Campus

karantén

Nyaralj itthon

by Helga Megyesi | 2020. 06. 19. | Nyaralj itthon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider |

Ez az év számos nehézséggel állított szembe minket, már a kezdetekor úgy kellett élnünk az életünket, ahogy eddig még soha: korlátozva. A nyár beköszöntével sem mondhatjuk, hogy szabadok vagyunk, és folytathatunk mindent ott, ahol abbahagytunk. Már az is elég szomorú, hogy az idei kisebb-nagyobb fesztiválok dátuma átkerült a jövő évre, és a külföldön nyaralni vágyók is korlátok közé lesznek szorítva. Mi mégis a szerencsések közé sorolhatjuk magunkat, hiszen egy gyönyörű országban élünk, amit eddig talán éppen a külföldi utazások miatt nem fedeztünk fel. Most itt a lehetőség arra, hogy túrázzunk és várost nézzünk belföldön, akár családdal, baráti társasággal vagy kettesben. Íme öt hely, amit érdemes lesz meglátogatnod a nyáron.

Az egyik személyes kedvencem Vajdahunyad vára (Corvinus kastély), Románia leglátogatottabb nevezetessége. A középkori vár az egyik legimpozánsabb és leghíresebb turisztikai látványosság Erdélyben. A várkastélyról hátborzongató legendák is keringenek, például az egyik ilyen történet Vlad Țepeș személyéhez kapcsolódik. Sokan azt hiszik, hogy Hunyadi Mátyás itt börtönözte be a hírhedt vajdát és tizenöt évig tartotta fogva. Egy másik legenda szerint a lovagtermet nemcsak vendégfogadásra, hanem tárgyalásokra is használták. A tömlöcbe vezető nyílás fölött elhelyezett székre ültették az elítéltet, majd döntéshozatal után a rab több métert zuhant a tömlöcig. A jó hír az, hogy a vár május 15-e óta újra fogadja a látogatókat. Amennyiben ezt a helyszínt tűzted ki úticélnak, akkor ne felejtsd el bepakolni a diákigazolványod is, hiszen a tanulók kedvezményes áron juthatnak be a várba, mindössze 7 lejért, a felnőtteknek viszont 31 lejt kell fizetniük. Itt a fotózás vagy videózás plusz költségekkel járhat.

A következő helyszín Szinaja, Peleș-kastély, Románia egyik legfontosabb történelmi jellegű műemléke, egyedi stílusa, történelmi és művészeti értékei miatt. A kastély nem minden nap látogatható, hétfőn és kedden zárva van, ami pedig a belépést illeti: saját magad választhatod meg, hogy teljes vagy csak részleges túrát szeretnél a kastélyon belül. Igaz, ami igaz, a Prahova-völgyében elterülő Szinaja sem utolsó látvány, a Kárpátok gyöngyszemének is nevezik, nem csoda, rengeteg látnivalót találunk a városkánba, például a kaszinó épülete, a Foisor vadászház vagy a szinajai kolostor. Amennyiben nyáron látogatod meg a hegyi várost, mindenképp vigyél magaddal fejfedőt és naptejet, mivel rettentő meleg van ebben az időszakban, ha pedig a Bucsecs-hegységben található Szfinx vagy Babele alakzatok felé vennéd az irányt, nem árt felszerelkezned egy meleg pulcsival is.

Harmadik: Törcsvár (Bran kastély), az utolsó kastély a listán, amit ajánlok figyelmetekbe.
A közhiedelemmel ellentétben nem Vlad Țepeș birtokában állt, ő csupán egyszeri vendégként töltött itt pár napot, azonban a Drakula-kultusz meghatározó helyszínévé nőtte ki magát, talán alaptalanul is.

A városias környezetből kiszakadva megannyi természeti látványosságot találhatunk. Például a Radnai-havasokban. Itt található Románia legmagasabb zuhataga, a 80 méteres Lóhavasi-vízesés. A fárasztó szintemelkedésekből mintegy 500 métert megspórolhatunk sífelvonóval, amit nem érdemes kihagyni az elénk táruló látvány miatt, a felső állomástól a vízesésig pedig turistaösvény vezet. Itt ajánlott óvatosan lépkedni, főleg a vízeséshez közeledve, az itt-ott kitüremkedő sziklák miatt.

