A költészet terápia. Közhelyes, de tényleg így van. Szinte mindenki rá tud mutatni legalább egy olyan poémára, amelyet a kedvencének tart, átsegítette valamilyen akadályon, vagy csak egész egyszerűen jól esik újra és újra elolvasni. Én sem vagyok ez alól kivétel, a magyar költészet napja apropóján összegyűjtöttem néhányat az én nagybetűs Verseimből. S hogy ne csak olvasni kelljen, kedvenc színészeim előadásában meg is hallgathatók.

Szabó-Kádár Henrietta válogatása:

 

Ady Endre: A ló kérdez

Előadja: Gobbi Hilda

Lovamra patkót senki nem veret,

Be szerencse, hogy senki sem szeret:

Döcögök, lógok követlen úton

S hogy merre megyek, nem nagyon tudom.

 

S a rossz úton, mert minden ellovan,

Felüti néha fejét a lovam

És megkérdi, míg szép feje kigyúl:

Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?

 

Radnóti Miklós: Tétova óda

Előadja: Kőszegi Ákos

Mióta készülök, hogy elmondjam neked

szerelmem rejtett csillagrendszerét;

egy képben csak talán, s csupán a lényeget.

De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,

és néha meg olyan, oly biztos és örök,

mint kőben a megkövesült csigaház.

A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött

s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.

S még mindig nem tudom elmondani neked,

mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,

óvó tekinteted érzem kezem felett.

Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.

És holnap az egészet ujra kezdem,

mert annyit érek én, amennyit ér a szó

versemben s mert ez addig izgat engem,

míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.

Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, –

mit mondjak még? a tárgyak összenéznek

s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab

az asztalon és csöppje hull a méznek

s mint színarany golyó ragyog a teritőn,

s magától csendül egy üres vizespohár.

Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,

hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.

Az álom hullongó sötétje meg-megérint,

elszáll, majd visszatér a homlokodra,

álmos szemed búcsúzva még felémint,

hajad kibomlik, szétterül lobogva,

s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.

Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,

de benned alszom én is, nem vagy más világ,

S idáig hallom én, hogy változik a sok

rejtelmes, vékony, bölcs vonal

hűs tenyeredben.

 

Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa

Előadja: Kiss Flóra

Anyámnak fáj a feje,

 nem iszik feketét –

anyámnak fáj a feje,

 nem szed be porokat;

 szótlanabb sápadtsággal

feji meg tehenét,

 szótlanabb sápadtsággal

 söpröget, mosogat.

Anyámra durván szólnak

 jöttment idegenek?

anyám az ijedtségtől

 dadog és bereked;

 sötét kendőjét vonván,

magányát húzná össze;

 ne bántsa többé senki,

 félelmét ne tetőzze.

Anyám utakon lépdel

 s nem jut el sehova –

szegénység csillagától

 sebes a homloka;

 vállára még az orgona-

virág is úgy szakad,

 mintha csak teher volna,

 jószagú kárhozat.

Nyár van égen és földön,

 zene szól, muzsika,

anyám csönd-sivatagján

 el kell pusztulnia.

 Gépek, gyártmányok zengnek

csodáktól szélütötten,

 de egy se futna hozzá:

 segítek, azért jöttem.

Anyámnak fáj a feje,

 anyámnak fáj a semmi,

anyám fekete rózsa,

 nem tud kiszínesedni.

 Egy éjjel földre roskad,

megtört lesz majd, kicsi –

 Bejön egy madár érte

 s csőrében elviszi.

 

Hervay Gizella: Két vers

Előadja: Szabó Dorottya

I

Annyira kellesz, hogy – látod –

megtanultam hallgatni érted,

annyira kellesz, hogy

álmaimból könnyedén kilépek,

annyira kellesz,

hogy téged kereslek, nem a szerelmet,

gondolataidba vegyültem,

mint anyja könnyeibe a gyermek.

 

II

Fáradt szemünkön összefogódzva guggol a szorongás.

El ne menekülj, most kezdjük csak látni egymást.

A mámor – rikító selyem volt csak – elszakadt –

téged szeretlek immár, nemcsak magamat.

