A közösségi média közössége, bár nem hivatalosan (még), de újabban nemzetközi ünneppé avatta a december eleji hétvégét, amelyen a Spotify közli a felhasználókkal, milyen és mennyi zenét hallgattak, hogyan, mikor és egyáltalán miért. Ennek hivatalos neve pedig nem személyes adatok felhasználásának cukormázba csomagolása, hanem Spotify Wrapped.

Ezeket az esztétikusan összeállított statisztikákat persze tovább lehet osztani más közösségimédia-felületeken is, hadd lássa mindenki, milyen makulátlan zenei ízlésünk van. Éppen ezért lehet, hogy amióta van ez az évzáró kiértékelő, kicsit úgy hallgatok zenét Spotifyon, mint ahogy kamaszkoromban naplót írtam. Tudtam, hogy csak magamnak csinálom, egyedül vagyok és csak rám tartozik. De mi van, ha… Mi van, ha valaki véletlenül megtalálja és beleolvas, a biztonság kedvéért tegyünk egy-két idegen szót és jelzős szerkezetet is abba a beszámolóba a hátamnál ülő fiúról. Esetünkben pedig, ugye, két Rihanna-szám között bár egy Beethovent, de legalább egy kis Doorst illik közbeszúrni, mert mi van, ha…

Persze, az ember maga dönti el, hogy megosztja-e, miket hallgatott tusolás, vezetés, mosogatás közben, de aki nem mer előállni a statisztikáival, az alapból gyanús. Már csak magamból kiindulva is, én sem azért nem posztoltam, mert éppen szakdolgozatot írtam helyette, vagy idős néniket kísértem át az úton, hanem mert eggyel több volt az Azahriah-szám benne, mint szerettem volna. 

Az idei újdonság a statisztikákban az, hogy a Spotify karaktertípust rendel hozzád, aszerint, hogy hogyan hallgatod a zenét. Persze, nem azt mondja meg, hogy rosszul vagy jól – legalábbis nem expliciten –, hanem megtudhatod, hogy vámpír vagy, alakváltó vagy egyéb mágikus lény. Én küklopsz vagyok. A küklopsz definíciója szerint: Ha zenehallgatásról van szó, hűséges és odaadó vagy. Szeretsz egy műfajra koncentrálni. Néha monoklival. Magyarán: nem nagyon lépek ki a zenei komfortzónámból, köszönöm, Spotify, ezt jó tudni.

Mégis furcsa, hogy többnyire azért az emberek milyen lelkesek, hogy a Spotify egész évben követi a tevékenységüket, raktározza róluk az adatokat, év végén pedig becsomagolva odaajándékozza, hogy nesze, idén is több volt a guilty pleasure-öd, mint szeretted volna. Bezzeg, amikor szegény Zuckerberg csinált hasonlót, hetekig izzadt a bíróságon. Lehet, hogy a titok abban rejlik, hogy szép animációkkal kell prezentálni, és Zuckerbergnek nem is ügyvédre, csak jó PR-osra lett volna szüksége.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy székelyföldi hetedikes diáklány. Egy kis falu iskolapadjában szorgalmasan tanulmányozta az angol nyelvtanfeladatokat, minden tanóra végén olyan, számára érthetetlen szóval állt a tanárnő elé, amit angol dalból hallott, s muszáj volt megtudnia, mit jelent. Addig-addig tanulgatta a szavakat és tanulmányozta a grammatikát, hogy a tanárnő meggondolta: lehet, hogy érdemes lenne olimpiászra készülnie.

A körzeti verseny igazán jól sikerült, a második hely nem is volt annyira rossz helyezés ahhoz képest, ráadásul a dobogós hely továbbjutást biztosított a megyei szakaszra. Minden hétre szorgosan készítette a feladatokat, hosszabbnál hosszabb fogalmazásokat írt – ezt természetesen mind angolul, annak érdekében, hogy minél jobb eredményt érjen el a megmérettetésen.

