A Kontroll című magyar bűnügyi film, Antal Nimród magyar származású amerikai filmrendező munkája, 2003-ban került bemutatásra. Sötét hangulatú, neo-noir stílusú alkotásról beszélünk, amely egy budapesti metróellenőr életét és kalandjait mutatja be.

A történet középpontjában öttagú ellenőrbrigád áll, akik metróellenőrként dolgoznak a földalatti rendszerben. A filmben bemutatott metróállomások, folyosók és peronok sötét, szürreális atmoszférát teremtenek. Bulcsú (Csányi Sándor) a főszereplő, aki egyfajta lázadó alak, próbálja megérteni a metróalatti, elzárt világot, miközben vívja mindennapi küzdelmeit. Lassan ez az alvilág vált az otthonává, amit nem képes elhagyni, álomra is a piszkos kőpadlón hajtja a fejét. Itt ismerkedik meg Szofival (Balla Eszter), akibe első látásra beleszeret. A lány édesapját, Bélát (Kovács Lajos) az alkoholizmus és a vasúttársaságnak súlyos anyagi kárt okozó balesete miatt bocsátották el, de amúgy minden hibája ellenére szeretetre és tiszteletreméltó ember, aki jelenleg metróvezetőként dolgozik.

A film során a nézők olyan karakterekkel találkoznak, mint a különc társak és főnökök, akik mind sajátos módon hatnak Bulcsú életére. Emellett a film izgalmasan és szórakoztatóan mutatja be a metróellenőrök mindennapi feladatait és problémáit.

A Kontroll sötét hangulata és lenyűgöző vizuális világa elismerést váltott ki a kritikusokból és a közönségből egyaránt. A film nemzetközi sikert aratott, és bemutatták több rangos filmfesztiválon is. Olyan alkotás, amely azon túl, hogy egyedi történetet mesél el, bemutatja Budapestnek sötétebb és titokzatosabb oldalát, miközben érzelmileg mély karakterekkel gazdagítja a filmélményt.

Számos európai és észak-amerikai filmfesztiválon szerepelt a mű. Elnyerte a Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál Arany Hugo díját, és a 2004-es Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában vetítették. A 2004-es Oscar-díjra Magyarország a legjobb idegen nyelvű film kategóriában pályázott.

Ki ne érezte volna már úgy egy adott pillanatban, hogy ki kell lépnie megszokott környezetéből? El kell bújnia a világ elől. Menekülni a múlt elől és a jelenből egyaránt. Eltűnni a föld felszínéről. Bulcsú elhagyja a régi ígéretes pályáját, és egy másik, világos szabályok szerint működő közegben keres menedéket. Megszakította minden kapcsolatát a felszínen folyó élettel és a jegyellenőrök sajátos, a társadalom örökös megvetésében élő családjába menekült. Rajta keresztül beleláthatunk az ellenőrök hétköznapjaiba, az utazók és a jegyellenőrök hol drámai, hol pedig komikus viszonyába – összegezték a film alkotói a Kontrollt.

A történelembe leggyakrabban azon személyiségek vonulnak be, akik kiváló tetteikkel, kegyes uralkodásukkal vagy hadviselési bravúrjaikkal jogosan érdemelték ki azt a nimbuszt, amely évtizedekkel és -századokkal a haláluk után is életben tartja az emlékezetüket. Százával lehetne sorolni múltunk kiemelkedő alakjait, ám a lista egyik legismertebb személyisége minden bizonnyal Napóleon. A franciák első császárának kivételes élete számos film inspirációjául szolgált, amelyek közül a legfrissebb a 2023-as Napóleon.

