Slider

Április 1.: bolondozások szobafogságban

by Pop Tamás | 2020. 04. 01. | Április 1.: bolondozások szobafogságban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

Mindannyian ismerjük ezt a napot és mindnyájunkat tréfáltak már meg ezen a napon. Április elsején ez a dolgok rendje: a bolondok napján az emberek a bolondját járatják egymással. Ennek a szokásnak az eredete még mindig nem tisztázott, sokfajta elmélet létezik, de egyikről sem lehet tudni pontosan, hogy igaz-e vagy sem. Akárhogyan is: lássuk, hogyan derülhetünk egy jót ma.

Az  április elsejei megtréfálás leginkább a kisebb korosztály körében népszerű. Amíg elemi osztályos, középiskolás voltam, rendszeresen szívattuk egymást az osztálytársakkal, barátokkal, de miután már licisek lettünk, ezek elmaradtak, nem tudom, azért-e, mert ahogy idősödünk, úgy gondoljuk, hogy értelmetlen időt és energiát pazarolni rá, vagy csak egyszerűen az a hozzáállás nyer, hogy „Én már komoly vagyok ehhez, nem viccelődöm”. Lényeg mi lényeg, hogy a bolondozás egy idő után elmaradt. Álljon itt tíz bolondos tipp azoknak, akik esetleg valakit megviccelnének otthon, a karanténos időszakban.

  1. Fogpaszta, keksztöltelék helyett. Fogjunk egy fajta töltelékes kekszet, válasszuk szét, a tölteléket kaparjuk egy tálba (ezt még meg lehet enni a későbbiekben) és helyettesítsük fogpasztával. A keksz egyik oldalára nyomunk egy kis mennyiségű fogpasztát, majd rárakjuk a másik kekszet és lehet is szervírozni!
  2. Egy másik fogpasztás tréfa, amelyet sokszor felhasználtak ellenem is: a kilincset bekenjük fogpasztával. Vigyázat, lehet, hogy takarítani is nekünk kell!
  3. Csapra ragasztott szigetelőszalag. A csap alját (ahol a víz kifolyik) háromnegyedéig ragasszuk le szigetelőszalaggal. A beragasztatlanul maradt hely a célszemély felé álljon. Vagyis, ha az eláztatni kívánt ember a csap elé áll, akkor a csapnak a hátsó részét ragasztjuk le és elöl hagyunk egy lyukat, ahol majd a víz spriccelve fog távozni.
  4. Egyszerű, mégis nagyon gonosz. Csak annyi a teendőnk, hogy a vécépapír-gurigát kicseréljük egy ragasztószalaggal, és kész is van!
  5. Sokan nem nézik meg, mit tesznek a szájukba, csak azt tudják, milyen ízre számítsanak. A következő tréfához egy kis gyurma kell, na meg egy rágóguminak az elhasznált csomagolása. A gyurmát kiformázzuk rágógumi formájúra, majd becsomagoljuk. Letesszük valahova és várjuk az áldozatot. Ha a házban kisebb gyerek is előfordul, figyeljünk oda jobban erre a tréfára!
  6. Papírból kivágott rovarsziluettek. Papírból kivágunk különböző rovaralakzatokat, majd ezt felragasztjuk egy lámpa belsejébe, amelynek ernyőjén átszűrődik a fény. Amikor felkapcsolják, élethű rovarforma fog kirajzolódni a lámpa oldalán.
  7. Majonézzel töltött fánkok. Készítsünk egy-két fánkot, majd ebbe tegyünk majonézt.
  8. A vécépapírra rajzoljunk filctollal pókot, vagy ha esetleg van a házban kis játékpók szilikonból, azt is rátehetjük a gurigára.
  9. Használatban lévő szappant bevonunk körömlakkal, majd várjuk az áldozatot, hogy kezet mosson, és azon gondolkozzon, a szappan miért nem végzi el azt a feladatát, amire feltalálták.
  10. Az utolsó tippem, amelytől kicsi és felnőtt egyaránt képes megijedni: életnagyságú játékbabát fogjunk fel valahogy az ablakba, hogy bentről, amikor kinézünk, a baba fejét lássuk.

Ezek az én tippjeim, amelyekkel néhány vidám percet szerezhetünk magunknak, ha már úgyis arra kényszerülünk, hogy otthon üljünk. De mindenki csak óvatosan és megfontoltan bolondozzon, a cél ugyanis nem az, hogy a megtréfáltakat kinevessük, hanem olyan csínyeket kitalálni, hogy a megtréfáltakkal együtt nevethessünk.

