Mifolyikitt

Nem fájt, de azért jó sem volt

by Campus | 2017. 11. 23. | Nem fájt, de azért jó sem volt bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider |

Elmentünk beerpongozni, mi, Etelka és Zsófi, vagyis az ÁrPI.  Tudtuk, hogy esélyünk sincs győzni, de úgy döntöttünk, elsőévesként mindenben kipróbáljuk magunkat.

Amilyen nagy lendülettel léptünk be a Flying Circusbe, lelkesedésünk úgy szállt tova – hiszen miután feltették a karkötőket a kezünkre, elveszetten bolyongtunk a sötétségben. Sörszag és meleg, otromba, egymást lealázni akaró emberek voltak mindenhol. Átpréselve magunkat a hatalmas embertömegen (versenyzők és szurkolóik hada), a nagy kivetítőn megkereshettük nevünket, és asztalunk számát. De a kihívás csak most következett: el kell dönteni, melyik a hármas asztal?  Kérdeztünk, de választ senkitől sem kaptunk… Végül megtaláltuk.

Izgatottan vártuk a játék kezdetét legalább egy órán keresztül, és mikor a hangosbemondóban felcsendült „a hármas asztalnál várjuk az ÁrPi csapatát”, mi azt hittük, hogy készen állunk a játékra.  Az asztalnál álldogálva dobásainkat próbálgattuk, és vártuk ellenfeleinket. Meg is jött két „úriember”. Kezdettől fogva lenéző pillantásokat vetettek ránk.  Már csak néhány másodperc választott el a rajttól, amikor ráeszméltünk, hogy nincs ivópoharunk, amibe át kellett volna töltenünk megivandó sörünket.  Jeleztük a szervezőknél a hiányosságokat, akik erre nem éppen elvárásaink szerint reagáltak. Végül, nagy nehezen elkezdődött a játszma.  A nem sikerült kezdődobások után kő-papír-ollóval döntöttük volna el, hogy ki kezdje a játékot, ha nem mutattuk volna ellenfeleinkkel mindig ugyanazt a jelt. Így lányoké az elsőbbség alapon, elkezdtük a játékot. A játékot, ami csak számunkra volt játék, ellenfeleink szemében inkább komoly csata. Nevetgélve bénáztunk, szórakozva saját szerencsétlenkedéseinken, míg az ellenfél lenézően gúnyolódott, neveket kitalálva nekünk.

„Ügyelj a sörödre, nehogy lerakd, és úgy tartsd, hogy ne dobják bele a labdát, különben kiesünk” – figyelmeztetett Zsófi többször egymás után, miközben saját poharát az asztal szélére helyezte.

„Hol a labda? Én jövök!” – kérdezte Etelka. „Öööö, hoppá, itt a sörömben” jött a válasz, ami egyben jelezte, hogy számunkra véget ért beerpongos pályafutásunk.

A bajnokság után nem csüggedtünk, elhatároztuk, hogy a vereség ellenére szórakozni fogunk. Nem kellett sokat várnunk, hiszen a bajnokság után következett a buli, ahol mindenki együtt tölthette a maradék időt. Egy kis táncolás után átmentünk a Flying másik termébe, ahol meglepő módon még mindig beerpong volt. Letelepedtünk egy kis asztalka köré, és kíváncsian pillantgattunk a játékra, figyeltük a profik taktikáit. Ez így ment mindaddig, amíg össze nem szedték az asztalokat, és legnagyobb meglepetésünkre karaokepartit hirdettek. Kíváncsian vártuk a folytatást. Elindultunk egy frissítőért, és amikor visszaértünk, arra lettünk figyelmesek, hogy egy férfi nyelvét tördelve portugál rappet énekel. Mosolyra húzódott a szánk, és jóleső kacagással utat tört magának a bennünk rejlő érzés. Végiggondoltuk a nap történéseit, és megelégedve állapítottuk meg, hogy ennél jobban nem is alakulhatott volna. A vereség ellenére jól szórakoztunk, tapasztalatokat szereztünk, és a legfontosabb, hogy egész végig nevetgéltünk. A portugál zene után egy szerelmes dal következett, amit az egyik báros fiú énekelt el. Gyönyörű mély hangja bejárta a terem falait, csodálatos volt:  ámulattal az arcunkon hallgattuk végig.

Az éjszaka végére már fáradtan kullogtunk ki az épületből. „Milyen jó buli volt” – mondta Etelka, majd mindketten utunkra indultunk, mivel másnap politológia előadásunk volt, illetve lett volna.

 Balázs Etelka és Domokos Zsófia

További képekért katt ide.

„Ez az a hely, ahol a jó emberek találkoznak…”

by Vákár Zsanett | 2017. 11. 17. | „Ez az a hely, ahol a jó emberek találkoznak…” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Mifolyikitt,Slider |

Egy nappal hosszabb lesz és többek között díjnyertes felvidéki táncelőadással örvendezteti a nagyérdeműt a 14. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó november 23–25. között. Természetesen számíthatunk a megszokott gyermekprogramokra, kézműves tevékenységekre, és lesznek külön felnőtteknek szánt események is. Teljes cikk

Gálára készülnek a III. Legszebb Erdélyi Magyar Dal döntősei

by Sajtóközlemény | 2017. 10. 30. | Gálára készülnek a III. Legszebb Erdélyi Magyar Dal döntősei bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Egyéb,KultúrHaus,Mifolyikitt,Slider |

Harmadik alkalommal hirdette meg idén májusban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete a Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatot az erdélyi zenekarok számára. A pályázat célja a magyar nyelvű, saját szerzemények írásának és előadásának bátorítása. Teljes cikk

Torockó, ahol kétszer kel fel a nap

by Campus | 2017. 10. 22. | Torockó, ahol kétszer kel fel a nap bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Mifolyikitt,Slider |

Végre én is ellátogathattam Torockóra, és még ha nem is a Double Rise fesztiválra, amiről valamiért minden évben lemaradok, de elmehettem a médiatáborba, amit minden évben megszerveznek a BBTE Újságírás szak hallgatóinak. A tábor első napján felmásztunk a Székelykőre, amely eltakarja a felkelő napot, hogy az másodjára is előbukkanjon és felmelegítse sugaraival a kis falut. A túra elsőre kicsit nehéz feladatnak tűnt, de a csúcsra felérve elfeledtük minden fáradalmunkat, és csak csodáltuk az elénk táruló völgyet, amely ilyenkor, ősszel különösképpen festői látványt nyújtott. Jó érzés volt a kolozsvári forgatag után leülni, és csak bámulni a természetet, nem gondolni a stresszre, az egyetemre, a gondokra.   Teljes cikk

GO!-LYA-TÁ(J)-BOR

by Campus | | 1 | Egyéb,Mifolyikitt,Slider |

„Hahó, hahó,  felkelés, ki az ágyból gólyák”, „Gyerünk, gyerünk, nem fekszünk vissza”, “hiába húzod a fejedre a takarót, attól még itt vagy”, “5 kör futás bemelegítésként!” – visszhangzott péntek hajnali 2 órakor a másodévesek ricsaja az emeleti pincelakásokban Torockón, ahová gólyatáborba utaztunk, mi, elsőéves újságírótanoncok. Teljes cikk