What hapPlanet? Animációskisfilm-forgatás az én szemszögemből
Nem gondoltam volna, hogy egyszer többórányi mozdulatlan földönfekvéssel állhatok ki a környezetvédelem ügye mellett. Nemrég viszont lehetőségem volt erre, azt is megtapasztalva, hogy milyen a világ alulról szemlélve. Egy animációs workshopon történt mindez, amit a Zoom Studio két munkatársa, Kassay Réka és Vicsi Judith tartott az egyetem épületének stúdiójában. Régebben próbálkoztam néhány egyszerűnek mondható animáció elkészítésével, de fogalmam sem volt arról, hány különböző technika létezik erre és hogyan lehet ezeket kivitelezni.
A program elején hamar szembesültem azzal, hogy a vártnál kisebb volt az érdeklődés a tevékenység iránt, csupán öten vettünk részt rajta, tehát az előzetes tervekkel ellentétben nem kellett felosztani minket külön csoportokra, mind ugyanazon a kisfilmen dolgoztunk. A kétnapos foglalkozáson előbb elméletben ismerhettük meg a technikákat, ezután jött az ötletelés, majd a storyboard megrajzolása (ezt forgatókönyvként követtük a munka során). Az élőszereplős (szaknyelven pixillációs) animáció tűnt a leggyorsabban és talán legegyszerűbben megvalósíthatónak számunkra, érthető módon, hiszen 10 óra alatt nem egyszerű összehozni egy jó videót. Ha a sztoriban egy hús-vér ember is szerepel, akkor könnyebb lehet átadni vele bármiféle üzenetet. A manapság igen népszerű klímaváltozás témáját szerettük volna feldolgozni, felhívva a figyelmet a környezettudatosság fontosságára. A stop motion technika lényege, hogy apró mozgásokat fotózva, majd a képeket egymás mellé rakva áll össze a végeredmény.
Szóval szükség volt egy önkéntesre, aki vállalja ezt a szerepet, és mivel mindenki más inkább a tervezésben akart részt venni, jó szokásomhoz híven azonnal igent mondtam a lehetőségre, még mielőtt tudatosult volna bennem, pontosan mi is lesz a feladatom. Amikor elmondták, mindössze annyit kell csinálnom, hogy mozdulatlanul fekszem egy kiterített lepedőn és hagyom, hogy négy lány öltöztessen és vetkőztessen, miközben fentről készítenek rólam 200 képet, egyáltalán nem bántam meg a döntésem, sőt…
A kivitelezés általában mindig más, mint ahogyan azt elképzeljük, annak ellenére ismerem ezt be, hogy a forgatás az előbb leírtaknak megfelelően zajlott, és ez a része valóban nagyon élvezetes volt számomra. Egyáltalán nem volt titok előttem, hogy a hosszú ideig tartó fekvés nyugtalanító is tud lenni, ha nem váltogathatja az ember saját kedvére elhelyezkedési pozícióját. Általában egy percet sem töltök el mozgás nélkül, most viszont ennél jóval többet ki kellett bírnom. Olyan tényezők is felléptek, amivel előre nem számoltam, például az, hogy a reflektorok alatt egyes jeleneteknél télikabátban és három gatyában nem lesz túl kellemes a közérzetem, továbbá az is váratlanul ért, hogy a mindennapi életben természetes, megszokott mozdulatok a síkban nem minden esetben könnyen végrehajthatók. Emiatt néha elvesztettem a fonalat, legfőképp az elején, kellett egy kis idő, amíg belejöttem, hiszen lentről minden más. Az említett nehézségek ellenére sem panaszkodhatom túl sokat, hiszen azt el kell ismernem, hogy a munka oroszlánrészét a többiek végezték. Nem lehetett könnyű engem mindig az előző képhez viszonyítva pontosan beállítani vagy irányítani, és közben még a kellékek mozgására és a háttér mozdulatlanságára is figyelni. A fotózás után a következő szakasz a különböző, kézzel rajzolt természeti elemek kivágása volt, amelyeket utólag építettünk bele a sztoriba.
A munka befejezése után nem igazán tudtam mire számítsak, persze bíztam benne, hogy sikerült valami különlegeset alkotnunk. Egyáltalán nem csalódtam az eredményben, úgy gondolom, hogy az egyperces videóban érzékelhető az üzenet, amit át szerettünk volna adni.
