Vasárnap kiderült, hogy a nők nem viccesek. Nacsa Olivér Karinthy-gyűrűs humorista a Karc FM-nek adott interjújában elárulta a nagy titkot: a humor férfi szakma. Jóllehet a riporter kérdése nem erre vonatkozott. Nacsa azonban mégis felhomályosított bennünket ebben a témában.

Mi is történt pontosan?

A Bezzeg címet viselő magazinműsor múlt heti adásában Lentulai Krisztián humorista pályáról, politikai hovatartozásról, értékekről faggatta vendégét. Magyarország ismert nevettetője kedélyesen válaszolt mindenre: mesélt a Rádiókabaréról, a szakmai nagyokról, arról, hogy mi a baj a „balliberális” oldallal. A beszélgetés vége felé Lentulai játékra hívta Nacsát: neveket sorol fel, a vendég pedig reagál rájuk. Hofi Géza, Bödőcs Tibor, Verebes István, Gálvölgyi János. Egy bizonyos név előtt a műsorvezető megjegyezte: „remélem, ismered, nem mintha örömteli lenne, ha ismernéd”. Majd elhangzott Pottyondi Edina neve. (Pottyondi Edina a magyar humor és youtuber világ új üdvöskéje. Egyetemi tanulmányait az ELTE politológia szakán végezte, tagja volt a Momentum Mozgalom elnökségének. Ma szatirikus-ironikus videókat készít és telt házas stand-up comedy esteket tart.)

Érdemes megjegyezni, hogy az Edina előtt elhangzottakra mind egyszavas reakciók érkeztek. Nacsa azonban itt megtörte a mintát, és a következőt mondta: „A humor nem női pálya, nem női műfaj. Nem voltak sokan ebben a szakmában. Szerintem az emberek, a nézők kevésbe adnak egy-egy humoros mondatnak, gondolatnak nyomatékot, ha azt nő szájából hallják…”

A visszhang

A szexista kijelentés nagy port kavart mind a sajtóban, mind a közösségi médiában. Sokan felszólaltak, és részletesen taglalták, mi a baj a humorista véleményével. Többek között Péterfy-Novák Éva, Konok Péter és Vujity Tvrtko is kiállt a nők, a női humoristák mellett. Mígnem végül maga Pottyondi Edina is tiszteletét tette a beszélgetésben ötperces YouTube-videóval.

Edina rámutat a nyilvánvalóra: Olivér nem róla formált véleményt. Pusztán az ő neve hallatán érezte a késztetést, hogy pályatársait, a szakma kiemelkedő női képviselőit kicsit „helyre tegye”.

A főszereplő válasza

Nacsa Olivér szombaton még büszkén kiállt a mondanivalója mellett. Facebook-posztban reagált a felháborodásra. A bejegyzésben képet is mellékelt, amelyen kedvesével látható, a következő leírással: „A nagybetűs Nő! A szerelmem, a társam, a támaszom, mindennek az értelme! Aki tudja, hogy nálam jobban senki nem tiszteli és szereti a nőket, aki nem ért félre szándékosan, aki nem akarja hergelni az embereket, mert pontosan tudja, hogy mennyire tisztelem, szeretem, felemelem. Akivel békében és a legnagyobb boldogságban élünk! Mert mindenki ilyen nőről álmodik. Több mondanivalóm nincs.” 

A posztból Olivér azt sem hagyta ki, hogy szerinte igenis vannak női és férfi szakmák, szerepek, valamint hozzátette: „Ja, hogy ez nem píszí? Vállalom!”

Vállalta egészen másnapig, ugyanis vasárnap ismét billentyűzetet ragadott, és újabb bejegyzésben bocsánatot kért. Mint írja, nem volt lehetősége elmondani, hogyan váltak félreértelmezhetővé a szavai, illetve, hogy „sosem késő belátni, ha az ember hibázik”. 

Mindig, mindenhol halljuk, hogy vigyázni kell, mit, hol és hogyan mondunk. Pláne, ha közszereplők vagyunk és interjút adunk. Amely interjú kikerül az éterbe. És mindannyian tudjuk, hogy az internet nem felejt. Nacsa Olivér rálépett a gereblyére. Lehet, hogy a kínos paródiáit elfelejtik az emberek, a szexizmusát viszont egyhamar biztos nem.

