Egyéb

Betoncsészealj

by Főcze Tímea | 2020. 02. 15. | Betoncsészealj bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb |

Focistadion melletti utcában lakom. Ennél jelképesebb nem is lehetne, hogy a labdarúgás és én, olyanok vagyunk, mint két párhuzamos, csak épp többször találkozunk a kelleténél.

Gyermekként még nem zavart, hogy betonvárnak ütközik a tekintetem, inkább a felhőfürkészés foglalkoztatott. Bajtársaimmal gyakran belógtunk a kerítésen tátongó, kisember méretű réseken. A piszokszínű beton és a néhol indaszerűen kiálló vasrudak már természetes díszletnek tűntek. Amikor ötévente élénkebb szürke árnyalatot kapott, hetekbe tellett, míg végre megszoktam új küllemét.

Egy napon, úgy tizedik életévem környékén, ráeszméltem, hogy amennyiben a jó öreg városi stadiont elintézné a mennykő, és így elláthatnék az orrom hegyén túlra, akkor elém tárulna a váradi hegynek titulált domb. Nem mellesleg a napfényes órákból is több jutna a szobanövényeimnek. No, ekkortájt kezdődött, hogy elhatárolódtam a csapatsportoktól. A betoncsészealj még önmagában nem hullajt műanyagot, maghéjat és labdát, de a látogatói igen. Hátam közepére kívántam mindent, ami a stadionokkal jár. Főként a hétvégi ébresztőként működő gólörömöt: sípot, dobot, üvöltést. Miután néhány osztálytársam megtudta, hogy a lelátó utolsó soraiból az én szobámba lehet vígan belátni, papírrepülő-leszállópályaként kezdte meg működését az ablakpárkány. Voltak ám irigyeim is, a focikedvelő barátnőim. Mondogatták, hogy nem lehet elképzelni szerencsésebb serdülőkort. Hiszen nem szükséges kitapétáznom a falakat plakátokkal félmeztelen ifjakról, elég kilépnem az erkélyre a megfelelő órában, és megleshetem az öltözők titkát. Én inkább valami mediterrán, azúrkék öblös ablaktapétára vágytam. Értetlenkedtem, hogy lehet a foci a „sportok királya”, de csöppet sem akartam megérteni és elvből kerültem mindent, ami vele kapcsolatos. Az EB számomra annyit jelentett, ez baromság, a VB pedig valami baljóst…

A családomban nem volt mindenkinek ősi ellensége ez a monstrum, sőt. Ott voltak dédszüleim, akik valódi hasznot húztak belőle. Akkor is árultak szotyit és tökmagot, amikor a ház és a stadion közötti tízméteres távot már csak járókerettel tudták megtenni. Úgy vélték, a guruló járószekér csak segíti az üzletet, könnyebb a portéka szállítása. Rózsa dédi egyik kapunál a jól megpakolt hokedlivel, Jenő a másiknál, a meccsek végén pedig még órákig tudtak tereferélni az emberekkel. Édesanyám sem panaszkodott, mindig arról mesélt, hogy a meccsek után összegyűjtött üvegeket pénzre tudták váltani és megvolt a heti zsebpénz. Jól szemlélteti ez a generációs különbségeket, nemde? Van, aki meglátja a helyzet adta lehetőségeket, és van, aki nagy ívben megkerüli a problémának vélt stadiont, menekülve otthonról a meccs-napokon.