 

Nehéz ma már a költészetről klisék nélkül beszélni. Talán nem is kell folyton fejtegetni, hogy mit akart mondani a költő, miért a rím, a forma, miért dal vagy óda. A Campus szerkesztősége a nyomtatott formátum megjelenésével egy időben, április tizenharmadikán ismét olvasásra, vershallgatásra invitálja az olvasókat, hiszen ahogy nemcsak karácsonykor kell szeretni, úgy verset olvasni sem csak a magyar költészet napján indokolt.

Gondos Borbála válogatása:

 

Pilinszky János: Apokrif

Előadja: Pilinszky János

1
Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:

Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?

Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.

Így indulok. Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.

2
Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.

S majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat.
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!

Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra –

Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.

Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.
Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!

Nincs is szavam.
Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.

Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

3
Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.

Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.

És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.

 

Nemes Nagy Ágnes: A visszajáró

Előadja: Györgyi Anna

Ez volt az asztal. Lapja, lába.
Ez volt a drót. Ez volt a lámpa.
Pohár is volt mellette. Itt van.
Ez volt a víz. És ebből ittam.

És kinéztem az ablakon.
És láttam: ferdén hull a pára,
nagy, égi fűz lógatja ágát
az esti rét sötét tavába,
és kinéztem az ablakon,
és volt szemem. És volt karom.

Most széklábak körül lakom.
Minden tárgynak térdéig érek.
Akkor vállal vágtam a térnek.
S mennyi madár volt. Mennyi tér.
Mint egy szélfújta lángfüzér
szirmai, tépve és lobogva
szálltak, rajokban sustorogva,
egy dobbanással szerterántva,
mintha egy szív madár-szilánkra
pattanna szét, repülne szét –
ez volt a tűz. Ez volt az ég.

Elmegyek. A padlólapot
ujjal érintgetném, ha tudnám.
Alacsony léghuzat, az utcán
húzódom. Nem vagyok.

 

Radnóti Miklós: Szakítottunk

Előadja: Berki Szofi

Te véresre csókoltad a számat
és lihegve kértél, hogy maradjak.
Nem maradok.
Menj be szépen, én meg elindulok
a mérföldkövek között a sárban.
Mit nézel?
A hófehér éjek után ugye-e
könnyező, foltos olvadás szakadt.
Hallod?
A vézna fákban a nyárt
siratják most korhadt, téli szentek.
Ne sírj.
A könnytől csúnya lesz a szemed
és nem bírom folytatni, ha könnyezel.
Hallod-e?
Szél szánkázik zúgva a dombokon
és itt te előtted fodros a sár.
Megértettél?
Sár. Sár és Gyűlölet van az alján
minden csillogó, nagy szerelemnek.
Most menj.
Érzem, hogy imádlak és gyűlöllek
és ezért most itthagylak az úton.
Kedvesem.
Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha
találkozunk, talán újra kezdem.
Menj már.

Weöres Sándor: A két nem

Előadja: Nagy Kálózy Eszter

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kisértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfoghatod;
a férfié: minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi — akár bölcs, vagy csizmavarga —
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
címkék közt jár, mint egy patikában.
Hiába száll be földet és eget,
mindég a semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él — vagy tán csak élni látszik —
ha nők szeméből rá élet sugárzik.

A nő: mindennel pajtás, eleven,
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedőn fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan címkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
úgy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség

Úgy szívünkhöz nőtt a tavalyi verses Campus-lapszám, amit – a verssorokkal, képekkel, szünetekkel és pittelésekkel folytatott kemény küzdelmek árán – olyan különleges gyönyörűségű szabálytalansággal betördelt nekünk Réka, hogy azóta sem felejthetjük, és idén sem bírtunk a késztetéssel: ismét diáktársaink verseivel ünnepeljük a magyar költészet napját.

 

Barabási Nimród: Repülő

Hanyatt fekve a halványkék égre 

fektetted puha tenyered. 

Fölöttünk egy repülő szállt, 

füstjét rejtegetted gyöngéden,

ami lágyan mált szét a magasban. 

Soha nem hagytál el így engem,

soha nem takartad magad ily finoman,

Mindig keserű füstöt hagytál

halványkék lelkemen. 

Idén sem láttalak eleget, 

Pedig folyton fürkésztelek, de te mint

két nyári zápor közti napsütés,

lehunyom a szemem és tovalépsz.

Odaadtam mindenem 

az sem volt sok, sőt kevés. 

