Románia egyik legismertebb és legkedveltebb influencere a 33 éves Mircea Bravo (Mircea Popa), aki szórakoztató, komikus hangvételű rövid videóival robbant be az online tartalomgyártás világába. A XII. Kommunikációs Napokon Miért érdemes kilépned a komfortzónádból? című előadásában az online siker receptjéről, a videókészítés fortélyairól, valamint a véleményvezér szereppel járó felelősségről beszélt kendőzetlenül.

Mircea kezdetben azokról az élettapasztalatokról, eseményekről szólt, amelyek a videózás útján elindították, mint például a Kolozsváron töltött egyetemi évei és felvételije az ügyvédi kamarába, amit mindössze egy hajszál híján bukott el. Nyíltan beszélt arról is, hogy tartalomgyártói karrierjének kezdete nem volt zökkenőmentes. Eleinte szülei is nehezen fogadták el, hogy az ügyvédi pálya helyett a videózást választotta és „őrültségeket” posztolt az interneten.

Bevallása szerint, amióta elkezdett (2014-ben) videókat készíteni, nagyon sokat fejlődtek az általa közzétett tartalmak, ami rengeteg befektetett időnek és munkának az eredménye. Így jutott el arra a pontra, hogy amatőr, rejtett kamerával készített utcai felvételek után, ma már rövidfilmeknek is nevezhető, szórakoztató tartalmakat gyárt többfős csapatával. Az influencert nem zavarja, ha néhányan még mindig amatőrnek tekintik a munkásságát. Kijelentését azzal indokolta, hogy az egyszerűség és a szabadság a két legfontosabb érték, amit képvisel, mert szerinte az emberek így tudnak csak igazán kapcsolódni videóihoz. „Hétköznapi ember vagyok” – jelentette ki magáról, hozzátéve, hogy nem tartja magát sztárnak, ezért is igyekszik mindenkihez barátságosan és közvetlenül viszonyulni. Ez az oka annak is, hogy videóiban a mindennapok egyszerű pillanatait ragadja meg és mutatja be humorosan, annak érdekében, hogy legalább néhány pillanatnyi jókedvet szerezzen nézőinek. Nem veti meg azonban a kommunikációs stratégiák alkalmazását sem, mert fontosnak tartja, hogy tartalmaival ne csak szórakoztasson, hanem értékeket és hasznos információkat is átadjon követőinek. Ebbe a kategóriába tartoznak a NATO és az Európai Parlament közreműködésével megvalósított videói, amelyek a román infotainment (egyszerre szórakoztató és informatív tartalmak) kimagasló, minőségi példáit képezik.

Nem titok, hogy az online véleményvezérek sokszor rengeteg negatív kritikát és sértő hozzászólást kapnak. Mircea szerint ennek az az oka, hogy sok influencer hamis képet mutat magáról, ezt pedig az emberek nagy része könnyen észreveszi. Ő éppen ezért próbál, amennyire csak lehetséges, önazonos és őszinte maradni, azonban így is kap bőven hideget-meleget, de ettől függetlenül nagyon hasznosnak és szükségesnek érzi a követői visszajelzéseket. Úgy gondolja, hogy nem szabad csüggedni a negatív megjegyzések miatt, hiszen az online tartalomgyártás világában ez is benne van a pakliban. Amikor arról kérdezték, szerinte mi a siker titka, egyszerűen ezt válaszolta: „Ha van egy telefonod, illetve karizmatikus vagy és vannak ötleteid, akkor te lehetsz a legjobb.” Kijelentését saját története, példája is alátámasztja, hiszen ő maga is kisvárosból származó, egyszerű srácként kezdte pályafutását, jelenleg pedig közel 3 milliós követőtábora van Facebookon. Biztatásként ezt üzente a hasonló karrierre pályázó fiataloknak: „Kezdetben esetlennek kell lenned, hogy később zseniálissá válhass.” – arra ösztönözve a kérdésben érintetteket, hogy legyenek bátrak, merjék felvállalni önmagukat hibáikkal együtt, mert a fejlődés csak így lehetséges.

Elmondta, a Mircea Bravo-projekt mozgatórugója az, hogy reményt és jókedvet sugározzon az emberek hétköznapjaiba azáltal, hogy mindig a dolgok pozitív, konstruktív és vicces oldalát jeleníti meg a közönség számára.

Az már biztos, hogy a koronavírus-járvány tavaszára, amikor egyetlen lehetőségünk az alkalmazkodás volt, a megpróbáltatások kapcsán is emlékezni fogunk. Sokunknak sikerült igazodni a korlátozásokhoz, de mi a helyzet például a márkákkal, amelyek épp nem arról híresek, hogy könnyen alkalmazkodnának. Mi történt velük? Egyáltalán mi az, amit elvárhatunk egy márkától ilyen esetben?

Pőcze Balázs, a magyarországi Mito. kommunikációs cég egyik alapítója és kreatív igazgatója a márkákat megőrző alkalmazkodás három fázisáról beszélt.