A film rendezője, a brit származású Ridley Scott közel fél évszázados munkássága során a sci-fi műfajától az életrajzi filmeken át a történelmi témájú művekig, a filmrendezés számos műfajában alkotott jelentős kihatású munkákat. Említésre méltóak például az 1979-es A nyolcadik utas: a Halál (közismertebb angol címén Alien), az 1982-es Szárnyas fejvadász (avagy Blade Runner), a 2000-es Gladiátor és 2015-ös Mentőexpedíció (eredeti címén The Martian). Legutóbbi rendezése a Napóleon, amelyben a francia császár szerepét az a Joaquin Phoenix játssza, aki három évvel korábban Oscar-díjat kapott a legjobb férfi főszereplő kategóriában a 2019-es Joker c. filmbeli alakításáért.

A klasszikus életrajzi filmek stílusával szakítva, a főszereplő sorsát formáló kiemelkedő események elsősorban a szerelmi szálon keresztül vannak bemutatva. Például Napóleon 1798-as egyiptomi hadjárata, azon belül a piramosok csatája jelentős harcjelenetek nélkül zajlik, a fő hangsúlyt az ekkor még leendő császár lelki vívódásaira helyezik, miután levélben értesül róla, hogy hitvese, Joséphine de Beauharnais megcsalja őt, és a hír hallatára végül úgy dönt, hogy csapatait hátrahagyva hazautazik. Ez a vezérelv jellemzi az egész filmet, amely egyfelől egy új, eddig ismeretlen – bár erősen hollywoodizált – arcát mutatja a főhősnek, de másfelől csalódást okozott azoknak a történelem-fanatikusoknak, akik modern filmtechnikai eszközökkel gyártott klasszikus, részletes, átfogó életrajzi műre számítottak.

Az utóbbi rajongótábor elégedetlenségét fokozta továbbá, hogy Napóleon életének olyan meghatározó pillanatai maradtak ki a filmből, mint az első és a második itáliai hadjárat, a negyedik és ötödik koalíciós háború, vagy a Népek Csatája Lipcsénél. Ugyanakkor a nézőközönség teljességének az elvárásait kielégítették a fenomenális csatajelenetek a korszerű fegyverzetnek, a nagyszámú statisztának és a brutális háború leplezetlen bemutatásának köszönhetően. Kiváló példa erre az 1812-es oroszországi hadjárat, ahol a borogyinói csata során a visszavonuló doni kozákok alatt beszakad a befagyott tó jege a rájuk zúduló ágyúgolyóvihar következtében: a rendező nem bánt kíméletesen a vérrel elegyedő jéghideg vízbe fuldokló katonák és lovak ábrázolásával. És, bár aránylag kevés az ehhez hasonló csatajelenet – főleg történelmi témájú film tekintetében –, úgy vélem, mindenképpen megérte mozivásznon megtapasztalni ezt a képi gyönyört.

A két és fél órás film során megismerünk egy teljesen új Napóleont, akit a dicső célon és a francia grandeur-ön túl elsősorban a szerelem hajt, és a Joséphine iránti érzelmei pecsételik meg végül a sorsát. Úgy vélem, hogy a záró képsoron keresztül (amelynek ismertetését tudatosan kerülöm) a rendező elégikus lezárást szánt alkotásának, ám ezzel ismételten beleesett a nagy hollywoodi filmek által állított csapdák egyikébe: a film vége kötelezően elégtételt kell, hogy nyújtson a nézőknek. Ez pedig szöges ellentétben áll a főhős tragikus sorsával, amelynek lezárása nem tartogatja sem a remény, sem a dicső jövő leghalványabb szikráját, és ezt a leghatásosabban az tükrözte volna, ha tizenöt másodperccel korábban vágták volna el a filmet…

A Napóleon megérdemli tehát a neki járó dicséretet a képi sokszínűségéért, a színészek kiváló alakításáért, valamint a téma egyedi megközelítéséért – holott ugyanakkor szintén ez okolható a jelentős mennyiségű negatív kritikáért is, hiszen a szerelmi szál előtérbe helyezése nem hagyott elegendő helyet a részletes életút bemutatásának, ezáltal pedig nem tett eleget számos néző elvárásának. Mindazonáltal úgy vélem, az alkotás Ridley Scott, valamint Joaquin Phoenix legsikeresebb munkáinak egyike, és előszeretettel ajánlom a történelem fanatikusainak és a romantika kedvelőinek egyaránt.

