Noha eltelt már karácsony, az ünnepi hangulat, a meghittség és a finomságok sokasága legalább szilveszterig velünk marad. Lassan kezd elfogyni a töltött káposzta, a bejglinek már csak a sarkai maradtak meg, a krémes sütemények kissé száradtak, de csak ezután jön a szaloncukorszezon. Hacsak apa vagy a gyerekek le nem ették az összeset a karácsonyfáról, és már csak az üres csokipapírok lógnak az ágakról.

Belegondoltunk már, hogy milyen jelentésekkel bírhatnak a szalonképes cukorkák? Általában minden háztartásban megvannak az örök kedvencek, vagy csupán megszokásból veszik évek óta ugyanazt az ízesítést. Esetleg ugyanazt a néhány ízesítést. Te mégis minden alkalommal a piros papírba csomagoltat választod. Eláruljuk neked: nem véletlenül! Nézzünk hát néhány ismertebb csemegét, és főleg azt, mit árul el rólunk tudatos vagy véletlenszerűnek vélt szaloncukor-választásunk.

Rumos szaloncukor

Valószínűleg gyerekként a kedvenc ínyencséged a ROM csokiszelet volt, melynek rumos ízvilága a mai napig visszakalauzol a felhőtlen mindennapokba. Menekülsz a feladatok és a kötelességek elől, legalább egy nap erejéig szeretnél újból gyerek lenni. Barátaid körében mindig derűs vagy.

Epres/meggyes szaloncukor

Válogatós vagy. Szüleidnek nehéz dolguk volt veled gyerekként, mivel csak lekváros kenyeret szerettél volna enni egész nap, minden étkezéskor. A tárkonyos krumplileves vagy a rántott hús már nem volt annyira csábító számodra. Talán a mai napig szeretsz válogatni, de emiatt megfontolt vagy, mindent legalább kétszer átgondolsz.

Tejcsokis szaloncukor

Félsz kipróbálni új dolgokat. Mindig szeretnél ahhoz ragaszkodni, amit egyszer már kipróbáltál és nem származott bajod belőle. E félelmed miatt lehet, hogy mások számára unalmas embernek tűnsz, bár erről szó sincs. Néha azonban nem árt új dolgokat kipróbálni.

Pralinés szaloncukor

Kifinomult ember vagy, viszont nehezen adsz mások véleményére. Meggyőződésed, hogy úgy van jól a világ, ahogy te látod, de emiatt sokszor kerülsz bajba.

Karamelles szaloncukor

Kiskorodban sok időt töltöttél a nagyszüleiddel, és valószínűleg mai napig jó kapcsolatot ápolsz velük. Számodra érték az emberi kapcsolatok fenntartása, és igyekszel mindenkinek a kedves oldaladat mutatni.

Zselés szaloncukor

Határozott és akaratos vagy, nehezen tudsz engedni. Gyerekként mindig megküzdöttél a testvéreddel, barátaiddal vagy unokatestvéreiddel a zselés szaloncukorért – mivel szinte mindenkinek az a kedvence –, és általában te nyertél. Ha áthúzták a számításaidat, akkor elborult aggyal, maximalizmussal és kifinomult ravaszsággal ötletelted ki a bosszút és a visszavágót. És ezt csinálod most is.

Kókuszos szaloncukor

Éhezel a kalandokra, extrovertált személyiség vagy. Törekedsz nyitott szemmel felfedezni a világot, és nem félsz bevállalni kockázatos helyzeteket. A baráti köröd vakmerőnek tart, azonban könnyen átesel a ló másik oldalára.

Fekete csokis szaloncukor

Már általános iskolában kezdtél úgy gondolkodni, mint egy felnőtt, nagyon hamar lekomolyodtál. A racionalizmus vezérel téged, a legnagyobb ambícióval szeretnéd meghódítani a világot. Emiatt sokszor elfelejted élvezni az életet.

Gluténmentes szaloncukor

Szüleid valószínűleg szigorú étrendet követnek, így az egész család diétázik. De pont emiatt könnyedén alkalmazkodsz, nagy empátiával rendelkezel. Nem tudsz nemet mondani senkinek, ebből kifolyólag pedig olykor túlvállalod magad. Ilyenkor feszült és ingerült vagy, de végül mindig sikerül eleget tenned a kéréseknek.