A megyei szakaszt Csíkszeredában szervezték meg a Márton Áron Főgimnáziumban. Ritkán adódik olyan lehetőség, hogy az ember lánya csak úgy bandukoljon a hargitai megyeszékhely utcáin. Ez ma már kicsit furcsán hangzik, de abban az időben, tizennégy-tizenöt évesen – főleg úgy, hogy nem szeredai lakosról beszélünk – csak útlevelet csináltatni vagy ne adj’ Isten kórházi kezelések miatt ment be az ember Csíkba.

Három órájuk volt a diákoknak befejezni az angol olimpiász feladatlapját. Előzőleg a tanárnővel megbeszélték, hogy egy-két órát szabadon járkálhatnak a városban – nagyon óvatosan és vigyázva egymásra –, ennek leteltével pedig az iskola előtt találkoznak, hogy busszal hazainduljanak. A néhány órás szabadidő nagyon gyorsan eltelt. Már csak fél óra maradhatott a város felfedezésére, amikor a „turista” diákcsoport megpillantotta a Gutenberg Könyvesboltot. Egyetlenegy pillantással megbeszélték, hogy márpedig bemennek az üzletbe, körülbelül tíz perc alatt felmérik a kínálatot, és azzal spuri vissza az iskolához.

Főszereplőnk kapott „fagyipénzt” a szüleitől. Persze mindannyian tudták, hogy az az összeg nem fagyira fog elmenni –, mivel rengeteg fagylaltot lehetne venni belőle, februárban pedig inkább forrócsoki-szezon van. A lány, belépve a könyvesbolt ajtaján, elhatározta: a fagyipénzből könyvet vesz. Tíz perc alatt bejárni a könyvesboltot, ráadásul találni olyan kötetet, amit jó szívvel és buzgón visz haza az ember, még felnőtt fejjel is nehéz véghezvinni, nemhogy gyerekként. A székelyföldi diáklányunk azonban nem habozott, olyan fürgén kereste a „tökéletes” könyvet, amilyen gyorsan gumit cserélnek a Forma–1-es csapatok.

Kemény borítójú könyv került a lány kezébe. A szerző neve semmit sem mondott számára, de nem is az alapján válogatott. Komor, szürke ég tárult elé. Az egyetlen attrakció a borítón a kissé kopár, kissé dús lombkoronájú fa volt – elég nyomasztó benyomást keltett. Tamás Dénes, minden egész… Novellák. Még mindig nem tudta, hogy mit kellene elvárni a kötettől, a szerzőjétől vagy úgy „anblokk”, mindenestől. Megmagyarázhatatlan volt számára, de úgy érezte, hogy ezt a könyvet meg kell vennie. A borító olyannyira elragadtatta, hogy a tartalmat meg se nézte, bízott az ösztöneiben. Impulzív vásárlásnak is mondhatnánk, de inkább fogjuk arra, hogy nem volt sok idő, sietni kellett.

Hazafelé, a buszon belelapozott a könyvbe. Eléggé csalódott volt. Nem a vásárlás miatt, hanem azért, mert nem értette a mondatokat. Hosszúak voltak, nehezek, tele voltak jelzőkkel, hasonlatokkal. Nagyon kellett gondolkoznia az embernek olvasás közben, és az igazat megvallva, tizennégy évesen rengeteg dolgot nem ért az ember lánya vagy fia. Ez természetes, de akkor főszereplőnk ezt még nem tudhatta.

Az olimpiász után minden héten elkezdte az olvasást, azonban két mondatnál tovább soha nem jutott. A – számára – tökéletes borítójú könyv porfogóként díszelgett a szobája könyvespolcán.

