A Friends című sorozatot fiatalabb fejjel is nagy élvezettel néztem. Nem értettem mindent, mégis viccesnek és érdekesnek tűnt. A hetedik évad egyik részében volt egy jelenet, ami nagyon megmaradt az emlékezetemben. Évek kellettek ahhoz, hogy igazán megértsem, mi is történt a vásznon. Az említett részben Ross próbálta megismertetni a fiával a hanukát. Feltevődött bennem a nagy kérdés: mi is az a hanuka?

Az emberek többsége erre a kérdésre azt válaszolná, hogy a karácsonyhoz hasonlítható, ez a zsidó ünnep. Az igazság viszont, hogy sem tartalmilag, sem a szokásokat illetően, de még az időpont sem egyezik feltétlenül. Kezdetben fontos elmondani, hogy a felénk nem igazán ismert és használatos Gergely-naptár szerinti időmérés alapján határozható meg az ünnep dátuma. A héber naptár szerint mérik az időt, amely holdnaptár, azaz a hónapok a Hold ciklusaihoz igazodnak. A hanuka a fény ünnepe, és idén a kezdete december 10-re esett. A nyolcnapos ünnep során két csodára emlékeznek vissza. Az első a zsidó népet elnyomó szíriai görögök kiűzése Jeruzsálemből, amelynél fontos megemlíteni, hogy nagyon erős jelképpel is rendelkezik, hiszen a makkabeusok kis serege legyőzte az elnyomó szíriai görögöket, vagyis a fizikai erőt felülmúlta a belső tartás, a spiritualitás. A második pedig az egyik legrégebbi zsidó szimbólumhoz köthető, a menórához, vagyis a hétágú gyertyatartóhoz, amely kezdetben olajlámpás volt. Egy adag olaj, amely csak egy estére lett volna elég, nyolc napon keresztül égett. A fény csodája ez, hiszen még egy kis gyertya is képes elüldözni a nagy sötétséget. A nyolc nap alatt minden este eggyel több gyertyát gyújtanak meg, ezzel azt példázva, hogy mindig haladni kell előre. A menóra pedig csak szimbólumként van jelen, hiszen ma már kilencágú gyertyatartót használnak. A középső gyertya arra szolgál, hogy ezzel gyújtsák meg a további nyolcat.

Az ünnephez egy közkedvelt játék is tartozik, a trenderli, egy négyoldalú pörgettyű, aminek minden oldalán egy-egy héber betű található. Ezek rövidítések, melyekből az jön ki, hogy „nagy csoda történt ott”. Az ott természetesen Izraelre utal. A játék eredete pedig ugyancsak a szíriai görög elnyomás idejére tehető, amikor is tiltották a Tóra olvasását, tanulmányozását, így amikor a diákok leültek együtt tanulni, akkor vitték magukkal a pörgettyűket is, hogy úgy tűnjön, emiatt gyűltek össze. Az ünnep alkalmával a nyolc napig égő olaj csodájára emlékezve kedveltté váltak az olajban sütött ételek, mint például a látke. Ez az étel reszelt krumpli, hagyma, tojás, liszt és só keveréke, amelyet korong alakban sütnek ki. A másik közkedvelt hanukai étel pedig a fánk, ami minden formájában és alakjában tökéletes. A gyerekek természetesen itt is számíthatnak ajándékokra és a nyolc nap alatt rengeteg programra.

S ha már itt a karácsony, jó ha megemlítjük, hogy ekkora ünnepet nehéz kikerülni, nem ünnepelni. A zsidó vallás gyakorlóinak nincs megtiltva, hogy részt vegyenek világi ünnepeken. Karácsonykor ők is a csodákban, a családdal való együttlétben és a fényekben lehetnek együtt. Továbbá ők sem zárkóznak el az érdeklődők elől, sőt a menóra meggyújtása olyan helyen szokott történni, ahol többen is megcsodálhatják, részt vehetnek a hanukai csodákban. Azt hiszem, igen kevés dolgot szabhatunk meg a ma emberének, de miért is tennénk, ha éppen ilyen jó dolgokról, jó ételekről és jó hangulatról van szó.

