Ajánló

Egy történet*, ami után jobban értékeled majd az életed

by Mátyás Orsolya | 2020. 10. 21. | Egy történet*, ami után jobban értékeled majd az életed bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

Mindenem megvan – szálldogál a gondolat egy boldog, kiegyensúlyozott életet élőben, de vajon érti-e, érzi-e igazán az ember a kiváltságot, hogy életerős, egészséges lehet? Talán ennek az ismeretnek kötelező feltétele lenne egy lankadozó betegség, hosszadalmas felépülés, esetleg a teljes kigyógyulás? Meddig és miért kell hálásnak lennünk, és okolhatunk-e bárkit, bármit azért, ha hibás alkatrésszel érkezünk a világra?

Ahogy a halált, a legtöbb betegséget is csak úgy említjük, mintha az valaki másé lenne, sosem a miénk. Főleg akkor, ha makkegészségesnek gondoljuk magunkat. Olykor megérint egy szenvedő, haldokló története, de ritkán jutunk el odáig, hogy átértékeljük azokat a dolgokat, amiket az élet természetes velejáróinak gondolunk, miközben milliók ezekért teszik össze naponta a kezüket. A tizenhét éves Stella Grant számára például új tüdő jelentene még néhány év esélyt, genetikai betegsége (cisztás fibrózis) ugyanis légzőrendszerét teszi próbára nap mint nap. Tudja, hogy kórokozó nem felelős a nyavalya kialakulásáért, így emberi kéz képtelen azt gyógyítani, mégis olyan önkontrollról tesz bizonyságot, ami nemcsak a betegek számára példaértékű. Vlogol a korházban töltött életéről – mindenféle önsajnálat mellőzésével –, megtesz mindent, hogy a barátaival hasonló kapcsolatot ápolhasson, mint kényelmes esetben, és nemcsak saját esélyeit tartja szem előtt: applikációt fejleszt, ami sorstársait is emlékezteti a gyógyszerek szükségességére, arra, hogy van, aki figyel rájuk. Személyében megismerünk valakit, aki kétségkívül jobb sorsot érdemelne. Aztán képbe kerül Will, a jóképű sorstárs, és a történet más irány veszt, mint John Green Csillagainkban a hiba című nagy sikerű művében, illetve annak adaptációiban is, hiszen kiderül, hogy a tizenévesek ugyanannak a betegségnek az áldozatai, a keresztfertőzés pedig egyenesen a legrosszabbhoz vezetne. Ez viszont csak Stellát rémíti meg. Kis románcuk két méter távolságról, a kórházi folyosók és várótermek térségeiben virágzik, a szerelem első látásra klisé pedig újat is hoz: az egymásért rajongás lassan alakul ki, és karakterfejlődéssel is párosul. Poe személyében Stella meleg lelki társát ismerjük meg, akit finoman emel be az író a sorok közé – a srácot egy pillanatig sem bélyegzi meg nemi identitása, annál inkább a szeretete, személye, a társasága, ami igazi ajándék a többhetes kórházi kezelés alatt.
Hogy miként vészelik át együtt a többhetes kezelést, miként élnek sokkal izgalmasabb életet a kórház falain belül, mint mások odakint és mi lesz az abszurdnak ítélt szerelem valódi sorsa a legújabb beteg tinik történetben, az a közel háromszáz oldalas könyvből és a szinte kétórás filmből megfejthető. Ha engem kérdezel, válaszd az előbbit, egy magad által megformált képi világgal. Ez a történet úgyis akkor érinti meg az embert, amikor cseppet sem számít rá, és több ideig hat, mint gondolná. Értékeket ad át, miközben értékítéletekre is ösztönöz, és olvasóként észrevétlenül teszed azt, amit diktál. Annak ajánlom, aki szereti a romantikát és annak, aki azt hiszi, hogy nincs szüksége rá. Annak, aki boldog, aki szomorú, aki beteg vagy gyógyult, annak, akinek motiváció kell és annak is, aki azt hiszi, hogy mindene megvan.
Mert én is azt hittem, és jól jött ez a könyv…

*Rachael Lippincott, Két lépés távolság

Olvasóként ugyanúgy szeretnénk eltörölni azt a két lépés távolságot, mint ők...

Kincső, a leendő bankár első éve

by Máté Kincső | 2020. 07. 25. | Kincső, a leendő bankár első éve bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

Sziasztok, Kincső vagyok! A BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának Bank és Pénzügy Szakos elsőéves hallgatója. És ilyenek az egyetemi mindennapjaim.