Ha sport, akkor számomra az „ameddig bírom szusszal” futás és saját testsúly határainak feszegetése jön szóba. Olyan mozdulatok sora, amelyek a fecsegő tudatot elvezetik a csöndességig. Már régóta a ligetbe vagy más, a város legtávolabbi zöld területére jártam, amikor jött a szembesülés: tényleg nem látsz a szemedtől? Hasadra süt a stadion melletti edzőpálya reflektorfénye és akkor sem veszed észre, hogy ott is kiválóan tudnád a teknős-mozdulatsorokat végrehajtani? Két lehetőséged is van. Állkapocs ellazul, majd szólásra nyílik a száj és az éjjeliőrnek szegezi a kérdést: bemerészkedhetek-e a pályára abban a húsz órában, amikor épp nincs edzés!? Második lehetőség: korai, esti órákban átmászol a kerítésen, ezzel is gyakorolva a húzódzkodást, garantáltan teljes testet átmozgat. Egyik hajnalban végre akkorát huppantam a kerítés füves túloldalára, hogy talán egyszerre az a fal is leomlott, amit előítéletekből a labdarúgás köré építettem. Akkor elhatároztam, legalább egyszer illene végigülnöm egy meccset itt a szomszédban. Addig-addig halasztottam, mígnem jött a hír, megszűnt a Bihar FC, nem lesz több felhajtás, és mintha számomra megszűnt volna a foci, mint ellenségkép. Azóta valamit megértettem a futballnagyhatalommal kapcsolatban. Olyan szimbólum, amire sok tényező ráépül: üzlet, jövedelmező reklámok, eltökélt szurkolótáborok. Lehet elbarikádozni magunkat előle és észre nem venni, vagy csak a felszínét látni, a drámákat, botrányokat, de attól még nemzeteken átívelő rítus marad, amely játékba bújtatja az eltérő társadalmi csoportok közötti versengést. Elhagyva a sérelmeket és örökös ellenállást, olyan szemszöget találtam, ahonnan a labdarúgás akár engem is érdekelhet. Nem csak a pályát nézve, hanem a közösségeket is figyelve, akik a játékot követik, értik és formálódnak általa. Tehát, amikor képtelenség átlátni a kerítésen, átugrani kell, így jobb kilátást keresve.

A városvezetés terve szerint a Bodola Gyula stadion hamarosan a földdel lesz egyenlő. A kezdeti üdvrivalgás után percekig magam elé révedtem, és miután elhessegettem a port, amit már a lebontás velejárójaként láttam magam előtt, elképedtem. Mi lesz, ha ezt a mérföldtömböt elhordják innen… Vajon mennyi időt vesz igénybe, hogy teljesen eltűnjék? De leginkább, vaj’ hány év, míg megkopik a berögződés: ott lakom a stadion tövében…

ki az akit még megölelnél

by Campus | 2020. 02. 04. | ki az akit még megölelnél bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,KultúrHaus |

Riport a 30Y 2019. november 29-i koncertjéről a nagyváradi Moszkva kávézóban. Készítette Kincses Kriszta és Nagy Áron.

teljes cikk

Életmódváltó kihívás 10+1 saját tippel

by Site Default | 2020. 02. 01. | Életmódváltó kihívás 10+1 saját tippel bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Slider |

Rettenetes édességzabáló vagyok. És sajnos nemcsak édesség. Az egyetlen jó a táplálkozásomban az az, hogy nem szeretem a chipseket, de szerencsére szeretem a zöldségeket, gyümölcsöket, és csak nagyon ritkán iszom üdítőket. Szóval tulajdonképpen a spenóton kívül mindenevő vagyok.

Ahányszor elhatároztam már, hogy lefogyok, és egészségesebben élek, pontosan annyiszor fulladt hízásba a próbálkozásom. Ezért úgy döntöttem, hogy kihívás elé állítom magam. Ez nem újévi fogadalom, ez egy régi projekt, újabb lendülettel. Az életmódváltás a cél, de mindezt lassan, lépésről lépésre, hétről hétre próbálom létrehozni. Kísérletezem.

 

Magamat hívtam ki januárra, és azt a célt tűztem ki, hogy január 31-ig nem eszek édességet, gyors kaját és nem iszok alkoholt. Majdnem minden héten beülünk meginni egy sört, vagy forralt bort, ezeket az alkalmakat nagyon szeretem, de most sör helyett teát fogok rendelni, még akkor is, ha fennáll a veszélye annak, hogy megköveznek.

