Megrendezte első gólyabálját a KÚF (Kommunikáció, újságírás, film-fotó szakosztály) szerdán, november 21-én. A bált a Cotton Clubban tartották, ahol az est elején a gólyák megmutatták tudásukat különböző produkciók által, majd fergeteges buli kezdődött, a Trash partyhoz igazodó zenék kíséretében.
Most, hogy már mindenkinek elmondtam, milyen rossz nekem itt, mert furcsák az emberek, nagyok a távolságok, hosszúak a buszjáratok, a barátaim nem érnek rám, és nincs társasági életem, s hogy Kolozsváron jobb volt, úgy döntöttem, hogy befejezem az önsajnáltatást.
Reggel felkeltem és bementem egy órámra. Utána az egyik barátnőm, aki kozmetikusnak tanul elvitt, hogy gyakoroljon rajtam valami arcmasszázst, bár számtalanszor elmondta, pontosan mi is az, nem jegyeztem meg a nevét. A lényeg, hogy nagyon jó volt, az ő szavaival élve azóta is relaxálok, s Buddhának hódolok. Amikor visszaindultam a bentlakásba, úgy döntöttem, sétálok pár megállót, mivel olyan szép idő van. Az Erzsébet hídon Hegedűs D. Géza színművész mellett mentem el, így mosolyogva haladtam tovább. Jókedvem biztos feltűnt egy külföldi párnak, akik meg is kértek, hogy fotózzam le őket. Bájosak voltak. A fiú ölébe kapta barátnőjét, úgy pózoltak a telefonnak és nekem.
Mivel nem szoktam azon az útvonalon gyalog járni, sokat kóvályogtam, amíg végre megtaláltam célomat, a buszmegállót, ahol egy A4-es lapon közölték, hogy a busz útjavítás miatt nem áll meg. Kénytelen voltam újratervezni útvonalamat, mert már kezdett sérteni a cipőm, úgy tűnik, nem sétálásra tervezték, és nem volt kedvem még egy megállót menni. Villamosra pattantam, majd a Móricz Zsigmond körtéren ültem át a 33-as buszra. Amikor elfoglaltam kiszemelt helyemet, megláttam, hogy a busz elülső felében várakozik az indulásra Hegedűs D. Géza is. Gondolkodtam, hogy leszállok, és egy másik ajtón felszállva odaülök mellé, de végül úgy döntöttem, elengedem a gondolatot, s a művészt meghagyom annak, ami nekem eddig is volt: elérhetetlen példaképnek, aki amikor nem a színpadon játszik vagy épp rendez, ugyanazon a hídon sétál és ugyanazon a buszon utazik, amelyen én is.
Hányszor halljuk ezt nálunk idősebb emberektől, szülőktől, nagyszülőktől, ismerősöktől? Tény, hogy rengeteg dolog megváltozott körülöttünk, és ez nemcsak a technikára vonatkozik, hanem az emberek felfogására is, ami nyilvános életük fontosságának Facebookon, Instagramon való posztolása által nyilvánul meg leginkább. Minden nyaralás, szórakozás vagy éppen bánat pillanatát rögtön meg kell osztanunk a világgal, hogy mindenki láthassa, nekünk éppen milyen jó vagy milyen rossz. Van igazság abban, hogy régen más volt, hiszen ha valaki kicsit furcsább, butácskább volt a másiknál, csak egy kisebb kör tudott róla, de így már a világon szinte bárki megbizonyosodhat róla, hiszen láthatja, amit nyilvánosan közlünk. Régen fontosabb volt a való életben az, hogy személyesen is ápoljuk a barátságokat, egy barátságnak nem az volt a fokmérője, hogy hány instasztorit posztolunk a cimborával. Évről évre, napról napra teret veszít, ami egykor fontos volt. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy kicsit részese lehettem annak a generációnak, amely még úgy nőtt fel, hogy nincs telefon, maximum kábeles „földi” változatban, és úgy kerestük meg egymást, hogy igenis elmentünk az illető házához, és ha nem volt ott, az egész környéket bejártuk, míg megtaláltuk – és közben történt velünk az élet, sava-borsa, iskolája. Ezek a pillanatok most már szinte senkinek nem adatnak meg, hála a technikának, az internetnek és az emberek eredendő lustaságának. Ha valaki azt mondta volna négy évvel ezelőtt, sosem hiszem el neki, hogy friss érettségi diplomával a kezemben kicsúszik a számon: bezzeg az én időmben! Őszintén elismerem, és önkritikát gyakorolva megértem azokat, akik „bezzegelnek”. Harminc, ötven, hetven év távlatából elképzelhetetlenül fájdalmas lehet látni, hogy szinte minden, ami számukra fontos volt egykor, feledésbe merül.
Több mint 250 ember vett részt egy héttel ezelőtt a beerpongbajnokság első fordulóján, amit az Erdélyi Beerpong Egyesület szervezett a Flying Circusben.
A bajnokságban 64 kéttagú csapat az erdélyi beerpong szabályok szerint, illetve 12 csapat az eredeti nemzetközi szabályok szerint játszott. A jelenlévő 64 csapat közül kerültek ki végül a győztesek, akik kupával és éremmel gazdagodtak, ám a verseny ranglistás, így a továbbjutók komolyabb versenyekre juthatnak el, ahol jobbnál jobb nyeremények várnak rájuk.
Közel 50 rövidfilm szállt versenybe idén a marosvásárhelyi Kultúrpalotában a november 7–11. között 26. alkalommal megtartott rendezvényen. A fesztivál ideje alatt számos rövidfilmet és díjnyertes nagyjátékfilmet tekinthettek meg az érdeklődők.