Telt, múlt az idő. Az évek alatt sokszor eszébe jutott a könyv, amit nem volt képes végigolvasni. Középiskolás korában már rendesen idegesítette. Hosszú folyamat után, de elhatározta: el fogja olvasni a novelláskötetet, és ebben semmi sem állíthatja meg. Még mindig nagyon nehéz volt. A néha féloldalas mondatok nem tetszettek, sokszor vesztette el a fonalat olvasás közben, de még többször nem értette, hogy pontosan mit is olvas. Érezte, hogy ennek még nem jött el az ideje.

Egyszer csak a főszereplőnk azon kapta magát, hogy egyetemre jár. Mielőtt Kolozsvárra költözött, gyorsan szkennelt egyet a könyvespolcon, hogy milyen olvasnivalót vigyen magával az albérletbe. Tamás Dénes, minden egész… A könyv. Amit nem értett. Az egyetlen kötet, ami kifogott rajta. Legyen!

Beletelt egy-két hónapba, amíg be tudta fejezni a könyvet. Ezúttal nem azért, mert nem értette a mondatokat. Tamás Dénes minden egyes novellája arról a mély űrről szólt, ami mindannyiunkban legbelül ott lapul: a nagy feketeség, a magány, a félelem. Ráadásul ezek nincsenek megnevezve vagy az olvasó szájába rágva. A szereplők, a cselekedeteik, a gondolataik – egyszerűen minden azt mutatja, hogy a magány bennünk, velünk él. És mindig ott van. A lány minden egyes novellát több nap alatt tudott csak feldolgozni, sokszor irtózott, hogy mi lehet a következőben, de olyan kíváncsi volt, és annyira a szívéhez nőtt a könyv, hogy végigrágta magát a történeteken.

Gyötrelmesen indult olvasás, amely később kifizetődött. Mai napig szeretettel gondol vissza a kopár, de mégis dús lombú fára. Valahányszor megkívánja, elolvassa a kedvenc történetét, az Időviharban címűt. Kicsit összetörik a szíve minden egyes alkalommal a novella végén, de már megszokta. Így szereti.

Hatalmas népszerűségnek örvendett a 19. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó. A kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes szervezésében zajló eseményen 15 fellépő néptáncegyüttes és különféle zenekarok is megfordultak, de vásár, gyermekfoglalkozások, könyvbemutató, hajnalig tartó táncházak és divatbemutató is volt. Az eseménysorozat célja megőrizni, ápolni és népszerűsíteni a népi kultúrát, ugyanakkor színesebbé tenni a kolozsvári magyar kulturális és ifjúsági életet.

A Diákművelődési Házat minden programpont ideje alatt rengeteg érdeklődő lepte el. A programok nemcsak felnőtteknek, hanem a gyerekeknek is szóltak: mindenkinek, aki szereti a népi kultúrát, a zenét, a táncot. Csütörtökön az esemény nyitányaként az Otthonunk forrása – Lakó Lőrinczi Anna fotókiállítását lehetett megtekinteni, majd a Boldogasszony tenyerén, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása következett. Ezt követően a fiatalok besereglettek a Planetáriumba és hajnalig tartó táncházon vehettek részt.

Az esemény második napján már színesebb repertoár várta a jelenlévőket. Láthatták a Katica, az örökké síró királykisasszony című, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes gyermekelőadását, ami megalapozta a jó kedvet és hangulatot a továbbiakhoz. Ugyanakkor nyílt nap volt a Sapientia Táncművészeti Karon, majd 17 órától a Teázz a Házban Kolozsváron beszélgetést hallgathattuk meg a Román Televízió Kaláka című műsoráról. Akik megosztották velünk szép, régi emléküket arról, hogyan is szervezték a műsort: Török István a Visszhang diákrádió egykori főszerkesztője, aki Török Violával a Kalotaszegi Kaláka társszervezői voltak, továbbá Csáky Zoltán, az RTV magyar adásában a Kaláka műsorok társszerkesztője, de jelen volt még a mérai táncrendet tanító Tötszegi András is. Meghívottak voltak a Székelyudvarhelyen szervezett Kaláka egykori résztvevői: Tötszegi Tekla és Szép Gyula, továbbá Kolozsvárról Könczei Csongor, Besztercéről ifj. Horváth Pál. A beszélgetés moderátorai Csinta Samu újságíró és Simonffy Katalin televíziós műsorszerkesztő voltak.

