Campus

Egyéb

A nagymamák…

by Mátyás Orsolya | 2020. 04. 03. | A nagymamák… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Példakép(p),Slider |

„Ha megérem, drága unokám, ha megérem....” – mondja ő, és kézfejét az enyémre helyezi. Dolgos kezek ezek, sebekkel és karcokkal, amelyek történeteket tudnának mesélni.

– Ne mondj ilyet, mama! – tör ki belőlem az indulat, és elrántom a karom. – Neked élni kell, amíg én élek! Milyen lenne a világ mama nélkül?

Mosolyog. Az ő szemében évtizedek bölcsessége, az enyémben harag és düh. Butácskának tűnhetek, hisz a sorssal ellenkezem, mint egy gyermek. Pedig már rég nem tudok úgy ölelni… Őt sem. Képtelen vagyok kifejezni, hogy mennyire szeretem. Hogy nem azért van rá szükségem, mert mindig mesterien elrejt a zsebemben egy tízest, vagy mert mindig van nála csoki. Azért az egyik legfontosabb darabkája az életemnek, mert senki sem örül olyan őszintén nekem, mint ő. A szülői szeretet más, a nagyszülőé kétszer annyi. Hogy pótolható-e? Nincs az az odaadás, ami felérne azzal, ahogy mama varrottast készít nekem. Vagy, ahogy palacsintát készít nekem, amivel hazavárhat. Pedig csak egy valamiből kever mindig többet a masszához. És nem ügyetlenkedésből… Mi ezt nem értjük, mert nem érthetjük. Erőnk feletti dolog. Az emberek mohón felosztják adagokra a napi szeretetet is, mert attól félnek, hogy kifogynak a készletből. Mélyre raktározzák ahelyett, hogy megosztanák. Pedig önzetlenül mindenki lehetne egy kicsit, egy kis ideig nagymama. Aki mesél és énekel és házit ír, és aki a leggazdagabbnak érzi magát akkor is, ha a világ megfosztotta minden vagyonától. Mert ő nem pénzben méri azt. Nem vagyontárgyakban, nem aranyban, ezüstben. Neki az érték, a megfizethetetlen az, hogy van, aki megkérdezze: hogy vagy, mama?

– Te vigyázz magadra! – szól utánam mindig, amikor elköszönünk. Sok minden benne van ebben az intésben. Mintha csak azt mondaná: neked kell óvatosnak lenned, engem már számtalanszor próbára tett az élet, de mindig sikerült… és erőssé váltam. És tudom, hogy így van. Ő nem olyan nő, mint én vagy édesanyám. Ő megélte a nélkülözést, küzdött a családért, harcolt a változásokkal. Szolgált vagy a gyár falai között töltött napokat, hogy pénzt keressen, majd férfierőt megszégyenítő kitartással házat épített és földet művelt. Aztán elfogadta, hogy el kell engedni azt, akiért sokat harcolt, végül pedig elengedni mindent, és néha egyedül maradni. Az ősz haját fésülve sokszor azon tűnődtem, hogy talán abban lehet az ereje neki is, mint a bibliai Sámsonnak. Ám azóta levágatta, és semmi sem változott. Mostanra már a festékről is lemondott, de mama ugyanolyan gyönyörű és életerős az én szememben. Közben pontosan tudom, hogy van, amikor elfárad. Belefárad a megpróbáltatásokba és a világba, amit már nehezen tud követni. Vagy belefárad egy betegségbe, egy rossz hírbe, amit már nem tud úgy fogadni, mint régen. A mindennapokba, ahol rohanás nélkül nem lehet, ahol csúcsokat döntöget a gonoszság és a gyűlölködés, és ahol az ember saját bőrében sincs biztonságban. De még nem adja fel, és nem is engedem neki. Nem tehetem, mert nekem meg nélküle lenne ugyanilyen nehéz.

– Jövő héten találkozunk, mama! – integetek a kapuból, és belém vésődik a kép, ahogy ott áll a virágoskert mellett, és köszönésre emeli a kezet, amivel percekkel ezelőtt még az enyémet védte. Ígérgetek, miközben pontosan tudom, hogy ő mindig vár és nem számít, hogy mikor érkezem. Mert ajándék vagyok neki, és ajándékot mindig szívesen fogadunk.

Köszönöm, mamák!