Kép forrása: képernyőlvétel, Karc FM / YouTube

A cikk a 2023. április 12-ei számban jelent meg.

Miből lehet leginkább okulni, ha nem más tapasztalatából? A Babeş–Bolyai Tudományegyetem kommunikáció és közkapcsolatok szak eseménye, a SzaKszemle betekintést kínál a kommunikációs fiatal ballagást követő néhány évébe. Az előadás keretében a meghívott alumnik vetítik elő a résztvevőknek, hogy milyen lépéseket tettek az egyetem falainak elhagyása után, beszélnek kicsit munkásságukról, de diákéveikről is. A meghívott ezúttal Buryán Tünde, a Paprika Rádió műsorvezetője és Kolozsvár alpolgármesterének kommunikációs szakembere volt.

Családias hangulat uralkodott a szerda este nyolc órától kezdődött SzaKszemlén Buryán Tündével, aki mintegy bevezetőként először az egyetemre vezető útjáról mesélt. Már középiskolásként tagja volt diákszervezeteknek, majd később a Kolozsvári Magyar Diákszövetségnek. Elmondása szerint a siker egyik fontos eleme a gyakorlat, ha az ember már egyetem alatt is tevékenykedik a szakmában, így később könnyebb kitűnni munkakereséskor is. Ezzel együtt olyan tapasztalatcsomagot is kap a diák, amivel kicsit jobban átláthatja majd, hogy a szak bő keretében mi is passzol hozzá. Jelenlegi helyzetét hozta fel példának, lévén, hogy a rádió mellett Oláh Emesének, Kolozsvár alpolgármesterének a kommunikációs szakembere is. Ennek keretében a sajtóval való kommunikáció és a sajtóközlemények megírása a feladata. A rádiós műsorvezetés és a kommunikációs szakember szerepén kívül számos rendezvény szervezője is volt: copywriterként és közösségimédia-menedzserként is dolgozott, kampányokat tervezett, de a kommunikációs szakma más szegmenseibe is belesett.

A tapasztalt munkakörökön kívül olyan élményeket is megosztott, amikre szeretettel, olykor nevetve emlékszik vissza. Egyik legkedvesebb emlékeként például az állatorvosi egyetem szakkollégiumának brandépítését emelte ki. Az egyetem által kitűzött nagy elvárások ellenére is sikerrel zárult a kampány. Persze, olyan tapasztalatokat is felsorakoztatott, mint amikor fontos eseményen laptopfrissítés miatt a teljes prezentációja elveszett, de hozzátette, a kellemetlen dolgoktól el lehet és el kell vonatkoztatni, ha nem szeretnénk, hogy azok visszahúzzanak az életben.

Ezt követően Tünde előrevetítette, hogyan néz ki az átlagos munkanapja, hogyan osztja be az idejét. Elmondása szerint teljesen másak voltak egyetemistaként a napjai, mint a jelenlegiek. Míg anno délután vagy este kezdődött az élet, addig jelenleg 17.00 óra után nem tervez semmilyen munkával kapcsolatos programot, és a hétköznapokon csak nagyon ritkán jár ki ismerőseivel.

Bár a sok részből összetevődő szakmai élete olykor nehéz, és voltak már olyan pillanatok, amikor kiégésközeli állapotba került, végül is mindig összeszedte magát, aminek az oka szerinte az, hogy szereti, amit csinál és sikerült bevezetnie rendszert a mindennapjaiba. Szerinte az általa végzett szakmában hatalmas pozitívum, hogy számtalan a lehetőség, nincsen szűk keretek közé zárva az elhelyezkedés, bárki képes megtalálni a kommunikációnak azt az oldalát, amiben kényelmesen érzi magát. Ő a rádiózást tekinti fő munkájának. Hozzátette az előadása kezdetén elhangzott gondolathoz, miszerint tevékenykedni kell az egyetemi évek alatt a választott szakmán belül, hogy ő éppen brüsszeli szakmai gyakorlat révén került a Paprika Rádióhoz.

