Nagyjából két éve terveztem újranézni a Cinema Paradisót, de valahogy mindig közbejött valami. Vagy időm nem volt, vagy hangulatom, de a múlt héten a pénteki délutánom néhány óráját mégiscsak erre szántam. Arra számítottam, hogy újra meghatódom, de arra nem, hogy ennyire elgondolkodtat a film.

A történet nagy része visszaemlékezés a gyermek- és fiatalkorra, tulajdonképpen egy életutat mutat be, szerelemcentrikusan a mozi, a filmművészet és egy lány iránt. Megérintő a történet romantikus vonala, de a múltkezelés számomra mégis fontosabb volt (ennek a poénját viszont azok kedvéért, akik még nem látták ezt az Oscar-díjas alkotást, nem lövöm le).

Sosem tudtam, hogyan kell helyesen viszonyulni a múlthoz. Egyrészt lehetséges, hogy jobb mindent a hátunk mögött hagyni, „egészségesebb” nem bolygatni azt, amin képtelenek vagyunk változtatni. Persze, több fajtája van ennek a megközelítésnek: tanulhatunk a lezárásokból vagy nem. Elemzés után zárjuk le, vagy nem is törődünk vele. Másrészt ott van annak a lehetősége, hogy bizonyos dolgokon sosem lépünk túl – ezen emlékek aránya személyenként változó. Talán nem is kell annyira meghatározó élmények legyenek ahhoz, hogy kitörölhetetlenül bevésődjenek az emlékezetünkbe. Nekem mindig bűntudatom volt, ha nem foglalkoztam régi történésekkel, és nem próbáltam a jelenemre reflektálni az emlékeimet felhasználva, legyen az kedves vagy fájó. Úgy éreztem, megtagadom ezáltal a múltat vagy akár önmagamat. Fejlődni mindig akartam, változni soha. Mostanában is sokat gondolkodom azon, hogy vajon hű vagyok-e önmagamhoz, a múltamhoz, ha nem foglalkozom ez utóbbival, csak hagyom, hogy nyugodjon békében, aminek vége. Rémisztő egy kifejezés ez. Legtöbbször drasztikus eseményeknél találkozunk vele, így javarészt keserű érzéseket társítunk hozzá. Ha pedig épphogy pozitív dolgot jelent a vég, akkor az azt megelőző történések voltak kellemetlenek. Talán ennek a szónak végérvényesen az a sorsa, hogy negatív karakter legyen a történeteinkben – miközben elengedhetetlen figura.

Ijesztő néha belegondolni, hogy minden másodperc eltelte egy vég, ami által múlt lesz a jelenből. Minden, ami időhöz köthető, véges, és egy idő után „lezárt (…), mint a kárhozat”, hogy Pilinszky szavaival éljek, amelyek túl sokszor jutnak eszembe ezekben a napokban. Nekem múlt már az, hogy ezt a cikket elkezdtem írni. Neked meg az, hogy elkezdted olvasni. De az idő csak telik, és mindenkinek lejár egy váratlan ponton. Minden „fölösleges” cselekvés (de ugyan mi alapján döntjük el, fölösleges-e?) időrablás. Így is folytatod az olvasást? Én semmit sem ígérek.

Van egy olyan felfogás, miszerint a jelent úgy kell megélni, hogy amikor visszagondolunk rá, akkor jó emlék lebegjen a szemünk előtt. Viszont ezáltal az ember inkább koncentrál arra, hogy egy esemény hogyan raktározódik el benne, mint az aktuális történésekre. Így nem éli át az élményt, ergo csorbul a teljessége. Előbbre jutottunk?

Feltételezzük, hogy igen. „Tökéletes” emlékeket örökítünk meg az agyunkban. És tovább? Vagy folyamatosan visszagondolunk rá, hogy milyen jó volt, „bezzeg akkor!”, így bizonyos szinten a múltban élünk, és egy idő után fennáll a veszélye, hogy kikopik a jelen élvezete, vagy magunk mögött hagyjuk a múltat, és éljük tovább, ami adatott (mert nagy vonalakban, részletekbe nem süllyedve, ez a két opció lehetséges). Maximum konzekvenciákat szűrünk le, amelyekből építkezünk, de különösebben nem foglalkozunk a múlttal. Így pedig miért van értelme annyira széppé varázsolni?