„Évek óta egy könyv kiadását tervezem a Kaláka történetéről a korabeli sajtó, a résztvevők emlékei, kallódó fotó- és videóanyag, interjúk alapján. Ugyanis a feldolgozatlan tévékritikákon kívül kevés elemző írás született erről a kultúrtörténeti eseményt teremtő tévésorozatról. Bárki, aki hallgat most minket, és köze volt hozzá, sokat segítene az adatgyűjtésben, amit Csinta Samu újságíró kollégámmal végzünk. Legyen egy új közösségi élettér, az Erdélyi Hagyományok Háza segítségével, a ma is elő hagyományok, kultúránk értékeinek fölmutatására” – mondta Simonffy Katalin.

Megtudtuk azt is, hogy nagyon sok fiatal vett részt ebben, és szívesen tanultak táncolni és énekelni úgy, hogy tévében is szerepeljenek. Az eseményen archív felvételeket láttunk az RTV Magyar Adásából, majd a Bekecs Néptáncszínház előadása zajlott, zárásként pedig természetesen táncház volt a Heltai FolkCenterben.

Szombaton a tíz órai kezdés nem tántorította el azok kedvét sem, akik hajnalig szórakoztak a táncházban, nagyon izgatottan várta mindenki a későbbi fellépéseket. Azt megelőzően viszont népi vásárt lehetett megtekinteni, különféle hagyományos portékát vásárolhattak az érdeklődök, de akár gyermekfoglalkozásokon is részt vehettek. Válogatni lehetett a különféle játékos programok között: volt kézműves program a Mókatárral, táncház Tálas Ágival, népi és ölbeli játékok Csatári Erikával, később pedig III. a Tüzet viszek… Gyermek- és Ifjúsági Néptáncgála, ahol a Szeret Néptáncegyüttes Bákóból/Moldvából, a Csillagocska Néptáncegyüttes Nagyváradról, a Kisbogáncs Kolozsvárról, a Kiskaláka Szamosújvárról és a Magyarlónai Loptás Néptáncegyüttes lépett fel.

A műsor után könyvbemutató következett Kádár Elemér: Körbe, körbe, karikába – Segédanyag a moldvai táncok oktatásához című kötetről. Szó esett arról, hányféle tánc létezik, melyek a formai elemek, hogyan áll össze a mozdulatanyag. Rögtön a könyvbemutató után táncoktatás következett ugyancsak Kádár Elemérrel és a Szeret Néptáncegyüttes tagjaival, akik segítettek és megmutatták, hogy nagyon könnyen meg lehet tanulni táncolni. A folytatásban divatbemutató zajlott Kiss Gabriellával és Vargyasi Melindával. 

A 19. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozón a leginkább várt program a gálaműsor volt, amely este hét órakor kezdődött ugyancsak a Diákművelődési Házban: a terem zsúfolásig megtelt, rengetegen helyet sem kaptak. Az est folyamán a Bogáncs, Délikert Möndörgő, Cuháré, Mérai Cifra, Szeret Néptáncegyüttes, Ördögtérgye, Sapientia Táncművészeti Kar, Szarkaláb és Zurboló együttesek léptek fel. A színpad mögött minden néptáncegyüttes nagyon izgult, a közönség pedig kíváncsian várta a produkciókat, és később hosszan tartó tapssal gratuláltak minden egyes csoportnak. Közreműködő zenekarok a Katlan, Lelkes, Rekegő, Rezeda, moldvai csángó fiatalok, Tokos és barátaik voltak.

Hajnalig tartó táncházzal zárták a 19. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozót a Heltaiban, ahol szintén rengetegen voltak, akik nagyon lelkesen járták a moldvai, kalotaszegi, széki, mezőségi, vajdaszentiványi, palatkai és küküllőmenti táncokat.