Kiegészítette azonban, hogy valóban jó, ha a szakmai gyakorlat adta lehetőségekkel él az egyetemista, de csak akkor lehet ténylegesen hasznosítani a tudást, ha az érdeklődés és a kitartás minden további nélkül ott van az emberben. Szintén személyes példával erősítette meg ezt az állítást, lévén, hogy a Paprika Rádióhoz is gyakran jelentkeznek szakgyakorlatra: az ott eltöltött négy éve alatt ő is találkozott számos gyakornokkal, szerinte egy részük nagyon ambiciózus és kíváncsi, másoknak inkább csak a szakmai gyakorlat elvégzését igazoló papír kell. A világjárvány alatt viszont különösen megsajnálta a diákokat, ugyanis csak videóhíváson keresztül tudták nekik megmutatni a stúdiót, így pedig nem sikerült átadni a rádiózás valódi élményét.

Lezárásképp kérdéseket lehetett intézni Tündéhez. Arra, hogy milyen alternatívákat tudna felsorakoztatni más foglalkozásokra vonatkozóan, ha nem a jelenlegit választotta volna, azt válaszolta, valószínűleg az állatorvosi egyetem mellett döntött volna, vagy valamilyen irodai munkát végezne. Ezt követően felmerült az a kérdés is, hogy mennyire lehet eredményesen két munkahelyen dolgozni. Tünde szerint nem sokáig, később mindenképpen csak egy dologgal szeretne foglalkozni. Arra a kérdésre, hogy a meghívott mit tart a legnagyobb hibának az elhelyezkedésben és ebben a szakmában, Buryán Tünde az őszinteség hiányát hozta fel.

Kép forrása: Facebook

A cikk a 2023. április 12-ei számban jelent meg.

„A fordító egyszerre élvezheti az olvasás és az írás örömét – hangzott el többek között ez a gondolat is kedd este a Planetariumban, ahol a Hervay Klub ismét irodalmi oázist teremtett az érdeklődők számára.

Az est középpontjában András Orsolya és Bertóti Johanna műfordítók álltak, a beszélgetést pedig Nánai Hanna és Péter Blanka moderálta, akik bevezényeltek bennünket a fordítói szakma ágas-bogas erdeje mélyére. Már a beszélgetés kezdetén kiderült, a meghívottak számos nagyon érdekes dologgal foglalkoznak a műfordításon kívül: András Orsolya életében a sok más mellett a filmfeliratozás, az akrobatika is megjelenik, Bertóti Johanna pedig dramaturgként, gyermekirodalmi költőként, de zenei előadóként is munkálkodik. Bár nagyon sok érdekes dolgot rejtegetnek ezek a szakmák, a beszélgetés kifejezetten műfordítói munkáikra lett kiélezve.

András Orsolya és Bertóti Johanna elénk tárták munkájuknak kis töredékét, az elhangzott művek java része a meghívottak fordításaiból tevődött össze, de Bertóti Johanna saját verseiből is hozott kis ízelítőt a jelenlévők számára. 

Orsi fordított műveit olvasva mindenki számára érezhető volt a választott szövegekben megcsillanó karakán feminista jellem. Meg is jegyezte, hogy abban az időben, amikor ezeket a műveket fordította, lázadó korszakát élte, ezért álltak közel hozzá az ilyen jellegű szövegek. „Csak egy nő vagyok, egy oldalborda, egy csontocska, egy szálkácska, ami a férfi torkán akadt” – hangzott el az általa fordított részlet. „Megtanultam úgy nézni a testemre mint aranybányára, de ettől soha nem éreztem magam gazdagnak, csak félni kezdtem a csákányoktól” – újabb mondat, ezúttal másik műből. 

Johanna is hasonlóképp kiválasztott néhányat a fordított munkáiból, de három saját versét is felolvasta. „Nyáron is fázom egyetlen fűtőberendezésem, elárvult szívem, lassacskán kihűl” – hangzik a Réteges öltözködés című versének utolsó néhány sora. „Olvas a ház, olvasnak a házban mind a lakók / együtt olvas a pókhálóban a légy meg a pók” – csenghetnek ismerősen Esti olvasás című versének sorai, hiszen Radnóti Miklós stílusának hatása nyomán íródott.

Kettejük kölcsönös jókedve megalapozta a hangulatot, nagy mosollyal, olykor el-elnevetve magukat adták át egymásnak a szót, és közben kendőzetlen őszinteséggel válaszoltak a feltett kérdésekre, például arra, hogy mely nyelveket használják leginkább a műfordításban, hogy mikor tekintettek először fordítóként saját magukra, és hogy mi az első emlékük, ami a fordításhoz kapcsolódik. 