Laktózmentes szaloncukor

Nagyon problémás gyerekkorod volt, és ez visszaköszön a mindennapokban. Napi szinten akadályokba ütközöl, amelyekkel nehezen tudsz megküzdeni. Sokszor tévedsz, azonban amint összeszeded a határozottságod és a bátorságod, képes vagy felülkerekedni a kihívásokon. De ez időbe telik.

Glutén- és laktózmentes szaloncukor

Hát, igen, van ilyen is… Ritkán jönnek össze jól a dolgok számodra, azonban igyekszel optimista maradni a kilátástalan helyzetekben. A barátaid számíthatnak rád, kész vagy mindent feláldozni értük. Jól tudsz titkot tartani, viszont az idő elteltével egyre jobban nyomják a szívedet a ki nem mondott szavak.

„Ez egy mocskos játék.” „Senki nem tudja a teljes igazságot. Mi tudjuk a teljes igazságot” – hangzik el Harry herceg szájából a Harry & Meghan című „dokumentumsorozat” első előzetesében. A Sussex-páros a 2020-as „Megxit” óta interjúkat ad, podcastot indít, produkciós céget hoz létre és mindezek előtt, után és közben az igazságot akarja a nagyközönség elé tárni. Nézzük, mennyire sikerült ez a Netflix második legnézettebb szériájában.

A már elhíresült Oprah Winfrey interjú óta az étert ellepték a találgatások, hogy vajon mikor és hogyan tér vissza a képernyőkre a hercegi pár. Sokan számítottak dokumentumfilmre/sorozatra, ennek első egysége december 8-án debütált is a Netflixen. Ezzel pedig rá is kanyarodhatunk az első problémára: ez nem dokumentumsorozat. Legalábbis nem teljesen és nem úgy, ahogy az egyszeri tényalapú sorozatkedvelő elvárná. Világosra, tökéletesre és gazdagra exponált felvételek és mind a párhoz közel álló/fizetett megszólalók tarkítják az első három részt.

Bár nekem szimpatikus Harry és Meghan aktivizmusa és kiállása bizonyos társadalmi ügyek mellett, sőt visszalépésüket sem tartom ördögtől valónak, néhány pontján a sorozatnak mégis azt éreztem, hogy én ezt nem tudom tovább nézni. Fahéjas cukorban megforgatták, csokival leöntötték és egy kis kókuszreszelékkel is megszórták a három részt, mielőtt a nézők elé került volna. Szerelmük valódiságát és megismerkedésük történetét egy pillanatig sem akarom vitatni, hiszen az szemlátomást igaz és hiteles. Azt sem akarom kétségbe vonni, hogy Sussex hercegnéje nem tudott mit kezdeni a királyi családba tartozás kötöttségeivel és a paparazzihadak veszélyével, mert Diana hercegnő tragikus esete óta tudjuk, hogy ezek az emberek nem ismernek lehetetlent. Ezenfelül a rasszizmus és az angol gyarmatosítás kérdéskörét tényekre alapozva, hitelesen, szakértők megszólaltatásával mutatják be és párhuzamot vonnak a Meghant ért atrocitások és a fajgyűlölet között. Ez mind rendben van, hiszen a brit rasszizmus soha nem látott méreteket képes ölteni, akár az uralkodócsaládon belül is. Mindezen szükséges és szépen tálalt szálak azonban nem elegendőek ahhoz, hogy – számomra – a sorozatot megmentsék.

Mindig visszatetszőnek érzem és dühít, amikor valaki a magánéletét, a beleegyezésüket adni és a nyilvánosság erejét felfogni nem képes gyermekeit és intim pillanatait váltja hírnévre és teszi pénzzé. A dokumentumnak csak jóindulattal nevezhető sorozat elkészültéig a hercegi pár foggal-körömmel védte Archie és Lilibet identitását és gyermekkorát, hasonlóképp a saját magánéletüket. Elmondásuk szerint a visszalépés egyik oka is az, hogy normálisabb, nyugodtabb életet akarnak a gyerekeiknek és önmaguknak. Ehhez képest a sorozat első fele érdekes módon hemzseg az intim felvételektől, amelyeket Harry és Meghan önként lefilmezett és dollármilliókért átadott a készítőknek, a két gyerek minden második házi, telefonos felvételen rajta van. Magyarán, felrúgtak olyan kardinális elvi kérdéseket, amelyektől a közönség hitelesnek és emberinek látta, érezte őket.