Az idei fellépő táncegyüttesek: Kiskaláka Néptánccsoport, Magyarlónai Gyermek Néptáncegyüttes, Kisbogáncs Néptánccsoport, Ördögborda Néptáncegyüttes, Csillagocska Néptáncegyüttes, Szeret Néptáncegyüttes, Sapientia Néptáncművészeti Kar, Zurboló, Délikert Möndörgő, Cifra, Cuháré, Szarkaláb és Ördögtérgye Néptáncegyüttes.

Kép forrása: Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó Facebook oldala

Amikor az egyetemi életbe csöppentem tavaly, teljesen párhuzamos voltam az olyan fogalmakkal, mint a szakosztály például. Mostanra, amikor ezt a cikket írom, már tudom, hogy nem jelent mást, mint egy kis bolondos társaságot, akikkel kivétel nélkül mindig van min nevetni. Eszembe jutottak ennél sokkal klisésebb mondatok is, hiszen esetemben a szakosztály a befogadás, a szép emlékek, a segítőkész emberek és a lehetőség szinonimája is. Kegyetlen leszek és felteszem a habot is a közhelytorta tetejére: a KÚF (Kommunikáció, Közigazgatás, Újságírás, Film-Fotó Szakosztály – szerk. megj.) egy család.

Tavaly gólyaként volt lehetőségem megtapasztalni a KÚF gólyatáborát, amelyről úgy istenigazán semmit nem tudtam, mikor a jelentkezésemet elküldtem. De nem ám a szakosztályról voltak hiányosak az ismereteim – a teljes egyetemista gólyatáborok képeztek hiánycikket a tudatomban. A tábor barátokat és lehetőségeket hozott az életembe. Lehetőséget adott, hogy megtanuljak arasznyi hasadásokat sebtapasszal befoltozni a kabátomon, hogy könnyebben felismerjem és leküzdjem a bennem lévő gátlásokat, ugyanakkor arra is lehetőséget jelentett, hogy elsajátíthassam a mikróban való instant tészta mesterszintű elkészítését. A szakosztály saját gólyabálja annyira jó hangulatú, felszabadult és őszinte volt, hogy sokkal inkább a baráti társaságommal eltöltött este emlékét őrzöm róla, mintsem egy lámpaláz szagú megmérettetést.

A KMDSZ-gólyabál volt a következő mérföldkő. Szurkoltunk, emlékszem minden érzésre arról az estéről. Míg a magas költségvetésű riválisok hatalmas molinókkal és indokolatlannak látszó tematikus egyenöltözékekben skandáltak hangzatos mondókákat, mi fehér papírokra tollal satírozott KÚF feliratokkal hódítóbbnak éreztük magunkat a Római Birodalomnál. Felgyorsítva az akkori eseményeket – nyertünk. Ekkor éreztem azt, hogy részese vagyok valami többnek. Valaminek, ami túlmutat az egyetemre tanulni és karriert építeni vágyó énemen, a jövőmben hasznos kapcsolatokat kiépíteni igyekvő perszónámon. Úgy éreztem – és érzem most is –, hogy tartozom egy közösséghez, ami színes és pörgős. Ekkor döntöttem el, hogy aktív tag leszek, és jövőre – azaz idénre – kiveszem a részem a szakosztály tevékenységeiben. 

Mára már lecsengett az idei gólyatábor és a szakosztály bálja is, ráadásul mindkettő sikeresen. Csatlakoztak hozzánk új, most indult szakok diákjai is. Bátorítottuk a gólyákat, hogy jelentkezzenek, hiszen tudtuk, hogy olyan tapasztalatokat és élményeket szerezhetnek, amelyek mindennel felérnek. Ezek pedig azon fontos, nem kézzel fogható értékek életünk ezen időszakából, amit kár kihagyni az ismeretlentől való félelem okán.