Orsi elmondása szerint teljesen más, amikor idegen nyelvre és amikor az anyanyelvére fordít le egy-egy művet. A magyaron kívül a román, a német és az angol nyelvet használja a leggyakrabban a munkája során, és elárulta, hogy első fordítói emléke is német nyelvű ifjúsági regényhez fűződik. Megjegyezte, hatalmas lelkesedéssel vágott bele a feladatba és annyira komolyan vette, hogy még fordítói álnevet is kitalált magának. Emellett azt is kifejtette, ténylegesen azóta tekint önmagára fordítóként, amióta megjelent az első műve. Johanna ehhez hozzátette, ő például a román nyelvre nem tekint idegen nyelvként, de elismeri, a fordítói szakmában dolgozók legnagyobb előnye, hogy ilyen mélységekben kell belemélyedniük a nyelvbe, ezzel bővítve általános ismereteiket, színezve a világról alkotott képüket, ugyanakkor megismerik más nyelvet beszélő személy szemléleteit is. Rámutatott, ő főként román és kazah nyelvről fordít, és Orsihoz hasonlóan ő is azóta tekinti magát műfordítónak, amióta megjelent az első regény az ő fordításában. 

Számos kérdés felmerült a fordító és a szöveg közötti viszonyról. Orsi megjegyezte a témában, hogy mindenképp szükséges valamilyen szinten kapcsolódni a fordítandó szöveghez, mert csak akkor lehet jó munkát végezni. Ha nem is tudnak teljes mértékben azonosulni a szerzővel, mégis „kellenek kapcsolódási pontok”. Johanna rámutatott, hogy bár általában ő választja a fordítandó anyagot, voltak kivételek is, viszont eddig minden esetben tetszett az adott mű, aminek a fordítására felkérték. „Legnehezebb talán kötött verseket fordítani” – jegyezte meg, miután felolvasott egy listán kívüli versfordítást, amit kazah nyelvről magyarra fordított. 

Kitértek arra is, hogy miben nyilvánul meg a jó/rossz fordítás, melyek az ismérvei ezeknek. Orsi a szerző, a fordító és az olvasó közötti közvetett kapcsolat fontosságát emelte ki és azt, hogy neki mint kapcsolódási pontnak előtérbe kell helyeznie, hogy a fordítás egyidejűleg maradjon hű az eredeti szerzőhöz, üzenetét tekintve, tartalmilag megfeleljen az alkotásnak, ugyanakkor olyan stílusvonalon haladjon, ami a szerzőre is jellemző, és a fordított mű olvasói számára is különleges, élvezhető. Johanna, helyeselve ezt, azzal egészítette ki, miszerint fontos figyelni, hogy kellő mértékben birtokolja a fordító a célnyelvet, ismerje annak szófordulatait és ne fordítson le szó szerint semmi olyat, aminek az eredeti nyelven van csak értelme. A beszélgetés ezzel zárult, kiegészítésképpen két kérdést intéztünk a meghívottakhoz, akik örömmel válaszoltak:

„Nekem mindig az a kedvenc, ami épp aktuális” – kezdte a válaszadást Orsi arra a kérdésre, hogy az eddig lefordított művekből melyik számukra a legkedvesebb. Rámutatott, minden műben van valami, ami a hatalmába keríti, a nyelvezet vagy akár maga az ötlet, ezért ilyenkor teljesen átszellemül és belemélyül az adott szöveg világába. Ezzel szemben Johanna pontosan tudta, melyik általa fordított művet emelje ki. Elmondta, Florin Lăzărescu Zsibbadtság című regénye külön helyet kap a szívében a többi, számára szintén fontos mű mellett, majd azzal folytatta, hogy az is a siker mércéje lehet, ha már felkeresik a fordítót, hogy fordítson le további műveket, mert megtetszett a sajátos fordítói stílusa.

Kérdésemre azt is elárulták, hogy szerintük a fordító miben méri a sikerét. Johanna úgy fogalmazta meg: „Talán abban, hogy mennyire marad meg a nyitottsága és kíváncsisága más szövegek irányába” – kiegészítve azzal a gondolattal, fontos, hogy a fordító mindig érdeklődjön és keressen újabb és másabb szövegeket, amelyekkel dolgozhat.

