont mindennemű önkéntes, kéretlen tanácsadás visszatérő elemének vörös zászlaja, bármi legyen a gond, vagy szimplán egy apró döntés, amit más biztos jobban csinálna a mi helyünkben.

A meghívottak beszéltek arról, milyen témakörökben készítenek ironikus monológokat az anyaságot érintő kérdéskörök mellett. Judit a body shaming ellen harcol, mivel megtapasztalta, akkor is folyamatosan éri az embert sértő kritika, ha testalkata közel áll a tökéleteshez. „Ha a nyuszinak nincs kalapja, az a baj, ha van, az a baj… A legjobb, amit tehetünk, hogy elfogadjuk magunkat, és teszünk az egészségünk érdekében, mindegy, milyen az alakunk” – mondta Judit, aki a csapat legfiatalabb tagjaként emiatt áll ki az egészséges táplálkozás és a vegánság mellett is. Kiemelte: nem szeretne agresszíven fellépni a meggyőződése mellett, szerinte fontos, hogy a vegán étrend követését nem lehet tökéletesen végezni, és mindenkinek a maga szintjén kell ezzel foglalkoznia. Az Orsi által feltöltött felvételek visszatérő eleme az örökbefogadás (férjével örökbefogadott kisfiút nevelnek) és a mentális egészség. Az utóbbiról szerinte még mindig nem beszél eleget a társadalom, a terápiát igénybe vevőket betegnek titulálják, éppen ezért úgy véli: „Fel kell lépni e sztereotípia ellen, hiszen mindenkinek van olyan időszaka, amikor útmutatásra van szüksége, vagy traumákat kell feldolgozzon szakértői segítséggel.”

Nem haladhatunk el szó nélkül a talán legmulattatóbb kategória, az anyósvideók mellett sem. A meghívottak nyomatékosan kiemelték, nem saját élményeik köszönnek vissza az Orsi által – erdélyi származásának köszönhetően gyakran szatmári tájszólásban – előadott falusi és városi anyósok beszédeiből, ezeket követőik javasolják. Sokszor használják fel nézőik történeteit, mégis folyamatosan azon töprengenek, milyen tartalmat töltsenek fel az oldalra, és ez néha beszippantja őket, elvonja figyelmüket a mindennapok történéseiről. Mindazonáltal igyekeznek egyensúlyt teremteni munkájuk, magánéletük és az Instagram-profiljuk menedzselése között. 

A #nemakarokbeleszolni-anyák az idén Nem akarok beleszólni – Innen szép nyerni! címmel könyvet is publikáltak, amihez a nagy feladatba azonnal fejest ugró Orsi győzte meg Esztert és Juditot. A videók készítése mellett a lányok (akik tulajdonképpen asszonyok) folyamatosan különböző projekteken dolgoznak, legközelebbi meglepetésük karácsonykor várható.

Fogadjuk meg Judit és Orsi búcsúzóul megfogalmazott tanácsait: kommunikáljunk jól, és igyunk meg egy sört a Bulgakovban! A magunk részéről hozzátesszük: az sem árt, ha a trió példáját követve megpróbálunk túllépni a mérgező hagyományokon, a rosszindulatú, alaptalan kritikán magunk és mások mentális egészségének érdekében.

Influenszer. Úgy gondolom, senkinek nem idegen a szó jelentése, mindenki fel tud sorolni több olyan személyt, aki a közösségi médiában közöl és hirdet tartalmakat, népes követőtábora van és pénzt keres a termékek és szolgáltatások hirdetésével. Na, de mi van a pornóinfluenszerekkel?

Guld Ádám kommunikációs és médiaszakember, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara kommunikáció- és médiatudományi tanszékének adjunktusa, szakmai konferenciák rendszeres előadója. Főbb kutatási területei: társadalomtudomány, médiatudomány, médiakultúra, ifjúsági kultúrák és sztárkutatások. A Z generáció kommunikációs és médiahasználati szokásaival 2012 óta foglalkozik, az influenszer jelenséget két éve kutatja. A 13. KommNapokon tartott előadásában arról beszélt, milyen veszélyeket rejt magában az online szexmunkások „termelői piaca”.