A továbbiakban nézzünk meg néhány idei gólyagondolatot a szakosztály táboráról és báljáról:

Blanka: Kisebb-nagyobb fenntartásokkal jelentkeztem az idei 2023-as, a KÚF által szervezett gólyatáborba, mert szerintem mindenki emlékszik arra, hogy milyen érzés volt kilencedikesen a nagy tizenkettedikesek előtt állni és teljesíteni a különböző beavatási próbákat, legyenek azok bármennyire kellemetlenek. Nem mintha az ember nem azt remélné, hogy pár évvel később majd az egyetem első félévében valamivel komolyabb lenne ilyen téren a felhozatal, azért mégis ott van bennünk az érzés, hogy ez nem hiányzik még egyszer. Ennek ellenére, és számos felsőbb éves biztatására, mégis elmentem a gólyatáborba. Mondanom sem kell, hogy hatalmasat csalódtam, pozitív értelemben. Az ember először izgatottan és talán egy kicsit félve vág bele az ilyen dolgokba, mert felmerül benne a kérdés, hogy vajon megtalálja-e a helyét a számára ismeretlen közösségben. A KÚF szervezőinek hála kár volt ezen bárkinek is aggódnia, mert én már első nap/este úgy éreztem, hogy jó helyen vagyok, jó emberek között. A gólyatábor után nem is volt kérdés, hogy a gólyabált is az első sorból fogjuk nézni. Mindkét KÚF-os esemény keretén belül számos emlékezetes pillanatot szereztem, és olyan löketet adtak, amire szerintem minden elsőévesnek szüksége van. Szóval kedves leendő elsőévesek, ha jó közösségre vágytok, ahol tudtok fejlődni, semmiképp se hagyjátok ki ezeket az eseményeket!

Kata: A gólyabálra magamtól egyáltalán nem jelentkeztem volna. Még most sem értem, hogy hogyan vettetek rá, viszont nem bántam meg, mert legalább kimozdultam a komfortzónámból. A táborról viszont annál inkább tudok mesélni. Azzal már a szervezőcsapat plusz pontot szerzett, hogy megvettétek a vonatjegyeket helyettünk. Very good. Az első napon még mindenki, legalábbis mi, a gólyák, elég gátlásosak voltunk, jó volt látni, hogy vasárnapra ezeket levetkőztük. A kaja részét jól megoldották, Opál csilis babja nagyon finom volt, ott él az emlékezetemben mai napig. A reggeli tornák – főként a Rumadai című számra való táncikálás – jól indították a napot (el is raktároztam a koreográfiát az agyamban). A szervezők rendkívül kedvesek és barátságosak, ami igazán kellemes hangulatot teremtett. Emellett a humoruk is hozzájárult az esemény pozitív atmoszférájához. Hétfőn ugyebár parciális vizsgánk volt, a többiekkel azon viccelődtünk, hogy ez a tábor megéri a szociológiából való bukást. Szóval igen, jó volt, emlékezetes volt, és ha visszamehetnék a múltba, hogy újraélhessem az egészet, akkor szívesen megtenném.

Kyra: A gólyatábor meghirdetése előtt tudtam, hogy ha törik, ha szakad, ott fogok lenni, hiszen kapcsolatokat szeretnék építeni, új barátságokat kötni. Az állomás felé menet még átfutott az agyamon, hogy lehet inkább hazamegyek, de végül nem fordultam vissza. Izgalmas, szórakoztató, nevetésben és pozitív élményekben gazdag hétvégét tudhatunk magunk mögött. A gólyabál is jó élmény volt számomra, bár én csak nézőként vettem részt, de jó volt szurkolni a csoporttársainknak és táboros barátainknak, akik bátran vállalkoztak erre a megmérettetésre. A feladatok szórakoztatóak voltak és a gólyák elég jól állták a sarat. Az előadás és eredményhirdetés utáni buli is nagyon jó volt, ahol azok is részt vettek, akik esetleg nem tudtak jelen lenni a táborban. Összességében úgy gondolom, megéri a KÚF-hoz tartozni, mert összetartó és szórakoztató közösség, jó emberek vesznek körül, akik gond nélkül ajánlanak fel segítséget bármilyen kérdéssel kapcsolatban, legyen az egyetemi vagy magánéleti dolog akár.