Minél többet tanulok, és minél több előadásra jutok el (igyekszem, na), egyre erőteljesebben azzal szembesülök, hogy a közgazdaság- és gazdálkodástudomány mindenhol ott van. A reggeli müzli árában, a reklámokban, a hirdetésekben, a mozijegyben, a jövedelmekben, ott van a biztosításokban, különböző befektetésekben, balesetekben. Tudtátok pl., hogy a biztonsági öv kötelezővé válása következtében megnőtt a balesetek száma? Illetve olyan kérdésekre ad választ, mint pl. miért nem éri meg egy vállalatnak rasszistának lenni? Miért volt jó döntés a nők részéről, hogy elkezdtek dolgozni, mi történne akkor, ha létrehoznánk a szervek nemzetközi piacát? Hogyan kell csapatot vezetni? Mi áll jogában egy vállalatnak? Hogyan lehetséges az, hogy mindannyian az önérdekünket követjük, mégis kívánatos társadalmi eredményhez jutunk? Hogyan működik a piac, és mi történik akkor, ha az állam abba túlságosan beavatkozik? Nos, rengeteg kérdést feszegettünk ezalatt a röpke év alatt. Pénzügyeket illetően, gazdaságpolitikai döntésekkel kapcsolatban, pl. hogy érzelem nélkül kell-e dönteni, ha valamiről le kell mondani más javára? És akkor itt vannak a közgazdászok, akik sok kérdésben különböző véleményekkel foglalnak állást, ami azért van, mert mindegyikük más értéket képvisel. Milyen a világ? Milyennek kéne lennie? Különböző gazdasági szereplők hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Oké, igazatok van, tényleg sok a kérdés. A válaszok épp ennek az első évnek az anyagát rejtik, amik hadd ne számoljam ki összesen hány hosszas előadáson való részvételt, megszenvedett koránkeléseket is igényelnek.

De, hát ti is tudjátok, hogy megy ez: felkelek, készülődöm, azt remélem, hogy nem kések le a reggeli óráról. Két buszt váltok. A buszmegállóba érek, és jön is a busz? Kész csoda, jól indul a nap –gondolom még akkor. És akkor jön a legrosszabb. Minden létező idős hölgy-úr éppen akkor indul el a Kauflandba, minden egyetemista, aki hozzád hasonlóan a 10 perccel több alvás mellett döntött, arra a buszra szállt fel, amelyikre te is vártál. Csupán két opciód marad: megvárod a következőt (bár lehet ugyanennyire tele lesz), lekésel 20 percet matekról és gondolkodhatsz azon, hogyan ülj le majd a padhoz anélkül, hogy nagy zajt csapnál, vagy valahogyan mégis felgyömöszölöd magad a csordultig tele buszra, a „nekem is fel kell férnem” mondatot hajtogatva. Naptól függ, hogyan döntök. De mindig írok egy csoporttársnak, hogy foglaljon nekem helyet a 036-ban, biztos, ami biztos. Rendben van, beértem, és akkor kezdődik… Hétfő. Ki szereti a hétfőket? Reggel 8, matekóra. „Hölgyeim és uraim, 1×1? (Ilyenkor azt se tudod, válaszolj vagy ne, akárhogyan is, kínos a dolog.) Nehéz fejszámolással és telefonos segítséggel…” Ebédszünetben a kantin látogatása előtt elfutnál három percre a mosdóba (legalábbis így tervezed), de a valóság sokkal keserűbb: lépcsőig érő, kígyózó sorban várakozó száz ember szeretne hozzád hasonlóan ebédhez jutni. Az éhenhalás kerülget, közben reméled, hogy az előtted állók fele hamar megunja a várakozást, és csak úgy eltűnik. Nem másért, de te is tettél már hasonlót. Volt, hogy leugrottál a My Auchanba húsz büszke lejjel a pénztárcádban, amit eredetileg ebédre szántál. Aztán csak azon kaptad magad, hogy ott állsz egy hatalmas bevásárlóban, még te sem érted, miért mentél be pár lejjel, hiszen az üzlet 90%-át megvásárolnád, ha telne rá. Ha lenne pénz. Azon ábrándozol, hogy egyetem után egy vagány kis munkahelyre csak 9-re jársz be, olyan helyen dolgozol majd, ahol igazán jól érzed magad, ahol ideális fizetést kapsz, aztán rájössz, hogy még mindig ott ácsorogsz a boltban, néhány szem mereven rád szegeződik, és gyorsan lelépsz, mielőtt bárki megkérdezné: minden rendben? Amúgy…persze, hogy rendben.

