Mindenki hallhatott legalább egyszer már arról – ha nem bizonygatta maga is – hogy manapság nehéz szerelmesnek lenni, illetve még nehezebb megtalálni „az életfogytig tartó igaz szerelmet”. Különös generációs jelenség tapasztalói vagyunk: mindenkinek az igazi társra van szüksége, mégsem kapják meg azt sokan. Az idősebb nemzedékekkel ellentétben, mára már teljesen átértékelődött a kapcsolatok világa, a hetekig tartó udvarlási folyamatokat felváltotta néhány rövid beszélgetés, amiből már pattan a tűz, ellehetetlenítve a fiatalokat attól, hogy alaposan megismerjék egymást. Persze, az ilyen szerelem amilyen gyorsan jött, esélyes, hogy olyan gyorsan is megy. Napjainkban a társkeresés az emberek fejében egyből a társkereső alkalmazásokra asszociál, legyen ilyen például a Tinder. Egy előítéletes rendszer alapján, pár kép és egy rövid szöveg dönti el, hogy az adott személy nyerő-e nekünk, de attól még, hogy a szimpátia sok esetben kölcsönös, egy felszínes beszélgetésen kívül legfeljebb egy plusz követő az Instagramon, semmi más. Így még mindig valós a probléma, nincs meg a társ, nincs szerelem, csak annak hiánya. Ez az űr betölthető a magányról, kegyetlen szakításokról szóló zenékkel vagy végtelenségig nézett szerelmes sorozatokkal, filmekkel. Mert azokba beleélheti magát az ember, azt képzelheti, hogy egyszer ő is megéli majd az amerikai álmot. Azt, amikor egy buliban, a tiszta véletlen folytán összetalálkozik egy idegennel, az idegenből pedig egyszercsak társ lesz. Addig maradnak a percenként frissülő Instagram sztorik, egy Ariana Grande, a legjobb jelenetek a Skamból, egy rajz az egyedüllétről, vagy egy látszólagos álompár legújabb nyaralási képe, relationshipgoals hashtaggel ellátva. Az egész mögött ugyanaz van: a realitás, hogy magányosak vagyunk.

Tegyük fel, hogy az életben minden placebo. Csak egy kósza gondolat erejéig. 

Képzeljük el, hogy minden behatás az életünkben, minden személy, minden kis szegmense a múltunknak csak egy önmagában hatástalan tabletta. Mi, persze, nem tudjuk, hogy ezek semmit sem váltanak ki anélkül, hogy azt magunkkal elhitetnénk. Pár percre fogadjuk el, hogy ez így van. Ha valaki megbánt, az azért fáj, mert megtanultuk a sémát: ennek a tettnek ez a következménye. Ha süt a Nap, azt nevezzük jó időnek, ha az utcán megkérdi valaki, „hogy vagy?” Azt feleled, jól, de a kérdést talán fel sem fogod. A reakcióink automatikusak, de sok esetben nem tudjuk, hogy azért, mert valóban így érzünk, vagy azért, mert betanultuk. Lehet, hogy éppen az ellenkezője valósul meg az életben: semmi sem placebo, minden valamiféle gyógyszer, erős hatású tabletta. Minden egyes elemnek, ami körülvesz, hatásnak, ami ér, megvan a maga oka, célja, küldetése. Talán az is formál a napodon és a jellemeden, hogy melyik pohárból iszod a vizet, a párna melyik oldalán aludtál, vagy az, hogy melyik cipőd fűzőjét kötöd be előbb.

Az életről csak annyit tudunk, hogy nem tudhatunk róla semmi biztosat. Garancia arra, hogy melyik életfelfogás a legjobb, „melyik úton érdemes haladni” – nincs. Amit a helyes útnak könyvelünk el, azt is csak mások sikerei alapján tesszük (ami jelen esetben azt jelenti, hogy az illető mennyire elégedett az életével) vagy a saját elveink és normáink nyomán, amelyek keretet adnak az életünknek. Keresnénk az egyetemes értelmét, de az sem biztos, hogy létezik egy általános, minden emberre és helyzetre kiterjeszthető alternatíva. Ha ez így van, a kezdeti felvétések sem lépnek túl a teória keretein. Viszont, ha hiszünk benne, hogy „valahol középen van az igazság”, és elmélet alap nélkül nem létezik, akkor lehet, hogy az élettől kapott tabletták nem csak orvosságok és placebók, hanem vegyesen nyomja ezeket a sors a kezünkbe. Ha ez igaz, akkor az életről alkotott személyes szabályrendszerek elveszítik funkciójukat, (esetleg) pusztán az önnyugtatásra és a privát komfort megteremtésére lesznek alkalmasak. 