Ha pörgős, feszült és humorral fűszerezett rövidfilmre vágyik az ember, akkor aggodalomra semmi ok, Wes Anderson Méreg című alkotása majd eloltja az étvágyat. Vagy pont nem.

Az amerikai filmrendező, forgatókönyvíró és producer Wes Anderson által rendezett Méreg (Poison) négy új rövidfilm egyike – ezek a Netflixen megtekinthetőek. A minifilm 1950-ben publikált Roald Dahl-novella alapján készült, és felettébb izgalmas, ugyanakkor gyors tempójú történetet mesél el, amely a brit uralom alatt álló Indiában játszódik. A kamaradarab középpontjában a Dev Patel által alakított Timber Woods áll, aki éppen megérkezik barátja, Harry Pope (Benedict Cumberbatch) házába. Kiderül, hogy Harry ágyában egy krait (Ázsiában honos mérges kígyó) fekszik, nem mellesleg annak harapása azonnali halállal jár, hacsak nem kapja meg az áldozat azonnal az ellenmérget. Woods segítséget hív a helyi orvos, dr. Ganderbai (Ben Kingsley) személyében, hogy valahogy megmentsék Harry életét. A trió hihetetlenül gyors és intenzív körülmények között dolgozik a kígyó eltávolításán: Harrynek ellenmérget adnak, kloroformba áztatják a matracát, hogy elaltassák a kraitot. A kisfilm utolsó felvonásában azonban a történet váratlan fordulatot vesz.

A kígyóval harcoló három szereplőn kívül a novella íróját is „bevonták” a rövidfilmbe, akit Ralph Fiennes alakít. Roald Dahl csak kétszer jelenik meg a filmvásznon. Először részletesebben beszél a kraitokról, elmagyarázva, hogy vékony és veszélyes teremtmények, akik óriási hatalommal bírnak mérgüknek köszönhetően. Másodszor a film végén felolvassa a novella utolsó mondatát: „Dr. Ganderbai beindította a motort, és elhajtott.” A történet eredeti írójának megjelenítése finom, de annál érdekesebb részlet Anderson részéről. Dahl jelenetei összezavarhatnák a nézőt, és eltéríthetnék a figyelmét a Harry Pope házában zajló feszült eseményekről, de ez nem történik meg. Sőt, Dahl pillanatai hozzáadnak a filmélményhez, és arra késztetik a nézőket, hogy kritikusabban gondolkodjanak arról, amit látnak. Dahl jelenléte azt a kérdést is felveti, hogy az író pontosan miért írta meg a történetet, és honnan inspirálódott.

A Méreg a kígyó eltávolítása mellett természetesen másról is szól. Az alkotás elején a figyelem középpontjában a mérges kígyó elleni küzdelem áll, de a film folyamán egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a valódi veszély nem csak a kraitban rejlik. Az ember ugyanolyan ártalmas és mérgező lehet, mint a filmben megjelenő hüllő. A három férfi hierarchiája tárul a nézők elé: az angol uralom alatt álló Indiában egyértelműen a britek vannak a piramis csúcsán. Harry is oda tartozik. Az indiai Woods és a helyi orvos az elnyomottak oldalát képviseli. Az ezekből fakadó feszült dinamikákról és emberi kapcsolatokról is szól Anderson filmje, a karakterek közötti feszültségeknek és előítéleteknek köszönhetően pedig mélyebb rétegeit ismerhetjük meg a gyarmatosító hatalom és a gyarmatosított nép viszonyának.