Amit tudni kell rólam, és igazából ebben különbözöm diáktársaimtól, hogy nekem nem kellett beköltöznöm, én nem kell hetente vagy havonta hazabuszoznom vagy -vonatoznom. Engem nem kell telefonon felhívjanak a szüleim, hogy hogy vagyok, van-e mit ennem? Aminek természetesen előnye és hátránya is van. Édesanyám minden este finom vacsorával, édesapám jó zenével vár haza, a kutyám pedig határtalan örömmel fogad. Cserébe mindig tudják mikor, merre, hova megyek, meddig ülök? És azt is, hogy mennyire problémás az utazás. Nem is egyetemre menet szokott idegtépő lenni, inkább hazafelé jövet. Mindenki, aki kicsit is ismeri Szászfenest és környékét, tudja, miről beszélek. Az egyetemtől hazáig (belekalkulálva a 10 perc sétát a megállótól) másfél óra az út. Van, aki azt mondja, olvassak valamit az idő alatt. Olvasnék én, na de állva? Ehelyett általában végigpörgetem a legfrissebb híreket Facebookon, Instagramon, Pinterest nélkül már azt hiszem, meg se lennék. Olykor, amikor édesanyám visz be reggel, és mindenki mihamarabb szeretne megszabadulni attól a borzasztó forgalomtól, általában együtt tanakodunk azon, hogy „ez itt előttünk most főzi a reggeli kávéját?” Nem tudom, de olyankor nekünk sem ártana meginni legalább egy literrel. Minden egyetemistának megkeseríti valami az életét: a buszozás, a tömeg, a koránkelések, de ezek az egyetemista évek kötelező velejárói, amiken később nevetve nosztalgiázhatunk. Baj csak akkor van, ha épp a szak az, ami nem igazán illik hozzád, nem igazán szereted, csak tanulod, hogy diplomázhass. A közgazdaság- és gazdálkodástudományt akkor ajánlom neked, ha igazán kíváncsi vagy arra, mit történik körülöttünk, ha szeretsz belemászni a pénzügyek világába, és el tudod képzelni magad valamilyen vezető pozícióban (legalábbis jó, ha ezt tűzöd ki célként).

Újságírás? Másodév? Jövök!

by Lőrincz Szidónia | 2020. 06. 19. | Újságírás? Másodév? Jövök! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Egyéb,Slider |

Ez nem egy reklám, nem félig igazság-félig ámítás, hanem a nyers valóság. Feltették nekem a kérdést, hogy mi a véleményem az újságírás szakról, így, egy év után. Mi az, ami tetszik, mi nem jött be nekem? Sokat gondolkodtam, hogy mit hazudhatnék. Aztán rájöttem, hogy hazudni csak úgy tudnék, ha tényleg leírnám, hogy van, ami nem tetszik. A világ ritka vagány tanáraival, laza órákkal az egyetemen? Mi lehet ebben a rossz? A laza órák alatt értem én azt, hogy átlépem a terem küszöbét, álmodozom 120 perceken át, ezután pedig nem értem, miért van olyan sok anyag. Miért válik a semmiből húzóssá a dolog. Biztos csak én csinálom ezt. Így nyugtatgatom magam. De, hogy komolyan is kifejtsem eme érdekes témát, az újságírás szak által érdeklődőknek csak azt tudom ajánlani, hogy ne hagyjátok ki! A honvágytól nem kell tartanotok, ebben a nagy Kolozsvárosban könnyedén nevelőkre, otthonra találhattok az egyetem adta kedves kis környezetben. Nekem egy családias hangulatú óra szebbé teszi a napom. Nincs itt olyan, hogy nem egyezel egy csoporttárssal, egy tanárral vagy a kapusbácsi nem enged ki a sarokra. És itt elárultam a lényeget. Igazából, ezen a szakon mindenből kapsz egy picit. Aki újságírásra jön, az általában örömét leli az olvasásban, az új dolgok feltárásában, kiderítésében, a rejtélyekben, és ez így van rendjén. Hogy miért? Tudd meg tőlem: egy újságírónak mindent IS tudnia kell. Helyesen írni aztán pláné. A helyesírásórákat úgy sírom most vissza, mint anno az óvodát. Pedig tisztán emlékszem, első félév szessziójában nem azért sírtam, mert hiányzott volna, annál inkább a kegyelemötösért. Mesélhetnék hasonlókat a kutatásmódszertanról, és szívesen regélnék is, ha az olyan egyszerű lenne. Annyit mondhatok: ez egy olyan tantárgy, amivel az ember megbirkózik kis gólya korában, ám miután átment, úgy érzi magát, mint Elon Musk a Tesla megtervezése után.
A házi feladatok listája sosem vészes, viszont ha családod van, jobb, ha feladod! Nem mondom, hogy éjjel-nappal kutakodnod kell az alapos elemzések sikeréért, vagy várj csak! DE, éjjel-nappal kutakodnod kell értük. De megéri! Mert olyan érzést keltenek, mintha te találtad volna fel a spanyolviaszt. A legszórakoztatóbb, hogy észre sem veszed, és rengeteg mindenre rávezetnek a tanárok. Velem is így történt. Játékos és frappáns megoldások születnek a fejlődésre. Vox populi a Mátyás téren? Interjúztatni idegen embereket? Engem eléggé lázba hozott. Elmenni előadásokra és riportokat készíteni? Ha picit cseles vagy, még ingyen is bejuthatsz egy amúgy nagymenő előadásra. Bemeséled, hogy jaj, te kis csóró egyetemista vagy, és kéne egy lábjegyzet… fogózkodj meg! Működik. Remélem, így már elhiszitek, hogy nem tudok rosszat mondani a szakról. Elégedett vagyok mind az oktatással, mind az oktatókkal. Az első félévem egy szabad kaland volt, a második sajnos egy karanténos, de így is megkaptam azt, amire szükségem volt. Kis újságírók, rajtatok a sor!