Azért, hogy az ünnep tökéletes legyen, már novemberben el kell kezdeni készülődni, ezt mindenki (kéne) tudja. Legjobb esetben megvásárolod valamikor Black Friday környékén az ajándékokat, hogy egy gonddal kevesebb legyen decemberben, rosszabb esetben az utolsó percre hagyod, vásárolsz egy zsák díszt, olyan indokkal, mint például: a tavalyit megrágta a kutya-macska-hörcsög, leverte a gyerek, és eltörött, nem találtad meg, vagy most pont akciós volt.
Ahogy közeledik a szenteste, ki akarod világítani az udvart vagy az erkélyt annyira, hogy éjjel is úgy tűnjön, mintha nappal lenne, s aztán csodálkozol, hogy nem tojnak a tyúkok – már ha vannak tyúkjaid –, akiket te magad teljesen összezavartál. Jöhet a verseny is a szomszéddal. Ha ő kirakja az udvarra a pillogós karácsonyfát, te nagyobbat veszel; ha ablakdíszt ragaszt fel, te egész csillárt raksz az ablakodba, csak azért, hogy lássák, neked is van, s neked sokkal szebb, és jobb lesz a karácsonyod.
Becsomagolod az ajándékokat a legcsicsásabb csomagolópapírba, azt is, amit utolsó pillanatban vásároltál, remélve, hogy nagyon fognak neki örülni. Nekilátsz a bejglinek, meg a töltött káposztának, húsoknak, leveseknek, süteményeknek, amik ugyebár sosem sikerülnek jól, mégis minden évben elfogynak. Anya panaszkodik, hogy szétrepedt a bejgli teteje, megégett az alja, száraz lett, elfojt a zserbóról a csokimáz, s a mézeskalács se lett szép.
Ki kell takarítani, mert ugye a vendégek megnézik, por van-e a padláson, a pincében, a polc legtetején és alatta is. Legalább háromszor végig kell súrolni mindent, hisz karácsony jön, ha már nem lenne tele a hócipőd is a sok nyűggel, ami vele jár.
Nekem legalábbis néha sok. De imádom ezt az ünnepet úgy, ahogy van, mert egy hónapig hallgathatok Michael Bublét, aki mindig a családunk ötödik tagjává válik ebben az időszakban. Szeretem az illatokat, a finom ételeket, azt, hogy év végére mindenki hazatér. Azért, hogy az ünnep tökéletes legyen, igazából nem kell semmi. Mert a csokimáz, a ledes villogók, a fényfüzérek, angyalhajak, az ajándék és a repedt tetejű bejgli mind-mind csak a felszín. Ebben az évben sem a csillogás számít, hanem az, aki otthon van veled.