Kép forrása: KÚF Facebook oldala

Vajon hogyan néz ki a Mikulásnak az ünnepi időszak? Milyen lehet a kapcsolata rénszarvasokkal és hogyan tud odavarázsolni minden otthonba egy kis meglepetést december 5-én éjszaka? Ki mást kérdezhetnénk meg ezekről, ha nem éppen őt, a Mikulást? Vele beszélgettünk a mesterséges intelligencia-karakter AI funkcióján keresztül, a sokunkban felmerült kérdésekre most épp ő ad választ kérdéseinkre…

– Mikulás napján hogyan néz ki a napi rutinod, hogy a világ minden tájára eljuthassanak a játékok, édességek a jó gyerekekhez?

– Ez az év legsűrűbb napja számunkra az Északi-sarkon. Szeretek korán felkelni, hogy egy kiadós reggelit fogyasszak el a manókkal, majd felkészüljek a hatalmas munkára, megnézzem a listát, amelyen azok a gyerekek szerepelnek, akik jól viselkedtek az év során. Ellenőriznem kell, hogy hová kell eljuttatni azt a sok-sok ajándékot, amit a színes rajzokkal teli levelek rejtenek. Miután mindent pontra tettem, elindulok a rénszarvasaimmal, hogy feltöltsük a szánokat, majd körbejárjuk a világot és kiszállítjuk az ajándékokat. Ha minden jól megy és rendben visszaérünk az Északi-sarkra, az összes manóval összegyűlünk, és együtt elfogyasztunk egy forró kakaót és meleg süteményt, elmesélve, hogy kivel éppen mi történt aznap.

– Biztosan számos kedves élménnyel gazdagodtál már az évek során. Melyik volt az, ami örökké megmarad és az ünnepi időszak beköszöntével gyakran eszedbe jut?

– Az egyik legkedvesebb élményem az volt, amikor egyszer egy nagyon kedves levelet kaptam egy kislánytól, aki egy babát kívánt. Részletesen kitért arra, hogy hogyan nézzen ki a baba, milyen ruhája legyen, azon milyen minta. Még azt is beleírta a levélbe, hogy nagyon szeretné, ha be lenne fonva a haja és kis hópehely csatok díszítenék. A manóim persze épp úgy alkották meg, ahogyan a kislány elképzelte. Meglepetésemre viszont ennek a kislánynak még soha életében nem volt babája, ez volt az első alkalom, amikor tőle levél érkezett hozzánk. Amikor megláttam őt és az arcát ahogyan kibontotta a gondosan becsomagolt ajándékot, igazán megmelengette a szívem.

– Hogyan sikerül ilyen rövid idő alatt eljuttatni az ajándékokat a világ minden tájára? Van valami titkos módszered erre?

– Nem árulhatom el az összes titkomat, de ahogy mindenki tudja, van nekem jó néhány repülő rénszarvasom és rengeteg manóm, akik segítenek nekem. Valóban csapatmunka, hogy mindenki megkapja az ajándékát Mikulás napjának a reggelén, közrejátszik viszont az is, hogy van nekünk egy titkos kis szerkezetünk, amiről senki nem tud. Azzal a kütyüvel képesek vagyunk kicsit babrálni az idővel, megnyújthatjuk a perceket, megállíthatjuk a világon az összes óra kattogását, amíg befejezzük a dolgunkat.

– Milyen különleges kéréseket kaptál idén a gyerekektől? Van olyan kívánság, amelyet különösen emlékezetes módon próbáltál teljesíteni?