Én szeretem a szabályokat, és reméltem, hogy van ezeknek olyan változata vagy kiadása, ami az életre vonatkoztatható. Egy recept, egy törvénykönyv, egy előírt módszer, de sajnos nyomát sem látom bármi hasonlónak. Kicsit deistán egyedül vagyunk a létezéssel. A jövővel, a jelennel, szerintem meg leginkább a múlttal.

Ahogy említettem, nem tudtam soha, mi a helyes hozzáállás a múlt kezeléséhez. Nos, most sem tudom. Csak annyit, hogy „ami még nem múlt el, az mind hátravan.”

Trash. Különös jelenség. Mindenhol ott van. Öltözködésben, filmekben, és természetesen zenékben is érzékelhető a jelenléte. Mindig érdeklődve figyelem, hogy a hozzá való viszonyulás mennyire meg tudja osztani a társadalmat. Egyesek utálják, mások szinte rajonganak érte, de vannak olyanok is, akik egyszerűen csak elfogadják a jelenséget és nem fogalmaznak meg véleményt vele kapcsolatban.

A fogalom jelentését valószínűleg mindannyian jól ismerjük. Azt viszont talán érdemes elmondani róla, hogy nemcsak az unalmasnak, gáznak vagy gyenge minőségűnek tartott tartalmakra vonatkozik, hanem azokra is, amelyek eleve nem komoly céllal készültek. Elkészítésükben általában nyoma sincs semmiféle igényességnek. Abban nem mindenki ért egyet, hogy milyen tényezők és feltételek (vagy ezek hiányának) alapján kell valamit besorolni ebbe a kategóriába. A zene esetében különösen nehéz ezt megállapítani, mert nincs két olyan ember, akinek teljesen egyforma lenne az ízlése. Van, aki képes meglátni a minőség valamilyen formáját abban a számban is, amelyre más gondolkodás nélkül ráhúzná a trash jelzőt.

Az egyik legtalálóbb magyar példa lehet erre ByeAlex 2013-ban ismertté vált Kedvesem című dala. Nagyon sokan nem értették, hogy lehet ennyire egyszerű dalszöveggel és gyenge énektudással kijutni az Euróvíziós Dalfesztiválra. Azt viszont nehéz lenne megcáfolni, hogy a dalt komoly szándékkal írta, s volt mondanivalója. Nagy meglepésnek számított, hogy a magyar közönség után a nemzetközi is jól fogadta a szerzeményt. ByeAlexnek a döntőben elért jó helyezés ellenére sem sikerült évekig levetkőznie a trash megbélyegzést. Mára már a nagyobb rétegek érdeklődési körét is megtalálta, emellett sok fiatalnak adott lehetőséget egyik saját YouTube-csatornáján arra, hogy népszerűsítsék dalaikat, szakmailag is sokat segített nekik a fejlődésükben. Mostanában egyre kevesebben kérdőjelezik meg szakértelmét, egyes dalai pedig komoly mondanivalót is tartalmaznak (nem a korskorskorsra gondolok), emiatt az ő esetében továbbra is vitatható, hogy hová kell besorolni.

Ha teljesen egyértelmű példát akarok felhozni az elmúlt tíz évből a trashre, akkor nem is találhatok jobbat a What does the fox say? című számnál. Részletes elemzésbe ezzel kapcsolatban inkább nem mennék bele, annyit viszont érdemes megjegyezni, hogy klipjében és szövegében is tökéletesen átad mindent, amiről ez a jelenség valójában szól. Számomra egyébként meghökkentő, hogy mostanra több tízezer minőségibb dalt háttérbe szorítva megközelítette az egymilliárdos megtekintésszámot a YouTube-on, de nem ez az egyetlen remekmű, amelynek ez összejött.