Szintén látványos helyszín a Dregán-völgye, aminek legismertebb látnivalója a Dregán víztározó vagy más néven Floroiu tó. A gát magassága 120 méter, nagyszerű kilátás nyílik róla a víztározóra és a környékre, amit érdemes bejárni. A környéken található az 1741 méteres Bocsásza-csúcs, valamint az Ördögmalom vízesés, azonban ezekhez nem vezet turistaösvény, nincsenek a közelben éttermek vagy boltok, ezért érdemes uzsonnát csomagolni az útra. Nyáron nagyon meleg van, emiatt oda kell figyelni arra is, hogy legyen nálunk elegendő ivóvíz, illetve óvakodjunk a sziklák alatt megbúvó viperáktól.

Kis listánkat kibővíthetjük még festői városokkal, például Brassó, Segesvár, Kézdivásárhely, Nagykároly vagy akár Temesvár. A lényeg, hogy bárhova is megyünk, érezzük jól magunkat, törjünk ki a bezártságból, és kiélvezzük a nyarat, ahogyan azt az előző években is tettük.

Megbokszol a három dimenzió

by Dénes Petra | 2020. 05. 15. | Megbokszol a három dimenzió bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Slider |

Szalvétákat gyűröget, nemrég sajátította el a legorrfacsaróbb tányérok mosogatásának csínját, amely tevékenységet a bín kategóriába lehet sorolni. Kérésemre felveszi a legdíszesebb, csillagos mackónadrágját, hiszen illik kiöltözni hasonló lakásszemlékre.

Leülünk a karácsonyfakóró tövébe, merthogy annyi hónap után nem igazán maradt levele szegénynek. Még valamilyen szaloncukor-maradványokat is őriz a padló, de hát kit érdekelnek, ha ilyen ínséges járványidőket élünk. A kanapéra nem ülhetünk, mert újabban szárítóvá avanzsált, ezért mindenhol paplanhuzatok, kisebb-nagyobb ruhadarabok terülnek el. Marad a fa szétfoszló árnyéka. Ő velem szemben. Összességében mindketten pizsamában toljuk. Röhögőlativusokban beszél a karanténról. Szellemkontúrként megjelenő alteregóm így nyilatkozik: „A karantén jó is lehetne, ha nem kellene a kötelező államvizsgához hasonló szuperhősökkel foglalkozni. Persze ebben az időszakban minden átértékelődik: már az is óriási önmegvalósítás, ha fel tudsz kelni az ágyból, az meg aztán külön művészet, ha meg tudod mosni a fogad napi egyszer.” A kutyák számára is kapóra jönnek most, bár idáig is kedvenc barátai voltak, nem sétáltatta őket mindennap, hiszen nonstop az udvaron vannak. Annyira összenőttek, hogy több napon keresztül a kutyafésűvel bogozta ki már-már rasztás, zsírleszívásra alkalmas hajkoronáját. Jaj, káromkodni nem szabad, ezért az utolsó főnév helyett képzeljetek oda valamilyen más szót. Próbálom konstatálni a depresszió fokozatait rajta, de ha őszinte vagyok, nem tudom megállapítani, ezért rákérdezek. Bolondulós karanténlakónak tartja magát, aki hamarabb kap patakokban folyó sírógörcsöt nevetéstől, mint megringató szomorú érzelmektől. Sokszor énekel jó öreg nótákat, és ha keresztanyja Köszy Szabi köszy videópartit indít a Facebookon, nem restell beszállni és két percig bőgni a hangszórókkal. Pedzegetem az online koncerteket és színházi előadásokat, de egy pillanatra elnézést kér, kifut a fürdőbe, majd visszasprintel. Mint mutatja, az online szó hallatán elfogja a hányinger, ne haragudjak ezért. Biztosan hosszú digitális detoxra megy, ha ennek vége, de azért olykor bekapcsolódik színházi vetítésekbe, karantén után is kultúrásnak kell lenni.