A Kerekes családban megkezdődött az ünnepi készülődés. Az idei karácsonyba apait-anyait beleadnak, most először családi kupaktanácsot is tartottak, és mindenki megkapta a feladatát. Hibázni nem lehet, Ági néni szerint ez az év bizony nagy kínszenvedés volt, az ünneplésnek legalább meg kell adni a módját. Azt is leszögezte, hogy idén nincs több panaszkodás, „annyit szidtuk már ezt az évet, biztos a fejem is azért fáj már megint. Mondtam is a szomszédasszonynak a délelőtt, hogy ez az év tönkretett, mindjárt pénzünk sincsen, s akkor ne fájjon az ember feje. Erre hallom, ahogy mormolja: »Biztos azért van 15 méter fa az udvarotokon«. Most mondd meg, Gyuri! Ezekben a nehéz időkben is csak az irigység, s semmi jóindulat vagy megértés”.
No, ne ítéljük el mi sem Ági nénit, az erdélyi ember eddig is sokat panaszkodott, aztán idén úgy rászokott, talán többé sosem felejti el.
Az is szokása az itt élőknek, hogy ragaszkodnak a megszokotthoz. Ha már úgy érzik, az idei karácsony más lesz, akkor mindent megtesznek az ellenkezőjéért. Mert legalább ennek a neves ünnepnek pont olyannak kell lennie, mint tavaly, s mint 20 éve. Kerekesék is erre törekednek. Gyuri intézi a karácsonyfát, Ági néni főz, takarít, dekorál. Józsi fiuk feldíszíti az udvart, bevág vagy öt méter fát, és elmegy a keresztanyjához disznóvágásra, mert fiatal, s még azért is, mert szokás adni utána egy kicsi kóstolót a segítőknek. Hilda lányuk csak karácsonyfát díszít, mert a tanárok vakációban sem hagyják, hogy legalább három napocskát pihenjen, megbolondítják az online tanítással.
Gyuri újabban minden évben a falu végén vásárolja a karácsonyfát, jó áron, nem úgy, mint városon. De idén ennek is úgy felment az ára, azt hitte nem hall jól, amikor már megtalálta a kedvére valót. Nem kell viszont egy percig sem félteni őt, feltalálja az magát minden helyzetben. Hozott karácsonyfát, szépet, nagyot, még Ági néninek is tetszett. Sőt még ingyen is volt, de ezt a felesége nem kell hogy tudja. Szerencsére most nem találkozott az erdésszel. Amikor legutóbb lopott, jól megbüntették érte. Idén fa is lett, s még a kocsmába is betérhet vagy három napig. Egy gonddal kevesebb.
Józsi fiuk nem járt sikerrel a disznóvágáson. Ebédre meghívták ugyan, de kóstoló? Nehéz volt ez az év, s a komák maguk is sokan vannak a családban. Na, nem baj, Józsikám, oda sem mész többet – háborgott Ági néni. – Csak tudnám, így honnan lesz házi kolbász a hidegtálon. Feriék is a múltkor fél kilóval becsaptak, s azt hitték nem veszem észre. De mostanra 5 lejjel drágították kilóját, mert erre van eszük. S mi egy kicsi kolbászért meg kell húzzuk magunkat… Apád is, nem értem, hogy nem tud hús nélkül kibírni egy napot.
Ági néninek van a legtöbb feladata. Takarítás, mosás, ablakpucolás. Ez utóbbit utálja a legjobban. Három napja alig alszik valamit, reggeltől estig csinosítgatja a házat, megállás nélkül. Már fáj a dereka, a lába, a nyaka sem a régi, és a főzést még el sem kezdte. De megpihenni? Olyan nincs! Inkább hullafáradtan ül le a karácsonyi asztalhoz – talán a sok munka után nem is tudja élvezni az ünnep szépségét –, de hogy szenteste egy porszem heverjen a padlón? Olyan Isten nincs. Szégyen lenne s gyalázat. Így szokás ezt mifelénk.
A karácsony előtti utolsó két nap a főzésé. 24-én vacsorára rántott hús, majonézes krumpli, töltött tojás, fasírt, boeuf és gombasaláta. Füstölt kolbász idén nem lesz, mert a komák nem adtak volna egy kilócskát. 25-én ebédre húsleves, töltött káposzta, s vacsorára sütni fog egy egész csirkét, nehogy véletlenül éhesen maradjon a család, főleg Gyuri ne, mert az aztán hallatja a hangját.
– Ezt is egyedül csinálom. Kész sem leszek vacsoráig, de azt mindenki elvárja, hogy terülj, terülj asztalkám s minden finomság legyen a tányéron. De valaki megkérdezi a családból, hogy segítségre van-e szükség? Hát hogyne, Hilda is csak ül a laptop előtt, az ünnepekkor sem hagyják békén, annyi feladata van szegénynek. Pedig milyen ügyesen tudna segíteni nekem. Még jó, hogy a töltött káposztát tegnap felraktam a tűzre…
Ági néni befejezi a főzést, megteríti az asztalt. Hirtelen minden olyan, mint tavaly volt, s mint most 20 éve. Nincs világjárvány, nincs nélkülözés, nincs panaszkodás sem – azért a füstölt kolbász mégiscsak hiányzik. Teljesítették a feladatot, a karácsony a régi maradt, meghitt, boldog és szeretetteli. Legalább ez, ebben az évben. Nem számít, hogy lopott a fa, hogy Ági néni mindjárt elalszik a fáradtságtól. Örülnek egymásnak, annak, hogy a vírushelyzet alatt is együtt ünnepelnek. Hiába áll felettünk a világjárvány, hiába ő a főnök, a karácsonyi ünneplésbe még ő sem tud beleszólni. És ez így van jól.

December közepén fura érzés tölti el az embert, ami további különös gondolatokat szül. Ezek közé kerül a halogatásnak semmiképp sem nevezhető szándék is, amelynek végkicsengése mindig a kockás pulóver és a kelleténél sötétebb árnyalatú mézeskalács. Hogy miért van ez így? Azért, mert semmit sem érdemes elhamarkodni.