Vizuális megvalósításában a sorozat igényes és minőségi, azonban a tökéletesség látszatát keltő hátterek és felvételek életszerűtlenek, Meghan helyenként túljátssza magát, és erőszakosan akar szimpatikus lenni, csak ezt Harryvel épp elmulasztotta előre közölni, egyes jelenetekben III. Károly kisebbik fia maga is szemlátomást megrökönyödik felesége alakításán.

A második szakaszban, az utolsó három részben láthatjuk a pár esküvői előkészületeit, a ceremóniát, hosszasan kitérnek Meghan apjára, aki az esküvő előtti periódusban nagyon sok pénzért adott el képeket és állított valótlanságokat a bulvársajtónak. Tovább taglalják a brit rasszizmus, a média kérdéskörét, bemutatják a hercegné vetélését, a sorozat pedig festői családi felvétellel ér véget. A Netflixen december 15-étől látható ezen második adag egyáltalán nem sikerült kevésbé cukormázasra. Számomra a legfelháborítóbb a riporter jelenléte. Azon túl, hogy hitelességet sugalmazni hivatott felbukkanása erőszakkal nyomná le torkunkon a sorozat dokumentum jellegét, a riporter – akinek a nevét sehol nem találtam meg széles e világhálón – egyszer sem teszi fel a kínos, ám annál égetőbb kérdést: nektek, kedves Harry és Meghan, mi a felelősségetek, szerepetek ebben a cirkuszban? Persze, elfogadhatatlan, amit a bulvársajtó és a királyi család bizonyos tagjai produkáltak, de ti hol vagytok ebben az egészben? Nem, nem akarok áldozatot hibáztatni, hiszen az őket ért atrocitásokat nem lehet elvitatni és kétségbe vonni. Mégis, az ember, a néző elvárja, hogy a személyek, akikről a sorozat készül, kerüljenek olyan helyzetbe, kapjanak olyan kérdéseket, amelyek kapcsán muszáj bevallaniuk, hogy ők sem tökéletesek. És valahol itt fogható meg a sorozat legnagyobb hibája: bár mindannyian tudjuk, hogy ami a sussexi párral történt, szörnyű és senki nem érdemel ilyesmit, mégsem bírunk sajnálattal viseltetni irántuk. A dokumentumfilmek, sorozatok általában oda futnak ki, hogy megértessék az összefüggéseket a nézővel, és empátiát, együttérzést váltsanak ki az áldozatok iránt. Itt azonban, a tökéletes díszletben tökéletesen leforgatott tökéletes szerelmespárnak ez nem sikerült. Talán majd legközelebb, amikor nem a tökéletesség lesz a cél, hanem valóban a „teljes igazság”.

Kép forrása: Sky News

Fehér, fekete, narancssárga. Jó, rossz, és valahol a kettőtől távol ott az ember az örömben, keserűségben, elszenvedett sérelmekben és a múltnál kellemesebb jövőben. A Csaknekedkislány harmadik lemeze ilyen színekben és tematikákban jelent meg idén, kiegészítve két albumból és két középalbumból (EP) álló diszkográfiájukat. A tánczenekar megmarad az alternatív rock és indie vonalnál, laza érzelmi hullámvasúttal erősítve repertoárját.

A 2022-es album CSNK néven jelent meg novemberben. Ezzel a rövidítéssel sokszor hivatkozik magára az együttes; az általuk forgalmazott termékeken is megjelennek ezek a betűk, ezután pedig a legújabb, tizenegy zeneszámból álló albumjuk is a név viselőjévé válik. Nem ez az első eset a zeneiparban, hogy egy banda „önmaga után kereszteli” alkotását (megtette ezt korábban a Metallica, Gorillaz, The Clash és még sorolhatnánk). Az efféle címadás arra engedi következtetni a hallgatót, hogy a zenekar egyféle ars poeticaként tekint az illető albumra.