„A fordításban a saját nyitottságunkat és alkalmazkodóképességünket gyakoroljuk” – fejtette ki Orsi is a véleményét a kérdés kapcsán, majd hozzátette: számára az is fontos, hogy kapjon visszajelzést az olvasóktól, bár ez nem közvetlen módon történik. Megosztotta azt az emlékét is, amikor az egyik budapesti könyvtár polcán felfedezett egy kötetet, amelyet ő fordított, és ez nagyon nagy örömmel töltötte el. „Az számomra hatalmas sikerélmény volt, hogy az emberek leveszik a polcról, lapozgatják vagy akár beleírnak a lapszélbe” – tette hozzá, kiemelve, hogy az ilyen kicsi visszacsatolások is rengeteget számítanak.

A képet készítette: Tamás Zsófia

A cikk a 2023. április 12-ei számban jelent meg.

A kolozsvári diákélet velejárója az éhezés, amire legtöbbször a megoldás a rendelés, hiszen a lusta diáknak nincs mindig kedve elmenni a boltba. Tekintve, hogy a kincses város kincse mára már abból áll, hogy nagyon drága minden, ezért sokszor többet is elköltünk a rendelésekre, mint amennyit kellene.

A cikkben összehasonlítjuk a két legnagyobb futárcég szolgáltatásait és árait, lássuk, hol kell kevesebb pénzt „kidobni” a láthatatlan költségekre, amelyek abból állnak, hogy a termék árának akár a másfélszeresét ki kell fizetnünk csak azért, mert házhoz rendeltünk. 

A versenyzők

A Tazz (amely az eMAG ételfutár-alkalmazása) és a Glovo (amely „felfalta” a Foodpandát, miután azt a tulajdonosai eladták) kerül szemügyre. Ezek Kolozsvár legjei a futárkodás szempontjából. A Glovóról mindenképp fontos megjegyezni, hogy 2020-ra megötszörözte a bevételét az előző évhez képest. Vele szemben a Tazz 2020-ra tízszeresére nőtt 2019-hez képest, és hétszer többet keresett, mint egy évvel korábban – minden bizonnyal a világjárvány is hozzájárult ehhez a fejlődéshez. 

Ezek mellett jelen van még a Bolt Food, ami bár kisebb, de szintén több mint 50 százalékos növekedéssel dicsekedhet a fentebb említett időszakan. A Bolt Food kínálata azonban eltér kissé az előző két alkalmazástól, és van még hová felzárkóznia. Ennél pedig még kisebb a Bringo, amelyen keresztül csak bevásárolhatunk. A többi cég pedig mind kivonult Kolozsvár vad gyorskajadzsungeléből, ilyen volt a Takeaway, az Uber Eats és a Foodpanda.

Mérkőzés a pénztárca és a rendelés között

Mindkét alkalmazásban kiválasztottam a McDonalds McChicken maxi menüjét, ami 30,10 lejbe kerül. A Glovo 10 lejért hozza el nekem, erre pedig rászámol 1 lej kezelési költséget. A Tazz is hasonlóképp jár el a kezelési költséggel, és mivel a rendelésem nem éri el a 40 lej minimumot, még 6 lej pluszköltséget számol fel az előbbi, az utóbbinál pedig figyelmeztetés nélkül a házhoz szállítás összege 15,50 lej lesz. Ezzel pedig a Glovo végösszege 47,10, míg a Tazzé 46,60 lej lesz.

Amennyiben veszem a fáradságot, hogy elsétáljak én a Mekibe, akkor csak 27.70 lejembe fog kerülni az étkezés. Tehát azért, hogy ezt elhozzák nekem haza, szinte a kétszeresét kell kifizetnem úgy, hogy a haza rendelt menü már önmagában 2,40 lejjel drágább. 

Ezt a taktikát – tehát a házhoz rendeléses pluszt – máshol is alkalmazzák, leginkább a Madónál tűnt fel. A burgermenüjük 20,29 lejbe kerül, amennyiben helyben vásároljuk, a Tazzon és a Glovón pedig 32 lejbe, ami egy ideje nagylelkűen le van árazva 22,39 lejre (ez esetben a Tazznál 7,5 lej a szállítás, a Glovónál pedig 9 lej.) Ezt persze más termékeikkel is elművelik. Ami viszont nagyon humoros, hogy a Madónál lehet rendelni a saját weboldalukon is, ahol pedig a bolti áron számlázzák a kaját. 