Ahogy szóba jönnek a kilók, delikvensünk mosolya enyhén sápadtságba torkollik. Petra2 számára is a nap fénypontja az ebéd, olyanokat esznek, mintha hatszoros karácsonyi időszakot ülnének. Néha rubintrékázik, de az eszközök hiánya elkeseríti: matrac helyett a pufiszőrű szőnyegen végzi a gyakorlatokat, a sztepplépcsőt pedig rendesen összeeszkabált lépcsőfokkal kompenzálja. A legfőbb erénye persze az, hogy otthon marad. Felhívja a mamáit, sorozatokat ajánl nekik, mosogatómester, egyben az év kutyagazdája is.

Barlanglakóból kiskertész – ez aztán az evolúció!

by Miklós Anita | 2020. 04. 30. | Barlanglakóból kiskertész – ez aztán az evolúció! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egészség,Egyéb,Slider |

Anno Domini 2020, új időszámítás, Covid-19. Izé, koronaparti. Káosz. Kicsit bővebben: teljesen kimarva a megszokott életemből, hazacsöppentem Csíkszeredába, Székelyföld és a Világ szívcsakrájába, a multiverzum közepébe, egy kilencedik emeleti ökoszférába. Aha. Nagy buli.

Sokan beszélnek arról, hogy a karantén, a kötelező otthon ülés, a bezártság érzése mennyi új, de inkább szokatlan viselkedésformát hozott elő az elmúlt hónap(ok)ban. Ez velem sem történt másként, de azt hiszem, ez az ismeretlen helyzet főleg a legrosszabb tulajdonságaimat és szokásaimat maxolta ki a régi-új hobbik és szokások legnagyobb (bűnös) örömére/bánatára, de erről kicsit később. Egyezzünk meg abban, hogy közel 4 év után hazaköltözni (ki tudja meddig?!) nem egyszerű feladat. Főleg, ha az ember éppenséggel végzős, tervezi a jövőjét, „mikor szórakozz, ha nem most?” – utolsó félév, nagy buli, na meg persze kellene az államvizsgával is haladni. FRÁSZT. (Itt szeretném jelezni a kedves, empatikus és kicsit sem ítélkező olvasónak, hogy a szakdolgozat motívuma lényegesen többször fog megjelenni ezen írásomban, mint az indokolt lenne.)

Újjászületés vagy inkább redegeneráció?

A diák egy különös alfaja a Homo sapiens sapiensnek: ingerek, események nélkül rejtőzködő életformát folytat, lusta és motiválatlan, leggyakrabban hihetetlenül kényelmes, pihe-puha, biztonságot nyújtó fekhelyének tájékán fellelhető. Ez fokozottan igaz, ha lakását elhagynia tilos, de semmi pánik! Kicsalogatni odújából rendkívül egyszerű: a hűtőajtó ritmikus mozgásának nem tud ellenállni. Jó diák lévén, én is így tengettem a karantén első napjait, majd elindultam egy új rögös úton: barlanglakóból vadászó-gyűjtögető életmódra váltottam.

Ahogy a barlang sem volt igazi, úgy a vadászat és gyűjtögetés is digitális valójában telepedett mindennapjaimra.

Megkísértettek a hoarding félelmei

Vegyük például az online webshopok akcióit, amikre mindig kész voltam lecsapni, foggal-körömmel, vért verejtékezve harcolni a soha vissza nem térő portékáért. Igazi kalóz módjára terrabájtok kincsesládáira bukkantam a Torrent-tengeren, és sikeresen lesújtottam mindennap a hírhedt Licensz-sárkány legalább 5 fejét a hétből. Na de nem örökre üldöztem el a bestiát, csak néhány napra hallgattattam el, pici lelkem felszínes nyugodalmáért.