Ennek margójára az átlagember november végén megrázza magát, és gyorsan mással kezd foglalkozni, mint az ünnepre való készülődés. Na azért egy-két lágyan ringó karácsonyi ballada belefér már az ősz utolsó széllökéseibe. Ilyenkor elkezdi várni is az ünnepet, kalácsostól, mennyből az angyalostól, Kevinestől, mindenestől. De ez a csoda csak másfél napig szokott tartani. Aztán jöhet még majd fél hónapnyi boldog tudatlanság.

Közeledve ahhoz a bizonyos nagy naphoz rendszerint a bevett hagyományok mentén stresszeli szét magát a jó polgár. Ügyelve azért arra, hogy nehogy valamit időben végezzen el, kizárólag – az előző évhez képest – pár nap késéssel. Fogadkozik minden évben ugyan, hogy majd jövőre egész másképp fog történni minden, ezen nem szabad meglepődni. A szokásokat tartani kell.

Az utolsó tanítási hét környékén már az egyetemistának is kezd feltűnni, hogy valahol a távolban száncsengők szólnak. Az benne van a pakliban viszont, hogy csak a körmükre égett gyertya miatt képzelődnek. Egyszer azért biztosan elönti őket is az ünnepi hangulat. Például akkor, amikor a fagyasztóból kikerül az utolsó ebéd, a tavalyi töltött káposzta.

A legfontosabb minden mellett mégis az, hogy az estére mindenki hazaérjen, a húslevesnek pedig legyen ideje rendesen megfőni. Mindenkinek kedveskedni illik valamivel, és jól foghat még egy karácsonyos asztalterítő is, hátha a tavalyit kiégette a forró bejgli. Na meg persze, ha úgy alakul, egy portalanítás is becsúszhat szenteste előtt, ugye tisztaságban szokás fogadni az esetlegesen gólyalábon érkező vendégeket. Mert abból mindig akad egy-kettő.

A Hollandiában töltött munkaidőm alatt egy nap a közvetítő cég csomagolóüzembe küldött ki. Ott elsőként egy spanyol ajkúval találkoztam, akinek jó szándékom jeléül be akartam mutatkozni, de dilemmába keveredtem. Te hogyan magyaráznád meg neki, hogy téged Lukácsnak hívnak…? Először hangosan kimondod, majd ismétlő kántálásba kezdesz, hátha megérti? Az á betűnél még azt hiszi, fáj valamid, s már gondolkodik azon, hogy orvost hívjon. De addig is felhúzza a szemöldökét, s a bamba őztekintetet gyakorolja. Próbálhatod kibetűzni, de az úriember nem tud magyarul, románnal pedig értelmetlenül próbálkozol. Az exfőnököd szerint, ha románnak mondod magad, a neved nem Lukács, hanem Lucaci. Valahogy így lett belőlem Luci (azaz Lucifer), meg valami khaki csacsi egyszerre, de nem igazán szeretném, ha megint megtörténne ez a varázslat. A spanyol a Románia szót hallva Drakulával asszociálná, s kezdhetsz mesélni a vámpírcsaládodról meg az idei gyenge fokhagymatermésről. Hozzá kell tennem, hogy egyikünk se beszélt hollandul. Spanyolul meg én nem tudtam. Így közös megegyezés alapján, ami részéről kimerült néhány bólintásban és lájkjelekben, angollal próbálkoztunk. Igaz, hogy ő még alapszinten sem beszélte, de hűségesen bólogatott, bennem meg élt a remény, akkor csak ért ő valamit. Minden tökéletes lett volna, ha nem zavar be az á betű. Magyaráztam én, hogy az a egy vesszővel a tetején, ő elismerte, hogy érti, de nem fogja tudni kiejteni. Én pedig nem kérhettem, hogy tegyen már a nevem után vesszőt szóban is. Szóval, egész munkaidő alatt Lucas voltam. Igaz, akiknek ő mutatott be, nagyon meglepődtek, ami teljesen érthető. Az én fejemben is Lucas 30-as, vállig érő szőke hajú, izmos szörfös férfi, aki csomagban, Wishről rendelhető. De ott, akkor, egy 18 éves, 50 kilós, fekete hajú lány volt Lucas, akit legrosszabb esetben transzneműnek gondoltak. Aminek örültem, hogy aznap nem kérdeztek felőlem, tőlem többet, mindenki végezte a neki leosztott munkát. Másnap pedig más cégnél volt jelenésem. Ej, ha egy tucat spanyolnak kellett volna elmagyaráznom azt, hogy román állampolgár, de magyar nemzetiségű vagyok, még a végén én lettem volna az új dodó madár.