Az utóbbi évek legdrasztikusabb változása, hogy a pornófogyasztók belépési életkora csökkent: a fiatalok 9–11 éves koruk előtt szembesülnek pornográf tartalommal, 13 éves kor fölött gyakorlatilag rendszeres fogyasztóivá válnak. Bár a fiatalokat törvényi és jogi szabályozásokkal próbálják védeni az ilyesféle tartalmaktól, a valóságban az interneten ma már bárki számára elérhetőek. 

A járvány erre is hatással volt, a 2020 tavasza óta eltelt időszakban nagyon megugrott a pornográftartalom-fogyasztók száma, az OnlyFans felhasználói is megsokasodtak. Guld Ádám elmondta: a 2016-ban létrejött oldalnak eredetileg nem pornószolgáltatás volt a célja. A platform pont olyan prémiumszolgáltatónak indult, mint a Patreon, azzal a céllal, hogy a felhasználók bizonyos összegért cserébe minőségi tartalmakat kapjanak. 

Felmerült a kérdés a fejemben: hogyan alakulhatott át mai formájára? Erre egyszerű és egyértelmű választ találtam: a pornószínészek hamar rájöttek, hogy ha kilépnek a pornóügynökségektől, ahol olyan dolgokat (is) kénytelenek vállalni, amiket nem szeretnek, akkor átmehetnek egy olyan oldalra, mint az OnlyFans, annyi pénzt kereshetnek, amennyit akarnak, és nem ügynökségtől függnek, hanem úgymond függetlenek.

Az előadó által pornóinfluenszereknek nevezett szereplők az online celebek kategóriájába tartozó közösségimédia-tartalmat előállítók, akik alapvetően erotikus és pornográf tartalmakat gyártanak, a követők figyelmét a test leleplezésével és a szexuális aktus bemutatásával ragadják meg. Elhangzott: bár mesés bevételekről lehet hallani az OnlyFansszel foglalkozó különféle oldalakon, de igazság szerint a tartalomgyártóknak csak 6-8 százaléka képes ebből jelentős pénzt keresni. A hagyományos influenszerekhez hasonlóan már a pornóinfluenszerek is elkezdtek a tartalmaikban fizetett együttműködések révén termékeket (pl. testápolót) hirdetni.

Bár az OnlyFans tartalmait szinte lehetetlen lelopni, mégis, ha valaki regisztrál, annak megvannak a  veszélyei a tartalomgyártóra és a felhasználóra egyaránt. Az előadó szerint elsősorban az, hogy nagyon káros a kiskorúak szexuális fejlődésére, mellékessé teszi az intimitást, tárgyiasítja a feleket, gépiesíti magát az aktust. Ugyanakkor az OnlyFans is online zaklatások és visszaélések helye, mint más közösségi médiaplatformok.  Problémát jelent az is, hogy az interneten rendszeresen szembejönnek népszerűsítő tartalmak arról, hogyan lehet pénzt keresni/népszerűnek lenni az oldallal. Lehetne sorolni még a negatívumait, de Guld Ádámmal együtt úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy ne kezeljük tabuként: hívjuk fel a szülők figyelmét erre a jelenségre, figyeljünk arra, hogy milyen tartalmat fogyaszt a gyerekünk, és döntsünk felelősen arról is, hogy hol és mit posztolunk a közösségimédia-felületeken.

„Lássuk be, hogy szivárványcsaládok régóta léteznek” – ezzel nyitotta Pál Márton magyarországi családügyi aktivista, a #acsaladazcsalad mozgalom egyik alapítója a XIII. Kommunikációs Napok Szubkultúra Blokkját. Elfogadni és elfogadva lenni jelige alatt szó esett a mozgalom céljáról, újságírók és szivárványcsaládok kapcsolatáról és arról, hogy mit és hogyan érdemes megkérdezni ebben a témában. A beszélgetést Parászka Boróka moderálta.