Felvetődhet a kérdés: ezesetben az ember mi alapján tudja eldönteni, hogy melyik pirula placebo a kezében, és melyik kémiai „vegyszer”? Szerintem viszont az fontosabb kérdés, hogy ez miért számít? Nincsen minden történés fölött hatalmunk – se afölött, bekövetkezik-e, se afölött, hogy az minket mennyire befolyásol – viszont számottevően sok eset van, amikor rajtunk áll, mi lesz a végeredménye egy helyzetnek. Olyan inger esetén, aminek hatására nem tudjuk eldönteni, hogy a két variáció közül melyik történik éppen velünk (semmiség, aminek nagy jelentőséget tulajdonítunk, vagy olyan behatás, amelyet hiába ignorálunk, akkor is formál) talán a legjobb lépés, amit tehetünk, hogy eldöntjük: negatívan nem befolyásolhat. Hiszen, ha valami nem kimondottan rossz, miért kell mi annak felfogjuk? Nem hiszek benne, hogy a végletek érvényesek. Talán mert nem akarok hinni benne. Talán kétségbeejtő. De az is megtörténhet, hogy most valami olyat írtam, aminek van igazságértéke és reális tartalma. 

Talán nem így van. De tegyük fel.  

placebo- „Latin szó, jelentése: tetszeni fogok. Egy olyan anyag vagy eljárás, ami az érintett tudomása szerint változtatni képes bizonyos tüneteket vagy külső-belső testi észleleteket, ám valójában nem bír az e változásokhoz szükséges farmakológiai vagy specifikus hatással”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Placebo

Holnap Kolozsváron te is csatlakozhatsz

Ha valaki arról kezd beszélni, hogy tű és vérvétel vagy véradás, a legtöbb ember előtt lepereg az egész élete, kimegy az erő a lábából, és a feje fölött látni véli a csillagokat is, mint Vili, a prérifarkas a Kengyelfutó Gyalogkakukkból. Ennek ellenére a véradás nem is olyan veszedelmes művelet, mint ahogyan azt a legtöbben gondoljuk, függetlenül attól, hogy önkéntesen vagy kivizsgálás miatt adjuk.

Keksz, dzsemes kenyér és rengeteg folyadék. Ezt reggelizi az a 18 és 60 év közötti egészséges személy, aki véradásra adja a fejét, miközben megpróbál nem azon izgulni, hogy vajon mi fog vele történni, ha átlépi a véradó központ küszöbét. Ha ez az első alkalom, akkor regisztrálás után ügyesen be kell ikszelni, hogy van-e valamilyen betegsége (fontos, hogy ne legyen semmilyen krónikus baj, még magas vérnyomás se), vagy hogy például utazott-e az elmúlt időszakban, és ivott-e alkoholt az előző 24 órában. Miután szinte mindenre nem volt a válasz, az asszisztensek átvezetik őt egy terembe, ahol vérnyomást, cukorszintet és súlyt is mérnek, ezután pedig jön az a néhány perc, amitől szinte mindenki retteg. Persze feleslegesen. Az asszisztensek kedvesek, függetlenül attól, hogy épp Kolozsváron, Zilahon vagy az ország egyik legeldugottabb véradó központjában vagyunk, és szinte minden percben érdeklődnek, hogy jól vagy-e és ittál-e eleget. Mert nekik nemcsak az fontos, hogy az emberek elmenjenek vért adni, hanem az is, hogy jó élménnyel távozzanak, és máskor is visszatérjenek.

– A véradás során a véradótól 450 ml vért vesznek, ez az a mennyiség, amit a szervezet hamar tud pótolni. Ebből háromféle készítményt állítanak elő, azaz akár három ember életét is meg tudják vele menteni. Fontos tudnivaló, hogy egy évben egy férfi ötször, a nők – a menstruációs vérveszteség miatt – négyszer adhatnak vért, aki pedig tetoválást vagy pearcinget visel, az az elkészítést vagy a behelyezést követő hat hónapban nem adhat vért, azt követően viszont bármikor – magyarázta Dr. Vizaknai Helga orvos.