Bámultam utánad sután,

ahogy tovaszálltál egy 

felhőtlen délután. 

A felhők fölé reméltem magunk,

de ott rekedtem fent az égen, akár

egy bomolhatatlan törmelék,

nélküled nehezen veszek levegőt.

Hagyd haljak szomorú halált,

nem ily véget nem érőt.

 

Halászy Kamilla: Amikor igazán boldog vagyok…

Amikor igazán boldog vagyok,

Kivirágzik minden, hol elhaladok.

Mosolygok, nevetgélek, táncolok.

Mint egy igazi gyerek, vidám vagyok.

 

Amikor igazán boldog vagyok,

Arcomon vonulnak a fénynyalábok,

Vetetlen, száraz földeken ültetek virágot,

Parttalan óceánokban keresem a világot.

Lásd, hitem egyre nő, csillag vagyok:

El nem égek, nem halok, csak lángolok. 

 

Amikor igazán boldog vagyok,

Mindenkinek szeretetet ajándékozok.

Megnyílok, mint a szerelem, a vörös rózsa,

Életem örök, s végtelen forrása.

 

Amikor igazán boldog vagyok,

Esik az eső, én vízben táncolok.

Lépkedek: pocsolyából pocsolyába énekelve,

Érem a vízcseppeket, felvisznek a fellegekbe.

 

Hajnalban, ha furcsa késztetést érzek,

Kimegyek az erkélyre, csillagos eget nézek.

Esti fények alatt lefestem a göncölszekeret,

Boldog vagyok, lelkem elégedett.

 

Halászy Kamilla: Aranyóra

Talán ez az igazi boldogság nekem:

Fűzfalombok alatt, lomhán elidőzve,

Feltekinteni a napsütte, tiszta égre,

Hogy érezzem, aranyóra simogatja arcom,

S hogy érezzem, valóban élek,

Mert szabad vagyok, szabad vagyok… 

 

Székely Margit: Vannak bolondok

Vannak bolondok,

akiket zseniként ünnepelnek

és vannak zsenik,

akiket bolondnak tekintenek.

És hogy mi dönti ezt el?

Az, hogy hogyan

és kiknek

tálalják az őrültséget.

 

Májai Tímea: Sóhaj

Sóhaj

Teng/ered bennem.

Feküdj a hullámra, hogy bele ne fulladj

Gondolataidba.

Ér/ez most bár/mit is, vagy csak képzeletem szüleménye volna?

Ezt már sosem tudod meg, ahogy azt sem,

Mit álmodtam aznap éjjel.

Pedig csak:

Tenger/só/haj(ó)

 

Székely Margit: Kápráztass

Kápráztass, hogy

utána mindet

elszórhasd. 

Ismertess, hogy

utána tudjam mi az amit

elvehetsz.

Hívogass, hogy

utána az arcomba

csaphasd ajtódat.

 

Mert csak az fáj,

amiről tudod,

hogy lehetett volna. 

 

Halászy Kamilla: Volt egy álmom

Volt egy álmom.

Azt álmodtam, kézenfogva 

Járunk az utcán a szerelemmel,

Hangosan kiáltjuk egymást nevét, 

Hahotázunk, 

Egy-egy csókot adunk, csak úgy járunk, 

Mint két szabad lélek,

Aki bármire képes.

De hol vagy te, 

És hol van a szerelem,

És hol a kézfogás, 

És hol a kiabálás, 

És hol az álom? 

 

Volt egy álmom,

De már nem találom…

 

Péter Emmánuel: Lélekmeder

 

Felhők gyűltek az éjjeli égre,

Könnyzápor porzott a hideg földre.

Vörösen izzott és csorgott a vér,

Az ég kettéhasadt, szívem megtér.

 

Hűvös szobámban hallgatag bámultál.

Vajon tavasz szemedben mit gondoltál?

Én a falat bámulom, mely kopár;

A lidércfényt éjente, mely te voltál.

 

Reggelig táncoltál velem szerelem,

A nap felkelt, de a vaknak mégsem.

Szemem vak, ha szemed nem láthatja.

 

Viharos tengert közöny kiszárítja.

A száraz meder elhalt jövője

Vért csepegtet a kihalt jég földre.