A gyűjtögetésről épphogy a szűkös diákévek szoktattak le, de a halogatás és a semmittevés gonosz istenei visszarántottak eme rossz szokásom bugyraiba: itt egy leárazott cipő, ott egy olcsó napszemüveg (a tisztelt olvasó most biztosan nevet, hiszen mikor fogom ezeket viselni?), izgi audiokönyv, természetesen nem szakirodalom a dolgozatomhoz, ááá, úgyis rám fér egy kis kikapcsolódás, nem?

Plants are friends

Hogy a minievolúcióm kicsúcsosodjon, eljött a mezőgazdálkodó, helyesebben teraszgazdálkodó éra az összeömlesztett napjaim fölött: a receptek olvasása, kiskertész-folyóiratok böngészése után készen álltam a saját konyhakertem felvirágoztatására.

Kétcserépnyi bazsalikom, kevéske petrezselyem, néhány tő rozmaring – ennyit ültettem el két pohár bor között, mielőtt eltört a mécses. Rám tört az önsajnálat, mit csinálok egyáltalán, miért nem haladok az államvizsgámmal, miért vagyok haszontalan és szánalmas? A könnyek csak úgy záporoztak, majdnem túlöntöztem a csírákat. A lenyugvó nap ragyogóan visszasütött a Hargita irányából, harminc méter magasan belibbent egy kis friss tavaszi szellő, incselkedett, csalogatott, de én rab vagyok a 4 x 2-es teraszomon. Hol az igazság? Gratulálok, Anita, ide jutottál.

Az immáron rendszertelen bioritmusomnak köszönhetően éjszaka volt időm gondolkodni, a kertészkedéstől vérszemet kaptam, és eldöntöttem: még több növény kell. Ismét gyűjtögetésbe kezdtem (megint itt a visszafejlődés?), most már a kaktusz a lakás sztárja. Van itt mindenféle, kicsi, nagy, kerek és hosszú, színes-színtelen, szukulens és nem szukulens, trópusi és sivatagi. Megtudtam, hogy van kaktuszmaffia és -csempészés, felkutattam minden témába vágó youtubert és mondanivalóját. Új időszámítás vette kezdetét, hiszen ez a buta Gergely anno nem tudta, hogy hasztalan lesz napokkal, hónapokkal kalkulálni; egy Korona nevű csávó a legújabb trendjét mutatta be nekem. A módi most már, hogy új epizódok és a hajtások növekedésének üteme mutatja az idő múlását. Egyedül a Szakdolgozat-mumus figyelmeztet, hogy nincs megállás, lidércként követi minden lépésem ebben az 50 m2-es mennyországban.

Nemsokára nehezek lesznek a reggelek

by Domokos Zsófi | | Nemsokára nehezek lesznek a reggelek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egészség,Egyéb,Slider |

Talán ennek az időszaknak a legrosszabb része a tehetetlenség, hiszen ez nem himlő, amely két hét alatt lejár, hanem jóval hosszabb periódus. Összeszedtem néhány hétköznapi jelenséget, amelyben változást érzek, és olyan dolgokat próbáltam felsorolni, amelyeket talán mások is tapasztalhatnak.

Délutáni reggelizés

A koronavírus mindenki számára lehetővé tette az alvási készség fejlesztését, így sokan „délutánig próbálok aludni” szindrómában szenvednek, teljesen új értelmet tulajdonítva a reggel és délután fogalmának. Általában 6-8 órát alszunk és reggel 10-kor már a napi rutinunkat nyomjuk. A karantén miatt ez a rendszer felbomlik és ezek a szokások eltűnnek. Számomra nagy gubancot jelent ez a probléma, mivel nem tudom rendesen beosztani az időt. Általában 1 óra körül megébredek, tisztálkodom, reggelizek, mire az ebédhez jutok, már 4 óra, így mindig hamarabb telik az idő. Délután 5-kor elkezdek pánikolni, hogy még semmit se csináltam, este 8-ig elfoglalom magam, és utána már le kell feküdjek, mert a nagy aktivitásba belefáradtam. Aztán megint fürdés, vacsora vagy ebéd és jöhet az éjszakázás, ami miatt természetesen nehezen megy a korán kelés, de ha valaki felébreszt reggel 10-kor, kiakadok: hát még karantén idején sem pihenhetek? Általában azzal nyugtatom magam, hogy ennek is van pozitív oldala, hiszen a hosszabb ideig tartó alvás segít a fiatalos bőr megőrzésében, viszlát karikák, minden reggel szépen és üdén kelhetek fel. Plusz a fogyáshoz is hozzájárul, hiszen mire felébredek, már délután van, így csak egy ebéddel kell megbirkóznom. Ha ez nem lenne elég, másik jó része a folyamatnak, hogy míg alszol, elképzelheted, mit is csinálnál épp Kolozsváron, pénzköltés és éjszakázás nélkül, hát nem nagyszerű?