Megteremteni a munkakörnyezetet

Néhány napon belül megváltozott a környezet, amelyben a márkát létrehozó szakembereknek élniük kellett. A gazdasági bizonytalanság is arra késztette őket, hogy gondolják újra a működésük alapjait: hogyan fog tovább menni a munka? Balázséknál például így: amikor DJ kollégái mixeket töltöttek fel a csapatnak, grafikusaik zoomos háttereket készítettek, hogy úgy tűnjön, mintha a megszokott helyükön ülnének, és munkatársnői edzésterveket osztottak meg, hogy ne lustuljon el a csapat. Így valamennyire megteremtették az egyensúlyt, a megfelelő teret, ahol tovább dolgozhatnak.

Megtalálni a saját hangunkat

„Hirtelen mindenkinek meg kellett találnia az önazonosságát. Az, ahogy a márkák beszéltek, elkezdett nagyon közel lenni egymáshoz, mintha mindenki ugyanarra a briefre (az a dokumentum, amelyben a megbízó tájékoztatja az ügynökséget az általa megrendelendő kampány vagy önálló hirdetés paramétereiről, a munkához szükséges információkról) dolgozott volna.” – jegyezte meg a kreatív szakember. Mindenki azt mondta: ne mozogj, ülj otthon! Még az Uber is, aminek épp az a dolga, hogy embereket szállítson. Aztán mindenki az érzelmeket érintő vonalra váltott, arról beszéltek, hogy tartsunk össze, együtt sikerülni fog! Ki az, aki még ebben a helyzetben is megtalálta önmagát, és másképp beszélt, mint az összes többi? Például a Borsodi, aki Facebook-aktivációi által közel tudta hozni azt az élményt, hogy tudjunk újra örülni az apró hétköznapi dolgoknak, legyen ez az, hogy együtt kvízezhetünk a haverokkal. Vagy a Telekom, aki lehetővé tette, hogy egy osztály Zoomon szerenádozzon a tanárnak, és felhívta vele a fiatalok figyelmét, hogy a kialakult helyzetet ily módon is lehet kezelni.

Átgondolni, hogy mit is képviselünk

A legnagyobb változások talán mégsem kommunikációs szinten történtek, hanem akkor, amikor a márka újragondolta, mert újra kellett gondolnia, hogy pontosan mivel is foglalkozik. Egyes márkák elkezdtek teljesen más terméket árusítani. Az autógyártó cégek tudták, hogy most valószínűleg nem sok autó fog elkelni, de megvan minden kellékük ahhoz, hogy lélegeztetőgépeket gyártsanak. Ezek a márkák, amelyek újragondolták tevékenységüket, hatalmasat léptek tavasszal.

Mások átértékelték, hogy mi is az, ami a kezükben van. Ilyen volt például a Google, amely arra használta fel a térkép által készíthető statisztikákat, hogy megállapítsa, működnek-e a kijárási szabályozások vagy sem.

A három kérdés kifejtése után Balázs a tanulságokat is levonta, amivel a márkák tavasz után maradhattak: „tisztában kell lenni azzal, mit képviselnek, milyen eszközök állnak a rendelkezésükre. Az, hogy valaki következetesen építi a márkát, nem azt jelenti, hogy időről időre ne tudna azon változtatni úgy, hogy önmaga maradjon. A kis büdzsé is büdzsé, a gyors tervezés pedig nem egyenlő az átmeneti tervezéssel” – fogalmazott.

A népszerű magyarországi videóblogger, Magyarósi Csaba is megjelent az idei Kommunikációs Napok előadás-sorozatában, a facebookos élő adásban. Csaba 2006-ban jelent meg a YouTube-on, azóta sok más blogfelületen is elérhető. Ilyen például az Appleblog, ahol az Apple felhasználóknak osztanak meg híreket, az Attraktor, amiben hatalmas gépekkel vagy járművekkel foglalkoznak, vagy az Egy nap a városban, ami Budapestről és annak különböző arcairól szól.

Utazós vlogsorozatát 2012-ben indította el, amit idén is folytatott volna, ha nem tesz keresztbe neki teljesen a járvány. Elmondása szerint körülbelül február végén, a Kanári- szigeteken hallott az első koronavírusos esetekről, de ekkor még ez Európában nem volt érzékelhető. Ahogy hazaérkezett, berobbant a járvány, és hiába reménykedett, hogy nem tart majd sokáig, sorra le kellett mondania előre tervezett utazásait. Egy olyan tartalomgyártónak, akinek az a munkája, hogy kint, a szabadban készít videókat, hatalmas csapás volt a vírus okozta karantén és a kijárási korlátozás.

Magyarósi Csaba tartalmai ritkulni kezdtek, heti 4-5 videó helyett csak kettőt, jobb esetben hármat töltött fel, indoklása szerint azért, mert nem akart feleslegesen adásokat készíteni csak azért, hogy a nézők láthassák az arcát – szabadidejét inkább a gyerekeivel töltötte. Néhány koronavírussal kapcsolatos videót tett közzé, ami nem hozott neki jövedelmet, de úgy vélte, ha nem is kap pénzt, legalább olyan videókat készített, amelyeknek akkor volt értelmük.