Így a végére nem szégyellem bevallani, hogy én magam is fogyasztok néha trash tartalmakat, nem feltétlenül élvezetből, a bennem rejlő titkos vágyak kielégítésére, hanem sokkal inkább azért, mert jól tudok rajtuk szórakozni és könnyen azonosulok azzal a komolytalansággal, amely eleve szükséges ahhoz, hogy valaki elkészítse őket.

A reprezentáció kérdése egyre hangsúlyosabb szerepet kap a különböző művészeti alkotásokban. Fokozódik a verseny, hogy ki tud több kisebbséget, etnikumot képviseltetni művében, minél autentikusabb ábrázolásban. A filmiparban különösen ádáz harc folyik e tekintetben, már-már felkapjuk a fejünket, ha egy alkotásban nem látunk legalább egy homoszexuális párt. Az alkotó önként és puszta szívjóságból elvégzi ezt a fontos feladatot. Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy alkotásaiban minél sokszínűbb legyen a szereposztás, arra persze nem mindig maradhat már energia, hogy az eredeti karakter etnikumának megfelelő színész játssza el a szerepet. De hát miért is hibáztatjuk? Végül is tökmindegy, hogy az irodalmi kánonba beépült fekete karaktert megfosztanak bőrszínétől. Amúgy is van hat másik fekete szereplő, a telhetetlenségnek is vannak határai.
A köztudatba ideálisként beépült testalkatok mellett is sok különböző fizikummal rendelkező alakot láthatunk ma már a vásznon. A néző pedig, sok esetben köszöni szépen a rendező igyekezetét és elfordítja a fejét, amikor egy molett színésznőt lát meztelenül. Hiszen a jó ízlés határain belül kell szabadelvűnek maradni, és nem megvetni az „elfogadom, csak ne előttem csinálják” mentalitást. Felvállalhatná ugyan, hogy nem szeretne ilyet látni, de az mégis jobb, ha beül megnézni egy ilyen jellegű filmet, és csak a moziterem sötétjében botránkozik meg. Azzal ugye nem árt senkinek.
A meleg karakterek fontosságát is értjük, és tudjuk azt is, hogy nagy szükség van azok bemutatására. De ha lehet választani, akkor inkább legyen egy leszbikus pár, az lévén a kisebbik rossz. Hogy várhatnánk el, hogy heteroszexuális, erős, öntudatos férfiak csókolózó férfiakat nézzenek? Nem beszélve arról, amikor egy ilyen házasságban még gyereket is látunk. Elmondjuk gyermekünknek, ha véletlenül meglátja, hogy létezik ilyen, de azt is tudatosítjuk, hogy nem olyan „normális” családokban, mint amilyen a miénk.
Nem akarunk már csak szuperhős férfiakat és háziasszonyokat látni a képernyőn, mert már tudjuk, hogy a társadalom sem így épül fel. Az viszont még mindig belefér, hogy összeráncoljuk a szemöldökünket, ha valami olyat látunk, amit nem értünk, vagy amivel nem találkozunk mindennap.

A KOMMforton belül és kívül első napjának utolsó előadója a NemPazar blog alapítója volt, Munkácsi Brigitta, aki tíz évig fotómodellként élte mindennapjait, majd közgazdászként diplomázott, jelenleg három gyermek édesanyja. Általa kaptunk belátást a zero waste életmód alapjaiba.

Mint azt már bizonyára sokan tudjátok, az életmódváltás nagyon nehéz feladat, nem megy egyik napról a másikra. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy mekkora nehézséget hordoz magában a „holnaptól nem eszek édességet” fogadalom, ami mindig csak holnap kezdődik. Munkácsi Brigitta elmondta, melyek a környezettudatos élethez vezető első lépések.

Mindenekelőtt szükséges a személyes motiváció, és el kell hinned, hogy minden lépés számít. Aztán jöhet az öt R: a refuse, reduce, reuse, recycle és rot. Vagyis visszautasítod azt, amire nincs szükséged (refuse). Meg kell tanulni nemet mondani. Ha még így is nehézkesen indul, akkor várj 30 napot, mielőtt megveszel valamit. Ha ennyi idő után is szükséged lesz rá, akkor vedd csak meg, ha nem, akkor bizony fölösleges lenne.