Nyelvtanulás másképp

by Belényesi Rebeka | | Nyelvtanulás másképp bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

A karantén jó lehetőség volt arra, hogy új dolgokat próbáljunk ki. Nekem az jutott eszembe, hogy nem is lenne rossz egy új nyelvel megismerkedni. Manapság nyelvet tanulni már ezerféle módon lehet, én pedig a szórakoztató változatot választottam: a sorozatnézést.

Amellett, hogy érdekes ebben a formában elsajátítani egy idegen nyelvet, teljesen bérmentes is, hiszen nem kell magántanárt fizetni. A legfontosabb, amikor valaki elkezd filmekből vagy sorozatokból nyelvet tanulni, hogy olyat válasszon, aminek a cselekménye érdekli, és le tudja kötni a figyelmét hosszabb időre. Én (éppen ezért) a spanyol nyelvtanulásomat a La Casa de Papel (Money Heist) című sorozattal kezdtem meg. (Most is úgy gondolom, a lehető legjobb döntés volt.) A spanyol sorozat 2017-ben került a képernyőkre, és mai napig hatalmas sikere van az egész világon. Egy nyolcfős társaság, talpig pirosban és maszkban betör a nemzeti pénzverdébe, hogy véghez vigye a történelem legnagyobb és legtökéletesebb rablását. A banda tagjai városok neveit viselik, hogy senki se ismerje fel őket. A Profesor irányításai szerint dolgoznak, ő a rablás ötletgazdája, megszállottja, és ő az, aki mindent kitervelt a siker érdekében, még a rendőrök lépéseit is kiszámította. A saját tökéletesített tervének kivitelezéshez viszont szüksége volt elszánt emberekre, akik bűnözői előélettel dicsekedhetnek.

Az akciósorozatot nem véletlenül kedvelik világszerte, izgalmas cselekménye képes teljesen beszippantani a nézőt. Velem is így történt, és ha őszinte akarok lenni, a sorozatban szereplő Profesor óráin figyeltem a legtöbbet ebben a félévben. Elsőként a puta madre, puta vida szitokszavakat jegyeztem meg, sőt néha azon kapom magam, hogy használom is őket, egy-egy feszültebb pillanatban. De ismerős már a helyzet, ugyanis régen is így történt ez: a játszótéren a román gyerekeknek mindenekelőtt a magyar káromkodásokat tanítottuk meg, és fordítva. Valamiért ezek vésődtek és vésődnek be mai napig is leginkább az emlékezetünkbe. Természetesen itt nem állt meg a tudomány, a számokat is megjegyeztem, és az olyan kulcsfontosságú szavakra is jól emlékszem, amelyek számtalanszor elhangzanak a szereplők szájából, mint például a medicina (gyógyszer), sangre (vér), atracos (rablás), negociación (tárgyalás), asesino (gyilkosság). Összegezve, a spanyol sorozatkészítők előtt kalapot emelek, mert fantasztikus sorozatokat készítettek, és hála nekik nem unatkoztam annyira a karantén alatt. Még a kijárási tilalom feloldása után is szívesen nézem őket, már csak azért is, mert sikerült néhány spanyol kifejezést megtanulnom. Igaz, a nyelvtant sorozatokból nem lehet elsajátítani, de aki elég elszánt, online kurzusokkal folytathatja a tanulást. Én kifejezetten szerettem, hogy a nemtanulás közben is tanultam.