A koronavírus járvány okozta korlátozások és félelem miatt az emberek nem úgy járnak el vért adni, ahogyan eddig. Több mint 50%-al csökkent a véradók száma március óta. Ez rengeteg életet jelent. Rengeteg elvesztegetett lehetőséget arra, hogy az intenzívről visszakerüljön az ember a való világba, ahol már csak emlék, hogy egyszer valamikor válságos állapotban volt az élete.

A számok láttán döntött úgy Dr. Vizaknai Helga orvos még a március-áprilisi karantén idején, hogy egy facebookos kihívásban arra kéri és ösztönözi az embereket, hogy bátran menjenek el vért adni. Ebből inspirálódva indult el a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) Magam adom! című kampánya, amit holnap, november 11-én Kolozsváron is megrendeztek.

– Közel negyven ember szólt vissza eddig, hogy biztosan részt vesznek a szerdai véradó kampányban, középiskolások, egyetemisták, döntéshozók és politikusok gondolták úgy, hogy magukat, a vérüket adva életeket mentenek – jelentette ki a Campusnak hétfőn Csorba Zsuzsi Emese, a kolozsvári kampány koordonátora.

A kampány nagy sikernek örvend, eddig Zilahon, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Székelyudvarhelyen, Brassóban és Déván rendezték meg, ma Kolozsváron, az következő napokban pedig Marosvásárhelyen. A MIÉRT csapata pedig nem áll meg, további megállókat keres, hogy minél több fiatalban tudatosuljon a véradás fontossága. A véradásért cserébe kapott ételutalványokat a Böjte Csaba vezette Szent Ferenc Alapítványnak ajánlják fel a MIÉRT tagszervezetei.

Más reménye a TE véredben van!

– Sajnos Romániában még mindig az a tendencia, hogy az emberek csak akkor adnak vért, ha közeli hozzátartozójuk sebészeti beavatkozásra szorul. A mostani helyzetben csak rosszabbodott a statisztika, a legtöbben azt hiszik, veszélyes, pedig egyáltalán nem az. Nem veszélyesebb, mint elmenni bevásárolni vagy a buszon utazni. Fertőzések elkapásáról pedig szó sincs, mivel sterilizált környezetben zajlik az egész. Fel kell hagynunk a sztereotípiákkal! Az emberek azt hiszik, egy véradás sok időt vesz igénybe és fájdalmas, de ez nem így van. A kérdőív kitöltésével együtt is megvan minden egy óra alatt. Fájdalom pedig nincs is. Egy kis tűszúrást érzel, ami gyengébb, mint egy méhcsípés. Számomra nagyon fontos, hogy rendszeresen elmenjek vért adni, mert egy véradással akár három ember életét is megmenthetem. Ebben a projektben elég nagy feladatom volt, mert rám bízták, hogy Kraszna községből toborozzam össze a fiatalokat. Tíz olyan középiskolást is sikerült rávennem véradásra, akiknek ez volt az első alkalmuk. Látszott is rajtuk, mennyire izgultak, állandóan kérdésekkel bombáztak. Az egyik leggyakoribb az volt: „Mi lesz, ha elájulok?”. Ennek megelőzése érdekében fontos előtte elegendő folyadékot bevinni a szervezetbe és reggelizni. A legpozitívabb élményem az volt, hogy a végén mindenki azt mondta, a következő alkalmat se fogják kihagyni. Bízom benne, hogy minél több fiatal fog ezután is vért adni, mert mindenhol szükség van a vérre. Más reménye a TE véredben van! – foglalta össze tapasztalatait megkeresésünkre Kovács Miklós, a Krasznai Ifjúsági Tanács elnöke Szilágy megyéből.

A kolozsvári véradási kampány 8–12 óra között zajlik a Véradó Központ Eszterházy / Nicolae Bălcescu utca 18. szám alatt székhelyén. A részvételi szándékot kérik jelezni a 0756 644 039-es telefonszámon vagy a kvarifiatalok@gmail.com email címen.