 

Halászy Kamilla: Rózsás napok

Lefestjük világunkat

Úgy, ahogy nekünk jó,

Úgy, hogy a rózsák

Megmaradjanak

S kihűljön a parázs,

De a tűz mégis megmaradjon:

Vége a szomorú napoknak…

 

Székely Margit: Honnan jó elkezdeni?

Honnan jó elkezdeni?

Onnan, ahol épp vagy.

Melyik percben, pillanatban?

Abban, amelyiket épp megéled.

Milyen hangulatban, állapotban?

Olyanban, ami teljesen elönt.

 

Székely Margit: Akarni és félni

Hogy lehet

egyszerre akarni és félni,

elvetni, de mégis remélni,

szeretni és utálni,

kívánni és hátrálni?

 

Hogy lehetsz,

az igennel szemben a nem,

önmagad ellentéte,

barát helyett ellenséged,

hívődből a hitetlened,

követődből az utat vesztett?

 

Hogy lehetsz a veszteséged,

mikor lehetnél a nyereséged?

 

Székely Margit: Vágyódni

Vágyódni utánad,

vágyódni utánunk,

egy olyan létben,

melyben se te,

se én,

nem voltunk.

 

Halászy Kamilla: Tengerszemek

Belenézek a szemeidbe,

És látom az eget

Meg a földet.

Látom a Földet,

A Földön a Tengert,

Látom az Eget,

Az Égen a Kéket.

Csillog, mint a csillagok,

S bár hideg 

Színekben játszik,

Nekem meleg, 

Mert ég,

Ég a szenvedély benned,

Amely éltet téged…

 

Belenézek a szemeidbe,

És látom a lelked.

Hatalmas óceánok,

Végtelen egek,

Mindig valamit keresnek.

Kontinensről kontinensre,

Szárazföldről szárazföldre,

Tengerből tengerbe,

Mindig csak mennek…

Látom a szemeidben

Ahogyan haladsz előre,

Mindig csak keresve,

Mindig újat lelve.

Csillog a szemed,

Boldog a lelked,

Amikor tengert látsz… 

 

A lelkek s a szemek;

A tieid tengerszemek. 

És én így szeretem őket.

A bentlakásos élet nemcsak játék és mese. De nem is kínszenvedés. Megtanít közösségben élni, alkalmazkodni, ugyanakkor ráébreszt, hogy milyen fontos az egyedül töltött idő, a saját tér, mentális és fizikai szempontból is. A megannyi nehézség, a komfortzóna és az egyedüllét redukálódása valahogy mégis kompenzálódik a bentlakásos élet egyedi légkörében. Eddigi tapasztalataikról, a folyamatos közösségben élés, ismeretlen személyekkel való osztozás nehézségeiről és szépségeiről mesélt a Campusnak három elsőéves: Gergely Aliz, Koncz Opál és Kovács Leona.

 

– Mi volt a benyomásod, amikor beköltöztél, és mi változott azóta?

Opál: Az első benyomásom az volt, hogy utálok itt lenni. Amikor felköltöztem, túl nagy volt a változás, és olyan furcsa volt, hogy ilyen sokan vagyunk egy szobában. Sokan járkáltak a folyosón, együtt használunk mindent: mosdót, konyhát. Szóval kicsit megijedtem. Full depi voltam, full ideg. Azóta beletanultam ebbe az életvitelbe, jól elvagyok és szeretek itt lenni.

Leona: Megijedtem attól, hogy be kell költözni, mert nehezen viselem a változást. Négy új emberrel egy szobában, ráadásul idegen városban hirtelen és gyökeres változás. Azért ettől megijed az ember. Attól féltem a legjobban, hogy román szobatársaim lesznek, ezért nehezen indul majd a kommunikáció. Féltem, hogy majd el kell viselnem négy új embert, hozzászokni az ő rutinjukhoz. Viszont azóta megszerettem a bentlakásos életet.

Aliz: Amikor először megnéztem, milyen lesz a bentlakás, ahol jó ideig lakni fogok, nem voltam elragadtatva. Miután beköltöztem, rájöttem, hogy amúgy jobbak a feltételek, mint amire számítottam. Igazából már kilencedik osztály óta vártam, hogy elmenjek otthonról, bentlakásba költözzek, egyetemre járjak. Jól érzem magam, s tudom, hogy jó helyen vagyok.