Tehát nem csupán borzongató és vicces műről beszélünk, hanem gondolatébresztő alkotásról, amely a karakterek, a történelmi háttér és a vizuális elemek összehangolásával absztraktabb jelentést ad a feldolgozott novella cselekményének. Wes Anderson a maga módján egyedi rendezői stílusával olyan filmvilágot teremtett, amely sok rétegén keresztül kínál széles körű értelmezési lehetőségeket a nézőknek.

Majdnem 18 perces rövidfilm három (vagy inkább négy) szereplővel: nem várna el sokat az ember, de mégiscsak a híres-neves Wes Andersonról beszélünk, és bátran ki lehet mondani, jó munkát végzett. A legutóbbi nagyjátékfilmjeit viszonylag sok kritika érte, többen tartják az amerikai filmrendező képi világát üresnek és erőltetetten párhuzamosnak. Félreértés ne essék, ebben a rövidfilmben az andersoni szín- és látványvilág hozza a kimagasló formáját, de most a gyors események és a karakterek közötti dinamika még rátesz egy lapáttal. A néző azon kapja magát, hogy képes volt 18 percet végigizgulni a kígyóhatástalanító trióval együtt.

A Méreg „csendes” alkotás. A mérges kígyók hajlamosak mozgásban lévő vagy hangos élőlényekre támadni, éppen ezért a szereplők suttogva beszélnek egymással, olykor felemelik a hangjukat, de akkor mindenki gyomra összeszorul. A mozgás halk és lassú, de a szituáció nehézsége és feszültsége ezt meg is követeli.

Humorosan megírt és elmesélt történet, de elborzad az ember lánya a képernyő előtt valahányszor meglátja Harryt mozdulatlanul és leizzadva az ágyon. Csupán néhány perc alatt sikerül elérnie a filmnek, hogy megszeressük vagy megutáljuk valamelyik szereplőt, ráadásul minden képkocka rásegít arra, hogy izguljunk és izgassuk magunkat. Senki nem jöhet azzal a kifogással, hogy nincs ideje megnézni ezt a filmet, hiszen tényleg rövidfilmről beszélünk, éppen ezért: mindenki nyissa meg a Netflixét, vagy keressen egy havert, akinek van, és segítsen Woodsnak és dr. Ganderbainak eltűntetni a kígyót Harry ágyából. Még nem késő.

Második alkalommal szerveznek kiállítást a Babeş–Bolyai Tudományegyetem újságírás szakos hallgatói. A Spectator Média Szakkollégium keretében készültek el azok a fotók, amelyeket január 18-tól a Planetariumban tekinthetnek meg az érdeklődök.

Nem véletlenül kapta a Komplementer Kolozsvár címet a kiállítás: magába foglalja a városban megtalálható kontrasztokat és harmonikus egységeket. A képek olyan párosításokat vonultatnak fel, ahol egymás mellett él a színes és a fekete-fehér, az érinthető és az elképzelt, az örökmozgó és a végtelenbe merevített pillanatok – derül ki a tárlat Facebook-eseményének leírásából.

A hivatalos megnyitó január 18-án, csütörtökön 19 órakor lesz a Planetariumban. A szakkollégium diákjai és tanárai minden érdeklődőt szeretettel várnak az eseményre, ahol a fotóművészetnek és Kolozsvár egyedi atmoszférájának lecsapódását tekinthetik meg.

A kiállítás kurátorai Deák Anita és Tompa Réka fotósok, a műveket Andreea Mogoş egyetemi docens, az újságírás és digitális média tanszék elismert tagja, valamint Farkas Boglárka Angéla, doktori hallgató méltatja. A megnyitó zenei kíséretét André Ferenc biztosítja.

A Komplementer Kolozsvár február 20-ig lesz látogatható.