Ha ez igaz, akkor elkönyvelhetjük, hogy a Csaknekedkislánynak szelíd hangulatingadozásai, feldolgozatlan (családi) traumái, gyermeki boldogsága és mély, sokszor mélabús világnézete van. Ami bármilyen lelombozóan hangzik, zenekar és album esetében pezsdítően is hathat.

A CSNK első száma a Harag. A dal szövegileg oldottabb, mint amire a címből következtetnénk, a zenében viszont megmarad az érzelemmel járó energiatöltet, miközben Csepella Olivér erős szabadságvágyat énekel meg Szalai Anna kíséretében. Az albumon később még felcsendül ez az egyedi, kicsit folk, de mindenképpen underground hangzású női hang A Gólyában ma este című szerzeményben. Eddig ez az egyetlen dal a lemezről, amihez a YouTube-on videóklipet találhatnak az érdeklődők, valamint ez az album leghosszabb zeneszáma. Az alternatív zenére olyan szöveg épül, aminek fogalomköre erősen kapcsolódik a magyar szocializmus kései időszakához – megemlítik benne Marxot, felbukkan az elvtársak fogalomköre, a táncparketten pedig éppen „egy demszoc meg egy szocdem” talál egymásra. A Gólyában ma este azért is számít különösnek ezen az albumon, mert amikor az ember rászánja fél óráját a CSNK végighallgatására, érzi, hogy a többi felvételhez képest ez a dal nem illeszthető az eleddig megalkotott atmoszférába.

Ez a bizonyos hangulatvilág olyan közeg, amelyben az énekes régi, részben homályosan ábrázolt traumák és a jelenlegi, boldogabb élet elemeit osztja meg a hallgatókkal. A lemez második dalában, az Aki élni akar című számban hallhatjuk a sorokat, amelyek szerint „Felnőttél. Vagy hogyha nem, senki nem vár meg téged” vagy „Hogyha sírok, úgy szeretem magam, ahogy senki más”. Ezek a mondatok tipikusan olyan helyzetekre utalnak, amelyekben az élet elszenvedői a szomorúságban érzik magukat igazán otthon, valószínűleg azért, mert korai tapasztalataik ilyen kedélyállapotba passzírozták őket. A zene címe a szövegben kiegészül, rámutatva a sors igazságtalanságára – „Aki élni akar, meghal, aki meghalni, az él” –, a dallam pedig lendületes létbizonytalanságban ringat.

A halál motívuma a CSNK hatodik számában tovább fokozódik. Címe: Nincs itt, és ezzel nagyjából el is mondtunk mindent, amit kellett és lehetett. A dalszöveg ekképp árnyalja a mondanivalót: „Könnyen mondom, meghalt. Én tényleg nem tudom, az mit jelent.” Ez a dal nem annyira az elmúlást, mint olyant, vagy a halál mibenlétét taglalja, hanem az eltávozott személy utáni hiányérzetet és a hátramaradt értetlenségét a helyzettel szemben. Az élénk dallam és a felsorolásból álló verzék nem engedik a hallgatónak, hogy belesüppedjen a szomorúságba, mégis, a szöveg és a ritmus együttese hamar elérzékenyítheti az embert.

Az élet árnyoldalán maradva szót kell ejtenünk a Megérdemlem című szerzeményről. Ez a lemez legrockosabb zenéje, amivel az amúgy indie és alternatív stílusban játszó banda az erőteljes érzelmeket akarhatja kifejezni. Abból a létélményből kiindulva, hogy „Apám néha megvert, nagyon erős ember. Nem baj, mondom, nem baj, én neki drukkolok. Így aztán már ketten ütünk apámmal engem, kicsit legalább én is győztes vagyok”, eljutunk a várható következményekig, amelyben a szöveg elbeszélője bármit kapjon az élettől, úgy érzi, rászolgált, akár pozitív, akár negatív az élmény.