Gracias amigo por leer mi artículo!

Kincsem és Nagy Ervin, a tökéletes páros

by Fanni Urbán | | Kincsem és Nagy Ervin, a tökéletes páros bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

A Herendi Gábor rendezésében készült Kincsem című magyar romantikus kalandfilmet 2017. március 16-án mutatták be Magyarországon. Már hetekkel a megjelenés előtt szembejött velem a plakáton a reklámja, a nagybetűs „HAMAROSAN A MOZIKBAN” pedig felkeltette az érdeklődésemet. Annál inkább, hogy az egyik kedvenc magyar színészem, Nagy Ervint (mint Blaskovich Ernő) választották a főszerepre, aki olyan filmekben és sorozatokban alakít mesterien, mint például a Drakulics elvtárs, Valami Amerika 3, Válótársak, A Tanár, valamint ő Johnny Depp és Chris Hemsworth magyar hangja is.
A történet a „csodakanca” életét, illetve gazdájával alakított kis csapatuk sikereit mutatja be.
A filmet inspiráló történelmi regény cselekménye a 19. században játszódik, a filmben viszont sok a fikció. Engem sikerült levennie a lábamról, magába szippantott. A hatalmas képernyő előtt ülve, az összes erőteljes hangeffektusnál és izgalmas résznél elfelejtettem levegőt venni, és azt éreztem, hogy szétrobban a mellkasom. A könnyed zongorakíséret a film elején valósággal bevezetett a történésekbe. A cselekmény egy apa-fia jelenettel indít, az édesapa arra tanítja fiát, miként kell egy sérült lovat ellátni. A következő jelenetben a szülőt lelövik, az árván maradt gyermeknek pedig el kell költözni a hatalmas birtokról, a kastélyból. Huszonöt év elteltével a már felnőtt férfi jelenik meg a képernyőn, egy árverésen látjuk, ahol találkozik Klara von Oettingennel (Petrik Andrea), apja gyilkosának lányával. Ernő nem áll jól anyagilag, és bármennyire is szeretné, nem tudja megvenni Kincsemet, így a ló Klárához kerül. A vad állatot megpróbálják betörni, de az elszökik. Ernő vezeti vissza őt a gazdájához, aki csekély összegért, annyiért, „amennyi épp nála van”, neki ajándékozza. Blaskovich élete új irányt vesz.

A ló, mint ősi állat, már a magyarok történelmének kezdetén is nagy szerepet játszott. Ha a filmben egy állat – jelen esetben egy ló – ugyanolyan hangsúlyt kap, mint a hús-vér emberek, jó eséllyel nagy érdeklődést vált ki a nézőkből, hiszen a legtöbb ember odavan az állatokért, a lovakért különösen sokan rajonganak. Ebben a filmben az ember-ló kapcsolata az emberi erkölcsöt és a helyes állattartást is szemünk elé tárja. A ruhák, zenék pedig visszarepítenek az 1800-as évekbe, bemutatják a kort és átadják hangulatát. Ebben a filmben van dráma, kaland, romantika és mindezek mellé még irónia, humor is társul.  A történet pedig izgalmas, humoros, élvezhető és ideális egy vasárnap esti kikapcsolódásra.

Összességében? Tetszik, hogy olyan atmoszférát teremt a néző köré ez az alkotás, ami kicsiket és nagyokat egyaránt a képernyő elé vonz, és két óra erejéig az ember azt érzi, hogy csak ő van és a film. Nem tartozom a történelemkedvelők táborába, de ez a film olyan lett, ami egy csöppnyi érdeklődést indított el bennem ezirányba. Ha ki kéne emelnem két meghatározó momentumot, az a bál és az utolsó jelenet lenne. Ahhoz, hogy megértsd, miről is beszélek, meg kell nézned a filmet. Nem fogod megbánni!