Fogadjunk, hogy elolvasod

by Szabó Mátyás | | Fogadjunk, hogy elolvasod bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Slider |

Kedves olvasó, fogadjunk ötven lejbe, hogy ezt a cikket elolvasod. Látod, már meg is kezdted. Mulatsz a dolgon, de akár hiszed, akár nem, nekem lesz igazam. Ugye, már azt is megnézted, hogy ki írta? Ebben egész biztos vagyok, ugyanis manapság ez a szokás: egy pillantás a címre, s abban az esetben, ha ez nem sejteti, hogy ismét a Vatráról lesz benne szó vagy a márciusi eseményekről, következik a név, a cikk írójának neve. És ha az embernek nem adatik meg, hogy közismerten vadul cikkező igaz magyar legyen, s még csak nem is fiatal mártírjelölt, marad a kihívó felszólítás, meg egy fogadás, amelynek elvesztése, azt hiszem, most már minden olvasó számára nyilvánvaló. Nem árulok zsákbamacskát, előre közlöm, hogy cikkemben nem fogom senkinek sem kikaparni a szemét, amiért esetleg más véleménye van, mint nekem; Erdély problémáját sem akarom most mindjárt megoldani. (Ezzel legalább tízezer olvasót elvesztettem, ami ideális erkölcsi körülmények között félmillió lej.) Csupán azt fogom bebizonyítani… de ezt talán majd később. Az ember nagyon kíváncsi lény, és egyedüllétében sohasem úgy viselkedik, mint amikor látják. Mert ha mi ketten, te meg én, ezt a fogadást nyilvánosság előtt kötjük, hozzá sem fogsz az olvasáshoz, zsebre teszed a pénzt, és jót röhögsz a markodba. Így viszont, hogy semmi sem kötelez a fogadás betartására, nyugodtan olvasod a cikket, noha tudod, hogy veszteni fogsz, hogy becsapsz egy embert. Mi lenne például, ha nem hagynám magam, s elmennék minden előfizetőhöz, azt mondván: „Jó napot kívánok, Sz. M. vagyok, jöttem, hogy adja meg a tartozását, ugyanis a múltkori számban elolvasta a cikkemet.” Rögtön elpirulnál, és azt válaszolnád: „Kérem, nem tudom, miről beszél, én semmilyen cikket nem olvastam öntől” vagy. „Vesztett, uram, hisz én az első mondat után letettem a cikkét”. Rögtön mindnyájan elfelejtenétek, milyen jóízűen kinevettetek. S még valami: ha nem pirítottam volna rá az emberekre, ha nem elemeztem volna ilyen komolyan a magatartásukat, holnap mindenki az én cikkemről beszélne az utcán. (A vita lehetőségét teljesen kizártam, mert egy válaszcikk megjelenése egyértelműen tanúskodnék írója becstelenségéről. Ötven lejért viszont lehet vitázni!) De ezek után ki fogja ezt mondani az utcán megállított ismerősének: „Ugye, te is kitoltál azzal a pasassal? Te is elolvastad a cikkét, s mégsem adtad meg a tartozásodat?!” Mert ha ezt a kérdést feltennék az emberek, bizony sok-sok botrány lenne kilátásban: kiderülne, hogy a legjobb barátok is hazudnak egymásnak, hogy színészkednek az őszinte emberek. Talán csak két szerelmes mondaná, egymás szemének tükrében keresve az örökkévalóságot: „Igen, drágám, én is csaltam.” Ugye, nem nézted meg az órádat, mennyi időt rabolt el röpke életedből ennek a cikknek az elolvasása? Megmondom én: két-három percet. Vagyis nagyjából annyi időt, amennyit egy Rilke-vers elolvasása igényel. (A világ összmagyarságától bocsánatot kérek, hogy most éppen nem Petőfi járt az eszemben. Egyébként szokott ő is.) Naponta hány olyan cikket olvasol el, amelyből nem sokkal többet tudsz meg, mint ebből? Ha sikerült „valamiről” meggyőznöm téged, elengedem az ötven lejt, nem kell megadnod.

Megjegyzés: Az írás humoros. Testi épségem érdekében remélem, az olvasó is.

 

Campus, 1991. április 19.

Tippek az otthonülős időszakra

by Fórika Dóra | 2020. 03. 23. | Tippek az otthonülős időszakra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Egyéb,Slider |

Megszűntették az egyetemet, bezártak a színházak, lemondták a koncerteket, elmaradnak a sportmérkőzések. Egy ideje tart a mossál kezet, üljél otthon időszak és ebből a felindulásból elhoztam pár tippet, hogyan teljen otthon kellemesebben az idő.