Katasztrófafilmek bezártságra

by Kincses Kriszta | 2020. 03. 23. | Katasztrófafilmek bezártságra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Ajánló,Slider |

Nem elég nagy az egzisztenciális krízised? Akkor ezektől a filmektől biztosan az lesz.

Mindenkin végigfut a hideg a koronavírustól. A szupermarketekben az emberek pániküzemmódba kapcsolva szerzik be a konzervételeket, toalettpapírokat, szappanokat és tisztítószereket. Az apokaliptikus, világvége-hangulat mindenhol jelen van, és a tömeghiszti eluralkodott az emberek többségén. Ha mégsem tört még ki rajtad a pánik, a következő 5 + 1 film ezen változtatni fog, és már te is készen állhatsz arra, hogy a lakásba bekuckózva, a konzervbabodat szorongatva várd a világvége eljövetelét.

Fertőzés (2011)

A Steven Soderbergh rendezte filmet a mostani koronavírus-helyzethez hasonlítják, hisz a történet szerint itt is egy korábban még nem ismert vírus tör ki és eluralja a világot, mindenkinek tartózkodnia kell más ember érintésétől. 2011-ben csak mosolyogva néztük ezt a sci-fit, most már ez az életünk.

Hotel Ruanda (2004)

Ez a film nem az apokalipszis eljöveteléről szól, de legalább akkora szorongást hagy az emberben. Valós események alapján a ruandai genocídiumot, népirtást dolgozza fel a történet, amikor a hutuk a tutsi népet legyilkolva próbálják átvenni az uralmat Ruandában. Ez sokak világának végét jelentette. Ezt igyekszik egy hoteltulajdonos megakadályozni, a menekültek befogadásával. Ténylegesen sokkoló.

2012 (2009)

Ha világvégefilm, akkor 2012. Ebben az évben mindenki azon aggódott, hogy a maja naptár szerinti világvége eljön, amit pont a 2012-es évre datáltak. Nem jött el, de 2009-ben eljátszottak a gondolattal, hogy milyen lenne, ha mégis.

Melankólia (2011)

Lars von Trier művészfilmje eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne, ha a Földbe csapódna a Melankólia nevű bolygó. És mindez pont a főszereplő (Kirsten Dust) esküvője napján. Elvont, metaforikus, de van benne valami.

Holnapután (2004)

A tökéletes film, ami megtestesíti a klímakrízis fogalmát. Az időjárás teljesen az emberiség ellen fordul, tornádók, fagyok, extrém havazások törnek ki. Eközben egy csapat New York-i próbál küzdeni a túlélésért.

+ 1 Dr. Strangelove: (avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni)

Stanley Kubrick, nukleáris háború, világklasszis mestermű. Azt hiszem, ennyi ide elég.

Tippek az otthonülős időszakra

by Fórika Dóra | | Tippek az otthonülős időszakra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Egyéb,Slider |

Megszűntették az egyetemet, bezártak a színházak, lemondták a koncerteket, elmaradnak a sportmérkőzések. Egy ideje tart a mossál kezet, üljél otthon időszak és ebből a felindulásból elhoztam pár tippet, hogyan teljen otthon kellemesebben az idő.

1. Ha kint nem, bent is tudtok bulizni.
Hívd át a barátaidat, de előtte feltétlenül kérdezd meg hogy egészségesnek érzik-e magukat. Gyenge immunrendszerű, influenzás pajtások görgessenek tovább, nekik van más megoldás.
Készítsetek egy nagy tál pattogatott kukoricát, vegyetek elő egy kedvelt társast, hallgassatok Bagossyt, legyetek csak úgy együtt és beszélgessetek.

2. Most van időd sorozatozni.
Nézz sorozatajánlókat, nézd meg azokat a sorozatokat vagy filmeket, amik már rég a várólistádon vannak, vagy olyan klasszikusokat, amivel el vagy maradva.

3. Takarítás/átalakítás
Nem éppen a vírus miatti fertőtlenítésre célzok. Válaszd ki a lakás egyik pontját, legyen az a szobád, a nappali vagy konyha. Rendezd át, portalaníts, fesd át, díszítsd máshogy, rendszerezz. Engedd szabadjára a fantáziád, amennyire csak teheted, most van időd rá, hogy alkoss.

4. Süss, főzz!
Ha még találsz lisztet a boltok polcain, találj ki új recepteket, főzz a családnak ebédet vagy valamilyen finom, egészséges vacsorát. Hidd el, hálásak lesznek érte.