Idén is a virtuális térben került sor a Kommunikációs Napokra, amelyet a BBTE végzős kommunikáció szakos hallgatói immár tizenharmadik alkalommal szerveztek meg. A kétnapos konferencia központi témája a tabudöntögetés, így történt, hogy a rendezvény második napját Pál Marci előadása nyitotta. Marci amellett, hogy közszereplő és aktivista, elsősorban férj és apa: férjével, Ádámmal hat éve házasok és három éve nevelik közösen örökbefogadott kisfiukat. A Magyarországon egyre erőteljesebb homofób, az LMBTQ+-közösséget szegregálni akaró hangokkal és törvényekkel szemben lép fel #acsaladazcsalad mozgalom, amely a szivárványcsaládok el- és befogadásáért jött létre. 

Ahogy az megosztó kérdésekben lenni szokott, a Kommunikációs Napok Facebook-oldalán előbújt rejtekéből a közösségi média „értelmiségi rétege”, franciásan a crème de la crème, hogy a Pál Marcit beharangozó poszt alatt kifejezze nemtetszését: „Egy nagy, buta ideológiai agymosás lesz”, „Ki az idei főszervező, mert lesz hozzá egy két szavam. Anno a tudomanyert es a helyben gyakorlatozásért hoztuk létre a konferenciát vásárhelyen is, nem azért hogy bizonyos egyének szerepelhesenek érzelmeiket siratva.”. Éppen az ilyen hozzáállás és megnyilvánulás tükrében fontos az a tevékenység, amit Marci folytat: megmutatja, hogy a meleg emberek, a szivárványcsaládokban vagy akár a csonka családokban élők (anya + gyermek, apa + gyermek stb.) is ugyanolyan emberek, mint bárki más (ha eddig ez valakinek nem lett volna egyértelmű).

„Mi egy kisebbség vagyunk, de minket is ugyanazok az értékek tartanak össze, mint akármelyik másik családot” – hangzik Marci válasza Parászka Boróka azon kérdésére, meghökkentő-e az, hogy ők szivárványcsaládban élnek és így nevelik a gyermeküket. És szerintem itt rejlik ennek a beszélgetésnek és a Marciék aktivizmusának az esszenciája: van kisebbség és többség, vannak családok, ahol a képlet: anya-apa-gyerek, de vannak olyanok is, ahol viszont anya-anya-gyerek vagy apa-apa-gyerek. A szivárványcsalád is teljes értékű életközösség, az LMBTQ+-személyek és a heteroszexuális emberek egyenértékűek és ezt illene mindenkinek belátni, hiszen a társadalom egyik elemi mozgatórugója és összetartó ereje: elfogadni és elfogadva lenni.

A KOMMforton belül és kívül első napjának utolsó előadója a NemPazar blog alapítója volt, Munkácsi Brigitta, aki tíz évig fotómodellként élte mindennapjait, majd közgazdászként diplomázott, jelenleg három gyermek édesanyja. Általa kaptunk belátást a zero waste életmód alapjaiba.

Mint azt már bizonyára sokan tudjátok, az életmódváltás nagyon nehéz feladat, nem megy egyik napról a másikra. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy mekkora nehézséget hordoz magában a „holnaptól nem eszek édességet” fogadalom, ami mindig csak holnap kezdődik. Munkácsi Brigitta elmondta, melyek a környezettudatos élethez vezető első lépések.

Mindenekelőtt szükséges a személyes motiváció, és el kell hinned, hogy minden lépés számít. Aztán jöhet az öt R: a refuse, reduce, reuse, recycle és rot. Vagyis visszautasítod azt, amire nincs szükséged (refuse). Meg kell tanulni nemet mondani. Ha még így is nehézkesen indul, akkor várj 30 napot, mielőtt megveszel valamit. Ha ennyi idő után is szükséged lesz rá, akkor vedd csak meg, ha nem, akkor bizony fölösleges lenne.