– Gondot okozott megszokni az új lakhelyet?

Opál: Igen. Le is voltam betegedve az első héten, úgy gondolom, részben ezért is. A szobatársak személyét és folyamatos jelenlétét könnyű volt megszokni, de azzal még máig sem barátkoztam meg, hogy el kell menni a folyosó végére tusolni. Nagy előkészülettel jár a mosogatás is. Ezekhez a körülményekhez nekem nem a legkönnyebb alkalmazkodni.

Leona: Otthon tudom, hogy mi hol van. Ott kimegyek, csukott szemmel megtalálom azt, ami kell. Itt az első héten azt sem tudtam, mi hol van. Frusztráló volt, hogy a cuccaim most más helyen vannak, mint ahol ezelőtt tartottam azokat.

Aliz: Nekem nehéz volt a magánszféra beszűkülése szempontjából. Az is rizikós néha, hogy hosszú előkészület szükséges az evéshez. Nem annyiból áll, hogy leülök és eszem, hanem elmegyek a konyhába, először megmelegítem a kaját, utána még elmosogatok, nem hagyhatom a konyhában a saját étkészletem. Volt, hogy sokszor nem ettem, mert nem volt kedvem vagy időm ételt melegíteni, mosogatni.

– Az első félév online, esetenként hibrid formában zajlott. Mennyire volt ez körülményes számodra?

Opál: Bentlakóként sokszor bonyolult helyzet alakult ki, amikor be kellett lépnem órára, és be kellett kapcsolnom a mikrofont meg a kamerát. Próbáltam nem zavarni a szobatársaim. Én jobban szerettem a hibrid oktatást, egy-egy kurzusra egyszerűbb online belépni az előbb említett nehézségek ellenére is.

Leona: Nem tudom, te hogy vagy vele, de én infóegyetemen vagyok. Szerintem ezzel mindent elmondtam. Öten voltunk egy szobában, az egyik alszik, a másik reggelizik, a harmadiknak pont most kellene csinálnia valamit hangosan, a negyediknek más dolga van éppen, te pedig ülnél és fókuszálnál a kurzusra. Már amennyire képes vagy erre ilyen helyzetben.

Aliz: Én is infóegyetemen vagyok, az volt a legkisebb problémám, hogy hogyan kivitelezték a kurzusok és szemináriumok megtartását. Igazából most kicsit nehezebb, hogy nincs annyi órám online. Még el kell menni előadásra… Arra meg ki kel fel szívesen? A hibrid nekem nagyon tetszett. A „nem tanulás” része volt a legjobb.

– Nehéz volt beilleszkedni az új, még ismeretlen társaságba?

Opál: Féltem, hogy nem fogunk egy nyelvet beszélni leendő szobatársaimmal, és emiatt akadályokba ütközött volna a beszélgetés, barátkozás. De kommunikáció szakon tanulok, be nem állt a szám.

Leona: Én mindenhova remekül beilleszkedem.

Aliz: Nem volt nehéz. Liciben utáltam a közösséget, szóval egyetemistaként változtatni szerettem volna ezen, eldöntöttem, hogy eddigi magatartásommal ellentétben nyitott leszek.

– Mit tanított meg neked a bentlakásos lét?

Opál: Megbecsülni a magánszférám. Emellett megtanultam jobban alkalmazkodni másokhoz. Én például otthon a sütés-főzés terén sosem tudtam annyira érvényesülni. Most magamra főzök. Egész jól haladok.

Leona: Önállósodni kell. Nem mondhatod azt anyukának, hogy gyere, főzzél egy teát, mert beteg vagyok. Éppen haldokolsz, de azért mész, hogy főzz egy teát.

Aliz: Edd meg, amit főztél! Megtanultam kisebb helyen élni, osztozni másokkal a szobámon. Már tudom, hol olcsó, hol drága a tojás. Még a félig lejárt kaját is megtanultam értékelni.

– Mit üzennél azoknak, akik azon gondolkodnak, hogy bentlakásba költözzenek?

Opál: Teljesen megéri. Igazából szocializálódás szempontjából is nagyon-nagyon hasznos. Sokkal kevesebb elintéznivalód van, mint kintlakásban, sokkal egyszerűbb itt az élet. Takarítanak is ránk, a szobánkon kívül mindent. Abszolút megéri kipróbálni, mert nincs annyi felelősséged, mint albérletben, azonban így is önállósodnod kell. Kimozdít a komfortzónádból.