1. Ha kint nem, bent is tudtok bulizni.
Hívd át a barátaidat, de előtte feltétlenül kérdezd meg hogy egészségesnek érzik-e magukat. Gyenge immunrendszerű, influenzás pajtások görgessenek tovább, nekik van más megoldás.
Készítsetek egy nagy tál pattogatott kukoricát, vegyetek elő egy kedvelt társast, hallgassatok Bagossyt, legyetek csak úgy együtt és beszélgessetek.

2. Most van időd sorozatozni.
Nézz sorozatajánlókat, nézd meg azokat a sorozatokat vagy filmeket, amik már rég a várólistádon vannak, vagy olyan klasszikusokat, amivel el vagy maradva.

3. Takarítás/átalakítás
Nem éppen a vírus miatti fertőtlenítésre célzok. Válaszd ki a lakás egyik pontját, legyen az a szobád, a nappali vagy konyha. Rendezd át, portalaníts, fesd át, díszítsd máshogy, rendszerezz. Engedd szabadjára a fantáziád, amennyire csak teheted, most van időd rá, hogy alkoss.

4. Süss, főzz!
Ha még találsz lisztet a boltok polcain, találj ki új recepteket, főzz a családnak ebédet vagy valamilyen finom, egészséges vacsorát. Hidd el, hálásak lesznek érte.

5. Hagyd a buszt menni.
Ha kimész a szabadba, menj inkább gyalog, mint tömegközlekedéssel. A tested/lelked hálás lesz érte. Ha dolgod van, menj hamarabb vagy hazafele is sétálgathatsz egymagadban. Olyan sokat vagyunk fent online, már a saját gondolatainkat sem halljuk. Szóval rakd el a telefonod és gyalogolj az egészséged érdekében is.

6. Ne pánikolj!

Szenvedő robotok az irigyelt K-pop-idolok

by Domokos Zsófi | | Szenvedő robotok az irigyelt K-pop-idolok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Kivetítő,Slider |

Ismerjük őket, szépek, dögösek, tehetségesek és tökéletesek. Igen, ők a K-pop-énekesek, akiket sokan imádnak, istenítenek. Életük csupa fény és csillogás, habos torta, mindig kedvesek, mindig mosolyognak. De valóban ez az igazság?

A K-pop többek között elektronikus hiphop, koreai popzene, amelyet különálló zenei műfajként tartanak számon. A zenei ágra talán legjellemzőbb, hogy leginkább már-már „tömeges” bandákban debütálnak: rengeteg 18-22 fős popcsapatot is termelnek, de az átlag a 8 fős. Ezek az idolok, ahogyan világszerte ismerik őket, nemcsak egyszerű énekesek, színészek, de viselkedésükre, megjelenésükre is hatalmas figyelmet kell fordítaniuk, mivel egy apró kis hiba is véget vethet karrierjüknek.

Nem minden olyan, mint ahogyan a reklámokban és interjúkban elhitetni próbálják velünk. Ezek a fiatalok rengeteg mindent áldoznak fel, hisz esetükben a tehetség már rég nem elég, nincsenek normális emberi kapcsolataik, barátaik, alig látják a családjukat. Nem ritka, hogy egy hét leforgása alatt 5-6 országon is át kell utazniuk, alig alszanak, viszont dolgoztatják őket, mint a lovakat. A híresebb idolok az utcára se mehetnek ki, mert azonnal lerohanják őket a sikoltozó tinik, vagy vadásznak rájuk a félőrült szaszengrajongók, akik még autóbalesetet is képesek okozni, vagy megmérgezni azt, aki nem tetszik nekik. Lehet az idolokat hibáztatni, hisz ők választották ezt a létformát, és ha valaki belevág, az feltehetően tudja, mit vállal. Azért megkérdezném, hogy 16 évesen pontosan tudod, mibe fogsz?