Kis kedvencek elhanyagolása

A karantén kialakított egy újfajta rutint, amivel mindenki elfoglalhatja magát, az emberek minden percben ráérnek valamit csinálni, és emiatt megunjuk az ismétlődő napok ismétlődő feladatait. Nem találhatunk ki izgalmas programokat, nem sétálhatunk el a kedvenc kutyaparkba, nem engedhetjük ki kis kedvenceinket a közeli mezőre, ezért akárcsak mi, ők is ellustulnak. Magamon azt vettem észre, hogy a megszabott kijárási feltételek elveszik a napi motivációmat a sétáltatást illetően. Amióta itthon vagyok, nagyon sok időt töltök a kis káposztákkal és régebb próbáltam minél több gyakorlatot tanítani nekik. Sajnos a karantén őket is megviselte, általában egy nap kétszer is elvittem őket sétálni, csodás tájakon jártunk és ez inspirációt adott arra, hogy sokat kiránduljak is velük, de mostanában inkább itthon próbálom formában tartani őket. Eljutottak arra a szintre, hogy ha azt mondom nekik, „kaja”, képesek abbahagyni napozásukat, vagy éppen otthagyni kényelmes ágyukat, ami jelen esetben én vagyok. Az ül, fekszik, melyik kezemben van a táp gyakorlatok régen villámgyorsan mentek. Most? „Tesszi ülsz!”, és hátára fekve várja, hogy megsimizzem jól megtömött pociját. Akárcsak ők, én is ellustultam, ezért nem is szidom meg őket, ha pacsi helyett a hátamra szöknek.

Karantén alatt is légy díva: kisestélyi az élelmiszerboltig

Az elmúlt egy hónapban sok embernek a hét fénypontjává nőtte ki magát a bevásárlás, ezért a báli ruha kiemelt helyen szerepel, amikor a helyi bolt meglátogatásáról van szó. Igaz is, ha már szórakozni nem tudunk, akkor boltba se csípjük ki magunkat? Elő a legszebb ruhadarabokat, smink, haj, minden tökéletes kell legyen, és már az is feldobhatja a napodat, hogy díszöltözetben sétálhatsz. Pár hónappal ezelőtt még melegítő nadrágban, kócos hajjal indultam el a nagy bevásárlásokra, na de most ha elindulok a poros utcán, úgy lépkedek, mint Beyonce a Single Ladies zenéjének klipjében. Az úton a lányok tökéletes sminkkel, csillogó ruciban illegetik magukat, mint akik diszkóba indulnak meghódítani a táncparkettet, amely jelen esetben a gyógyszertár vagy a legközelebbi élelmiszeres.