– Annyi különleges kérést hallok minden évben a gyerekektől, hogy azt se tudom, melyiket emeljem ki. Az egyik kérés, ami hirtelen eszembe jut, amit megpróbáltam teljesíteni, amikor egy testvérpár azt írta nekem, hogy a szüleik legyenek kedvesek hozzájuk. Néhány gyermek olyan környezetben él, ahol nem kapják meg azt a törődést, amit megérdemelnének, és mindig megszakad a szívem, amikor ilyen leveleket olvasok. Amikor ilyen egyszerű kérést látok, igyekszem a tőlem telhető legjobban teljesíteni. És képzeld, mindig sikerül!

– Hogyan tudsz mindig ilyen pontosan megjelenni minden gyerek házánál és láthatatlanul elrejteni minden meglepetést?

– Be kell vallanom, hogy ebben is van egy kis varázslat. Tagadhatatlan, hogy van néhány csodálatos eszközöm, amilyen az előbbi kütyü is volt, amit említettem. Ezek segítenek nekem abban, hogy lépést tartsak a szállítmányaimmal, irányítsam a szánom és a rénszarvasflottámat. Azonban a hit ereje igazán segít nekem! Amíg a gyerekek továbbra is hisznek bennem és a varázslatomban, addig én továbbra is pontosan időben fogok megjelenni, és minden ajándék célba fog érni.

– Milyen a kapcsolatod a rénszarvasaiddal? Van esetleg olyan, aki közelebb áll hozzád?

– A rénszarvasok a legjobb barátaim itt fent az Északi-sarkon a manók mellett. Olyan régóta dolgozom velük, hogy feltétlenül megbíznak bennem, és tudják, hogy soha nem fogom őket félrevezetni. Valójában különleges kötelék fűz Rudolfhoz, a vörös orrú rénszarvashoz – évszázadok óta vezeti a flottát, a lehető legjobb a munkakapcsolatunk. Rudolf mellett viszont az összes többi rénszarvas is határozottan egyedi, karakteres, és mindig tudják, hogyan dobják fel a hangulatomat, amikor a dolgok nehezebbre fordulnak. Hogy mindenkit név szerint kiemeljek, Rudolf mellett még Üstökös, Íjas, Csillag, Táncos, Pompás, Villám, Táltos és Ágas tartozik a fő csapatba, de sok ügyes rénszarvas él még itt velünk az Északi-sarkon.

– Milyen tanácsot adnál a gyerekeknek, hogy ne csak decemberben, hanem egész évben legyenek jók, hogy megérdemeljék az ajándékokat.

– A legjobb tanácsom az, hogy emlékezzenek az ünnepi időszak igazi szellemére. Fontos, hogy mutassanak kedvességet másokkal szemben, legyenek tisztelettudóak és türelmesek a körülöttük élőkkel, döntsenek a szívükkel, és ne feledjék, hogy jónak lenni önmagában is jutalom. Azzal, hogy jó vagy, jobbá teszed a világot.Igaz, nem mindenkinek egyformák a decemberi szokások, de mindenki ünnepelheti a kedvességet, a nagylelkűséget és a mások iránti jóakaratot. 

– Mit üzensz a gyermekek szüleinek, vagy esetleg azoknak, akik már nem kapnak ajándékot, mert felnőttek, de hisznek az ünnep csodájában.

– Mindenkinek boldog és biztonságos ünnepeket kívánok, tele nevetéssel, örömmel, szeretettel és békével! Azt mondanám, fontos, hogy legyünk kedvesek másokkal és tisztelettel bánjunk a társainkkal. Mindenképpen töltsenek több időt a szeretteikkel, nevessenek és szerezzenek olyan emlékeket, amelyek egy életre szólnak! Győződjenek meg róla, hogy megőrizték a hitet, fogadják el az örömöt és terjesszék a jókedvet! A legfontosabb, hogy soha ne felejtsenek el hinni önmagukban, és ne féljenek követni az álmaikat. Remélem, mindenkinek áldottak lesznek az ünnepek!