Valamiféle feloldódást a Pánik végén kapunk, ahol az énekes útjára bocsátja a félelmet. A zenére egyfajta lüktetés jellemző, és amíg a szövegben szereplő egyén eljut arra a szintre, hogy elengedje az alaptalan pánikot, szorongás gyötri. Ezt többek közt úgy fejezi ki, hogy: „A félelem, mint a rák, nem fékezi meg magát, az övé, ami lakatlan, ami nem az enyém magamban” – ezzel is kiemelve, milyen védtelen az ember az élete és önmaga fölötti kontroll nélkül.

Az albumban megfogalmazott keserűségeket az utolsó zeneszám egységesíti és bibliai hasonlattal keretezi. Az Ábrahám és Izsák javarészt a fiú szemszögéből illusztrálja a pillanatot, amikor apja késszorító keze még a levegőben van, kijelentve, hogy „Ki ilyet kér, nem Isten, ki megteszi, nem ember”. A dallam melodikus, de a zenét igazán emelkedetté a Song Factory Kórus háttéréneke teszi. Megkockáztathatjuk, hogy ez a legmaradandóbb alkotás a Csaknekedkislány új albumán.

Olyan zenét is szolgáltat a CSNK-album, amelynek szövege nem igyekszik az emberi lélek mélységeiben alámerülni, ezzel a dallamra, ritmusra, énekhang és zenei hangzás kölcsönhatására helyezve a hangsúlyt. Ilyen a Házasság az élet apró örömeivel, a Szó a maga blues-rockra hajazó stílusával, a Tavasz, amelynek elbeszélője fél lányokhoz közeledni vagy a Kávézóban, amelyben három szempár cikázó pingpongjátékának vagyunk fültanúi olyan intro után, ami kísértetiesen hasonlít Roy Orbison Pretty Woman slágerének kezdetéhez.

Az album szerkezeti felépítése, a zenék sorrendje nem véletlenszerű. A Haraggal nyitányként először csak az indulatokat fejezi ki különösebb háttérinformáció nélkül, aztán egyre merészebben elevenedik meg előttünk az érzelmek és a szorongás oka és okozata. Néhány oldottabb életjelenettel fűszerezve alakul ki a hallgatóban a szorongó személy létállapotának képe, egészen a hetedik dalig (Pánik). A következő három dalban szusszanásnyira megfeledkezhetünk a múlt és zavart lelkiállapot kísérteteiről (a gyermekkor eleme csak említés szintjén jelentkezik), viszont a lemez zárószámában metaforikusan visszatérnek a komorabb témák, a zene pedig érzelmi katarzist vált ki a hallgatóból. Ezért olyan a CSNK-album, mint a péntek délelőtti terápiás ülés.

Kép forrása: Csaknekedkislány Facebook oldala

December 25-én ünnepli a világ a karácsonyt. Nos, ha a keresztény világot, főleg Európát és (Észak-)Amerikát vesszük alapul, helytálló a kijelentés, viszont saját kis világainkban talán eszünkbe se jut, hogy Jézus születésének napja más kultúrákban nem feltétlenül a keresztény világ hagyományai szerint telik. Nézzünk néhány kevésbé ismert példát.

Talán azzal sem vagyunk teljesen tisztában, milyen más keresztény emlék- és ünnepnapok esnek december 25-ére. A hagyomány szerint ezen a napon emlékezünk meg Szent Anasztáziáról, a sirmiumi (szávaszentdemeteri) vértanú szűzről, aki elsajátította a gyógyszerkészítés vívmányait, rabokat látogatott, és vagyonával keresztényeket menekített ki a börtönökből. Diocletianus császár idején, 304-ben mártírhalált halt.

A vidámabb folytatás jegyében meg kell említenünk, hogy hét afrikai országban (Csád, Egyenlítői-Giunea, Kamerun, Közép-afrikai Köztársaság, Gabon, Kongó és Kongói Demokratikus Köztársaság) karácsonykor ünneplik a gyermeknapot. Tajvanban (más néven a Kínai Köztársaságban – ami nem ugyanaz, mint a Kínaként ismert Kínai Népköztársaság) a huszadik század közepén, 1946-ban fogadtak el egy alkotmányt, amely kimondja az ország „három népi elvét”, a nacionalizmust, a népjólétet és a néphatalmat. Pontosan egy évre rá hatályba lépett az állam alaptörvénye, és azóta, értelemszerűen az év utolsó hónapjának 25. napján ünneplik a tajvaniak az alkotmány napját.