5. Hagyd a buszt menni.
Ha kimész a szabadba, menj inkább gyalog, mint tömegközlekedéssel. A tested/lelked hálás lesz érte. Ha dolgod van, menj hamarabb vagy hazafele is sétálgathatsz egymagadban. Olyan sokat vagyunk fent online, már a saját gondolatainkat sem halljuk. Szóval rakd el a telefonod és gyalogolj az egészséged érdekében is.

6. Ne pánikolj!

Szenvedő robotok az irigyelt K-pop-idolok

by Domokos Zsófi | | Szenvedő robotok az irigyelt K-pop-idolok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Kivetítő,Slider |

Ismerjük őket, szépek, dögösek, tehetségesek és tökéletesek. Igen, ők a K-pop-énekesek, akiket sokan imádnak, istenítenek. Életük csupa fény és csillogás, habos torta, mindig kedvesek, mindig mosolyognak. De valóban ez az igazság?

A K-pop többek között elektronikus hiphop, koreai popzene, amelyet különálló zenei műfajként tartanak számon. A zenei ágra talán legjellemzőbb, hogy leginkább már-már „tömeges” bandákban debütálnak: rengeteg 18-22 fős popcsapatot is termelnek, de az átlag a 8 fős. Ezek az idolok, ahogyan világszerte ismerik őket, nemcsak egyszerű énekesek, színészek, de viselkedésükre, megjelenésükre is hatalmas figyelmet kell fordítaniuk, mivel egy apró kis hiba is véget vethet karrierjüknek.

Nem minden olyan, mint ahogyan a reklámokban és interjúkban elhitetni próbálják velünk. Ezek a fiatalok rengeteg mindent áldoznak fel, hisz esetükben a tehetség már rég nem elég, nincsenek normális emberi kapcsolataik, barátaik, alig látják a családjukat. Nem ritka, hogy egy hét leforgása alatt 5-6 országon is át kell utazniuk, alig alszanak, viszont dolgoztatják őket, mint a lovakat. A híresebb idolok az utcára se mehetnek ki, mert azonnal lerohanják őket a sikoltozó tinik, vagy vadásznak rájuk a félőrült szaszengrajongók, akik még autóbalesetet is képesek okozni, vagy megmérgezni azt, aki nem tetszik nekik. Lehet az idolokat hibáztatni, hisz ők választották ezt a létformát, és ha valaki belevág, az feltehetően tudja, mit vállal. Azért megkérdezném, hogy 16 évesen pontosan tudod, mibe fogsz?

Ügynökségek

A felkapott K-pop-előadókról mindenki egyből azt gondolja, hogy milyen szerencsések, bejött nekik a gondtalan élet, ám a valóságban ez teljesen másképp van. Az előadók nagy része csupán báb, akit az őt futtató ügynökség irányít. Ezeknek az idoloknak az élete közel sem olyan nagyszerű, mint az kívülről látszik. Koreában rengeteg ügynökség van, ezek évente 50 bandát is piacra dobnak. Ezek a cégek egy terv alapján ontják kifelé magukból a K-pop-bandákat annak reményében, hogy sok pénzt keresnek majd, ami persze az ügynökség zsebébe megy. A K-pop-énekeseket alig fizetik, mondhatni semmijük sincs. Kivételek persze vannak, a világhírű bandák már egy kevés pénzt maguknak is félretehetnek. Ezenkívül a menedzserek folyamatos megaláztatásokban részesítik a gyakornokokat, sokszor szexuálisan is zaklatják őket. Az ügynökség előtt nem lehetnek titkai egy idolnak, ők döntik el, hogy milyen haja legyen a sztárnak, milyen ruhákat viseljen, egyszóval mindent.

