Előkészítés, körülmények ismertetése:

Andalítóan szép zene szól a háttérben, közben a habos kávémat élvezem. Megnyitok egy üres word dokumentumot, és elkezdek írni. Nem jó. Törlök. Egy jó cím kellene. Gondolkodom, de semmi sem jut eszembe. Egy mondat, amit kiemelnék, valami gondolat. Semmi. Az előadás mozzanatait próbálom visszalopni az emlékezetembe. Megvan! Az utolsó mozzanat: a kivetítővásznon feketén fehérrel ez a szöveg ordított: MEG TUDOD CSINÁLNI!

Köszi Tvrtko ezt az életre szóló rivallót. És a másik több tízet, amit a tegnapi előadásodon megosztottál velünk. Most már tudom, hogy a csodák valóra válhatnak, hogy nem nekem a legrosszabb a világon, hogy mindent lehet, csak akarni kell. Köszi, hogy szavaiddal megerősítetted azt a nyolcszáz embert, aki végighallgatta előadásodat. De ne haragudj, én nem tapsoltam a végén, hiszen te mondtad, csak az tapsoljon, aki erősebbnek érzi magát. De hálás vagyok azért a mondatért, hiszen most már van címe az előadásodról szóló cikkemnek.

Tulajdonképpeni írás:

El kell ismernem, Vujity Tvrtko előadása igazi show volt. Jól megválogatott történetek, megfelelő hangnem, jó időben elsütött poénok, helyesen használt drámai szünet, retorikai kérdés, fokozás, túlzás. Az előadó igazi showmenként tudta belakni az Opera színpadát, a nézőket a székekhez bilincselte történeteivel, felépítette azt a közvetlen kapcsolatot, ami ledöntötte a színpad és nézőtér közti falat. És ez még mind azelőtt megtörtént, hogy elárulta volna azt, hogy székely vér is csörgedezik benne. (Képzeljük el, mi lett volna, ha ezt az előadás elején árulja el.)

Tehát a TV2 újságírója jól felépített diskurzussal készült. Előadása két felejthetetlen órát ígért, két olyan órát, amely alatt egy Föld körüli utazásra invitálj nézőit, melynek utolsó tíz percében biztonságosan visszaérkeznek a jelenbe. És Tvrtko tartotta magát ehhez. Sikertörténetei fonalán elindulva járhattunk Észak-Koreában, Szomáliában, Atlantában, Türkmenisztánban. Szemünk előtt váltak valóra Vujity álmai, ismerhettük meg példaképeit, büszkeségeit. A pokoli angyali történetei felkiáltójelként születtek meg és estek szét a sok fehér zsebkendőben, kicsordult könnyben, gondos jegyzetben. És így épült fel az újabb sikertörténet, hiszen Tvrtko szépen és precízen csavarta ujjai köré a közönségét, aki megbabonázva tartotta vissza lélegzetét egy-egy nagyobb hatásszünetnél. Minden próbálkozása célba talált. Tvrtko személye nőttön-nőtt.

Kezdtem azt hinni, hogy nincs tovább, hogy ezt már nem lehet fokozni. De ő bebizonyította, hogy lehet, mert mindig túl lehet lépni a határainkat (csak eléggé kell akarnunk). És ekkor következett a végszó, az utolsó vetítés, a dicsőség kis összefoglalója.

Ha nem jut eszembe az, hogy Vujity Tvrtko, a bátor, sokat látott és megélt riporter, fél a fogorvostól, minden szavát elhittem volna.

Gifek forrása: www.gifszinhaz.hu

Borítókép: www.facebook.com/Vujity Tvrtko official

Különleges ötlet született arról, hogy hogyan mutathatnánk meg Kolozsvár sokszínűségét. Na meg azt is, hogy szerintünk miért pont ez a világ közepe. (szerk. megj.)

A Radina KMA egyesület, a Tranzit Házzal és a KMDSZ-szel együtt úgy gondolták, hogy elvégeznek egy filmes szociológiai kísérletet arról, hogy „ugyanazt a dolgot mennyire különbözően, más aspektusokból tudjuk látni, ugyanakkor, hogy ez a sokszínűség hogyan tud egyetlen nagy képet alkotni, egyáltalán alkalmas-e erre.” A koncepció a következő: vesszük a mobiltelefonunkat, videókameránkat, fényképezőgépünket, vagy akármit, ami képes mozgóképek felvételére és készítünk egy pontosan 5 másodperces videót arról, hogy mit jelent nekünk Kolozsváron egyetemistának lenni. Szólhat ez a videó bármiről, de tudom ebben nem kell ötleteket adni nektek, mert minden egyetemista háztartás bőven rendelkezik nem 1×5 mp-nyi videóval, hanem ennél sokkal többel.