A második lépés az, hogy elkezded csökkenteni (reduce) azoknak a tárgyaknak, ruháknak, egyéb termékeknek a használatát, megvásárlását, amelyekre amúgy sincs szükséged. Jó tipp ehhez a lépéshez, ha bevásárlólistával mész vásárolni, amihez szigorúan tartod magad. Így csak az kerül a kosaradba, amire szükséged van. Szelektáld ki a ruhásszekrényed! Adományozz vagy adj el belőle, úgysem kell minden.

Harmadik lépés: újra felhasználsz tárgyakat (reuse). Kulacsot használsz műanyag palack helyett, befőttesüveget, fém szívószálat, vászonzsákot. A borotva, fogkefe, mosogatószivacs, műanyag csomagolás és még sok minden más is lecserélhető a környezetkímélő alternatíváikra.

Negyedik lépés az újrahasznosítás (recycle). Ide azok a dolgok tartoznak, amelyekre nem tudtál nemet mondani, nem tudtad őket helyettesíteni, felváltani. Sok minden elkészíthető házilag, amit műanyag csomagolásban vásárolunk meg: ételek, italok, tisztítószerek.

Az ötödik lépés a komposztálás (rot). Ide kerülnek az ételmaradékok, hulladékok (zöldség-, gyümölcs-, tojáshéjak, kávézacc, teafű stb.), amelyekből komposzt lesz. 

Ezeken kívül nagyon fontos, hogy folyamatosan áttérj a termékek csomagolásmentes változatára. Bevásárlólistádon azzal kezdd, amiből a legtöbb van a kukádban. Keress olyan termékeket, amelyeknek nincs csomagolása (csomagolásmentes boltok, piac), vagy használj alternatív megoldásokat (vászonzsák, termosz, kulacs, ételhordó). Esetleg elkészítheted magad is.

A legfontosabb: tartsd szem előtt, hogy nem a tökéletesség számít, és légy türelemmel önmagadhoz! Tévhit, hogy ez drága életmód lenne, sőt pénzt spórolsz, mert nem veszel meg fölösleges dolgokat és hosszú távra fektetsz be. Mindemellett az idővel is takarékosabban bánsz, például bevásárlólista által, vagy amiatt is, hogy a sok felesleges tárgy nélkül hamarabb megy a rendrakás, takarítás. A bolygónk védelme mellett pedig egészségesebb is leszel, mivel a legtöbb csomagolásmentes élelmiszer a zöldség és a gyümölcs. „És mire vágynak az emberek leginkább? Pénzre, időre és egészségre” – zárta előadását Munkácsi Brigitta.

Idén nekünk is a négy fal között volt lehetőségünk meghallgatni a XII. Kommunikációs Napok előadás-sorozatát, amelyért ezúton is hálásak vagyunk a szervezőknek, akiknek köszönhetően ilyen körülmények között is nem akármilyen meghívottakat hallgathattunk. Akit én nagyon vártam, az Kassay Anna friss kreatív vállalkozó, volt utazóblogger, akinek internetes megnyilvánulásait régóta követem. Neki köszönhetem, hogy elhiszem: akárkinek sikerülhet beutazni a világot. Még nekem is.

Van ösztöndíjatok? Szeretnétek utazni? Egy kis megtakarított pénz… all inclusive, ugyan már. Ne nevettess. Egyetemista vagy, nem? Szeretnél utazni, NEM? Megteheted! Ez nem vicc. Ezek tények. Kassay Anna kolozsvári származású szabadúszó grafikus és webdizájner bevezetett minket a low budget utazás rejtelmeibe. Anna járt már Vietnámban, Kambodzsában, Thaiföldön, Malajziában, Szingapúrban, Mexikóban. és még sokáig sorolhatnám. Ő megélte a vágyainkat, kevés megspórolt pénzét élményekbe fektette be. Elvégre mi adhat nagyobb önbizalmat, mint amikor nyakadba veszed a világot?