Valószínűleg sokunk életében jelen volt a 2000-ben debütáló The Sims életszimulációs videójáték-sorozat, amely lehetőséget nyújtott új, virtuális élet kialakítására. A játékot a Maxis fejlesztette és az Electronic Arts adta ki. A Will Wright játéktervező által megalkotott sorozat első kiadásának lényege, hogy a játékosok virtuális karaktereket – simeket – irányítanak, és vezetik át életük különböző szakaszain őket. A játékosok építhetnek és testre szabhatnak otthonokat, kielégíthetik a karakterek szükségleteit és vágyait, ugyanakkor segíthetnek nekik a karrierjük építésében, vagy a hobbijuk mesteri elsajátításában.

A The Sims nyílt végű játékmenetéről ismert, amely lehetővé teszi, hogy egyedi történeteket és forgatókönyveket hozzunk létre simjeink számára. Emellett számos bővítménycsomagot kínál, amelyek új funkciókkal, tárgyakkal, foglalkozásokkal és beállításokkal bővítik a játékmenetet. Legyen szó akár állatokról, albérletekről, évszakokról vagy természetfeletti figurákról.

Nagy rajongótábort gyűjtött, már-már kulturális jelenséggé vált a videójáték-kedvelők közegében, mivel az élet különböző aspektusait szimulálhatják virtuális környezetben. A grafikai minőség is jelentősen javult, a textúrák részletesebbek, a karakterek animációi és a környezeti elemek pedig valósághűbbek. A simek létrehozásának és testre szabásának lehetősége minden egyes verzióval bonyolultabbá vált. Finomíthatóvá váltak az arcvoná­sok és a testformák, továbbá formálható a személyiség, a járási stílus, a hang vagy a divatpreferenciák.

Továbbá bővült az otthonok és környezetek építésének és testre szabásának eszköztára is. A játékosok nagyobb kontrollt kaptak az építészeti tervezés, tereprendezés, belső dekoráció és a tárgyak elhelyezése felett. Az évek során újabb életszakaszok és tulajdonságok kerültek a videójátékba, ezek befolyásolták a simek viselkedését, képességeit és interakcióit, így minden karakter egyedibbé vált.

A videójáték-sorozatban a harmadik játék, a The Sims 3 nagy változást hozott, hiszen eltért a szegmentált világtól és a nyitott világ koncepciója felé tért, így lehetővé téve a simek számára, hogy szabadon mozoghassanak a különböző helyszínek között. Ez jelentősen megváltoztatta a játékélményt, mivel rengeteg új felfedezni valót kínált mindenki számára. Bár a feldolgozási teljesítmény nehézsége miatt nagyobb teljesítményű hardvert is igényelt a zökkenőmentes működéshez.

Az eredeti játék grafikája a maga korában igen fejlett volt, de mai mércével mérve viszonylag egyszerűnek számít. A játék izometrikus nézetet használt, és bár a karakterek felismerhetőek voltak, hiányoztak a későbbi verziókban látott részletes arckifejezések és árnyalatok

A széria eddigi utolsó játéka, a The Sims 4 eltért az eddigi grafikai elemektől, így a virtuális világa sokkal élénkebb, színesebb és kissé stilizáltabb lett. A játék rajzfilmszerűbb művészeti stílust alkalmaz elődjéhez, a The Sims 3-hoz képest. A karakterek és a környezetek lágyabb, lekerekített élekkel és világosabb színpalettával rendelkeznek. A simek itt már kifejező arcvonásokkal és az érzelmek széles skálájával rendelkeznek, ami dinamikusabb és magával ragadóbb interakciókat tesz lehetővé.

Ahogyan a The Sims továbbra is körülöleli a játékosokat egyedi történeteivel és a virtuális élet sokszínűségével, ez a sorozat továbbra is egy olyan kulturális jelenség, amely generációkat köt össze a virtuális élet örömében és kreativitásában. A bemutatott videójáték nem csupán egy játék: olyan élmény, amely örökké emlékezetes marad mindazok számára, akik valaha is belevetették magukat a simek virtuális világába.