 

Az édesség utáni vágyat viszont nehezebb leküzdeni.  Azt mesélte egy ismerősöm, hogy ő, amikor fogyókúrázott, és nagyon kívánta az édességet, megivott néhány korty 0 kalóriás kólát, és az csillapította a nassolás utáni vágyát. Ezt a tanácsot én is megfogadtam, bár tudom, hogy egészségtelen, néha muszáj bevetni néhány trükköt saját magunk ellen.

Lejárt az első hónap, és három kilóval vagyok kevesebb. Persze ez csak az étkezésem megváltozásának köszönhetem, a többi hónap sokkal keservesebb lesz. Néha csaltam gyors kajával, ami miatt szidom is magam, viszont néha belefér. Egész januárban rettegtem attól, hogy feladom, vagy ha valami édeset eszek, akkor újra elkezdem a régi életmódomat. Viszont egyáltalán nem ettem édességet (néha azért ittam kólát), és nem fogyasztottam péksütit sem.

Nem sportoltam eleget, az igaz, de februárban rendszeressé fogom tenni az edzésre járást, tehát folytatom, amit elkezdtem. Igaz, egyre nehezebb, főleg, hogy szesszió volt. Most pedig az nehezíti, hogy itthon vagyok, és itt minden tele van kolbásszal, szalonnával, házi kenyérrel, dzsemes buktával, tepertős pogácsával stb.

Leírok pár tippet, amit igyekeztem betartani, és ami nekem bevált. Persze ezek saját tapasztalatok, de nem magam találtam ki, évek óta olvasgatok a témában, és követek minden egészséges Insta oldalt.

Tippek:

  1. Minden nap megiszok 2 liter vizet (ezt eddig is megtettem). Fontos a hidratáltság. Enyhíti az éhségérzetet is, valamint a bőrünk is meghálálja. Még jobb, ha beleteszünk a kulacsunkba pár szelet citromot, így még jó íze is lesz, és elnyomja a nassolás utáni vágyat.
  2. Főtt ételeket készítek, amiket felcsomagolok, és egy hosszú napon azt ebédelem.
  3. Ha csak tízóraira vagy uzsonnára van szükségem, akkor egy kicsi befőttesüvegbe teszek joghurtot, chia magot és mézet, amiket összekavarok. Vagy egy dobozba szeletelek fel almákat és az automatás Mars csoki vagy Bake Rolls helyett azt fogyasztom.
  4. Én utolsó pillanat után még öt percig alszom, így semmi esélyem rá, hogy reggel készítsek valamit. De este főzök zabot, megvárom, amíg kihűl, majd belerakom egy befőttesüvegbe, chia magot és fagyasztott áfonyát szórok rá, majd egy kevés mézet. Reggel, amikor nem bírok felkelni, csak a finomságra gondolok, hunyorogva kimegyek a konyhába, majd visszabújok az ágyamba, és megeszem. Addig pedig kitalálom, hogy mit veszek fel. Nem is vesz olyan sok időt igénybe és finom is.
  5. Ha nagyon megkívánok valamit, előtte elvégzek valamilyen házimunkát, mosogatok vagy pórszívózok, és amire befejezem, már nem is kívánom annyira, általában le tudok mondani róla.
  6. Nagyobb figyelmet fordítok magamra, evés helyett inkább bekenem magam testápolóval, kifestem a körmöm, pakolást rakok a hajamra/arcomra.
  7. Szinte minden mellé eszek zöldséget, és nagyobb arányban, mint ami mellé eszem.
  8. Nasi helyett csak gyümölcsöt fogyasztok.
  9. A kávé is elnyomja az édesség utáni sóvárgást.
  10. Nekifogok sportolni, és többet járok gyalog. Sportolás közben, ha már nem érzem motiváltnak magam, és abba akarom hagyni, magam elé képzelek valami szép ruhát, amibe most még nem férek bele, így lesz a 2 km szaladásból 4.