A második lépés az, hogy elkezded csökkenteni (reduce) azoknak a tárgyaknak, ruháknak, egyéb termékeknek a használatát, megvásárlását, amelyekre amúgy sincs szükséged. Jó tipp ehhez a lépéshez, ha bevásárlólistával mész vásárolni, amihez szigorúan tartod magad. Így csak az kerül a kosaradba, amire szükséged van. Szelektáld ki a ruhásszekrényed! Adományozz vagy adj el belőle, úgysem kell minden.

Harmadik lépés: újra felhasználsz tárgyakat (reuse). Kulacsot használsz műanyag palack helyett, befőttesüveget, fém szívószálat, vászonzsákot. A borotva, fogkefe, mosogatószivacs, műanyag csomagolás és még sok minden más is lecserélhető a környezetkímélő alternatíváikra.

Negyedik lépés az újrahasznosítás (recycle). Ide azok a dolgok tartoznak, amelyekre nem tudtál nemet mondani, nem tudtad őket helyettesíteni, felváltani. Sok minden elkészíthető házilag, amit műanyag csomagolásban vásárolunk meg: ételek, italok, tisztítószerek.

Az ötödik lépés a komposztálás (rot). Ide kerülnek az ételmaradékok, hulladékok (zöldség-, gyümölcs-, tojáshéjak, kávézacc, teafű stb.), amelyekből komposzt lesz. 

Ezeken kívül nagyon fontos, hogy folyamatosan áttérj a termékek csomagolásmentes változatára. Bevásárlólistádon azzal kezdd, amiből a legtöbb van a kukádban. Keress olyan termékeket, amelyeknek nincs csomagolása (csomagolásmentes boltok, piac), vagy használj alternatív megoldásokat (vászonzsák, termosz, kulacs, ételhordó). Esetleg elkészítheted magad is.

A legfontosabb: tartsd szem előtt, hogy nem a tökéletesség számít, és légy türelemmel önmagadhoz! Tévhit, hogy ez drága életmód lenne, sőt pénzt spórolsz, mert nem veszel meg fölösleges dolgokat és hosszú távra fektetsz be. Mindemellett az idővel is takarékosabban bánsz, például bevásárlólista által, vagy amiatt is, hogy a sok felesleges tárgy nélkül hamarabb megy a rendrakás, takarítás. A bolygónk védelme mellett pedig egészségesebb is leszel, mivel a legtöbb csomagolásmentes élelmiszer a zöldség és a gyümölcs. „És mire vágynak az emberek leginkább? Pénzre, időre és egészségre” – zárta előadását Munkácsi Brigitta.

Idén nekünk is a négy fal között volt lehetőségünk meghallgatni a XII. Kommunikációs Napok előadás-sorozatát, amelyért ezúton is hálásak vagyunk a szervezőknek, akiknek köszönhetően ilyen körülmények között is nem akármilyen meghívottakat hallgathattunk. Akit én nagyon vártam, az Kassay Anna friss kreatív vállalkozó, volt utazóblogger, akinek internetes megnyilvánulásait régóta követem. Neki köszönhetem, hogy elhiszem: akárkinek sikerülhet beutazni a világot. Még nekem is.

Van ösztöndíjatok? Szeretnétek utazni? Egy kis megtakarított pénz… all inclusive, ugyan már. Ne nevettess. Egyetemista vagy, nem? Szeretnél utazni, NEM? Megteheted! Ez nem vicc. Ezek tények. Kassay Anna kolozsvári származású szabadúszó grafikus és webdizájner bevezetett minket a low budget utazás rejtelmeibe. Anna járt már Vietnámban, Kambodzsában, Thaiföldön, Malajziában, Szingapúrban, Mexikóban. és még sokáig sorolhatnám. Ő megélte a vágyainkat, kevés megspórolt pénzét élményekbe fektette be. Elvégre mi adhat nagyobb önbizalmat, mint amikor nyakadba veszed a világot?