Nem randizhatnak 

A K-pop-idolok ügynökségei szerződést kötnek a sztárokkal, akiket naiv módon befolyásolnak, mondván, hogy a szerződésben írtakat bármikor megváltoztathatják. Ez korántsem igaz. Sőt, nemhogy enyhítenének a szerződésen, még intenzívebbé alakítják a benne felsorolt szabályokat. Rengeteg banda van, amelynek tagjai már 27-28 évesek, de még sosem randiztak. Nemhogy házasságot nem köthetnek, de pasijuk és barátnőjük sem lehet. A randitiltás nem egyedi dolog, sok cég él vele, hiszen ha a sztár azzal foglalkozik, hogy éppen a pasija, nője miatt siránkozik, vagy a randira cicomázkodik, akkor nem azt teszi, amire szerződtették: nem a pénzcsinálásra koncentrál. Amellett, hogy figyelmüket elvonja a párkapcsolat, egy másik nagy veszélyt is rejtegethet, ha egy idol párkapcsolatban van, mégpedig az őrült rajongók haragját. Ezek a rajongók képesek elfordulni kedvencüktől, ha kiderül, hogy randizik, megutálják, ami súlyosan rombolja az adott banda népszerűségét, azaz hatalmas pénzkiesést jelent a kiadónak. A 30-hoz közeledő idolok nem véletlenül panaszkodnak, hogy magányosak, köztudott, hogy rengetegen menekültek az alkoholba, öngyilkosságba.

Napi három óra alvás 

Az idolok munkarendjét a cég alakítja, ezáltal túlterhelik őket, sokan estek össze élő adásban a fáradtság miatt, mondhatni az ájulás náluk már megszokott. Egyik program követi a másikat, naponta új országokban ébrednek, filmforgatások, reklámfotózások, interjúk és fanmeetingek várják őket, örülnek, ha napi három órát tudnak aludni a kisbusz hátsó ülésén. Ezenkívül napi 12 órát kell gyakorlással tölteniük, pláne, ha új lemez van kilátásban, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy napi három órát kemény tornázással kell tölteniük, hiszen a kinézet eget rengetően fontos. Gyakran az is előfordul, hogy 24-30 órán át egyáltalán nem jutnak alváshoz.

MUSZÁJ szép legyél 

Az idoloknak kötelező jól kinézniük, szó szerint diéta, vég nélküli edzések, ha tetszik, ha nem. A fiúknak kötelező a kockahas, a lányoknak a csinos láb, darázsderék, és ha az arcuk nem elég szép, sebészetre küldik úgy, hogy az illetőnek ebbe semmi beleszólása nem lehet. Lehetsz akármilyen tehetséges, ha nem vagy szép, nincs jó alakod. Sokan bulimiában és anorexiában szenvednek emiatt. Videóklip forgatása előtt például egy hétig nem ehetnek semmit, mert a kamera kövérít, ezért sokan a színpadon esnek össze.

Nagy az öngyilkossági ráta

Ez egyébként nemcsak a sztárokra, de egész Dél-Koreára jellemző. A sztároknál leggyakoribb ok a depresszió, mindegyikük szenved tőle, kinek sikerül legyőznie, kinek nem. A K-pop sztárok többsége nyugtatókon és altatón él. Egy másik ok, amely az idolok sötét gondolataihoz vezet, a megfelelni akarás, ami egy eléggé sajátos ázsiai állapot. Sokan még gyakornoki időszakukban vetnek véget az életüknek, mivel a hosszú évnyi kemény munka után sem engedik debütálni. Tehát a megfelelni akaráshoz dobjunk hozzá egy kőkemény gyakornoki rendszert, amiben vagy megfelelsz, vagy irány az utca, vágjunk hozzá még némi szándékos szidást, ordibálást a menedzserek részéről, és máris kész a lappangó öngyilkosjelölt. Ugyanez igaz a befutott sztárokra, egyszerűen túlhajszoltak. Pszichológushoz sem fordulhatnak, mivel ott segítséget kérni társadalmilag nem elfogadott. Vannak olyanok is, akiket szexuálisan zaklatott a menedzserük vagy akit arra kényszerítettek, hogy üzletemberekkel feküdjön le, ezért követtek el öngyilkosságot.

Rengeteg pontban lehetne még sorolni a K-pop sötét oldalát, de a sok rossz mellett rengeteg jóra is tanítja a közönségét. Sok élvezhető zenét gyártanak, ezzel emberek sokaságát ösztönzik arra, hogy az amerikai popvilágra jellemző testmutogatás helyett inkább az aranyos, kedves figurákat kedveljék. A csapatok együttműködése, a kölcsönös törődés náluk a mindennapi élet része, példamutató is egyben. Mindezzel együtt: valóban irigylésre méltóak ezek az emberek?

Felfedezetlen „tájak”: a könyvtár

by Csog Brigitta | | Felfedezetlen „tájak”: a könyvtár bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | KultúrHaus,Slider |

Amikor már harmadszor is megszólalt az ismerős dallam, végre realizáltam, hogy mégis csak kedd van, és kipattantam az ágyból. Már a fogaimat sikáltam eszeveszetten, amikor belém hasított a fájdalmas felismerés, hogy ma könyvtárlátogatásra megyünk, méghozzá a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárba. Ettől a pillanattól kezdve enyhén szkeptikusan álltam a nap történéseihez.