Leona: 100 lej vagy 100 euró nem mindegy. A bentlakásban annyi emberrel ismerkedsz meg, amennyivel szeretnél. Akárhányszor kimegyek a szobámból, és valakinek köszönök, nem is kell tudnom a nevét, de azért váltok vele három szót. Kicsit átérzem az ő sorsát is bentlakóként. Minap olasz nyelvű telefonon, norvég billentyűzeten román lánynak kerestem meg az én magyar nevem a közösségi hálón. Kapcsolatok kialakítására a bentlakás tökéletes.

Aliz: Szerintem nagyon tanulságos élmény. Van szép része, tudunk segíteni egymásnak, számíthatunk egymásra, megszeretjük egymást. Kolozsváron nagyon megéri.

Van egy régi mániám. Inkább káros szokásom. Az online hírportálok Facebookon megosztott cikkei alatt legtöbbször a kommenteket is elolvasom. A minap a maszol.ro híre bukkant fel esti Facebook-görgetésem közben, ami arról szólt, hogy nemsokára férfiaknak szánt fogamzásgátló tablettát is a piacra dobnak. Ahogy az megosztó téma esetében lenni szokott, burjánzó kommentszekcióval találtam szembe magam. A hozzászólások némelyike a cikk paragrafusaiban megjelenik.

Akit igazán érdekel az említett cikk „origója”, bővebben informálódhat három egyszerű kattintással, mielőtt véleményt formál. Az erdélyi portál a 24.hu-ra hivatkozik, ez utóbbi pedig a Gizmodóra, ahol bővebben kifejtik a kérdéses ügyet. Például a tablettát fejlesztő kutatócsoport vezetőjének néhány gondolata is olvasható az angol nyelvű cikkben. Mondanom sem kellene (de manapság fontos kiemelni), hogy az adott, éppen szembejövő forrás(ok)on kívül is lehet, sőt érdemes cikkeket, tanulmányokat böngészni, ha teljes képet szeretnénk kapni a vitatott témáról.

A szkepticizmus jogos az egészségügyi innovációk kapcsán. Hasznos is tartani olykor a bizonytalannak tűnő újításoktól, de az nem mindegy, hogyan fejezi ki az ember a véleményét. A legemlékezetesebb kommenteket bőszen összefaricskáltam, a hitelesség kedvéért helyesírási hibákkal együtt, viszont az emotikonokat kihagyva.

A férfiaknak szánt fogamzásgátló tabletta híre a következő gondolatokat ébresztette az olvasókban: „A férfiak teherbe esése ellen?”, „Van baj elég”, „Gondolom, hogy adják a menstruációs görcsoldot is vele!”, „10 év múlva meg lerohad a zacsi”, „Talán a covid oltások nem elég hatékonyak erre a célra is?”, „Már lusták az emberek kiveni az aktus vége előtt” – ezt kiegészítendő az olvasó képzeljen ide két nevető emojit. „Megèrett az emberisèg a pusztulásra!!!” , „ez inkább szomorú,mint vicces”.

Meglepetésemre ezektől eltérő megnyilvánulásokat is olvashattam: „Mert az a jó ha a nő szedi és mérgezi magát hormonokkal és más finomságokkal. Isten ments hogy a férfi is felelősséget vállaljon a család tervezés barmilyen gondjában.” „Ehhez jó lett volna hozzáfűzni, hogy hány nőnél jelentkezett a hormonális fogamzásgátlás nyomán rákos vagy más, ugy-e bátor hímegyedeink szerint aprócska, probléma… És hogy ez egy sokkal humánusabb megoldás lenne.”