Abban az esetben, ha hiányzik valami a rendelésből, azt bármikor lehet jelenteni a segítőkész ügyfélszolgálatosoknak, akik a hiányzó termékek árát vagy csak náluk felhasználható utalvánnyal térítik meg, vagy, ha mindenképp a költség visszatérítéséhez ragaszkodik a vásárló, akkor egy hét alatt visszakapja az összeget. Az utóbbi opciót azonban nem igazán szeretik híresztelni. 

Összegzésként, nagyon könnyen becsapódhatunk ilyen jellegű rendelés esetén, és rengeteg pénzt kifizethetünk, mit sem sejtve. Lehetőségként még van a Bolt Food, ahol a szállítási költségeket a távolság alapján számolják. Továbbá számos kedvezmény van sok étteremben, valamivel reálisabb árakkal dolgoznak. De a legbiztosabb még mindig az, ha nagy bevásárlást tartunk, és mi magunk készítjük el a kaját, akármennyire lusták is legyünk. Vagy, ha minden kötél szakad, sétáljunk el a legközelebbi gyorsétteremig, a séta segít leadni utána a fölösleges kalóriákat.

Kép forrása: YouTube/Marius Mariusică

Sir John Everett Millais, angol festő és illusztrátor már gyerekkorában ügyesen mozgott a festészet világában. Ő volt a legfiatalabb művész, akit valaha is felvettek a Royal Academy Schoolsba, mindössze tizenegy évesen már ott tanult. Tehetségének köszönhetően rengeteg díjat nyert el műveivel, ezúton igen nagy hírnévre tett szert Angliában.

Dante Gabriel Rossettivel és William Holman Hunttal hozta létre Millais a Preraffaelita Testvériséget (Pre-Raphaelite Brotherhood, PRB) 1848-ban, fellázadva az akkori kortárs akadémiai művészeti oktatás ellen, ami állítólag erkölcsi komolyságot, őszinteséget képviselt, de ők unalmasnak, mesterségesnek találták. Számukra az ideált a Raffaello előtti művészet, a toszkánai festők alkotásai jelentették.

Az angol festő ugyan a romantika korában élt, de a Preraffaelita Testvériség elvei miatt festményeinek egy részére inkább a reneszánsz stílus jellemző. Ide tartozik Ophelia című műve is. A reneszánsz festészetre jellemző az általános szépség megjelenítése, a részletesség, az érzelmek átadása az arckifejezéseken és a testtartáson keresztül. A festményen az apró részletek kidolgozottsága szinte azonnal feltűnik. A természet illusztrálásához használt erős zöld színek visszaadják a természet szépségét, egyediségét, valamint hangsúlyozzák a sápadt, ezüst ruhában lévő nőalakot is.

Fontos megemlíteni William Shakespeare Hamletjét, hiszen ott ismerhetjük meg Opheliát. John Everett Millais azt a jelenetet ragadja ki a műből, amikor Ophelia beledobja magát a vízbe, majd hagyja, hogy a nehéz ezüstruhája a mélybe húzza – mivel Hamlet végzett édesapjával. James C. Harris esszéjében arról is olvashatunk, hogy maga a köznép nem tudta egyértelműen eldönteni a drámában, hogy a lány halála baleset vagy öngyilkosság volt, így az sem volt számukra egyértelmű, hogy keresztény szertartás szerint el lehet-e temetni Opheliát vagy sem. Ez az apró részlet azért érdekes, mert hasonlóképpen járt Elizabeth Siddal, a nő, aki John Everett Millais modellje volt ehhez a festményhez.

Több festőnek volt a múzsája Elizabeth, aki később Dante Gabriel Rosetti jegyese lett. Siddal súlyos ópiumfüggőséggel küzdött, első gyereke születése után pedig túladagolta magát. Amikor jegyese megtalálta a holttestét, elégette a levelet, amit a nő hagyott hátra neki, annak érdekében, hogy keresztény szertartás szerint kísérhessék el utolsó útjára.