Ügynökségek

A felkapott K-pop-előadókról mindenki egyből azt gondolja, hogy milyen szerencsések, bejött nekik a gondtalan élet, ám a valóságban ez teljesen másképp van. Az előadók nagy része csupán báb, akit az őt futtató ügynökség irányít. Ezeknek az idoloknak az élete közel sem olyan nagyszerű, mint az kívülről látszik. Koreában rengeteg ügynökség van, ezek évente 50 bandát is piacra dobnak. Ezek a cégek egy terv alapján ontják kifelé magukból a K-pop-bandákat annak reményében, hogy sok pénzt keresnek majd, ami persze az ügynökség zsebébe megy. A K-pop-énekeseket alig fizetik, mondhatni semmijük sincs. Kivételek persze vannak, a világhírű bandák már egy kevés pénzt maguknak is félretehetnek. Ezenkívül a menedzserek folyamatos megaláztatásokban részesítik a gyakornokokat, sokszor szexuálisan is zaklatják őket. Az ügynökség előtt nem lehetnek titkai egy idolnak, ők döntik el, hogy milyen haja legyen a sztárnak, milyen ruhákat viseljen, egyszóval mindent.

Nem randizhatnak 

A K-pop-idolok ügynökségei szerződést kötnek a sztárokkal, akiket naiv módon befolyásolnak, mondván, hogy a szerződésben írtakat bármikor megváltoztathatják. Ez korántsem igaz. Sőt, nemhogy enyhítenének a szerződésen, még intenzívebbé alakítják a benne felsorolt szabályokat. Rengeteg banda van, amelynek tagjai már 27-28 évesek, de még sosem randiztak. Nemhogy házasságot nem köthetnek, de pasijuk és barátnőjük sem lehet. A randitiltás nem egyedi dolog, sok cég él vele, hiszen ha a sztár azzal foglalkozik, hogy éppen a pasija, nője miatt siránkozik, vagy a randira cicomázkodik, akkor nem azt teszi, amire szerződtették: nem a pénzcsinálásra koncentrál. Amellett, hogy figyelmüket elvonja a párkapcsolat, egy másik nagy veszélyt is rejtegethet, ha egy idol párkapcsolatban van, mégpedig az őrült rajongók haragját. Ezek a rajongók képesek elfordulni kedvencüktől, ha kiderül, hogy randizik, megutálják, ami súlyosan rombolja az adott banda népszerűségét, azaz hatalmas pénzkiesést jelent a kiadónak. A 30-hoz közeledő idolok nem véletlenül panaszkodnak, hogy magányosak, köztudott, hogy rengetegen menekültek az alkoholba, öngyilkosságba.

Napi három óra alvás 

Az idolok munkarendjét a cég alakítja, ezáltal túlterhelik őket, sokan estek össze élő adásban a fáradtság miatt, mondhatni az ájulás náluk már megszokott. Egyik program követi a másikat, naponta új országokban ébrednek, filmforgatások, reklámfotózások, interjúk és fanmeetingek várják őket, örülnek, ha napi három órát tudnak aludni a kisbusz hátsó ülésén. Ezenkívül napi 12 órát kell gyakorlással tölteniük, pláne, ha új lemez van kilátásban, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy napi három órát kemény tornázással kell tölteniük, hiszen a kinézet eget rengetően fontos. Gyakran az is előfordul, hogy 24-30 órán át egyáltalán nem jutnak alváshoz.

MUSZÁJ szép legyél 

Az idoloknak kötelező jól kinézniük, szó szerint diéta, vég nélküli edzések, ha tetszik, ha nem. A fiúknak kötelező a kockahas, a lányoknak a csinos láb, darázsderék, és ha az arcuk nem elég szép, sebészetre küldik úgy, hogy az illetőnek ebbe semmi beleszólása nem lehet. Lehetsz akármilyen tehetséges, ha nem vagy szép, nincs jó alakod. Sokan bulimiában és anorexiában szenvednek emiatt. Videóklip forgatása előtt például egy hétig nem ehetnek semmit, mert a kamera kövérít, ezért sokan a színpadon esnek össze.

Nagy az öngyilkossági ráta

Ez egyébként nemcsak a sztárokra, de egész Dél-Koreára jellemző. A sztároknál leggyakoribb ok a depresszió, mindegyikük szenved tőle, kinek sikerül legyőznie, kinek nem. A K-pop sztárok többsége nyugtatókon és altatón él. Egy másik ok, amely az idolok sötét gondolataihoz vezet, a megfelelni akarás, ami egy eléggé sajátos ázsiai állapot. Sokan még gyakornoki időszakukban vetnek véget az életüknek, mivel a hosszú évnyi kemény munka után sem engedik debütálni. Tehát a megfelelni akaráshoz dobjunk hozzá egy kőkemény gyakornoki rendszert, amiben vagy megfelelsz, vagy irány az utca, vágjunk hozzá még némi szándékos szidást, ordibálást a menedzserek részéről, és máris kész a lappangó öngyilkosjelölt. Ugyanez igaz a befutott sztárokra, egyszerűen túlhajszoltak. Pszichológushoz sem fordulhatnak, mivel ott segítséget kérni társadalmilag nem elfogadott. Vannak olyanok is, akiket szexuálisan zaklatott a menedzserük vagy akit arra kényszerítettek, hogy üzletemberekkel feküdjön le, ezért követtek el öngyilkosságot.