A home office alatt is – amikor minden videóját otthon, a négy fal között, vagy a kertben vette fel – sokkal többet koncentrált a magánéletére. Soha nem készített felvételeket a gyerekeivel vagy feleségével, nem használta őket „feliratkozómágnesként”. Tartotta azt a bizonyos két lépés távolságot, de előfordult már, hogy egy nézője a kapujában állt, mert videóiból megismerte a házukat.

Jövő évi utazásai kapcsán már tervei vannak februárra és márciusra, és abban reménykedik, hogy megvalósíthatja őket. Most épül saját stúdiója, ahol sok igényes tartalmat forgathat, hiszen már kinőtt a lakásból, a felszerelései nem igazán férnek el a nappaliban, ami a gyerekei játszótere is egyben.

Mielőtt rákeresnél Csaba videóira, megosztom veled, amit ő is meg szeretett volna. Azért nincs még erdélyi vlogja, mert „egy Erdélyről készült videót jól kell megcsinálni. Nem csak a felszínt kell megmutatni. Ha kimegyek Szardíniára, ott minden olyan evidens. Ott nem kell a mélyre ásni ahhoz, hogy valami olyat mutass, amit megértenek a nézők, mert annyira más, hogy az is elég, hogy nézd, itt ilyen egy buli. Erdélyből ennél sokkal többet kellene megmutatni, mélyebben kellene az embereket megérinteni. Ez nagy munka, ezt nem csak úgy oda kell vetni.” Ezek után a magam és talán minden követő nevében elmondhatom, hogy nagyon várjuk már azokat az erdélyi utazós vlogokat.

Szilágyi-Gál Mihály egyetemi adjunktus többek között az álhírek pszichológiai hátteréről és elterjedésük okairól beszélt a XII. Kommunikációs Napok szombati programjának nyitóelőadásán.

Az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének oktatója olyan esettel példázott a fake news jelenségre, amelyet megjelenésének idején még nem neveztek nevén. Az 1989-es felkelést említette, amelynek idején több romániai városban terjedt olyan álhír, amely szerint megmérgezték a vizet. A hírt nagy valószínűséggel a hadsereg egyik egysége indította el abból a célból, hogy visszatartsák a rendszer ellen lázadókat. A lakosságra hatással volt: komoly riadalmat keltett.

Szilágyi-Gál fontosnak tartja, hogy el tudjuk különíteni egymástól az álhír és a hamis hír fogalmát. Az előbbi olyan hamis információn alapszik, amelyet valaki szándékosan indított el, az utóbbinál pedig fennáll az esély, hogy emberi tévedésről van szó.

„Az álhírt nem lehet bizonyítani, viszont igazán cáfolni sem, mert olyan meggyőződésstruktúrán alapszik, amely nem a tények világához tartozik. Megcáfolhatják ugyan, de ettől az áltény jellege még nem változik meg az emberek fejében. Ezért szokták az álhíreket részben a pszichológia területén vizsgálni” – világított rá a jelenség egyik legfontosabb problémájára a szakember.

Szerinte olvasóként, újságíróként és kutatóként is érdemes elgondolkodni azon, hogy az adott hírt mi alapján lehet megkérdőjelezni. Nyilvánvalóan elsősorban a források számát, közeliségét és hitelességét kell ellenőrizni. Az úgynevezett tudományos szigor sokkal inkább jelen van a cáfolásra való törekvésben, mint az igazolásra való törekvésben, mert a hitelesnek és igaznak tűnő információt könnyen elfogadjuk. A hírnek viszont akkor van komoly igazságértéke, ha semmilyen úton, többszöri próbálkozás után sem tudunk cáfolatot találni rá.

Több oka van annak, hogy az elmúlt években elszaporodtak az álhírek. Az online kommunikáció egyik buktatója, hogy rengeteg hír és információ kerülhet be szerkesztés nélkül abba a térbe, ahol a szerkesztettek vannak, így sokan nem tudják elkülöníteni a kettőt egymástól. A kritikai idő hiánya is fontos tényező a nyomtatott és online tartalmak esetében egyaránt. A megosztás jelensége miatt dominálnak a nagyon rövid, kifejtetlen szövegek, hiszen a fogyasztók nagy része részletes olvasás nélkül járul hozzá egyes tartalmak terjesztéséhez, a média munkatársai pedig ehhez alkalmazkodnak. Gyakran nem hagynak időt a pontos ellenőrzésre és az esetleges cáfolatok keresésére.

„Az információ hálózati jellegére is érdemes kitérni. Az európai olvasó nem érzékelheti a személyes terén kívüli dolgokat, például azt, hogy mi a helyzet a Szíriából indult menekültáradattal, így nehezen tudja ellenőrizni az erről kapott hírek hitelességét” – tette hozzá előadása végén az elmondottakhoz az egyetemi adjunktus.