+1. Ha tudom, hogy aznap már nem akarok többet enni, fogat mosok. Ez egy ilyen nagyon vékony gát, ami valahol tudatja velem, hogy mára vége.

kiemelt kép:

unsplash-logoFab Lentz

Találj rá a benned lévő kisgyerekre

by Vásárhelyi Melinda | 2020. 01. 29. | Találj rá a benned lévő kisgyerekre bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb

Emlékszel még, amikor kisgyerekként örömödben ugráltál? Vagy amikor egyszerűen csak hittél a fogtündérben? Ma már, felnőttként ezek az egykor természetesnek tűnő dolgok hallatán, láttán csak legyintesz, elmosolyodsz, és fejcsóválva kicsúszik a szádon: „gyerekek”. A „ne menj ki a vonalból, színezd ki szépen a képet” felszólítást felváltotta a „mindenhova pontosan érj oda, végezd el a munkádat tökéletesen” elvárás. Gyerekként az élet móka és nevetés, meg persze sírás, amikor leesel a mászókáról, miután anyukád háromszor elmondta, nehogy felmássz oda. Még mindig ott lakik benned is az a kis lurkó, aki akkor voltál. Fogd kézen és bújócskázzatok egyet, újra egymásra találva.

Merj kimenni a vonalakból

Gyakran követjük el azt a hibát, hogy a komfortzónánkon belül futjuk le ugyanazokat a köröket, pedig egy kis változtatás is elég ahhoz, hogy új értelmet adjunk a mindennapoknak. Ahogyan gyerekként nem féltünk semmitől és bátran vágtunk az ismeretlenbe, így most is meg kell tenni ugyanezt, feszegetve határainkat, hiszen soha nem tudhatjuk, mit hozhat ki belőlünk.

Szánj időt a játékra

A sok határidő és kötelezettség mellett mindig időt kell fordítani a kikapcsolódásra, hiszen ez is szerves részét képezi az életünknek. Kísérletezz, találd meg a kikapcsolódás forrását és máris kevésbé érzed stresszesnek magad. Vannak, akik a kertészkedésben találják ezt meg, mások pedig az elektronikával való zsonglőrködésben. Itt nincsenek szabályok, helyes vagy helytelen választások, csak te és a neked megfelelő játszóházad.

Higgy a csodákban

A világ mindig tartogat meglepetéseket, legyenek azok akár a legapróbb és legtermészetesebb dolgok is, csak figyelemmel és kíváncsisággal kell szemlélni a környezetünket. Használd a fantáziádat, annak csak te szabhatsz határt. Ne elégedj meg egyszerű válaszokkal, hiszen ahány válasz, annyiféle igazság létezik. Kutakodj, nézz körül, hisz nem minden olyan egyértelmű, mint első látásra hisszük.

Beszélgess vele

Nyilván furcsának tűnhet, de hidd el, megér egy próbát. Ahogyan belépünk a húszas éveinkbe, máris rajtunk virít a „felnőtt” címke, miközben azt sem tudjuk, tulajdonképpen mit is kéne tenni. Gyerekkorunkból rengeteg az elvarratlan szál, ezek beivódtak viselkedésünkbe az évek folyamán. Ilyenkor eszmélünk rá (ami már előrelépés), hogy milyen régi beidegződéseink is vannak, miken szeretnénk változtatni önmagunkon. Nem árt tehát olykor leülni és elbeszélgetni az oly régen meghúzódott kisgyerekkel, aki nap mint nap szembenéz a harsány világgal, megkérdezni tőle, hogyan is érzi magát, mire érzékenyebb, mi teszi igazán boldoggá. Ha  a gombolyagot szépen ketten megfogjátok és visszatekeritek, kisimítva a bogokat, sokkal jobban megérted önmagad. Aztán pedig fogd kézen a benned levő kisgyereket és induljatok együtt az élet nagy kalandjaira.