Új gyógyszerfejlesztés kapcsán nem tudok érdemi bírálatot megfogalmazni, nem vagyok jártas és kellőképpen tanult az ilyen jellegű egészségügyi kérdések vizsgálatában, a gyógyszerészetben, kémiában, endokrinológiában (női fogamzásgátló tabletták esetében, amelyeket az utóbbi két idézet említ), és nem is célom a férfiaknak szánt gyógyszerekről eldönteni, veszélyesek-e vagy sem. Azt szeretném ezzel az írással, hozzászólások beemelésével demonstrálni, hogy napjainkban egy cím, jobb esetben a hatmondatos hír elolvasása milyen hirtelen és radikális gondolatokat késztet közzétenni a világhálón. Teljesen normális, hogy nincs egyetértés. Viszont, ha poénból is (tudjuk, minden viccnek fele igaz), előtör az az eszme, miszerint férfiatlan, esetleg nőies odafigyelni (ebben az esetben gyógyszer szedésével) a védekezésre, vagy „kivenni” lenne a biztos megoldás, a csattanó nem nevetni való, hanem megdöbbentő és szomorú. Nem kell élnie senkinek a férfi fogamzásgátló tablettával, ha nem szeretne, viszont hasznos tájékozódni arról, hogy létezik ilyen szer, forgalomba szeretnék hozni és ez is alternatíva lesz az elkövetkezendőkben. Mindenki úgy védekezik, ahogy leghelyesebbnek – rosszabb esetben legkényelmesebbnek – találja. Mindenesetre, a nem kívánt terhesség elkerülése érdekében elengedhetetlen a minél hatékonyabb védekezési módszer, és kiváltképp fontos hangsúlyozni, hogy ilyen esetben mindkét fél érdeke és felelőssége az elővigyázatosság. Azok életét, akik nem használják, nem fogja befolyásolni ez a gyógyszeripari vívmány, így biztos akad olyan, aki részéről fölösleges a humorosnak szánt, burkolt vagy direkt kifakadás.

A legelkeserítőbb azonban mégsem a fentiekben taglalt, hanem két eddig meg nem említett hozzászólás. Az egyikben az olvasó azt állítja, hogy a férfiaknak azért örömteli ez a hír, mert így nem tudják egyes nők azt hazudni nekik, hogy teherbe estek általuk, feltéve, hogy a képzeletben vádolt férfi rendszeres fogyasztója a még piacra nem dobott tablettáknak. Így elkerülhető a kommentelő által jegyzett aggodalom, miszerint: „oszt a pasi meg jó nagyot szív fizethet vagy húsz éveig…..” A Gizmodo cikke alatti vélemény ennél is elgondolkodtatóbb, és eszünkbe juttatja, hogy bízni lehet embertársainkban, de sokszor nem érdemes. Magyarra fordítva, nagyjából ez olvasható az angol nyelvű kommentben: „Tudjátok, hogy hívják azokat a férfiakat, akik azt állítják, szedik ezt a fogamzásgátlót? Hazugok. Tudjátok, hogy hívják azokat a lányokat, akik elhiszik [ezeket a hazugságokat]? Anyák. A férfiaknak szánt fogamzásgátló értelmetlen, sosem hihetsz egy férfinek, aki azt mondja, szedi.”

Kettő ide, kettő oda, forgat hármat, forog, a fiú ugrál kettőt, megcsapja a lábát, megint forognak, megölel, vége. A legtöbb ember azt hiszi, ennyiből áll a néptáncelőadás, pedig a próbák nagy része jobban hasonlít kardioedzéssel vegyített enyhe Fölszállott a páva epizódhoz.

A legtöbb próba legalább félórás bemelegítővel kezdődik. Sportcipő, tréningnadrág, trikó vagy ujjatlan, amiben könnyű mozogni, lányoknak haj felkötve, karóra és egyéb ékszer az asztalon. Az első öt perc hasonlít a licis tornaórához, amit már akkor is lihegve vészelt át az ember, ám ez még az enyhe része a bemelegítőnek, a neheze ezután jön. Ritmusgyakorlatok, folyamatok következnek, amelyek fejlesztik a ritmusérzéket, az állóképességet. Kicsit olyan, mintha tabatára adnád a fejed, annak is a néptáncos verziójára. Meredek, a lelkedet is kiteszed, és ha nem nyújtod le, másnap ne is reménykedj abban, hogy mozogni tudsz. A végén úgy érzed, annyit mozogtál, hogy már mehetsz is haza, de a próbarész tulajdonképpen csak most kezdődik.

A próbás szünetek igazából megtanítanak gyorsnak lenni: az ötperces szünetben van időd megszárítkozni, átöltözni, mosdóba menni, vizet inni és elszívni egy szál cigit is. Mire ismét a színpadon állsz teljes felszerelésben, már nem is érzed azt a kellemes, edzés utáni zsibbadtságot, erőre kaptál, készen állsz az új információ befogadására.