Anna elmesélte, hogyan viszonyítja eddigi utazásait a jelenlegi állapothoz. Most bent punnyad mindenki a négy fal között, de vajon mit csinálhatott Anna egy évvel vagy két évvel ezelőtt? Jaj, igen, két éve éppen Mexikóban süttette a hasát, és töprengett azon, miképp videózhatna tovább a vízbe ejtett kamerájával. Ja, ekkor történt az is, hogy ellopták a bankkártyáját. De nem úgy élte meg a dolgot, mint az átlag. Amikor ilyen szép helyen jársz, nem gondolsz ilyen „apróságokra”. Bár az elázott kamera és az ellopott pénztárca is az utazásaihoz tartozott, nem reagálta túl a dolgokat, hiszen tudja, hogy nem érdemes, és nem is szokott ráparázni semmire.

Hogy milyen volt Mexikó? Hiányzott az európai hangulat. Életvidám, kellemes csalódás, mégis más. Az utazást stoppolással oldotta meg párjával együtt, ami barátaik szerint veszélyes vállalkozás volt, ők viszont határtalan kalandként élték meg. Hostelekben, barátságos titokzatos idegeneknél szálltak meg. Mi ez, ha nem bevállalós stílus? Rengeteg barátra találtak addig ismeretlen személyekben, és még a román nyelvnek is hasznát vették, hiszen a mexikóiak nem értették az angol nyelvet, ők meg nem beszéltek spanyolul. A román és a spanyol egyvelege viszont bejött, és lám, már hús nélkül is jó a quesadilla.

Hogy mi motiválta a fiatal lányt? Középiskolás korában több felsőbb évest látott Európában stoppolni. Megkívánta. Eljátszadozott a gondolattal, hogy vajon tényleg olyan sokat kell-e dolgozni egy több ezer kilométeres utazáshoz. Vagy nem kell nagyban gondolkodni, egyszerűen csak sodródni kell az árral, picinyke tervezésekkel? Barátjával, Bálinttal 2015-ben kezdték meg utazgatós kalandjaikat. Minden megtakarított pénzüket, minden idejüket erre költötték. Végül azért indította a You Can Travel on a Budget Instagram-fiókját, hogy megmutassa az embereknek, ez tényleg lehetséges. „Ilyen van, és egyetemista vagyok, emberek. Megcsináltam, ti is megtehetitek. Hogy nincs semmi tőkéd? Tanulj! Lesz ösztöndíjad és azzal mehetsz bárhová” – bátorította közönségét Anna.

Sokat keresgélt az utazóbloggerek között, és bántotta, hogy nincs hasonló tartalom az erdélyi magyar fiatalok körében. Ha pedig nincs, miért is ne lenne ő az első? Bloggerek tanácsait követve pakolta be utazótáskáját attól függően, hová tartottak éppen. „Mindenképp érdemes utánanézni egy már azon a helyen tanyázó low budget bloggernek, hogy mivel is vészeli át a mindennapokat az ismeretlen környezetben. Nem muszáj, ám ha az Északi-sarkra kerülsz, jobb lenne nem megfogni a kocogány egeret” – közölte.

Vajon hogyan éli meg egy örök utazó világlátó a pandémiát? Pihenésképpen? Átgondolja az életét? Anna szerint azok a napok, amelyeken utazott, nagyon hasonlóan telnek azokhoz, amelyeket jelenleg átél, és ebben kulcsszerepe van a pozitív gondolkodásának. Aktívan szereti megélni a mindennapjait, persze az megnehezíti a dolgát, hogy a hétköznapi tevékenységeket kell másféleképpen átélnie, de volt már nagyobb gondja is utazásai alatt.

Végül igen jó tanáccsal köszönt el tőlünk: „Éld meg szakmaként az utazgatást, őszinte tartalmat ossz meg a közösségi médiával és mutasd meg, hogy ez igaz és ez egy lehetőség. Ne szalaszd el!”