Rengeteg pontban lehetne még sorolni a K-pop sötét oldalát, de a sok rossz mellett rengeteg jóra is tanítja a közönségét. Sok élvezhető zenét gyártanak, ezzel emberek sokaságát ösztönzik arra, hogy az amerikai popvilágra jellemző testmutogatás helyett inkább az aranyos, kedves figurákat kedveljék. A csapatok együttműködése, a kölcsönös törődés náluk a mindennapi élet része, példamutató is egyben. Mindezzel együtt: valóban irigylésre méltóak ezek az emberek?

A magánélet egy kis áldozat a közösségi média oltárán

by Adorján Zsófia | 2020. 02. 23. | A magánélet egy kis áldozat a közösségi média oltárán bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Egyéb |

A késztetésemet, hogy minden számomra irigyelni való élményemet megosszam a nagyvilággal kezdte elfedni a vágyakozásom egy privát élet után, amely a mai világban már ritka árucikknek számít.

Üresen bámultam a kis dobozt, miközben próbáltam valami okosat kitalálni az első instagram képem alá. Arra gondoltam, ami akkor a legfontosabbnak számított: „Az egyetlen félelmem, hogy jelentéktelenné válok.” Honnan tudhattam, hogy ez a kis „caption” olyan lavinát indít, amely szinte minden második nap folytatódik az életem következő 4 évében?

 

A közösségi média mindig nagy szerepet játszott az életemben anélkül, hogy éreztem volna a negatív hatásait. Szerencsés vagyok, úgy neveltek, hogy tudjam az értékeim, amelyek voltak annyira szilárdak, hogy némi fürdő ruhás modell a Maldív-szigeteken nem vette el az önbizalmam. Mindig tudtam a szépet értékelni, anélkül, hogy a sajátom hiányát éreztem volna. Évekig posztoltam a véleményem, gyötrelmeim, felháborodásom vagy esetleg saját magam, hittem, hogy nélkülözhetetlen helyet foglalok el a követőim körében. De ezek a megnyilvánulásaim több jelentéssel bírtak, mint csupán az önkifejezésre való vágyam, folyamatos láthatóságban mértem az egyéni érdememet. A magánélet egy kis áldozat a közösségi média oltárán a biztos kedveltség és népszerűségért cserében.  A probléma akkor érte el a tetőfokát, amikor azt vettem észre, hogy a világot egy instagram kamerán keresztül látom. Nem értékeltem a jelent, hanem azt kerestem hogyan tudnám megörökíteni és „eladni” a pillanatot.


„A teljes élet titka az, hogy másokkal nem csak élünk, hanem kapcsolatban is állunk, mintha holnap nem lennének ott, mintha holnap nem lennénk ott” – mondta Anaïs Nin író. „Ez az érzés ritkasággá vált, és minden nap ritkábbá válik, a mai felgyorsult világban egy felületes ritmust értünk el, úgy gondoljuk, hogy több emberrel vagyunk kapcsolatban. Ez az illúzió becsaphat bennünket és azt érezhetjük, hogy mélyebb kapcsolatban vagyunk a mellettünk lélegző emberrel.”  Ezek a gondolatok mentén próbálom élni az életem, és a szorongást, hogy online legyek mindig és emlékezzenek rám, elnyomja a félelem, hogy emiatt nem élek meg minden körülöttem lévő pillanatot teljes szívvel és csak átsiklok az élet apró örömein egy felületes és nem létező valóság miatt.  Figyelem, hogyan halad az élet miként formálódik, és közben bámulom a környezetem apró kis csodáit, hozzáadva a saját „captionöm”.

  1. Oldalak:
  3. 1
  4. ...
  5. 12
  6. 13
  7. 14
  8. 15
  9. 16
  10. 17
  11. 18
  12. ...
  13. 46