Fontos tudni azt is, hogy nincsenek technikai megkötések, játszhattok Lumière-es dít, kísérletezzetek bátran. Tehát ha megvan a videó, akkor november 30-ig küldjétek el a radiakma@gmail.com email címre, vagy töltsétek fel a Rakd össze Kolozsvárt! facebook oldalára. Ezután a szervezők majd egy egységes audiovizuális alkotássá –  film, performansz művészet és a kiállítás határait egybemosó – gyúrják ezeket a kis szösszeneteket.

A filmet december 12-én a  Tranzit házban berendezett konceptuális térben fognak bemutatni, több felületen vetítve egyszerre, azt a hatást keltve, mintha a néző egy galériát járna körbe. Mindehhez egy élő jam session adja a zenei aláfestést. Jha, a pályáázaton nem rangsorolnak, tehát a filmed biztosan viszontláthatod a Tranzit-vásznon. És, megint jha, ha szerencséd van, és kisorsolnak, nyerhetsz egy táblagépet is. Tehát, sztárságra fel. Kamera indul. Rec.

Kis ihletadó:

Tudtad, hogy 2015-ben, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosban naponta legalább két magyar vonatkozású programot is szerveznek Nekünk, kedves fiatal társaim? És hol maradnak még a román, angol, német, a nemzetközi programok?  Igen, én is fogtam már a fejem, mert nem tudtam hogyan fogok értesülni mindenről, hogyan tartom észben az időpontokat, helyszínt és a fontos tudnivalókat. De mindezekre a problémákra kínál megoldást a nemrégiben megjelent Madárles kiadvány, amely a Magyar Ifjúsági Központ és a Share Föderáció közreműködésével jött létre.

A kiadványhoz ezen felül pedig huszonkét szervezet közel száz programponttal járul hozzá, melyhez folyamatosan kapcsolódnak be újabb szervezetek és önkéntesek. A programok kategóriáját tekintve többféle csoportba sorolhatóak. Megtalálhatóak a kulturális jellegű, tehetséggondozási és szórakoztató programok, előadások, illetve fesztiválok.

Eddig 23 000 példányszám jelent meg az első Madárlesből, ezeket már most átveheted a különböző civil szervezetektől, intézményektől. De mindennek még nincs vége, hiszen a következő kiadásokhoz csatlakozhatnak újabb szervezetek, bővíthetik újabb rendezvényekkel a palettát.

Addig is barátkozz a kínálattal, végy egy jó szövegkiemelőt, láss munkának, szemerkélj, mert erőst színes és mozgalmas év vár ránk jövőre.

Kolozsváron beindult a KüFa. Küche Für Alle, azaz. Konyha mindenkinek. Kund Kolozsváron mesterizik, szobrász. Megjárta már Algériát, Iránt, de nem tudja, hogy mit ér ez az alba régiai galérián alvó valériád iránt. Jó na, ha Iránban nem is volt még, azért tényleg sok helyen megfordult a bolygón (Indonézia, Törökország, Örményország, Grúzia, Dél-Korea). S talán még azon kívül is. És most kitalálta, hogy Sebestyén Péterrel, aki állati jó séf, meghonosítják kies városunkban ezt a népkonyha cuccot.

És én itt megtaláltam, amit olyan rég keresek: a Közösségi Élményt. Ahányan voltunk, annyifélék, de mindenki mindenkivel szóba állt, és mindenki visszamosolygott mindenkire. Mindenki ismert mindenkit, még ha nem is találkoztak addig. Nem sok kicsi én volt, hanem egy nagy mi. Ó, azok a régi hippi kommunák. Őszi napsütés, a háttérben ilyen muzsikák.

Nagyon finom volt. A lencseleves, meg az ayran is. Lássuk a képeket, me’ többet mondanak ezer szónál.

Ha jövőben te szeretnéd ezt a bejegyzést (is) írni, akkor fontold meg s tégy eleget a felhívásunknak!

Jelentkezz Campus-szerkesztőnek: küldd el két írásodat a motivációs leveleddel együtt a campus.szerk@gmail.com e-mail címre, s mi gondoskodunk a továbbiakról. Naaagyon várunk téged a csapatunkba!