Nemszázas körzet

by Belényesi Rebeka | 2020. 01. 24. | Nemszázas körzet bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb |

A Brooklyn Nine-Nine rendőrségi szituációs komédia, vígjáték sorozat, Dan Goor és Michael Schur alkotása. Kár lenne azért nem belekezdeni ebbe a sorozatba, mert azt gondoljuk, hogy ez is egy tipikus rendőrös sorozat, amiben a szereplők csak a bűnügyek megoldásával, a rosszfiúk elkapásával foglalkoznak, és az epizódok nagy részét ez tölti ki. A Brooklyn 99 azonban más, nem hasonlít mondjuk a CSI-hoz. Itt a hangsúly nem a megoldásra váró bűnügyeken van, hanem a poénokon, a szituációkon, persze legtöbbször megoldják az ügyeiket is.

Nagyon sokat építenek a karakterekre és a szereplők közötti kapcsolatokra. Ez egy olyan sorozat, amely nézése közben ki tud kapcsolni az agy, az ember röhögni tud a poénokon, és annyira bele lehet merülni, hogy azon kapod magad, megnéztél egy egész évadot. Teljesen magával tud ragadni. A szakmai és a magánéleti események megfelelő arányban vannak bemutatva, ezek jól keverednek. A szerelmi szál sem maradhat ki ebből a sorozatból sem, de ez nem befolyásolja a sorozat minőségét. Egy vígjáték vagy vicces, vagy nem. Ez pedig az. Nincsenek benne drámák, akciójelenetek, megrázó halálesetek vagy az egyik szereplő által megélt sorsfordító trauma. Bár előfordulnak olykor szomorúbb jelenetek, ezek csak pár percig tartanak, sosem zökkenek ki a humoros cselekményéből. A sorozat mozgatórugója a humor és a csapatszellem.

A sorozat alaptörténete a következő: a 99-es körzetbe új rendőrkapitány érkezik, érkezésének van, aki örül, mások nem. A sorozat a brooklyn-i rendőrőrs mindennapjait mutatja be, viccesebbnél viccesebb karaktereket felvonultatva. A főszereplő Jake Peralta (Andy Samberg), egy tehetséges nyomozó, ám a viselkedése gyerekes. Mellette szerepet kap még nyolc szerethető és vicces figura, akiknek megalkotása szinte már tökéletes. Nincs benne irritáló szereplő, aki miatt nézhetetlen lenne a sorozat. Ott van mondjuk a nagydarab Terry Jeffords őrmester, aki csupa szív és szeretet (Terry Crews), a robotszerű Ray Holt kapitány (Andre Braugher), a bizonyítani vágyó Amy Santiago nyomozó (Melissa Fumero), a kétbalkezes, de elszánt Charles Boyle nyomozó (Joe Lo Truglio), a titkárnő, Gina Linetti, aki szívesebben pletykálkodik a munkája helyett (Chelsea Peretti), a két zabagép vénróka, Hitchcock és  Scully (Dirk Blocker, Joel McKinnon Miller), és a titokzatos motoros Roza Diaz nyomozó (Stephanie Beatriz). A főszereplők mellett még feltűnik sok ismert színész is, példul Eva Longoria, Adam Sandler vagy Katey Segal.

A Brooklyn Nine-Nine 2013-ban indult a FOX csatornáján, az ötödik évadtól pedig már az NBC-n látható. A sorozat hat évadból áll, viszont hamarosan érkezik a hetedik évad is, pontosabban február 6-án. A szereplők és a helyszín mindig ugyanazok, a komikum pedig az érdekes helyzetekbe való helyezés miatt keletkezik.  Az operatőri munka átlagos, nem ettől jó vagy rossz a sorozat. Olyan, amilyennek lennie kell. A vágásra nem lehet panasz, Ryan Case és Cortney Carrillo remek munkát végeztek/végeznek.

Ezt a sorozatot azoknak ajánlom csak, akik szeretik az Andy Samberg féle poénokat, és az ehhez hasonló sorozatokat. Megéri esélyt adni neki, mert meg tudja nevettetni a nézőket, a fárasztó, de jó poénjaival.