Anna elmesélte, hogyan viszonyítja eddigi utazásait a jelenlegi állapothoz. Most bent punnyad mindenki a négy fal között, de vajon mit csinálhatott Anna egy évvel vagy két évvel ezelőtt? Jaj, igen, két éve éppen Mexikóban süttette a hasát, és töprengett azon, miképp videózhatna tovább a vízbe ejtett kamerájával. Ja, ekkor történt az is, hogy ellopták a bankkártyáját. De nem úgy élte meg a dolgot, mint az átlag. Amikor ilyen szép helyen jársz, nem gondolsz ilyen „apróságokra”. Bár az elázott kamera és az ellopott pénztárca is az utazásaihoz tartozott, nem reagálta túl a dolgokat, hiszen tudja, hogy nem érdemes, és nem is szokott ráparázni semmire.

Hogy milyen volt Mexikó? Hiányzott az európai hangulat. Életvidám, kellemes csalódás, mégis más. Az utazást stoppolással oldotta meg párjával együtt, ami barátaik szerint veszélyes vállalkozás volt, ők viszont határtalan kalandként élték meg. Hostelekben, barátságos titokzatos idegeneknél szálltak meg. Mi ez, ha nem bevállalós stílus? Rengeteg barátra találtak addig ismeretlen személyekben, és még a román nyelvnek is hasznát vették, hiszen a mexikóiak nem értették az angol nyelvet, ők meg nem beszéltek spanyolul. A román és a spanyol egyvelege viszont bejött, és lám, már hús nélkül is jó a quesadilla.

Hogy mi motiválta a fiatal lányt? Középiskolás korában több felsőbb évest látott Európában stoppolni. Megkívánta. Eljátszadozott a gondolattal, hogy vajon tényleg olyan sokat kell-e dolgozni egy több ezer kilométeres utazáshoz. Vagy nem kell nagyban gondolkodni, egyszerűen csak sodródni kell az árral, picinyke tervezésekkel? Barátjával, Bálinttal 2015-ben kezdték meg utazgatós kalandjaikat. Minden megtakarított pénzüket, minden idejüket erre költötték. Végül azért indította a You Can Travel on a Budget Instagram-fiókját, hogy megmutassa az embereknek, ez tényleg lehetséges. „Ilyen van, és egyetemista vagyok, emberek. Megcsináltam, ti is megtehetitek. Hogy nincs semmi tőkéd? Tanulj! Lesz ösztöndíjad és azzal mehetsz bárhová” – bátorította közönségét Anna.

Sokat keresgélt az utazóbloggerek között, és bántotta, hogy nincs hasonló tartalom az erdélyi magyar fiatalok körében. Ha pedig nincs, miért is ne lenne ő az első? Bloggerek tanácsait követve pakolta be utazótáskáját attól függően, hová tartottak éppen. „Mindenképp érdemes utánanézni egy már azon a helyen tanyázó low budget bloggernek, hogy mivel is vészeli át a mindennapokat az ismeretlen környezetben. Nem muszáj, ám ha az Északi-sarkra kerülsz, jobb lenne nem megfogni a kocogány egeret” – közölte.

Vajon hogyan éli meg egy örök utazó világlátó a pandémiát? Pihenésképpen? Átgondolja az életét? Anna szerint azok a napok, amelyeken utazott, nagyon hasonlóan telnek azokhoz, amelyeket jelenleg átél, és ebben kulcsszerepe van a pozitív gondolkodásának. Aktívan szereti megélni a mindennapjait, persze az megnehezíti a dolgát, hogy a hétköznapi tevékenységeket kell másféleképpen átélnie, de volt már nagyobb gondja is utazásai alatt.

Végül igen jó tanáccsal köszönt el tőlünk: „Éld meg szakmaként az utazgatást, őszinte tartalmat ossz meg a közösségi médiával és mutasd meg, hogy ez igaz és ez egy lehetőség. Ne szalaszd el!”