Néptánc közben mindig ki kell húznod a hátad. Nem lehetsz görbe, mert az milyen már, az emberek régen is egyenesen, büszkén adták elő a tánctudásukat, légy te is büszke, hiszen van mire. Legalábbis ezt mondogatod minden alkalommal, amikor már érzed a hátadban a fájdalmat, de már lassan nem az oktató, hanem te követeled meg saját magadtól a száztíz százalékot.

Tartás, ellentartás. A páros tánc egyik alapeleme. Még a legapróbb közös mozgásban is tartanod kell a párodat. Ha a fiú melletted legényesezik, az egyik kezével a derekadat, válladat fogja, neked amellett, hogy a saját lépésedet teszed – jobb esetben helyben állsz –, meg kell tartanod őt, igazából te vagy a stabil pontja, ehhez pedig nagy erőre van szükséged. Forgás közben is tartanod kell, és nem kifogás, hogy ő fiú, neki több ereje van. Nem. Ugyanolyan erővel, ugyanolyan lendülettel kell lépkedj mellette, éreznie kell, hogy ott vagy, hogy van kit megtáncoltasson. A nagy öntudatnak viszont nem kell átlépnie arra a szintre, hogy átvedd az irányítást, meg kell hagyni, hogy a fiú legalább elhiggye: ő irányít. Persze tudjuk, ki teszi igazából, de a boldog tudatlanság a legjobb állapot.

Egyezzünk meg abban, hogy az erdélyi táncok közül a szatmári az egyik legdurvább, a legtöbb lépésből áll. Ott nincs olyan, hogy megpihensz, tartasz tíz másodpercnyi szünetet. Folyamatosan táncolsz, ugrálsz, teszed a lábad a másik után. Ezután a mezőségi jön, itt végre nemcsak a férfi érvényesül, hanem a nő is, hiszen rengeteg a forgás, amit évekig tanulnak, gyakorolnak, hogy tökéletesen menjen, ha pedig valakinek sikerül rövid időn belül megtanulnia fél sarkon, egyenes háttal, tökéletes egyensúllyal forogni, az egészen biztosan boszorkány. S ha már boszorkányság, ki ne hagyjuk a csodaszép dalokkal és csujogatásokkal, na meg forgásokkal tűzdelt kalotaszegit: a viseletnél már csak a tánc szédítőbb és csillogóbb. Szinte szédülünk a táncos leányokat lesve, s el is felejtjük, hogy csodás viseletük sokszor nehezebb, mint ők maguk. Ennek ellenére mindig széles mosollyal, csillogó szemmel kiabálják, hogy „a kicsi mulatság tarthatna, míg a világ”. Szilágyság mindkét tájegysége olyan, hogy ha a többórás táncházban ez következik, fellélegzel, hogy végre megpihensz, aztán a tánc végén inkább papot hívsz, biztos, ami biztos. A szilágysági tánc nem bonyolult, egyszerű lépésekkel tűzdelt, a gyors része is csak forgásból, kiforgatásból áll. Összevetve a szatmárival még altatónak is megfelelne, ha nem lenne fárasztó, élményekkel teli a maga módján.

Összességében, a tapasztalataimból kiindulva nem kell feltétlenül sportolnod vagy komoly edzéseket végezned ahhoz, hogy formában tartsd magad. Sok vélemény alapján egy-egy táncpróbáról fáradtabban, eredményesebben mehetsz haza, mint néhány óra edzőtermi mozgásból. És persze a színpadon csak az látszik, hogy a táncosok mosolyognak és forognak, a való életben viszont a próbákon vért éppen még nem, de verejtéket izzadnak azért, hogy minden lépés tökéletesen menjen. És megéri. Mindig megéri.

Hosszú kihagyás után az Ördögtérgye Néptáncegyüttes utánpótláscsapata ismét egybehívja a kolozsvári egyetemistákat. Minden hétfőn 18 órától mezőkeszüi táncokat oktatnak a Heltai Folkcenterben. Ha kedvet kaptál, ragadd meg a tánccipőt és tarts velünk! A jókedv garantált!