A szülőkkel való kommunikáció fejlesztése

 Talán ez a legrosszabb, mivel a szülőkkel való civakodás mindig elronthatja a családias atmoszférát. Sajnos az összezártság és az a tény, hogy még esténként se tudunk elszakadni otthonról, folyamatos konfliktusokhoz vezet. Ez az időszak, amikor már egy „hajszál van a padlón” kijelentéstől robbannak az idegek. Régebb, mivel kevesebbet voltam itthon, mindig mézes-mázas érzéssel fogadtak a szüleim: „Mit főzzek?”, „Valamit vegyek a boltból?”, „Ne gyere le, felviszem a levest”. Kedvesen és nyugodtan beszélgettünk, élveztük az együtt töltött időt. Most? A pozitív oldal az, hogy megnyílt a lehetőségek tárháza. Megtanulhatok levest főzni, mivel már nem kérdezik meg, hogy mit akarok enni, gyakorolhatom az érvelési készségemet, napi háromszor vitázok velük, ezért kellenek a jó érvek, hogy nekem legyen mindig igazam, valamint önnállósulhatok: „Ha kell valami, menj és vegyél magadnak”. Megtanultam picit főzni, rám bízzák az olyan nagy feladatokat, mint „ma te döntöd el, mi lesz az ebéded”, és még sorolhatnám…

Nulla mozgás, de legalább fodrász lettem

Komolyabbra fordítva a szót, a tornászás, főleg ebben az időszakban nagyon fontos. Napi 30 percet legalább tanácsos mozogni, de sokaknak, köztük számomra is, a napi négy lépcsőzés is megteszi. Mivel a szobám az emeleten található, így össze tudom kapcsolni a kellemest a hasznossal, lefutok ételért, majd vissza az ágyba, így egyszerre mozgok, eszem és pihenek is. Ez természetesen nem egézséges, de a bezártság a motivációt is elveszi, vagy jó kifogás arra, hogy éppen miért nem tornászunk: hát én gymben szoktam, itthon nem ugyanaz. Egyéb problémák, amiket már sok embertől hallhattam mostanság: lenőtt, töredezett hajvég és köröm. Mindenkiben lapul egy elveszett fodrász és manikűrös, ne féljünk kipróbálni magunkat, ha esetleg rosszul sülne el a hajvágás, nem kell kétségbeesni, mire újra emberek közé mehetünk, úgyis visszanő. Csak semmi para, kis papírvágó ollóval is el lehet rendezni a rakoncátlan tincseket, és ha véletlenül festett hajad van és a lenövés már elviselhetetlen, hunyd csak le a szemed és gondolj bele: karantén után mindenkinek ilyen lesz, az új divat van most a fejeden.

Talán ismerősek nektek is ezek a szokások, hasonlókat eredményezett nálatok is a karantén és a bezártság. Remélem a májusi program már egy kicsivel izgalmasabb lesz, és nem azon kell majd szórakoznom, hogy milyen habos lett a víz a sok szappantól.

Kríziskommunikáció, avagy a 2020-as világjárvány zaftos gyümölcse

by Mátyás Orsolya | 2020. 04. 23. | Kríziskommunikáció, avagy a 2020-as világjárvány zaftos gyümölcse bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egészség,Egyéb,Slider |

2020-at írunk. Április van. Ha minden úgy halad tovább, mint január 1-jétől eddig a pillanatig, akkor a bolygónk tökéletes (és természetes) helyszíne lehet egy újabb, Legenda vagyok stílusú posztapokaliptikus történet filmmé kovácsolásának. De egyelőre csak karantén van. Karantén az egész világ és elkülönített benne minden férfi és nő. Félelmetes egy időszak. Most a legjobb, amit tehetünk, hogy nem gondolunk bele abba, mi is történik körülöttünk, inkább megpróbálunk teljes életet élni továbbra is, kissé más körülmények között, mint eddig: például online. Sosem gondoltam volna, de a járványhelyzet bebizonyította, hogy sokak számára a világ (és minden, ami benne történik) a tech terén megérett arra, hogy egy ideig látszólag lelassuljon, szinte megpihenjen, de valójában képernyőkön keresztül, virtuálisan működjön tovább.