Ázsiában más jeles események is december 25-ére esnek. Pakisztánban Quaid-e-Azam (nagy vezető) napot ülnek, ami hivatalos munkaszüneti nap. Ez az ország alapító atyjának születésnapja, név szerint Muhammad Ali Jinnahé (1876-ban született). Ilyenkor az állami és magánépületekre kitűzik az ország lobogóját, a Mazar-e-Quaid mauzóleumnál (ahol a köztiszteletnek örvendő egykori államférfi nyugszik) sereglik össze az állami vezetés java, katonai alakulatok és a civil lakosság. Különböző rendezvényeket szerveznek, mint például kiállításokat, nyilvános vitákat és válogatott szemináriumokat.

Hasonló megmozdulásokkal találkozhatunk Indiában, ahol 2014 óta ünneplik – szószerinti fordításra hagyatkozva – a jó kormányzat napját. Ez a félsziget lakóinak egyik nemzeti ünnepe, ami volt miniszterelnöküknek, Atal Bihari Vajpayee politikusnak állít emléket annak születésnapján. Egy héttel az újév beköszönte előtt ez olyasféle emlékeztető India népe számára, ami felhívja a figyelmet a kormány számadási kötelezettségére, felelősségre vonhatóságára. Ez az ország még szolgál mesélnivalóval témánk kapcsán,

ugyanis ezen a napon tartják a szent bazsalikom ünnepét, a Tulsi Pujan Diwast. Ilyenkor ültetik a „gyógynövények királynőjét”, amely a hagyomány szerint az egészség áldásával ajándékozza meg a népet. A növénynek gyógyereje mellett misztikus jelentése is van, hiszen a hindu vallás szerint a szent bazsalikom Tulasi istennő földi megtestesülése. A transzcendens lény nevének néhány fordításban „megmérhetetlen” vagy „fel nem mérhető” a jelentése, ami mitológiájukban arra is utal, hogy Tulasi senkihez és semmihez sem mérhető.

Ugyanezen a földrészen, északabbra, szintén szakrális megemlékezést folytat egy nép. Ingusföldön (ami Oroszországban található észak-kaukázusi autonómia) a vainakh hitvilág hagyományait követve december 25-én tartják a Malkh-fesztivált, ami hitviláguk napistennőjének, Deela-Malkhnak állít emléket, akinek jelképe a zöld, cirádás horogkereszt. Ez a szimbólum számos épületen és sírkövön feltűnik. A vainakhok szerint decemberben van a Nap születésének évfordulója. Mítosza szerint ez az istenség a téli és nyári nap-éj egyenlőségek alkalmával látogatta meg édesanyját, Azát, és hat hónapig tartott az útja. A régi szertartások résztvevői északnak fordulva könyörögtek az istennőhöz, épületeik bejárata is észak felé nézett.

Peruban nem ilyen békés a helyzet. Chumbivilcas tartományban a Takanakuy ünnep esik december 25-ére, aminek fő mozgatórugója a verekedés. Úgy kell elképzelnünk ezt az ünnepi alkalmat, mint zenés, amúgy vidám össznépi fesztivált, ahol az emberek táncolnak, és személyes konfliktusaikat nyilvános erőszakkal oldják meg. A ceremónia résztvevői általában tradicionális ruhákat öltenek (a jelen lévő (fiú)gyermekek az apjukéhoz hasonlót): hagyományos lovaglóruhát, élénk színű perui maszkokat. A személyes harcokra magas férfi fejhang hívja fel a figyelmet. A verekedés merít a harcművészetek tárából, rúgás, ütés, gyors mozdulatok jellemzik, emellett tilos a harapás, hajhúzás és a földön fekvő ellen elkövetett bármiféle erőszak. A kihívó fél teljes nevén szólítja „áldozatát”, akivel az emberek alkotta kör közepére állnak, és kezdődhet a műsor.