Az angol festő nemcsak Ophelia alakját dolgozta ki részletesen, de magát a környezetet is. Talált egy olyan helyet a természetben – a Hogsmill folyót –, amit el tudott képzelni William Shakespeare művében a leírások alapján. Napi tizenegy órát festett a parton. Ez számára egyáltalán nem volt kellemes élmény, Thomas Combe-nak írt levelében többek között ezekről számol be: „(…) Megfenyegettek, hogy bíróság elé kell állnom szántóföldi birtokháborítás és a széna esetleges megsemmisítése miatt. (…) Annak is fennáll a veszélye, hogy a szél a vízbe fúj, és bensőséges kapcsolatba kerülök Ophelia érzéseivel, amikor a hölgy sáros halálába süllyedt. (…) Egy kép megfestése ilyen körülmények között minden bizonnyal nagyobb büntetés lenne egy gyilkosnak, mint az akasztás.” Még ha a körülmények nem is kedveztek a művésznek, sikerült precízen, realisztikusan megfestenie a folyót, illetve annak környezetét. 

A festmény domináns színe a zöld, ami egyfajta megnyugvást, kiegyensúlyozottságot, virágzást sugall, szinte vidámmá is teszi a képet, amíg észre nem vesszük a folyóban fekvő nőt. A barna színek földiességet, erősséget, a környezet rusztikusságát emelik ki, harmóniában a zöld árnyalataival. A háttérben kidőlt fa és sűrű növényzet zárt teret idéz, annak ellenére, hogy a folyó a szabadban található. Ezekkel együtt a moha és a nád keretet ad Opheliának, valamint kiemeli őt a mély, feketésbarna folyóból. John Everett Millais a virágokra is kifejezetten nagy hangsúlyt fektetett, olyan növények veszik körül Ophelia testét, amelyeknek fontos metaforikus jelentésük van: William Shakespeare is megemlítette a műveiben, valamint leírják a lányt, az életét, a sorsát. A viktoriánus emberek számára ezek a metaforikus jelentések egyértelműek voltak: a margaréta a lány ártatlanságát szimbolizálja, a csalán a fájdalmat. A szerelmet és a szépséget a rózsa eleveníti meg, a hűséget, tisztaságot és az ifjú halálát az ibolya képviseli. A lány, illetve a ruhája nincs erős színekkel kidolgozva, az élénk természethez képest sápadt, tökéletes kontrasztban van az erőteljes háttérrel. A fehér szín a tisztaságot jelképezi számos kultúrában, ezek mellett jelentheti az egyensúlyt, nyugalmat, semlegességet. Mindezek mellett Ophelia arca nem fejez ki szomorúságot, dühöt vagy bármilyen más érzelmet – amit érezne az ember egy szülő elvesztésekor –, inkább mondható kísértetiesnek, az látszik rajta, hogy elfogadta sorsát, várja halálát. A lány még lebeg a vízen, karjai ki vannak nyújtva. A ruháján látszik, hogy nagy súlyú és lassan a víz alá húzza, a vékonyabb rétegek még lebegnek a felszínen vele együtt. John Everett Millais a lebegő lányt is megfontolt precízséggel festette meg, modelljének, Elizabeth Siddalnak órákon át langyos vizű fürdőkádban kellett feküdnie, amit gyertyákkal próbáltak melegen tartani. Egy alkalommal komolyan le is betegedett a kihűlt vízben. A modell édesapja rettentően mérges volt, perrel fenyegette az angol festőt, amennyiben nem fizeti ki a lány egészségügyi ellátását.

A kép hangulata nem egyértelmű. A botanikus, mesébe illően megfestett természet elgyönyörködteti a nézőt, Ophelia megjelenése is szépséges, törékeny nő képét tárja elénk. Amennyiben a néző tisztában van Ophelia történetével, illetve a sorsával, már másképp tekint a festményre, egyfajta melankólia, mélabús hangulat jelenik meg.

Millais egyik legikonikusabb festménye az Ophelia, remek példa bemutatni a Preraffaelita Testvériség munkásságát, ideológiáját, képviselőik a romantika korában visszavágytak a reneszánszba: festményeiken a részletesség, általános szépség, perspektíva és térbeliség, testtartások, lélektaniság egyaránt fontos szerepet kapott. Noha a körülmények sokszor nem kedveztek az angol művésznek, de remekművet hagyott hátra az utókor számára.

Kép forrása: ART IN CONTEXT