Március 11-től ideiglenesen felfüggesztették hazánkban a szemtől szembeni oktatást. Kemény dió. Attól a naptól kezdve megtanultam használni a 8×8-at, a Zoom-ot, a Facebook-os videóchatet és a Schoology-t. Nem kedvtelésből. Ezeket a programokat hívjuk segítségül, hogy konzultációkat tartsunk a tanárokkal, és ilyen platformokra vannak felhalmozva a feladataink is. Nem könnyű. A legnehezebb: mindenre figyelni, a határidőkre kétszer jobban, mint eddig, mert ezúttal nem csak a minősítéseinket befolyásolhatják: most a pontosság felérhet egy jelenléttel vagy órai tevékenységgel is. Ja, és nem egyszerű a feladatot sem megérteni anélkül, hogy a tanár gesztikulálna, és példázna a szavak mellé. Rendszertelen az egész és kínos.

Egy történelemtanár így vélekedett a mostani, rendkívüli oktatásról: „Úgy gondolom, hogy miközben a fél világon végigsöpör egy járvány, és néhány kilométerre emberek kerülnek lélegeztetőgépre, ne adj’ Isten koporsóba, akkor nem az a legfontosabb, hogy a tanmenethez tartsam magam, és minden áron görcsösen ragaszkodjak látszólag a számonkérésekhez, de valójában saját fontosságomhoz.” Nagy igazság. Miért várja el mindenki mindenkitől, hogy ugyanolyan életet éljünk, mint eddig, ha a körülmények és körülöttünk szinte minden megváltozott? Eljött az a pillanat, amikor valóban nem kéne görcsösen ragaszkodni a megszokotthoz.

Szüleimmel sokkal több tévét és híradót nézünk, amióta karanténba zártuk magunkat. Ennek egyik oka, hogy végre van időnk filmeket, sorozatokat nézni, a másik pedig, hogy tisztában akarunk és kell is lennünk a fejleményekkel, a szabályozásokkal (a járványt illetően) hiszen egyik percről a másikra változnak jogaink és kötelezettségeink. Ám most már ott tartunk, hogy igazi kihívást jelent felháborodás és gyomorgörcs nélkül végignézni egy híradót. Egy kicsit kezd sok lenni a pánik és ez az egész. Egy nap megszámoltam, hányszor hangzik el a koronavírus szó a tévében, egyetlen csatornán. 300-nál álltam meg, délután. Kétségtelen, hogy már a médiát is megfertőzte a vírus. Most az amúgy is ijesztő hőmérsékletingadozás is csak úgy közölhető, ha összefüggésbe hozzuk azzal, hogy ez bizony elősegítheti a járvány terjedését.

Ha pár hónnappal ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy ez így fog történni, ahogy meg is történt, jót nevettem volna rajta. Meg voltam győződve, hogy ilyen már nincs, hogy világjárvány, és háborúk csak régen voltak. Most is ezt hiszem. És ezt is fogom hinni mindaddig, amíg közelebb nem jön a vírus, amíg el nem éri a falunkat. Addig inkább részt veszek mindenféle kihívásban a közösségi oldalakon:

  • találós kérdésekre válaszolok, majd az elhibázott válaszért egy random mondatot posztolok ki a falamra, mint egy volt osztálytársam
  • közzéteszek egy fekete-fehér képet magamról és hirdetem a nők jogait és hibátlanságát, mint a legjobb barátnőm
  • közzéteszek egy videót, amelyben legényest járok és felszólítok még három embert, hogy ugyanezt tegye, mint egy régi táncoktatóm
  • megosztok egy régi képet a nyaralásomról és megjegyzem, hogy most is ott szeretnék lenni, mint a nővérem
  • készítek egy melegszendvicset és egy #ilovetocook hashtaggel leégetem magam Instagramon, mint még senki más.

Esténként meg felnézek a Yolozsváros Facebook-oldalára, ami minden nap megszólít. Azért teszem, mert szükségem van még egy kis adag derűre, szükségem van egy virtuális koccintásra péntek este és olyan jótanácsra is, miszerint: ha leborotválom a szemöldököm, többé nem vágyom majd emberek közé. Sokak szerint elítélendő a humor a kialakult helyzetben, de szerintem ez az egyetlen lehetőség, hogy ne kattanjon be az egész világ, és némi aggodalom mellett reménykedve és derűsen várjuk: vajon mit hoz a holnap?

  1. Oldalak:
  2. 1
  3. 2