A fentiek alapján levonhatjuk a következtetést: ahány ház, annyi szokás. Az ünneplés módját befolyásolja az adott nép vallási, kulturális és történelmi öröksége, néhány esetben az általános vérmérséklete. Azon a napon, amikor a keresztény világ a Megváltó születésére emlékszik, a föld más pontján istennőkhöz fohászkodnak, méltán tisztelt államférfiakat dicsérnek vagy éppen verekednek. Ettől valósággal varázslatos december 25-e az egész világ számára.

Az angyalka pénztárcájának feneketlennek kell lennie! Másképp hogyan is tudna annyi szép dolgot minden gyereknek – vagyis majdnem mindegyiknek – a karácsonyfa alá varázsolni, ha nem lenne végtelen mennyiségű kincs a tárcájában? De akkor miért van az, hogy sok helyen nincs ajándék a fa alatt, sőt még karácsonyfa sem díszeleg a ház melegében? Vagy azt miért engedi meg az angyalka, hogy helyenként az otthonnak melege se legyen, de sokaknak talán még olyan helyük se, amit otthonnak nevezhetnek? Az angyalka róluk megfeledkezett volna?

Az egyik részem nagyon szereti a karácsonyt. A fényeket, a forró csokit, forralt bort, az intenzív narancs- meg fahéjillatot, a csilingelő kedves zenét, a meghitt istentiszteleteket, és még hosszasan sorolhatnám, annyi szívmelengető ismérve van ennek az ünnepnek, sőt a teljes decemberi hónapnak. Másik részem viszont úgy hordozza magát végig az ünnepen, mintha az büntetés lenne.

Mondhatják rám, hogy naiv meg gyerekes vagyok, de szívtelen az, akinek egyszer sem jut eszébe az adventi vagy karácsonyi ünnepkör alatt, hogy míg mi, akik jobb helyzetben vagyunk, hálával és boldogsággal teli napokat élünk ebben az időszakban, addig számos más helyen még inkább kontrasztba helyeződik a nincstelenség. Mindaddig, amíg létezik olyan ajándék, amelynek ellenértékével egy utcán élő, semmije sincs embernek az alapszükségleteit ki lehetne elégíteni, hogy ne éhesen, fázva, koszosan töltse mindennapjait, addig egy percig sem érzem szépnek az ünnepet. Amíg az advent és a karácsony vissza nem nyeri valódi értékét, és amíg fényűzés veszi át a hála helyét, addig ez csupán műkarácsony.

Wass Albert karácsonyi meséjét mindenki orra alá odanyomnám, akinek teljes mértékben megfelel, hogy míg legjobb életét éli, az utcán beteg emberek, gyermekek fagyoskodnak. Az angyal pénztárcája lehetne ugyanis akkora, hogy mindenkinek jusson belőle, de a kapzsi ember, akinek már amúgy is elkölthetetlenül több van, mint másnak, kiemeli az angyali tárcából másoknak a részét is és így maradnak sokan angyali áldás nélkül. Az efféle karácsony is a kapitalizmus gyönyörei közé sorolható.

Az ember gyönyörűt tud alkotni, de borzalmas rombolásra képes. Rohamosan fejlődik a világ, s ezzel egy időben velejéig romlott. Aki pedig a díszes ünnep alatt felhozza ezt a keserű témát, azt egyértelműen ünneprontóként könyvelik el. A világban található sok angyalka így is próbálkozik valódi ünnepi érzéseket elszórogatni egy-egy közösségben.

S hogy milyen az angyalka pénztárcája? Elméletileg mindenkinek jut belőle ajándék, ha valaki el nem vesz belőle a kelleténél többet. Mindenkinek van egy kicsi zseb, rekesz félretéve mindaddig, amíg azt más ki nem üríti, hogy neki többszörösen jó karácsonya legyen. Ilyenkor szokás mondani, hogy lesz ez így se s úgy is jó lesz, úgyhogy addig is boldog műkarácsonyt kívánok mindenkinek!