Szerény reggelim elfogyasztása után (ez az információ még kulcsfontosságú szerephez juthat a történetben) elindultam. A héten először érkeztem időben órára, szóval még kicsit büszke is voltam magamra. Álltam a gyönyörű, szecessziós épület előtt, és elgondolkodtam, miért is nem jártam ide gyakrabban. Pár másodperc múlva fel is ocsúdtam romantikus képzelgéseimből, és nyugtáztam, hogy túl nagyvárosi és bonyolult a rendszer ahhoz, hogy az én szerény, kanadai–amerikai rajzfilmsorozatokban látott és még mindig áhított könyvtárhasználati vágyaimat kielégítse. Szóval, mire ennek a gondolatnak a végére értem, már bent is voltunk az előcsarnokban.

A tágas térben cikázott a figyelmem, majd megütötte fülemet tanárunk búcsúszava, és ezzel átadtam magamat a túrának, amit a nagy olvasóteremben kezdtünk el. Mielőtt bejutottunk volna az ominózus terembe, át kellett szelnünk azt a termet, ahol a könyvek és helyek foglalására és a könyvtárosokkal történő konzultációra van lehetőség. Újra felvillantak emlékek korábbi próbálkozásokról egy-egy könyv megtalálására, amikor a rendszer kifogott rajtam. Végül visszagyömöszöltem ezeket egy fiókba és tovább figyeltem. Aztán csendben beléptünk a nagy olvasóba, és mint egy tiszteletmeneten, a tanuló diákok tekintete végigpásztázott. Ahogy a kezembe nyomták a kijárati ajtókilincset, kissé fura érzésem támadt, mégpedig az, hogy nem is annyira ultramodern ez az épület. A következő megálló még inkább ebbe a gondolatba segített belehelyezkednem, hiszen a könyvlift, ami aztán abszolút nem nevezhető a mai technológia vívmányának, egészen elképesztően antik tárgyként hatott rám. Ezután, a raktárakon végighaladva megkaptam azt, ami hiányzott számomra az olvasókból, a hatalmas polcokat megtömve könyvekkel és különböző kiadványokkal, újságokkal és mindenféle nyomtatott sajtótermékkel, arról nem is beszélve, mennyire kastélyhangulatot eredményeztek az üvegpadlók, ahová beszűrődött az alsóbb szinteken sorakozó könyvek sziluettje.

Bandukoltunk kicsit a kígyózó lépcsőkön és egy konferenciateremben kötöttünk ki, itt jött képbe újra a technika nevű mumus. Kaptunk egy gyorstalpalót az online felület használatából, ami valahogy már nem tűnt olyan nagy dolognak, bár mégis voltak azért kétségeim. Egészen elképesztő volt most már látni és nemcsak hallani arról, milyen hatalmas adatmennyiséget érhetek el online, otthonról. Viszont közben felmerült bennem az ijedtség is, hogy hová vezet, ha mindent elérhetek úgy, hogy ki sem kell lépnem a házból és nem is kell ténylegesen könyvet fognom a kezembe. Nem lehet elmenni amellett sem, hogy ez micsoda óriási segítséggel és előnnyel jár nagyon sok korosztály számára, persze ha ki tudják okoskodni, hogy mi is a belépőjükhöz tartozó jelszó, amivel elérhetik ezeket a felületeket. Ennek a kérdésnek a megfejtése is folyamatban van, a magam részéről.

Az online tér mélységeiből kilépve, az utolsó állomás következett. Egy olyan olvasóterembe kukkanthattunk be, ahol sajtóanyagokat lehet tanulmányozni. Egész hangulatos az atmoszféra az 1800-as évekbeli különféle anyagok közt. Ezért is lettem hirtelen nagyon mérges magamra, amikor a bizonyos szegényes reggelim mintegy dörömbölni kezdett odabentről, lehetetlenné téve az élvezetet, amit az érzékeny hírlapok forgatása nyújtott. Két tanulságot is sikerült tehát levonnom a nap során. Az első, amit megannyiszor hallottam az eddig eltöltött félév során, hogy a lehetőségeket igenis használjam ki. A második pedig, hogy egy banán, attól, mert gyümölcs és egészséges, nem fog elegendő energiát biztosítani egy felfedezőúthoz.